Hírek Morzsák Tri­a­non legyőzhető

Tri­a­non legyőzhető

A hazánk fel­szab­da­lá­sát elő­ké­szí­tő R. W. Seton-Wat­son, ali­as Sco­tus Via­tor a bri­tek által meg­gyil­kolt feke­ték­ről nem írt, csak az Euró­pa libe­rá­lis min­ta­ál­la­má­ban élő tótok elle­ni „jog­ta­lan­sá­gok” izgat­ták – mond­ta Raf­fay Ernő. A tör­té­nésszel a határ­re­ví­zió rea­li­tá­sá­ról, a szerb irá­nyú nyi­tás­ról és Mr. Tri­a­non – Sco­tus Via­tor, a magya­rok leg­na­gyobb ellen­sé­ge című leg­újabb köny­vé­ről beszélgettünk.

– Nem­rég mes­ter­sé­ges intelligenciá­val készít­tet­tek egy alter­na­tív Euró­pa-tér­ké­pet, alter­na­tív ország­ne­vek­kel. Magyar­or­szá­gé Pan­nó­nia lett, Szlo­vá­ki­áé pedig… Fel­ső-Magyar­or­szág! Már az AI is revizionista?

– Remé­lem, hogy igen! Sze­rin­tem szí­vé­ben min­den nor­má­lis magyar hisz a terü­le­ti reví­zi­ó­ban. Tudom, hogy ez dur­ván hang­zik, plá­ne a mos­ta­ni nem­zet­kö­zi hely­zet­ben, de én egy idős tör­té­nész vagyok, aki­nek talán lehet­nek ilyen „hóbort­jai”. Hóbort­nak mon­dom, pedig egész éle­tem­ben e hitért küz­döt­tem, a jobb magyar önis­me­re­tért és Tri­a­non tör­té­nel­mi kon­tex­tu­sá­nak helyes meg­fej­té­sé­ért mun­kál­kod­tam. Ami a tér­ké­pet ille­ti, ez azt jelen­ti, hogy ezer­éves tör­té­nel­mün­ket egy­sze­rű­en nem lehet figyel­men kívül hagy­ni, ha a Kár­pát-meden­cé­ről van szó. Már elmond­tam, hogy a rend­szer­vál­to­zás óta több lehe­tő­sé­günk volt a határ­kér­dés reá­lis ren­de­zé­sé­re, pél­dá­ul Cseh­szlo­vá­kia fel­bom­lá­sa­kor, ami­kor ez ország utób­bi tag­ja nem­zet­kö­zi érte­lem­ben még nem is léte­zett, de a magyar poli­ti­kum nem lépett.

– Koráb­ban több kri­ti­ka érte, hogy a nyil­vá­nos­ság előtt fel­ve­ti ezt a témát, hiszen ez dur­ván sér­ti a pári­zsi sta­tus quót. Eköz­ben Romá­ni­á­ban minisz­ter­el­nö­ki szin­ten beszél­nek a román – mol­do­vai egye­sü­lés­ről. Miért ala­kult így?

– Ami­kor a 90-es évek ele­jén Antall József azt mond­ta, hogy lélek­ben 15 mil­lió magyar minisz­ter­el­nö­ke akar len­ni – tehát hang­sú­lyo­zom: nem beszélt határ­kér­dés­ről –, azzal támad­ták, hogy „irre­den­ta” és „Hor­thy-fasisz­ta”. Magyar­or­szá­gon a poli­ti­ku­sok nem merik ezt nyil­vá­no­san szó­ba hoz­ni, mert attól tar­ta­nak – és ebben iga­zuk van –, hogy a tel­jes libe­rá­lis saj­tó rájuk ront és tönk­re­te­szi őket; ebben a poli­ti­kai kény­szer­zub­bony­ban telt el az elmúlt har­minc évünk. Engem ez sosem érde­kelt, tör­té­nész­ként sza­ba­don beszélhetek.

