Több ezer fut­ball­pá­lya, virág­zó sport­élet, gaz­dag múlt – Szöll­ősi György a magyar fociról

Idén éppen száz éve ját­szott elő­ször meccset a két válo­ga­tott – hogyan áll­tunk akko­ri­ban a nem­zet­kö­zi világ­rang­lis­tán és hogyan állunk most? Mi volt a jelen­tő­sé­ge az akko­ri meccsnek?

Érde­kes, hogy a Magyar Lab­da­rú­gó-szö­vet­ség akkor már húsz éve műkö­dött, Buda­pes­ten vala­mi­vel előbb indult el a fut­ball­élet, mint Var­só­ban, és ez az idő­szak már annak a hős­kor­nak a része, amely­ben szín­re lép­tek a magyar fut­ball klasszi­kus játé­kos- és edző­óri­á­sai, akik közül most csak hár­mat emlí­tek: Sch­los­ser Imrét, min­den idők egyik leg­gól­erő­sebb csa­tá­rát; Orth Györ­gyöt, akit sokan – akik mind­két gene­rá­ci­ót lát­ták – még az Arany­csa­pat világ­sztár­ja­i­nál is nagyobb­ra tar­tot­tak és Gutt­mann Bélát, aki a kor sztár­csa­pa­tá­ból, az MTK-ból indult. Közü­lük a len­gye­lek elle­ni, 1921-es mér­kő­zé­sen Sch­los­ser ját­szott, de ott volt a pályán a későb­bi legen­dás rádió­ri­por­ter, Pluh­ár Ist­ván vagy az Arany­csa­pat egyik edző­je, Mán­di Gyu­la is. A hely­szín is az MTK Hun­gá­ria úti pályá­ja volt, s az 1 – 0‑s vég­ered­mény nem jelez nagy külön­bé­get a két csa­pat között. Elő­ször a magyar fut­ball nagy évti­ze­dei követ­kez­tek, sőt a máso­dik világ­há­bo­rú után sok magyar edző segí­tett a len­gye­lek­nek a fel­zár­kó­zás­ban, hogy aztán le is köröz­ze­nek ben­nün­ket a het­ve­nes évek­re. A for­du­ló­pont­nak talán az 1972-es olim­pi­ai dön­tő tekint­he­tő, ahol Len­gyel­or­szág nyert 2 – 1‑re sok későb­bi sztár­ral a sora­i­ban – Zbig­ni­ew Gut, Jerzy Gor­goń, Lesław Ćmi­kie­wicz, Anto­ni Szy­ma­nows­ki. Manap­ság mind­két ország ismét egy­re komo­lyabb sze­re­pet ját­szik a világ­fut­ball­ban, de a len­gye­lek két­ség­te­le­nül elő­rébb tar­ta­nak nálunk. Annyi­val min­den­kép­pen, hogy 2012-ben Eb‑t ren­dez­het­tek Ukraj­ná­val együtt (mi is pályáz­tunk akko­ri­ban több­ször, de sta­di­o­nok híján nem nyer­het­tünk Eb-ren­de­zést), s hogy az övék a világ jelen­le­gi leg­jobb játé­ko­sa, a világ jelen­le­gi leg­jobb csa­pa­tá­ban fut­bal­lo­zó Robert Lewan­dows­ki. Ilyes­mit a magya­rok csak Pus­kás ide­jén mond­hat­tak el maguk­ról. A len­gyel-ukrán Eb ren­de­zés nagy­mér­ték­ben köszön­he­tő Michał List­kiewicz bará­tom­nak, aki a Len­gyel lab­da­rú­gó-szö­vet­ség elnö­ke­ként és a pályá­za­ti bizott­ság veze­tő­je­ként óri­á­si szol­gá­la­tot tett a hazá­já­nak az Eb meg­szer­zé­sé­vel.  A rivá­lis magyar pályá­za­ti bizott­sá­got saj­nos nem List­kiewicz úr, hanem Gyár­fás Tamás vezette. 

Szép szám­mal akad­tak a foci­tör­té­ne­lem­ben szép gesz­tu­sok­nak a magyar-len­gyel barát­ság­ról. Fel tud­na idéz­ni néhányat?

