Hírek Vélemények/Publicisztikák Válo­ga­tott hazugságok

Válo­ga­tott hazugságok

Milyen jó vol­na, ha Nyu­gat-Euró­pá­ban olvas­ni is tud­ná­nak, nem csak kérdezős­ködni. Azért gon­do­lom ezt, mert a Magyar­or­szá­got érin­tő ügyek­ben olyan tájé­ko­zat­lan­sá­got árul­nak el az unió szoc­dem, libe­rá­lis, zöld, kom­mu­nis­ta, troc­kis­ta, femi­nis­ta, meleg­lob­bis­ta és egyéb tag­jai, hogy az ember nem hisz a szemének.

Miköz­ben – erről azért ne feled­kez­zünk el – a poli­ti­kai kira­kós­nak éppen az vol­na az értel­me, hogy nekik job­ban össze­áll a kép rólunk, mint nekünk magunk­ról. Ők, a finom kul­túr­le­gé­nyek biz­to­sabb kéz­zel illesz­tik össze a hiány­zó dara­bo­kat, nem olyan kér­ges a tenye­rük, mint nekünk, elma­ra­dott bennszülötteknek.

Való­já­ban azon­ban ezek az embe­rek még azt sem tud­ják, amit tud­ni­uk mun­ka­kö­ri köte­les­sé­gük vol­na. Rólunk ítél­kez­nek, de éle­tük­ben nem jár­tak Magyar­or­szá­gon, ha pedig igen, a ker­tek alatt oson­tak, nehogy élő embe­rek zavar­ják össze remek elő­fel­te­vé­se­i­ket. Eset­leg bebal­lag­nak Ujhe­lyi Ist­ván brüssze­li iro­dá­já­ba, és tág­ra nyílt szem­mel meg­kér­de­zik: tény­leg olyan gonosz a magyar kor­mány, a terin­get­tét? Gonosz, fele­li nekik Ist­ván, majd alap­ál­la­po­tú demok­rá­cia­fél­tő arc­ki­fe­je­zé­sét fel­ölt­ve igyek­szik meg­szol­gál­ni a havi sok ezer eurót, amit Euró­pa adó­fi­ze­tői őrá költenek.

Az euró­pai bal­ol­dal és csa­tolt részei remény­te­le­nül hülyék. Olva­som a nyu­ga­ti saj­tót, min­den­fé­le for­má­ban – higgyék el, nem kitö­rő öröm­mel, de mit tegyek, ez a dol­gom –, hosszú évek óta ugyan­azt a néhány témát dob­ják fel. A vádak azon­ban cse­le­sen osz­la­nak meg, akad köz­tük álta­lá­nos, vala­mint néhány konk­rét is. Az álta­lá­nos, bár­ki­ről elmond­ha­tó, éppen ezért meg­fog­ha­tat­lan témák nagy­já­ból ezek: kor­rup­ció, demok­rá­cia­de­fi­cit, fékek és ellen­sú­lyok (juszt is leírom ango­lul, olyan szép: checks and balan­ces) fel­bom­lá­sa, sza­bad­ság­jo­gok kor­lá­to­zá­sa. Ezek tehát a szo­ká­sos szö­ve­gek, a bol­se­vik újbe­szél­nél egy haj­szál­nyi­val intel­li­gen­sebb­nek tűnő, való­já­ban azon­ban lapos és fan­tá­zi­át­lan szó­má­gia kel­lé­kei. Na, de lás­suk a konk­ré­tu­mo­kat, ame­lyek­kel a mai napig tele a nyu­ga­ti saj­tó. Nyil­ván­va­ló­an egy­más­tól veszik át a hazug­sá­go­kat, gon­do­lom, ha kigyúl az agy­ban a lám­pa, min­dig ugyan­az a néhány barom­sá­got muszáj elkántálniuk.

