Törőcsik Mari tolmácsa is voltam – beszélgetés a kolumbiai magyar Julio Schmidttel
Ez az interjú eredetileg a hungarianconservative.com weboldalon jelent meg angol nyelven
Julio, azaz Gyula szülei ‘56-ban menekültek Kolumbiába. Ő ott született és nőtt fel, gyermekkorában szinte csak a szüleivel beszélt magyarul. Később magyar nyelvtudást igénylő alkalmi megbízásai révén, például Kolumbiába látogató magyarok tolmácsaként gyakorolta a nyelvet, néhány éve pedig több magyar kezdeményezést is elindított a dél-amerikai diaszpórában élő magyarok számára. Két éve, magyarországi körútjuk után kolumbiai felesége arra kérte a családot, költözzenek ide, így tavaly óta lánya családjával együtt Pécsett élnek.
Antal-Ferencz Ildikó
Szüleid miért hagyták el ‘56-ban Magyarországot?
A forradalom után a csatornázási műveknél osztályvezetőként dolgozó apukámnak, Schmidt Gyulának alá kellett volna írnia egy papírt – afféle hűségnyilatkozatot –, amit nem tett meg. Két lehetősége volt: börtönbe kerül vagy elhagyja az országot. Még nem voltak összeházasodva
anyukámmal, Kósa Évával, aki 14 évvel fiatalabb volt nála, csak 20 éves volt akkor, de elintézték, hogy együtt hagyhassák el Magyarországot. Egy Bécshez közeli menekülttáborban éltek, ‘57 május elején indultak el Kolumbiába. Nem volt semmilyen kapcsolatuk ott, csak tetszett nekik, amit a térképen láttak… Apu úgy mesélte, hogy a Tarzan-filmek alapján azt hitték, az őserdőbe fognak érkezni… Nem az történt, de nagyon más világ fogadta őket: egy kis repülőtérre érkeztek, elég nagy szegénységet tapasztaltak, spanyolul egy szót sem tudtak…
Ráadásul egyik forradalomból beleestek a másikba, ami Gustavo Rojas Pinilla katonaelnök ellen éppen akkoriban tört ki, amikor Cartagenába érkeztek, így pár napig ott kellett maradniuk. Utána jutottak el Bogotába, ahol már létezett egy magyar kolónia, akik munkához segítették az újonnan érkezőket. Három magyar pár házasodott össze akkoriban, egyikük a szüleim voltak.
Hányan érkeztek akkoriban oda, és mekkora volt a helyi magyar kolónia?
Ugyanazon a hajón más magyarok is utaztak, de többen leszálltak Venezuelában. Kb. tízen érkeztek Bogotába, és ők nagyon segítették egymást a mindennapokban: hol mit kell vásárolni, hol kell ügyintézni, melyik milyen gyümölcs, stb. Akkoriban Kolumbia területén kb. 200 olyan magyar élt, akik az I. és a II. világháború után kerültek oda. Az ‘56-os forradalom után állítólag még kb. 180 magyar érkezett az országba, de ebből a legtöbben továbbvándoroltak Amerikába vagy más dél-amerikai országokba, legfeljebb 40-50 ’56-os magyar maradt Kolumbiában, akik különböző városokba költöztek, így Bogotában kb. 20-25 menekült maradt.
Szüleid miért maradtak Kolumbiában?
Ott tartotta őket a jó munkájuk. Apukám fiatalabb korában futballista is volt Magyarországon, ezért először azt javasolták neki, legyen egy Bogotához közeli csapat edzője, de a bogotai focicsapat magyar elnöke lebeszélte erről: szerinte nem volt jó állás Kolumbiában edzőnek lenni abban az időben: ugyanis az volt a szokás, ha veszít a csapat, kirúgják az edzőt…
Végül egy gyógyszertári laboratóriumban dolgozott, anyukámmal és más magyarokkal együtt. Apu értett a könyveléshez, anyu titkárnő lett. Apám 11 éven át dolgozott ott, anyukám csak a születésemig. Elvesztette az első babáját, én lettem a második, László öcsém a harmadik – ő ma is Kolumbiában él. Szüleim kezdetben segélyt kaptak a Nemzetközi Migrációs Szervezettől, hogy lakást bérelhessenek. Később magyar cukrászdát is nyitottak.