– Enged­je meg, hogy az ördög ügy­véd­je legyek. Minek fan­tá­zi­á­lunk elmé­let­ben reví­zi­ó­ról, ami­kor demog­rá­fi­ai téren igen rosszul állunk? Az utób­bi 30 évben a hatá­ron túli magyar­ság szin­te megfeleződött.

– A 70-es évek­ben Illyés Gyu­la meg­fo­gal­ma­zott egy fon­tos gon­do­la­tot: min­den­ben leg­alább olyan erő­sek vagyunk vagy lehe­tünk, mint a szom­szé­dos népek, egy terü­le­ten azon­ban min­dent elbuk­ha­tunk, még­pe­dig a demog­rá­fia terén. A Hor­thy-kor­szak­ban a refor­má­tus csa­lá­dok­ra jel­lem­ző egy­ké­zés diva­tos­sá válá­sa után a kádá­ri abor­tusz­po­li­ti­ka „tize­del­te” a jövő­be­ni magyar népes­sé­get, miköz­ben a cea­ușes­cui Romá­ni­á­ban abor­tusz­ti­la­lom volt, és a román­ság sza­po­ro­dott. A mai Romá­nia népes­sé­ge a Cea­ușes­cu-rend­szer örök­sé­ge, Magyar­or­szá­gé pedig Kádá­ré. Vég­te­le­nül egy­sze­rű a dolog: ha nem for­dul tar­tó­san pozi­tív­ra a demog­rá­fi­ánk, amit komoly csa­lád­po­li­ti­ka támo­gat – erre látok némi kor­mány­za­ti szán­dé­kot –, a magyar­ság­nak nincs jövő­je a Kár­pát-meden­cé­ben, ezt ki kell mondani.

– „A kül­ügyi poli­ti­ka soha­sem lehet radi­ká­lis” – ezt egy 2010-es inter­jú­ban mond­ta, és töb­bek között arra értet­te, hogy a jó poli­ti­ka titok­ban tevé­keny­ke­dik, sem­mit nem hoz nyil­vá­nos­ság­ra, ön viszont nyíl­tan beszél ezek­ről a témák­ról. Nem érez ebben ellentmondást?

– Nem, hiszen én már csak expo­li­ti­kus vagyok. A tapasz­ta­la­ta­im­ra ala­poz­tam ezt a mon­da­tot, hon­vé­del­mi állam­tit­kár­ként bejár­tam a fél vilá­got, sok magas ran­gú kato­ná­val és biz­ton­ság­po­li­ti­kai szak­em­ber­rel cse­rél­tem esz­mét. A dip­lo­má­cia akkor lehet iga­zán haté­kony, hogy­ha a kár­tyá­in­kat nem tere­get­jük ki: a kül­ügyi poli­ti­ka a másik cső­be húzá­sá­nak, meg­té­vesz­té­sé­nek, kész hely­zet­be hozá­sá­nak a poli­ti­ká­ja. Azon nem­ze­tek ered­mé­nye­sek, ame­lyek­nek nem hely­zet­kö­ve­tő, hanem hely­zet­te­rem­tő kül­po­li­ti­ká­juk van. Előb­bi eset­ben csak rea­gál­nak ellen­fe­le­ik lépé­se­i­re, tehát már ele­ve hát­rány­ban van­nak, utób­bi pedig azt jelen­ti, hogy mi magunk alko­tunk egy kül­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ót, ami nem jelen­het meg a nyil­vá­nos­ság­ban, és még a par­la­ment sem tud­hat róla, mivel a magyar­ság ellen­sé­gei az Ország­gyű­lés­ben is ott ülnek, és azon­nal elárul­nák. Meg­cson­kí­tott, szét­da­ra­bolt, véd­he­tet­len hatá­rú, viszony­lag kis, de már erő­sö­dő had­se­reg­gel ren­del­ke­ző ország vagyunk, ebből pedig az követ­ke­zik, hogy dip­lo­má­ci­ai tevé­keny­sé­günk­nek tit­ko­sabb­nak és agya­fúr­tabb­nak kell len­nie, mint bár­ki másénak.

