Hírek Elszakított területi hirek Új nemzeti sport van kialakulóban Székelyföldön

Új nemzeti sport van kialakulóban Székelyföldön

Nagy hírt kell megosztanom önnel, kedves olvasó, ugyanis Háromszéken, de lehet, hogy egész Székelyföldön, új nemzeti sport van kialakulóban.

Nemrég kiköltöztünk az egyik háromszéki városból egy hét kilométerre fekvő faluba. A minap, amikor hazafelé mentünk, arra lettünk figyelmesek, hogy ötszáz méterenként az út szélén autók állnak, pislogó, vészjelző fényekkel. Mondom, mi a csuda lehet: új, eszeveszett szokások, valami újabb hóbort, ami ide is kigyűrűzött a nagyvárosokból? Vajon miért állnak az autók az út szélén tilosban? És mi ez a tömeg itt a mezőn? Csak nem egy ufó szállt le? Ahogy felteszem a távollátó szemüvegemet, látom, hogy alakok sétálnak a mezőn. Mondom, ezeknek megártott a vírus, és az agyukra ment. Próbálom kitalálni, mit művelnek a legelőn a napon sétálva. Hát látom, szatyor vagy zacskó van a kezükben, néha leguggolnak és valamit felvesznek, amit betesznek a szütyőbe. Ez most már nagyon izgalomba hozott, hogy megtudjam, mit is gyűjtögetnek a jóemberek. Gondoltam, odamegyek s meginterjúvolom valamelyiket.

– Kérem, mondja, mi zajlik itt? – kérdezem az első asszonyságot, aki kicsi lányával szinte versenyszerűen kapkodott fel kisebb fehér gömböket.

– Hát gombát szedünk, csiperkét. Isten adta!

– Ez az új divat, vagy miért?

– Divatra nincs időnk. Van baj elég.

– Mi a baj? Nagyon kérem, mondja el!

– Bezárták a gyárat, ahol dolgoztunk. A nadrággyárat.

– Az baj! Valahogy túl kell élni! – okoskodtam én is.

Kirúgták a nadrággyárból – döbbentem meg –, és hogy pótolják az élelmiszert, gombát szednek. Tényleg, a minap olvastam, hogy megszűnt a megyében vagy négy gyár, útra tettek több száz alkalmazottat. Ki tudja, hányan maradtak munka nélkül a covidnak köszönhetően. Tegnap egy szállodatulajdonos barátnőmmel beszéltem, aki azt mondja, egész nyáron két vendége volt.

Fotó: Balog Ádám

Ezek után nem csodálom, hogy mindenki gombát szed. – Ügyes ez a székely nép!– töprengtem –, élelmes, talpraesett, rátermett, nem hagyja magát semmilyen sorscsapásban, balsorsban. Én előadóművészként is munka nélkül maradtam, engem sem fogott fel a szociális háló. Ha az életrevaló nép így látja jónak, követem. Szemem előtt lebegett máris egy jó nagy adag gombapaprikás puliszkával. Igen, a mai vacsoránk ez lesz, tejfölösen. Ezentúl nem költünk pénzt gombára, hanem szedünk. Hát bolondok vagyunk mi, hogy kereskedőknek s egyéb csalafinta népeknek adjuk kicsiny pénzünket, mikor Isten is ad nekünk élelmiszert ingyen? Csak le kell hajolnunk érte.

Találtunk a mezőn egy helyet, amit még nem foglaltak le, és mi is nekiálltunk gyűjtögetni. Gyönyörű égszínkék pillangó röpdösött előttem, amit megcsodáltam, s íme, pont egy gomba mellett szállt le. Óvatosan leszakítottam az első csiperkét, mellette láttam még három kisebbet, fiatalabbat, azokat is lecsíptem. Aztán tovább még egy párat, melyek fölött egy sárga pillangó táncikált. Ó, gyönyörű kikericsek csokorban, ilyent is rég láttam. Inkább versekből ismerem ezt a virágot: „Virít a kikirics – / Csak viríts, csak viríts… / Én ugyis hervadok, / Hervadok, száradok, / Csak viríts, kikirícs!’’ – mondta Petőfi. De én most pont az ellenkezőjét éreztem, azt, hogy végre élek, végre a nap simogatja az arcom, a szemem pedig gyönyörködik a tájban, a zacskóm pedig megtelt csiperkével. A párommal megbeszéltük, hogy holnap is jövünk, mert ennél jobb és szebb sport nincs is a mai világban. Guggoltunk vagy kétszázat, sétáltunk pár kilométert, és rengeteg jófajta finomságot gyűjtöttünk. Azt egyeztük, hogy holnap versenyezünk, és aki majd egy adott pillanatban többet szed, az kérhet valamit a másiktól. Boldogan mentünk haza, elfelejtettük minden bajunkat. Gyorsan leírtam kalandunkat, de most elbúcsúzom, mert meg kell pucolnom a gombát, különben megnyüvesedik. Felét elkészítem tokánynak, feléd elteszem a mélyhűtőbe továbbra. Aki kíváncsi, hogy hol szedtem, annak megsúgom a helyet, aki nem hiszi, az járjon utána.

Forrás: Magyar Nemzet / Zorkóczy Zenóbia