A gyógyszertár kolumbiai főnöke nagyon jól ismerte apukámat. Amikor őt kinevezték egy állami nagyvállalat elnökévé, felkérte apukámat, hogy vezesse annak vállalati üdülőjét a Bogotához közeli Realban. Apukám elfogadta a lehetőséget, és nyugdíjas korukig vezették anyukámmal. A medencék és sportpályák mellett éltünk, mindenünk megvolt. Sokan azt hitték, milliomosok voltunk, ami persze nem volt igaz, hiszen szüleim állami fizetést kaptak, csak nagyon jó és szép helyen dolgoztak és éltünk.
Időközben ők is beadták a papírokat, ahogy mindenki más a magyar kolóniából, hogy bevándorolhassanak Amerikába. Három-négy éve éltünk az üdülőben, amikor megkapták az engedélyt. Alaposan végiggondolták és végül úgy döntöttek: megalapozták új életüket, jó munkájuk van, nem akarnak egy másik országban mindent elölről kezdeni, így maradtak.
És a magyar közösség? Neked voltak magyar barátaid?
A bogotai magyar kolónia elég furcsa volt: a különböző menekülthullámokban érkezők nem nagyon beszélgettek egymással. Egy- egy közösségi eseménynél külön asztalnál ültek az eltérő hátterű csoportok – külön a gazdag zsidó magyarok, és külön a „szegény” magyarok, például az ‘56-osok, ahogy szüleim is –, és nem nagyon szóltak a másik asztalnál ülőkhöz. De az ‘56-os összetartottak, szüleimnek is elsősorban velük volt kapcsolata. Miután elköltöztünk az üdülőbe, csak nagyon ritkán utaztunk Bogotába, például amikor a Ferencváros vagy a Baróti Lajos vezette perui válogatott csapat játszott vagy Mindszenty József bíboros misézett, akkor természetesen mi is jelen voltunk, de egyébként nem nagyon jártunk vissza. Viszont néhány magyar ismerős rendszeresen látogatott hozzánk az üdülőbe. 16 éves koromban a családomon kívül nagyon kevés magyar kapcsolatom volt.
Hogyan tudott mégis megmaradni a magyar nyelvtudásod?
Hamarabb megtanultam magyarul, mint spanyolul, és amíg szüleim éltek, mindig magyarul beszéltünk velük. Mindig a közelükben éltünk, legfeljebb 300-400 méternyire, még akkor is, miután megházasodtunk. Amikor megszületett a lányom, a szüleim csak magyarul beszéltek vele is. Viszont öcsémmel mindig spanyolul beszéltünk. Sosem tanultam Magyarországon,
és vannak szavak, amiket picikét nehéz kiejtenem, ezért azt mondhatom:
folyamatosan, ma is tanulok magyarul.
Mivel tartottad karban nyelvtudásodat később? Hogyan alakult az életed?
Miután elvégeztem iskolát a kis üdülőfaluban, elmentem tanulni Bogotába, számítástechnikai mérnök lettem. Egyszer valaki szólt, hogy lesz egy nemzetközi kiállítás, ahol portást vagy jegyszedőt keresnek. Jelentkeztem.
Azt hiszem 18 éves voltam akkor. Egy-két nappal előtte oda kellett menni, kitölteni papírokat, stb. Ahogy ott sétáltam, észrevettem egy feliratot:
Ungria, vagyis Magyarország.
Beköszöntem, mire kijött egy idősebb ember, akinek jeleztem: szívesen dolgoznék nekik bármit. Nemmel válaszolt, és már éppen elköszöntem tőle, amikor kijött egy másik férfi, Halmi Zoltán, aki a követségen dolgozott, és többször járt nálunk az üdülőben. Megismert, és felajánlotta, dolgozzak vele. Onnantól kezdve, ha arra járt egy magyar csoport, mindig engem kerestek – ugyanis nagyon kevesen voltunk, akik ismertük a nyelvet, és együtt is tudtunk dolgozni magyarokkal. Nekem idővel saját vállalkozásom lett, így szabadabban rendelkeztem az időmmel. Legtöbbször a konzulátus vagy a követség hívott, de nem ők fizettek nekem, hanem a magyar külkereskedelmi vállalatok, mint például a Medimpex vagy Chemolimpex, akik megjelentek ezeken a világkiállításokon Bogotában, amelyen négyszer is megszerveztek 1978 és 1994 között. Továbbá volt egy színházi fesztivál is, amit kétévente szerveztek Bogotában, és ahova néhány alkalommal magyar fellépők is érkeztek. Így lettem például Törőcsik Mari és Maár Gyula, illetve Garas Dezső tolmácsa is 1992-ben.