– Most mint­ha úgy tűn­ne, hogy ismét a szer­bek felé nyi­tunk, mint anno Hor­thyék. Mit gon­dol erről a kül­po­li­ti­kai irányról?

– 1926-ban, a mohá­csi csa­ta négy­szá­za­dik évfor­du­ló­ján Hor­thy Mik­lós Mohá­cson, dél felé for­dul­va beszé­det mon­dott, amely­ben hang­sú­lyoz­ta, hogy a dél­szláv népek és a magya­rok együtt küz­döt­tek a musz­lim hódí­tok ellen. Az volt a kül­po­li­ti­kai cél­ja, hogy meg­tör­je a kis­an­tant egy­sé­gét, és úgy gon­dol­ta, hogy szom­szé­da­ink közül leg­in­kább a szer­be­ket lehet magyar­ba­rát­tá ten­ni. 1941-ben Csá­ky Ist­ván gróf eluta­zott Belg­rád­ba, és meg­kö­töt­te a magyar – jugo­szláv örök barát­sá­gi szer­ző­dést (ennek hamar vége lett, mert a hor­vá­tok kivál­tak, tehát nem a magyar állam rúg­ta fel az egyez­ményt). Ebbe a min­tá­zat­ba illesz­ke­dik a mos­ta­ni kor­mány­zat azon törek­vé­se, hogy meg­ta­lál­ja a modus viven­dit a szer­bek­kel, ám ez kemény dió! Szer­bia ugyan­is ragasz­ko­dik a Bosz­ni­ai Szerb Köz­tár­sa­ság­hoz, ami még okoz­hat gon­do­kat, az albá­nok pedig – akik szét­szór­tan élnek, mint mi, magya­rok – egye­sül­ni akar­nak Nagy-Albá­ni­á­ban, ez pedig a szerb érde­ket sér­ti. Kér­dés, hogy mind­er­ről mi Magyar­or­szág véle­mé­nye. Ez egy több­is­me­ret­le­nes egyen­let, amit külön-külön kell kezel­ni, de sze­rin­tem a magyar poli­ti­ka ezen irá­nya helyes. Egy­re több szerb – magyar gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés­ről hall­ha­tunk, és meg kell érte­nünk, hogy a romá­nok­kal és a szlo­vá­kok­kal nem lehet­sé­ges dűlő­re jut­ni. Mi is tör­tént a múlt héten? Az OTP Bank való­szí­nű elad­ja romá­ni­ai leány­vál­la­la­tát, mivel a román jegy­bank nem enged­te, hogy meg­ve­gyék a Ban­ca Româ­ne­ascăt. A román poli­ti­ka tehát nem enge­dé­lye­zi, hogy a magya­rok erős pénz­ügyi pozí­ci­ó­kat sze­rez­ze­nek az orszá­guk­ban – per­sze a maguk szem­pont­já­ból tel­je­sen iga­zuk van. Bez­zeg az Albi­na Bank! Az I. világ­há­bo­rú előt­ti Magyar­or­szá­gon műkö­dő román bank kicsi volt hazai viszony­lat­ban, de Buka­rest­ből (és Prá­gá­ból!) kapott pén­ze­ket, és így vet­tek meg ren­ge­teg föld­bir­to­kot, ame­lye­ket gaz­dag román parasz­tok­nak adtak tovább, tuda­tos nem­zet­épí­tés­re használták.

– Tér­jünk rá az angol­szá­szok­ra! Meg­utál­ta a whiskyt?

– Nem, hiszen min­dig is a konyak volt a ked­ven­cem. Miért kel­lett volna?

– Új, Mr. Tri­a­non című köny­vé­ből, amely egy négy­ré­szes soro­zat első köte­te, éppen az derül ki, hogy egy skót úri­em­ber, bizo­nyos Robert Wil­li­am Seton-Wat­son (1879 – 1951) (a továb­biak­ban S. W.; a szerk) töb­bet tett Magyar­or­szág fel­da­ra­bo­lá­sá­ért, mint a leg­na­gyobb román hazafiak.

