Wass Albert üze­ne­te már­ci­us 15-re

Fia­tal vére­im, hatá­ro­kon innen és túl, ide­gen föld elha­gya­tott­sá­gá­ban, az ott­ho­ni kény­sze­rű­sé­gek sivár­sá­gá­ban, rab­ság­ban, elnyo­ma­tás­ban, ahol csak vagy­tok: hoz­zá­tok szó­lok. Súlyos idők nyo­má­sa nehe­ze­dik lel­kem­re s mon­da­ni­va­ló­mat hosszú esz­ten­dők gond­ja s tudá­sa érlel­te. Ti vagy­tok a nem­zet jöven­dő­je. Vele­tek él vagy pusz­tul a magyar. Amit ehhez az egy­sze­rű tör­té­nel­mi tény­hez hoz­zá­fűz­ni kívá­nok, azt fogad­já­tok sze­re­tet­tel, mint ahogy sze­re­tet­tel csor­dul a szivemből.

Élet­re­va­lók vagy­tok. Élet­re­va­lób­bak, mint mi vol­tunk a ti koro­tok­ban. Oko­sab­bak is vagy­tok, óva­to­sab­bak és mér­sék­le­te­seb­bek. Meg­ér­tőb­bek egy­más­sal és ide­gen­aj­kú ember­tár­sa­i­tok­kal szem­ben. Az élet taní­tott meg erre. Látó­kö­rö­tök szé­le­sebb­re tágult a tör­té­ne­lem vihar­ve­ré­se foly­tán. Min­den lehe­tő­ség­tek meg­van ahhoz, hogy egy oko­sabb, embe­ri­ebb és talán szebb vilá­got épít­se­tek föl maga­tok köré, mint ami­lyen a mienk volt.

Adja az Úris­ten, hogy így legyen. Mind­az azon­ban azon múlik, hogy megtudjátok‑e őriz­ni és haj­lan­dók vagytok‑e vál­lal­ni azt a magyar lel­ki és szel­le­mi örök­sé­get, amit mi vért izzad­va átmen­tet­tünk vala­hogy a külön­bö­ző “izmu­sok” özön­vi­zén a ti szá­mo­tok­ra, hogy ne legye­tek lel­ki kol­du­sok egy özön­víz-utá­ni új világ­ban. Ez az örök­ség a tie­tek egye­dül és sen­ki másé nem lehet ezen a föl­dön. Ha ti eldob­já­tok maga­tok­tól, örök­re elvész. És nem csak önma­ga­to­kat foszt­já­tok meg vala­mi­től, ami pótol­ha­tat­lan, de nél­kü­le sze­gé­nyebb lesz az embe­ri­ség is.

Nekünk magya­rok­nak az Úris­ten külö­nö­sen gaz­dag és szí­nes nem­ze­ti örök­sé­get adott. Az egész vilá­gon egye­dül ez a mienk. Sen­ki nem vehe­ti el tőlünk, mint ahogy mi sem vehet­jük át sen­ki­től azt, ami nem illet meg min­ket. Hiá­ba beszé­lünk ango­lul, fran­ci­á­ul, spa­nyo­lul, néme­tül, attól még nem leszünk sem ango­lok, sem fran­ci­ák, sem spa­nyo­lok, sem néme­tek. Az ő örök­sé­gük nem a mienk s ha maj­mol­ni pró­bál­nánk őket, könyök­kel betör­ni közé­jük, mind­össze a magunk egyé­ni­sé­gét, a magunk örök­sé­gét veszít­het­jük el, az övé­ket soha sem vehet­jük át. Gyö­kér­te­len ide­ge­nek leszünk az embe­ri világ­ban s lel­ki­leg elpusz­tu­lunk ben­ne, mint a gyö­ke­rét vesz­tett fa.

Vére­im, fia­tal magya­rok, jól-rosszul, de vala­hogy átmen­tet­tük szá­mo­tok­ra azt a nem­ze­ti örök­sé­get, ami Isten ren­de­lé­se foly­tán a tie­tek. Átmen­tet­tük azt föld­ren­gé­sen, világ­égé­sen, nem­zet­pusz­tí­tó, lélek­gyil­ko­ló nem­zet­kö­zi­ség mes­ter­sé­ges tana­i­nak szennyes özön­vi­zén keresz­tül. Ha egye­bet nem tud­tunk érte­tek ten­ni, de ezt meg­tet­tük s becsü­let­tel őrkö­dünk fölöt­te, amed­dig élünk. De a töb­bi már a ti dol­go­tok és a ti fele­lős­sé­ge­tek. Egyet ne feled­je­tek el: amig magya­rok vagy­tok s az ősi kul­tur-örök­ség erköl­csi alap­ján áll­tok, addig Isten által kije­lölt helye­tek és sze­re­pe­tek van a világ­ban. De ha eldob­já­tok maga­tok­tól ezt az örök­sé­get, ha magyar­sá­go­tok­ból kivet­kőz­tök, akkor sen­kik se lesz­tek, csu­pán egy halom sze­mét, amit ide-oda sodor a szél, míg végül is elme­rül­tök a semmiben.

Én bízom ben­ne­tek. Áld­jon meg mind­annyi­a­to­kat az egy igaz Isten, kőszik­la-örök­sé­günk magyar Istene!

For­rás: vad​haj​ta​sok​.hu