Előző évben találkoztam Göncz Árpád köztársasági elnök úrral is. Jóval később, 2022-ben meglátogatott minket a Kaláka együttes, 2023-ban Fábry Kornél budapest-esztergomi segédpüspök, a Szironta Együttes, illetve Böszörményi István építész, 2024-ben pedig Szilágyi Péter helyettes államtitkár.
Melyek voltak a legemlékezetesebb találkozások számodra?
Én nem vagyok különösebben vallásos, de amikor 16 éves koromban találkoztam Mindszenty József bíborossal, aki egy méter közelségben ment át előttem, miközben fényképeztem, hidegrázást éreztem.
A másik: mivel én nem tudok magázódni, megkérdeztem Törőcsik Maritól, szabad-e tegeznem. Nagyon kedvesen válaszolt: „nyugodtan”, a férje pedig hozzátette: „engem is”. Mari nagyon kedves asszony volt, így én nem a nagy művésznőt, a nagymamámat láttam benne. Nem csinált semmiből ügyet, azt evett-ivott, amit adtak neki, és azt tette, amit mondtak neki.
Garas Dezső is nagyon szerényen viselkedett, Göncz Árpád is, akire én nem úgy tekintettem, mint egy politikusra, hanem mint egy kedves magyar emberre, akivel apukám nagyon jól elbeszélgetett, miközben én fényképeztem.
Milyen magyar szervezet működik manapság Kolumbiában?
Tudtommal a bogotai magyar kolónia valamikor a ‘80-as években megszűnt. Magyar ház, magyar templom vagy cserkészet ott sosem létezett, egy német templom szalonjában zajlottak a magyar események. A rendszerváltás után, olyan kolumbiai diákokkal, akik Magyarországon
tanultak, majd hazatértek, és már beszéltek magyarul, létrehoztunk egy kis csoportot, és meghívtunk másokat is. Jó volt, de nehezen működött, mert akkor még mindenki dolgozott, és nem volt, aki vezesse a csoportot, így végül az is megszűnt. Később már csak olyan összejövetelek voltak, amelyeket az ottani magyar követség szervezett.
A Covid-járvány alatt jött az ötlet: élesszük fel újra a magyar közösségi életet, így 2020-ban létrehoztuk a Kolumbiai Magyar Kört (Círculo Húngaro de Columbia). Zoomon keresztül tanítani kezdtünk magyarul öt-hat kisebb gyereket: három-négyet Kolumbiából, egyet Paraguayból, egyet Panamából. Akkoriban jött segíteni nekünk Pécsről Schóber Tamás zeneszerző. Kiss Ági mesemondó is besegített online Budapestről.
A Covid-járvány után a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően időnként személyesen is összejöttünk, alkalmanként akár negyvenen is, és különböző magyar hagyományokat, szokásokat elevenítettünk fel, mint például a busójárást, tojásfestést, Mikulást, vagy verseket mondtunk anyák napjára. Közben igyekeztünk mindig valami magyarosat enni: volt saját bográcsunk is, amiben gulyáslevest vagy paprikás krumplit készítettünk közösen, és vittünk finom magyar süteményeket is. Négyen-öten terveztük és szerveztük meg ezeket az eseményeket. A nemzeti ünnepek kapcsán szervezett követségi megemlékezésekre is elmentünk. A Magyar Kör vezetőjeként bekerültem a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségébe (LÁMOSZSZ) is, így részt vehettem annak közgyűlésén 2022-ben.
Kik tartoztak az említett 40 fős magyar körbe, a családodon kívül?
Nemcsak magyarok, de mindig olyanok, akiknek fontos a magyar kultúra. Jellemzően vegyes nyelvi családok: kolumbiaiak, akik Magyarországra jöttek tanulni, ahol összeházasodtak egy magyar lánnyal vagy fiúval, majd visszamentek Kolumbiába, vagy a Kolumbiában különféle ösztöndíjjal tanuló magyar diákok. A régebben ott élő, vagy ott született másodgenerációs magyarokból nagyon kevesen jönnek el.
Néhány éve végiggondoltuk, hány teljesen magyar pár él Kolumbiában, és rájöttünk:igazán egy sem: például a nagykövet asszony férje mexikói, a követségen dolgozók házastársa brazil vagy spanyol, és ugyan él még egy idős asszony, aki azzal a hajóval érkezett, mint a szüleim, de magyar férje már meghalt.
Van két újabb kezdeményezésed is. Mesélj először a Beszélő-Mesélő Körről!