– Ittam Skó­ci­á­ban skót whis­kyt Für Lajos­sal, ami­kor Mészá­ros Lázár, egy­ko­ri ’48 – 49-es hon­vé­del­mi minisz­ter holt­te­te­mé­ért utaz­tunk ki, hogy haza­hoz­zuk. Akko­ri­ban S. W.-nek csak a nevét hal­lot­tam, és manap­ság a tör­té­ne­lem iránt érdek­lő­dő magya­rok is keve­set tud­nak róla, pedig sze­mé­lye a tri­a­no­ni puzzle egyik fő darab­ja. Skót csa­lád­ban szü­le­tett, ám szü­lei beil­lesz­ked­tek a brit biro­dal­mi struk­tú­rá­ba, távol-kele­ti tea­ke­res­ke­dés­sel fog­lal­koz­tak, gaz­da­gok vol­tak. S. W. pub­li­cis­ta elfo­gad­ta a brit biro­dal­mi gon­do­la­tot, egy árva szót sem írt a skó­tok vagy írek hely­ze­té­ről, de Ste­ed­nek, a The Times bécsi tudó­sí­tó­já­nak hívá­sá­ra 1906-ban Bécs­be érke­zett, majd elju­tott Magyar­or­szág­ra, és Sco­tus Via­tor álné­ven ren­ge­teg magyar­ellenes cik­ket írt külön­fé­le nagy­ne­vű angol és nyu­ga­ti lapok­ba. Fel­vi­dé­ken két­faj­ta poli­ti­kus volt: magyar­ba­rá­tok és azok, akik ki akar­ták élez­ni a magya­rok­kal való ellen­té­te­ket egy maj­da­ni füg­get­len (Cseh-)Szlovákia meg­te­rem­té­se cél­já­ból – Ste­ed az utób­bi­ak­nak aján­lot­ta be. S. W. egy­re töb­bet járt Fel­vi­dé­ken, sőt, tud­juk, hogy elment Nagy­sze­ben­be is, ahol az erdé­lyi román nem­ze­ti­sé­gi párt veze­tő­i­vel, Iuliu Mani­u­val és Nagy-Romá­nia későb­bi minisz­ter­el­nö­ké­vel, Octa­vi­an Gogá­val is talál­ko­zott, meg is hív­ta Angliába.

– Küld­ték a „skót uta­zót”, vagy itte­ni hatá­sok­ra vált Magyar­or­szág ellenségévé?

– Nincs írá­sos nyo­ma, hogy már 1914 előtt az angol tit­kos­szol­gá­lat­nak dol­go­zott vol­na, de a hábo­rú kitö­ré­se után kide­rült, hogy az egyik brit tit­kos­szol­gá­lat tag­ja. Nem tudom azt mon­da­ni, hogy kül­dött ember; mint tud­juk, ele­in­te támo­gat­ja a brit kor­mány poli­ti­ká­ját, misze­rint a Monar­chi­á­nak egy­ben kell marad­nia, ám a brit állás­pont a hábo­rú kitö­ré­se után meg­vál­to­zik, éppen S. W. tevé­keny­sé­gé­nek hatá­sá­ra! Ráko­si Jenő, a Buda­pes­ti Hír­lap főszer­kesz­tő­je több­ször írt róla, miu­tán ész­re­vet­te, hogy S. W. nem­zet­kö­zi háló­za­tot épí­tett ki, amely­nek tag­ja volt Masaryk, a későb­bi Cseh­szlo­vá­kia első elnö­ke és Beneš, a máso­dik; a hábo­rú ide­jén ő volt a kon­takt­sze­mély a brit és az emig­ráns cseh poli­ti­ku­sok között. Mind­eb­ből arra követ­kez­te­tek, hogy hét évvel az I. világ­há­bo­rú előtt nem össze­es­kü­vés-elmé­let, hanem össze­es­kü­vés-gya­kor­lat része volt S. W. tevé­keny­sé­ge. Gon­dol­junk bele, hogy fel­ve­szi a kap­cso­la­tot a belg­rá­di poli­ti­ku­sok­kal, majd az újvi­dé­ki szer­bek­kel, és nyil­vá­no­san arról ír, hogy a Monar­chi­át a tri­a­liz­mus szel­le­mé­ben át kell ala­kí­ta­ni, a hábo­rú kitö­ré­se után pedig már arról cik­ke­zik, hogy a nagy Dél­szláv Biro­da­lom meg­te­rem­té­se a cél. Sze­rin­tem ekkor árul­ja el, hogy már azelőtt is a Magyar Király­ság fel­da­ra­bo­lá­sát célozta.