Anti­sze­mi­tiz­mus. Az egyik leg­pa­ti­ná­sabb, leg­sok­ol­da­lúb­ban csó­csál­ha­tó hazug­ság Magyar­or­szág ellen, affé­le jolly joker. Fáj­da­lom, bizo­nyí­tó­ere­je meg­gyen­gült az utób­bi tíz esz­ten­dő­ben, tekint­ve, hogy Orbán Vik­tort olyan hét­pró­bás anti­sze­mi­ta tekin­ti fon­tos part­ne­ré­nek, mint Ben­ja­min Netan­ja­hu, majd­nem élet­hosszig­la­ni izra­e­li minisz­ter­el­nök. A magyar­or­szá­gi anti­sze­mi­tiz­mus fel­hány­tor­ga­tá­sá­val akad még két apró prob­lé­ma. Az egyik, hogy a bal­ol­dal élő klasszi­ku­sai, mint Dob­rev, Gyur­csány, Feke­te-Győr meg a töb­bi éppen most fogad­ják örök­be azt a Job­bi­kot, amely­nek veze­tői és törzs­gár­dis­tái még néhány éve is zsi­dó­kat lis­táz­tak vol­na a magyar par­la­ment­ben, ille­tő­leg tetű­hin­tá­soz­tak, juda­pes­tez­tek. A másik pötty a szto­rin, hogy Magyar­or­szá­gon úgy tíz­éven­te kiál­ta­nak rá zsi­dók­ra az utcán, ezzel szem­ben Nyu­gat-Euró­pa nagy­vá­ro­sai­ban napi rend­sze­res­ség­gel ver­nek össze, támad­nak meg, oly­kor gyil­kol­nak meg zsi­dó pol­gá­ro­kat, aki­ket az állam már nem képes megvédeni.

Bírák nyug­dí­ja­zá­sa. Sze­mé­lyes ked­ven­cem. Azért imá­dok erről olvas­gat­ni a nyu­ga­ti saj­tó­ban, mert ennek a témá­nak a fel­ve­té­se árul­ja el leg­tö­ké­le­te­seb­ben a táma­dók fel­ké­szü­let­len­sé­gét. Figyel­jünk fel arra, hogy soha nem rész­le­te­zik a témát, egy­sze­rű­en csak bedob­ják a töb­bi közé, ami nem cso­da, mert nem­hogy a rész­le­te­ket, az alap­ve­tő ténye­ket sem isme­rik. A magyar kor­mány ugyan­is már 2013-ban vissza­von­ta a szó­ban for­gó ren­del­ke­zést, sőt, kár­pó­tolt érin­tett bírá­kat. Nyolc esz­ten­dő azon­ban nem ele­gen­dő arra, hogy lezárt, holt ügye­ket ne tart­sa­nak fel­szí­nen. A mai napig jelen idő­ben olva­sok – főleg – a német és oszt­rák saj­tó­ban a nyugdíjazásokról.

Cigány­el­le­nes­ség. Szin­tén kime­rít­he­tet­len téma, igaz, itt vég­képp csak szó­be­széd­re hagyat­koz­hat­nak a nyu­ga­ti ember­ba­rá­tok, hiszen élő cigányt még nem lát­tak, és nyil­ván nem is kíván­csi­ak rájuk. Viszont – hason­ló­an az egy­ko­ri kom­mu­nis­ták­hoz – ha a han­gu­lat­je­len­tés­ben azt olvas­sák, hogy rossz a hely­ze­tük, akkor biz­tos úgy is van. De mit is jelent az, hogy rossz? Nem keve­rik össze merő vélet­len­ség­ből a diszk­ri­mi­ná­ci­ót és a sze­gény­sé­get? Nyil­ván, de ha az Amnesty Inter­na­ti­o­nal meg a töb­bi meg­mond­ja a tutit, akkor nincs mese, az euró­pai bal­ol­da­li szé­pen fel­áll, és inter­pel­lál egy hara­go­sat Magyar­or­szág ellen.