2023-ban négyen hoztuk létre: Schóber Tamással, Kiss Ágnessel és Makovej Évával. Utóbbi férje kolumbiai, egy ideig Kolumbiában is éltek, de már ők és két gyerekük is Magyarországra költöztek. Minden hónap első csütörtökén, magyar idő szerint este 10 órakor kezdjük a beszélgetéseket, amelyeken nagyon sok országból vesznek részt: Kolumbia, Guatemala, Mexikó, Peru, Venezuela, Bolívia, Uruguay, Argentína, Brazília és Magyarország. Úgy szervezzük, hogy legfeljebb 12-14-en legyünk, utána közzétesszük a beszélgetést az interneten, hogy mindenki megnézhesse a közel két órás műsort. Kb. 30-40-50-en nézik meg alkalmanként – azért nem többen, mert hosszú. És azért nem hívunk több embert, mert a hozzászólásokat nehéz lenne kezelni. Az egészet azért kezdtük el, mert sokan állították, hogy nincs kivel beszélgetniük magyarul.
Legutóbb II. Rákóczi Ferencről, előtte a húsvétról, korábban a farsangról beszélgettünk, vagy ismertettük Budapestet és Pécset. Volt már témánk a zene világnapja, a magyar népmese napja, egy népmesemondó találkozó, a paraguayi diaszpóra kitüntetése, beszámoltam a magyarországi körutazásunkról is, valaki elmesélte találkozását Ferenc pápával, egyszer pedig kértük a résztvevőket, hozzanak emlékeket a családi hagyatékukból és arról meséljenek. Nemrég egy Guatemalában élő 100 éves magyar embert ünnepeltünk, akit meglátogatott a Kolumbiai Magyar Kör egyik tagja, egy Mexikóban élő másik magyar nővel együtt, majd elmesélték nekünk, hogy a bácsi tudata még mindig tiszta, és nagyon szívesen beszélgetett velük magyarul.
Hogyan kezdődött és miről szól az Anekdotikas?
A korábbi bogotai magyar konzul, Beck András, aki most nagykövet Peruban, egyszer megkérdezte, miért nem írok egy könyvet kalandos életemről? Azt válaszoltam: mérnök vagyok, nem írok, készítek inkább egy videót. 2023-ban kezdtem el azt is, most már van majdnem 40 dél-amerikai és magyar anekdotám. Egyrészt a korábban említett híres magyarok látogatásairól szólnak, de készítettem egyet például a paraguayi magyar temetőről is. Vannak saját régi videófelvételeim és képeim, azokat mutatom be és közben mesélek; a legtöbb magyar felirattal is elérhető.
Mielőtt meghaltak volna a szüleim, négy hónapon keresztül videóra vettem, ahogy elmeséltek sok mindent: hogyan hagyták el Magyarországot, hol élt kislányként anyukám, milyen volt apukámnak a katonaság, stb. Ezek a felvételek is mind megvannak, csak még nem vettem őket elő, mert nem nagyon szeretek magamról beszélni. Amióta elköltöztünk, már majdnem egy éve nincs időm ezzel foglalkozni, de eldöntöttem, hogy egy-két hónap múlva újrakezdem.
Miért költöztetek Magyarországra?
A feleségem kolumbiai, a vejem is, van egy unokánk és hamarosan érkezik a második unokánk, aki már itt születik majd Magyarországon. Két évvel ezelőtt eljöttünk a feleségemmel Magyarországra, és egy hónap alatt körbejártuk az országot: összesen 34 településre jutottunk el, köztük szüleim szülőfalujába, ahol találtunk családtagokat is. Feleségem először járt itt, én már voltam vagy háromszor, de régen, utoljára 1978-ban…
Azután is terveztük, de mindig elhalasztottuk az utazást. Miután visszamentünk Kolumbiába, egy-két hét után feleségem megkérdezte: mit lenne, ha Magyarországra költöznénk? Én nem is gondoltam erre korábban – nem azért néztünk körül, csak meg akartuk ismerni az országot –, de igent mondtam… Utána megkérdezte ugyanezt a lányomtól és a férjétől is, ők is támogatták az ötletet… Eladtunk mindent, 2025. Júniusában megérkeztünk Pécsre, lányunk és családja pedig szeptemberben követett minket.
Mi az, ami a feleségednek annyira megtetszett itt, hogy ott tudta hagyni a hazáját? És hogyan sikerült a költözés? Miért Pécsett telepedtetek le végül?