– A magyar köz­tu­dat­ban leg­in­kább a fran­ci­á­kat hibáz­tat­juk Tri­a­no­nért. Ezek sze­rint inkább a bri­tek­re kel­le­ne orroljunk?

– A bri­tek meg­kö­tik a fran­ci­ák­kal az ent­en­te cordiale‑t, ami egy nyílt egyez­mény, és a gyar­ma­tok fel­osz­tá­sá­ról szól, ám ez egy tit­kos doku­men­tu­mot is tar­tal­maz, amit az angol és fran­cia kor­mány­ta­gok is csak a hábo­rú kitö­ré­se­kor tud­tak meg, még­pe­dig hogy egy­mást kell segí­te­ni­ük Német­or­szág ellen. 1907-ben pedig meg­kö­tik angol – orosz szer­ző­dést. Mikor is érke­zett elő­ször hazánk­ba S. W.? Pont ekkor. Akko­ri­ban a brit kül­po­li­ti­ka nagy tör­té­nel­mi for­du­la­tot hajt vég­re, amellyel a Monar­chia ellen­sé­gei lesz­nek. Az antant-kül­po­li­ti­ka meg akar­ta gyön­gí­te­ni Német­or­szág egyet­len nagy­ha­tal­mi szö­vet­sé­ge­sét, a Monar­chi­át. Tisza Ist­ván gróf erről nagy elem­ző beszé­de­ket tart ekko­ri­ban az ország­gyű­lés­ben. S. W. ennek a gon­do­lat­nak lesz az ügy­nö­ke, kap­cso­lat­te­rem­tő­je és könyv­író­ja, külön­bö­ző nagy brit, fran­cia és ber­li­ni (!) folyó­ira­tok­ban közöl minő­sé­gi, ada­tok­kal alá­tá­masz­tott, ám kon­cep­ci­ó­zus, igaz­ta­lan cik­ke­ket, ame­lyek­ben Magyar­or­szág ellen han­gol­ja a köz­vé­le­ményt, sőt, még The Raci­al Prob­lem in Hun­gary (A nem­ze­ti­sé­gi prob­lé­ma Magyar­or­szá­gon – a szerk.) cím­mel köny­vet is ír és ter­jeszt, amely­ben szlo­vák, román és szerb bará­tai gon­do­la­ta­it köz­ve­tí­ti, tar­tó­san elle­nünk han­gol­va a nyu­ga­ti orszá­gok közvéleményét.

– A magyar állam tett bár­mit S. W. akna­mun­ká­ja ellen?