Gya­nús köz­be­szer­zé­sek. Ennek a vád­pont­nak, ugye, az vol­na a lénye­ge, hogy nálunk min­dent ellop­nak a hata­lom bir­to­ko­sai, a tisz­tes­sé­ges vál­lal­ko­zók­nak sem­mi esé­lyük. Érde­kes fel­ve­tés, külö­nö­sen ha arra gon­do­lunk, hogy Dél-Olasz­or­szág­ban a mai napig a maf­fi­á­nál lan­dol­nak az euró­pai támo­ga­tá­sok, ők épí­tet­tek és tar­ta­nak élet­ben min­dent, klá­nok és csa­lá­dok irá­nyít­ják az önkor­mány­za­to­kat, a vál­lal­ko­zá­so­kat, min­den az övék. Észak-Íror­szág­ban a brit demok­rá­cia nagyobb dicső­sé­gé­re a 80-as évek­ben az IRA és az unio­nis­ta fegy­ve­res tes­tü­le­tek áll­tak fon­tos álla­mi beru­há­zá­sok, pél­dául útépí­té­sek mögött. Német­or­szág­ban, Auszt­ri­á­ban szin­tén kiter­jedt a fekete­gazdaság, csak meg­ad­ják a mód­ját, intel­li­gen­sen csi­nál­ják. De hogy nagy­vál­la­la­ta­ik, álla­mi veze­té­sük a vele­jé­ig kor­rupt, éppen a kelet-euró­pai pri­va­ti­zá­ció bizo­nyít­ja, ami­kor meg­je­len­tek nálunk, és egész ipar­ága­kat vásá­rol­tak fel suttyom­ban, alat­tom­ban, tilos­ban járva.

A végé­re itt a pedo­fil­tör­vény. Ami sze­rin­tük a homo­sze­xu­á­li­sok joga­it kor­lá­toz­za. Arra sem vet­ték a fárad­sá­got, hogy elol­vas­sák a tör­vény szö­ve­gét, sok­kal egy­sze­rűbb egy­más­tól elta­nul­ni és szé­les kör­ben ter­jesz­te­ni a hazug­sá­go­kat. Diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ról ter­mé­sze­te­sen szó sincs, sen­ki nem üldöz hazánk­ban sze­xu­á­lis kisebb­sé­ge­ket, de a tények per­sze nem szá­mí­ta­nak. Ürügy kell, és talál­nak is. Fel­zúg a sakálv­o­kál, egy­szer­re nyü­szí­te­nek, és csak akkor hal­kul­nak el átme­ne­ti­leg, ha új tetem­re buk­kan­nak az erdő mélyén.

Immár kész a lel­tár. Nem baj, a lényeg, hogy mi tud­juk, kik vagyunk, min­den más elmú­lik idő­vel, mint a kanya­ró. Ebben remény­ked­he­tünk, ben­nük nem. Már nincs mit tanul­nunk Nyugat-Európától. 

Milyen jó vol­na, ha Nyu­gat-Euró­pá­ban olvas­ni is tud­ná­nak, nem csak kérdezős­ködni. Azért gon­do­lom ezt, mert a Magyar­or­szá­got érin­tő ügyek­ben olyan tájé­ko­zat­lan­sá­got árul­nak el az unió szoc­dem, libe­rá­lis, zöld, kom­mu­nis­ta, troc­kis­ta, femi­nis­ta, meleg­lob­bis­ta és egyéb tag­jai, hogy az ember nem hisz a szemének.

Miköz­ben – erről azért ne feled­kez­zünk el – a poli­ti­kai kira­kós­nak éppen az vol­na az értel­me, hogy nekik job­ban össze­áll a kép rólunk, mint nekünk magunk­ról. Ők, a finom kul­túr­le­gé­nyek biz­to­sabb kéz­zel illesz­tik össze a hiány­zó dara­bo­kat, nem olyan kér­ges a tenye­rük, mint nekünk, elma­ra­dott bennszülötteknek.

Való­já­ban azon­ban ezek az embe­rek még azt sem tud­ják, amit tud­ni­uk mun­ka­kö­ri köte­les­sé­gük vol­na. Rólunk ítél­kez­nek, de éle­tük­ben nem jár­tak Magyar­or­szá­gon, ha pedig igen, a ker­tek alatt oson­tak, nehogy élő embe­rek zavar­ják össze remek elő­fel­te­vé­se­i­ket. Eset­leg bebal­lag­nak Ujhe­lyi Ist­ván brüssze­li iro­dá­já­ba, és tág­ra nyílt szem­mel meg­kér­de­zik: tény­leg olyan gonosz a magyar kor­mány, a terin­get­tét? Gonosz, fele­li nekik Ist­ván, majd alap­ál­la­po­tú demok­rá­cia­fél­tő arc­ki­fe­je­zé­sét fel­ölt­ve igyek­szik meg­szol­gál­ni a havi sok ezer eurót, amit Euró­pa adó­fi­ze­tői őrá költenek.