Az unokánk miatt költöztünk ide. Akkor még csak egy volt, és mindig arra gondoltunk, milyen jó élete lenne neki itt, ahol minden olyan szép, nyugodt és biztonságos… Kolumbiában is jól megéltünk, de szerettük volna Magyarországot jobban megismerni. A vejem most is amerikai cégnek dolgozik online, a lányom babát vár, de utána szeretne a Pécsi Egyetemen spanyoltanárként dolgozni. Lányom korábban már kétszer is járt Magyarországon, neki is nagyon tetszett, amit itt látott. A vejem még sosem járt Európában, de talán ő érzi a legjobban itt magát: szeret futni és a hegyekbe kimenni a két kutyával. A feleségem és a fiatalok is élvezik Magyarországot, például a finom magyar ételeket. Amikor utazunk, nagyon szeretünk felkeresni egy-egy falusi csárdát, ahol jó magyarosan lehet enni.
Kolumbiában nagyon sok gyümölcs terem, de mi nem azt keressük, ami hiányzik, hanem annak örülünk, ami itt van. Az első havazásnál éppen Zalaegerszegen voltunk, nagyon szép volt. És azt is nagyon élvezzük, hogy minden közel van. Ahol az utolsó időkben laktunk – nem Bogotában, hanem Zipaquirában, ahol van egy híres sótemplom is – 20-30 percbe került bárhová eljutni, itt pedig csak öt-tíz perc. Mondják, hogy a magyarok kicsit kemények, de Pécsen mindenki segítőkész, főleg ha elmondom, hogy Dél-Amerikából jöttem és nem tudom, hogyan kell valamit elintézni.
Egyedül a MÁV-val akadt sok problémám, mert szerintük túl sokat kérdezek, sokszor azt hiszik, hülyéskedek velük, egyszer pedig – érkezésünk után közvetlenül – meg is büntettek, mert elfelejtettük megvenni a helyjegyet.
Azért választottuk Pécset, mert nagyon megtetszett, és bár családtagunk nem él itt, a legtöbb barátunk itt lakik. Például az említett Schóber Tamás, aki meglátogatott Kolumbiában is. A LAMOSZSZ révén ismertük meg a szintén pécsi Jarjabka Ákos egyetemi tanárt is. Családtagjaimnak két- három éven át nem szabad kilépniük az Európai Unióból ahhoz, hogy megkaphassák a magyar állampolgárságot, ezért egy darabig nem látogatunk vissza Kolumbiába, de ez nem jelent különösebb gondot nekünk: sok érdekesség van Magyarországon, amit még nem néztünk meg.
Lettek új barátaitok, felvettétek a kapcsolatot az itt élő dél- amerikaiakkal?
Többeket ismerünk, akik Kolumbiából jöttek ide tanulni, aztán megházasodtak és itt maradtak. Budapesten élnek a legtöbben. Néha össze szoktunk jönni. Már kétszer-háromszor voltunk ilyen ebédeken Budapesten. Emellett időnként elmegyünk a kolumbiai követségre, különböző összejövetelekre. Pécsen találtunk egy kolumbiai lányt, akivel a lányom rendszeresen beszélget. Él itt Pécs közelében egy házaspár, ahol a feleség Cartagenában született, de velük még nem sikerült találkoznunk.
Szeptemberben pedig jön egy kolumbiai lány tanulni Pécsre. Egyszer megkérdeztem a követségen, hányan vagyunk: talán 600-800 kolumbiai él Magyarországon, de a pontos számot még ők sem tudják. Például az a kolumbiai lány, aki itt él Pécsen, még nem jelentkezett be a követségen. Azt is tudjuk, hogy a Kolumbiából ösztöndíjjal érkezők szintén nem jelentkeztek még be a követségre. Az egyik eseményen, amelyen mi is részt vettünk, jó százan voltak jelen. Az egyik ebéden pedig, ami szűkkörűnek indult, végül közel harmincan jöttünk össze. Ezek csak baráti közösségek, hivatalos kolumbiai szervezetünk nincs Magyarországon.
Mi lesz a kolumbiai magyar kezdeményezések sorsa, miután eljöttél?
Amikor eljöttünk, megkérdeztem, ki kell-e lépnem a Kolumbiai Magyar Körből, a többiek azt válaszolták: nem… Megkérdeztem a LAMOSZSZ-tól is, amelynek elnökével itt találkoztam tavaly decemberben, ő is azt mondta, maradjak csak. Jarjabka Ákos ugyanezt válaszolta.
Senki nem várja el vagy nem engedi, hogy kilépjek bárhonnan… Így továbbra is besegítek mindenhol, ahol csak tudok, hiszen manapság az interneten keresztül nagyon sok mindent el lehet intézni.