– Kutat­tam a Magyar Nem­ze­ti Levél­tár­ban, és erről sem­mit sem talál­tam. A Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um irat­anya­gá­ban – hoz­zá­juk tar­to­zott az állam­rend­őr­ség – mind­össze egyet­len­egy jelen­tés sze­re­pel róla, és az sem tit­kos­szol­gá­la­ti, hanem egy fel­vi­dé­ki főszol­ga­bí­ró jelen­té­se a főis­pán­nak, ame­lyet főnö­ke a bel­ügy­höz továb­bí­tott, és arról szól, hogy S. W. szlo­vák és orosz veze­tők­kel talál­ko­zott a vár­me­gyé­jé­ben. Több száz­ezer doku­men­tum közül ez az egyet­len! Hogy mi ennek az oka? 1867 után Magyar­or­szág Euró­pa libe­rá­lis min­ta­ál­la­má­vá vált, sok pozi­tí­vum­mal – mint a saj­tó- és val­lás­sza­bad­ság –, ám sok nega­tí­vum­mal is, hiszen a magyar állam nem lépett fel komo­lyan bel­ső ellen­sé­gei ellen. Azt gon­dol­ták, hogy S. W. nyu­god­tan ide­jö­het, hát egy nagy­ha­ta­lom értel­mi­sé­gi­je, utaz­gat­hat, talál­koz­hat, aki­vel akar és írhat, amit akar. Pedig min­den lépé­sét figyel­het­ték vol­na, mivel akkor leg­alább fel­tár­ják a kap­cso­lat­rend­sze­rét, és a hír­szer­zők meg­tud­ják, hogy milyen komoly poli­ti­ku­sok­kal van kap­cso­la­ta. Nem tet­ték. Sze­rin­tem a dua­liz­mus tör­té­ne­tét újra kel­le­ne írni, mert a nem csak magyar kéz­ben lévő gaz­da­sá­gi fej­lő­dés mel­lett a nem­zet önvé­del­mi ösz­tö­ne fel­szá­mo­ló­dott. Nai­vak vol­tak. Rend­sze­re­sen olva­som az akko­ri saj­tót, és érzem az angya­li naiv­sá­got, amellyel Nagy-Bri­tan­nia vagy Fran­cia­or­szág kul­tú­rá­ja, presz­tí­zse felé for­dul­tak, miköz­ben ama­zok éppen Magyar­or­szág ellen szer­vez­ték a szö­vet­sé­gi rend­szert, és tit­kos­szol­gá­la­ti meg média­pro­pa­gan­da-esz­kö­zök­kel kívül­ről-belül­ről gyen­gí­tet­ték a Magyar Király­sá­got. Ennek volt az egyik fő kata­li­zá­to­ra Robert Seton-Wat­son, a művelt, több nyel­ven beszé­lő, a brit kor­mány védel­mét élve­ző skót uta­zó. A magyar libe­rá­lis min­ta­ál­lam éppen csak az önvé­del­met feled­te el, tíz évvel Tri­a­non előtt.

– Ha erköl­csi oldal­ról néz­zük, akkor S. W. olyan dol­gok­kal vádol­ta Magyar­or­szá­got, ame­lyek saját hazá­já­ban nem létez­tek, miu­tán az ango­lok lénye­gé­ben fel­szá­mol­ták a skót, ír, wale­si, corn­wal­li nyel­vet, iden­ti­tást. Mi volt e morá­lis fel­sőbb­ren­dű­ség alapja?

– Sem­mi. Mind­ez elő­re elter­velt, cél­tu­da­tos és ered­mé­nyes tit­kos­szol­gá­la­ti tevé­keny­ség volt. Emlí­tet­tem, hogy S. W. az írek­ről, skó­tok­ról egy árva szót sem írt, de a gyar­mat­vi­lág­ban elkö­ve­tett irtó­za­tos brit kegyet­len­sé­gek­re sem paza­rolt tin­tát, pedig Ráko­si Jenő több cik­ké­ben is meg­ír­ta, hogy a bri­tek milyen kegyet­le­nül gyil­kol­ják a feke­té­ket és zár­ják kon­cent­rá­ci­ós tábor­ba a búro­kat. Seton-Wat­son mind­ezt nem lát­ja, ehe­lyett Magyar­or­szág­ra jön, és a fel­vi­dé­ki tótok­ról ír, akik­nek meg­van­nak a libe­rá­lis sza­bad­ság­jo­ga­ik és az 1868-as nem­ze­ti­sé­gi tör­vény értel­mé­ben a kol­lek­tív joga­ik is. A magyar libe­rá­lis min­ta­ál­lam töb­bet ártott, mint hasz­nált a magya­rok­nak. Érde­mes levon­ni a kon­zek­ven­ci­á­kat, nem csak a történetírásunkban.

For­rás: demok​ra​ta​.hu