Az euró­pai bal­ol­dal és csa­tolt részei remény­te­le­nül hülyék. Olva­som a nyu­ga­ti saj­tót, min­den­fé­le for­má­ban – higgyék el, nem kitö­rő öröm­mel, de mit tegyek, ez a dol­gom –, hosszú évek óta ugyan­azt a néhány témát dob­ják fel. A vádak azon­ban cse­le­sen osz­la­nak meg, akad köz­tük álta­lá­nos, vala­mint néhány konk­rét is. Az álta­lá­nos, bár­ki­ről elmond­ha­tó, éppen ezért meg­fog­ha­tat­lan témák nagy­já­ból ezek: kor­rup­ció, demok­rá­cia­de­fi­cit, fékek és ellen­sú­lyok (juszt is leírom ango­lul, olyan szép: checks and balan­ces) fel­bom­lá­sa, sza­bad­ság­jo­gok kor­lá­to­zá­sa. Ezek tehát a szo­ká­sos szö­ve­gek, a bol­se­vik újbe­szél­nél egy haj­szál­nyi­val intel­li­gen­sebb­nek tűnő, való­já­ban azon­ban lapos és fan­tá­zi­át­lan szó­má­gia kel­lé­kei. Na, de lás­suk a konk­ré­tu­mo­kat, ame­lyek­kel a mai napig tele a nyu­ga­ti saj­tó. Nyil­ván­va­ló­an egy­más­tól veszik át a hazug­sá­go­kat, gon­do­lom, ha kigyúl az agy­ban a lám­pa, min­dig ugyan­az a néhány barom­sá­got muszáj elkántálniuk.

Anti­sze­mi­tiz­mus. Az egyik leg­pa­ti­ná­sabb, leg­sok­ol­da­lúb­ban csó­csál­ha­tó hazug­ság Magyar­or­szág ellen, affé­le jolly joker. Fáj­da­lom, bizo­nyí­tó­ere­je meg­gyen­gült az utób­bi tíz esz­ten­dő­ben, tekint­ve, hogy Orbán Vik­tort olyan hét­pró­bás anti­sze­mi­ta tekin­ti fon­tos part­ne­ré­nek, mint Ben­ja­min Netan­ja­hu, majd­nem élet­hosszig­la­ni izra­e­li minisz­ter­el­nök. A magyar­or­szá­gi anti­sze­mi­tiz­mus fel­hány­tor­ga­tá­sá­val akad még két apró prob­lé­ma. Az egyik, hogy a bal­ol­dal élő klasszi­ku­sai, mint Dob­rev, Gyur­csány, Feke­te-Győr meg a töb­bi éppen most fogad­ják örök­be azt a Job­bi­kot, amely­nek veze­tői és törzs­gár­dis­tái még néhány éve is zsi­dó­kat lis­táz­tak vol­na a magyar par­la­ment­ben, ille­tő­leg tetű­hin­tá­soz­tak, juda­pes­tez­tek. A másik pötty a szto­rin, hogy Magyar­or­szá­gon úgy tíz­éven­te kiál­ta­nak rá zsi­dók­ra az utcán, ezzel szem­ben Nyu­gat-Euró­pa nagy­vá­ro­sai­ban napi rend­sze­res­ség­gel ver­nek össze, támad­nak meg, oly­kor gyil­kol­nak meg zsi­dó pol­gá­ro­kat, aki­ket az állam már nem képes megvédeni.

Bírák nyug­dí­ja­zá­sa. Sze­mé­lyes ked­ven­cem. Azért imá­dok erről olvas­gat­ni a nyu­ga­ti saj­tó­ban, mert ennek a témá­nak a fel­ve­té­se árul­ja el leg­tö­ké­le­te­seb­ben a táma­dók fel­ké­szü­let­len­sé­gét. Figyel­jünk fel arra, hogy soha nem rész­le­te­zik a témát, egy­sze­rű­en csak bedob­ják a töb­bi közé, ami nem cso­da, mert nem­hogy a rész­le­te­ket, az alap­ve­tő ténye­ket sem isme­rik. A magyar kor­mány ugyan­is már 2013-ban vissza­von­ta a szó­ban for­gó ren­del­ke­zést, sőt, kár­pó­tolt érin­tett bírá­kat. Nyolc esz­ten­dő azon­ban nem ele­gen­dő arra, hogy lezárt, holt ügye­ket ne tart­sa­nak fel­szí­nen. A mai napig jelen idő­ben olva­sok – főleg – a német és oszt­rák saj­tó­ban a nyugdíjazásokról.

Cigány­el­le­nes­ség. Szin­tén kime­rít­he­tet­len téma, igaz, itt vég­képp csak szó­be­széd­re hagyat­koz­hat­nak a nyu­ga­ti ember­ba­rá­tok, hiszen élő cigányt még nem lát­tak, és nyil­ván nem is kíván­csi­ak rájuk. Viszont – hason­ló­an az egy­ko­ri kom­mu­nis­ták­hoz – ha a han­gu­lat­je­len­tés­ben azt olvas­sák, hogy rossz a hely­ze­tük, akkor biz­tos úgy is van. De mit is jelent az, hogy rossz? Nem keve­rik össze merő vélet­len­ség­ből a diszk­ri­mi­ná­ci­ót és a sze­gény­sé­get? Nyil­ván, de ha az Amnesty Inter­na­ti­o­nal meg a töb­bi meg­mond­ja a tutit, akkor nincs mese, az euró­pai bal­ol­da­li szé­pen fel­áll, és inter­pel­lál egy hara­go­sat Magyar­or­szág ellen.

Gya­nús köz­be­szer­zé­sek. Ennek a vád­pont­nak, ugye, az vol­na a lénye­ge, hogy nálunk min­dent ellop­nak a hata­lom bir­to­ko­sai, a tisz­tes­sé­ges vál­lal­ko­zók­nak sem­mi esé­lyük. Érde­kes fel­ve­tés, külö­nö­sen ha arra gon­do­lunk, hogy Dél-Olasz­or­szág­ban a mai napig a maf­fi­á­nál lan­dol­nak az euró­pai támo­ga­tá­sok, ők épí­tet­tek és tar­ta­nak élet­ben min­dent, klá­nok és csa­lá­dok irá­nyít­ják az önkor­mány­za­to­kat, a vál­lal­ko­zá­so­kat, min­den az övék. Észak-Íror­szág­ban a brit demok­rá­cia nagyobb dicső­sé­gé­re a 80-as évek­ben az IRA és az unio­nis­ta fegy­ve­res tes­tü­le­tek áll­tak fon­tos álla­mi beru­há­zá­sok, pél­dául útépí­té­sek mögött. Német­or­szág­ban, Auszt­ri­á­ban szin­tén kiter­jedt a fekete­gazdaság, csak meg­ad­ják a mód­ját, intel­li­gen­sen csi­nál­ják. De hogy nagy­vál­la­la­ta­ik, álla­mi veze­té­sük a vele­jé­ig kor­rupt, éppen a kelet-euró­pai pri­va­ti­zá­ció bizo­nyít­ja, ami­kor meg­je­len­tek nálunk, és egész ipar­ága­kat vásá­rol­tak fel suttyom­ban, alat­tom­ban, tilos­ban járva.

A végé­re itt a pedo­fil­tör­vény. Ami sze­rin­tük a homo­sze­xu­á­li­sok joga­it kor­lá­toz­za. Arra sem vet­ték a fárad­sá­got, hogy elol­vas­sák a tör­vény szö­ve­gét, sok­kal egy­sze­rűbb egy­más­tól elta­nul­ni és szé­les kör­ben ter­jesz­te­ni a hazug­sá­go­kat. Diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ról ter­mé­sze­te­sen szó sincs, sen­ki nem üldöz hazánk­ban sze­xu­á­lis kisebb­sé­ge­ket, de a tények per­sze nem szá­mí­ta­nak. Ürügy kell, és talál­nak is. Fel­zúg a sakálv­o­kál, egy­szer­re nyü­szí­te­nek, és csak akkor hal­kul­nak el átme­ne­ti­leg, ha új tetem­re buk­kan­nak az erdő mélyén.

Immár kész a lel­tár. Nem baj, a lényeg, hogy mi tud­juk, kik vagyunk, min­den más elmú­lik idő­vel, mint a kanya­ró. Ebben remény­ked­he­tünk, ben­nük nem. Már nincs mit tanul­nunk Nyugat-Európától. 

For­rás: Demok​ra​ta​.hu