A leg­in­kább meg­ha­tó, ami­kor Nagy Imre kivég­zé­se után a Hon­véd chor­zó­wi meccsén spon­tán gyász­szü­ne­tet akar­tak tar­ta­ni a len­gyel szur­ko­lók 1958-ban. De hadd említ­sek egy friss, nagyon jel­lem­ző len­gyel-magyar fut­ball­si­kert. A szerb apá­tól és magyar anyá­tól szár­ma­zó Niko­lics Neman­ja a magyar válo­ga­tot­tat válasz­tot­ta és iga­zi közön­ség­ked­venc Magyar­or­szá­gon, góli­rály is volt a Video­ton szí­ne­i­ben. Csak­hogy nagyon sze­re­tik őt a len­gye­lek is, hiszen a Leg­ia Var­só csa­pa­tá­ban is remek tel­je­sít­ményt nyúj­tott és len­gyel gól­ki­rály lett. Ami­kor pedig a Chi­ca­go Fire játé­ko­sa­ként ame­ri­kai góli­rály lett, már a szer­ződ­te­té­sé­ben is sze­re­pet ját­szott a Chi­ca­gó­ban és kör­nyé­kén élő mil­li­ós len­gyel közösség,a lelá­tón pedig külö­nö­sen büsz­kén tap­sol­tak a gól­ja­i­nak a helyi szer­bek, magya­rok és per­sze lengyelek.

Egy meccsé­re én is elju­tot­tam három éve, s nagy élmény volt mind­ezt meg­ta­pasz­tal­ni. A len­gye­lek szo­li­da­ri­tá­sát és nagy­vo­na­lú­sá­gát élhet­tük át akkor is, ami­kor a 2003-as chor­zó­wi Eb-selej­te­ző előtt a hazai druk­ke­rek is kegye­let­tel meg­em­lé­kez­tek a mér­kő­zés előtt elhunyt rádió­ri­por­ter­ről, Mol­nár Dáni­el­ről, ráadá­sul ez volt az utol­só kül­föl­di köz­ve­tí­té­se Knézy Jenő­nek. Szá­mom­ra azért  is emlé­ke­ze­tes ez a mér­kő­zés, mert az MLSZ és a magyar válo­ga­tott saj­tó­fő­nö­ke­ként dol­goz­hat­tam a hely­szí­nen, s akkor talál­koz­tam elő­ször Roson­czy-Kovács Mihállyal, akik az akko­ri krak­kói főkon­zul, Kovács Ist­ván talán még gim­na­zis­ta fia­ként segí­tett nekünk tol­má­csol­ni a saj­tó­tá­jé­koz­ta­tó­kon. Misi ma már neves nép­ze­nész és len­gyel­szak­ér­tő, nem mel­les­leg futballszurkoló.

Ön milyen ered­ményt tip­pel­ne a totón? Van‑e esé­lye a magyar válo­ga­tott­nak Lewan­dows­ki­ék­kal szemben?

Az eszem azt mond­ja, a len­gye­lek nyer­nek, de a szí­vem­re hall­ga­tok és bra­vú­ros magyar győ­zel­met jóso­lok. 2 – 1‑re nyerünk. 

Mi a véle­mé­nye a len­gyel fut­ball­ról, fut­ball­po­li­ti­ká­ról? Miben tér el a haza­i­tól? Mit lehet tanul­ni a lengyelektől? 

Nem mer­ném azt állí­ta­ni, hogy közel­ről isme­rem a Zbig­ni­ew Boni­ek által veze­tett szö­vet­ség mun­ká­ját, de jól emlék­szem arra, ami­kor 2003-ban kikül­dött Var­só­ba a Képes Sport heti­lap, hogy tanul­má­nyoz­zuk, mitől sok­kal jobb a len­gyel fut­ball a magyar­nál. Tény, hogy a rend­szer­vál­tás utá­ni idő­szak­ban nagy gon­dok­kal küz­dött mind­két ország fut­ball­ja, de ben­nün­ket rosszabb álla­pot­ban talált a gyö­ke­res vál­to­zá­so­kat hozó új kor­szak, a len­gye­lek hama­rabb vissza­ta­lál­tak a sike­res hagyo­má­nyok­hoz, több nagy tor­ná­ra jutot­tak ki és hatal­mas fej­lesz­tést hozott az inf­ra­struk­tú­rá­ban a 2012-es Eb. Nem csak a sta­di­o­nok újul­tak meg, de jól emlék­szem arra, mennyi­re iri­gyel­tük azt a váro­si, lakó­te­le­pi pálya­épí­té­si prog­ra­mot, amely­nek révén, ha jól tudom, 2012 műfü­ves kis­pá­lya épült az ország­ban. Nálunk a hason­ló fej­lesz­té­sek jó tíz évvel később kez­dőd­tek, de a régi­ó­ban ma már mi is jól állunk, koráb­bi nagy lema­ra­dá­sunk után, és az inf­ra­struk­tu­rá­lis fej­lesz­té­se­ket köve­ti a szak­mai meg­úju­lás és az egy­re javu­ló ered­mé­nyek. Bár egy ország fut­ball­já­nak sike­re soha­sem egy embe­ren múlik, de fel­be­csül­he­tet­len ere­je van annak, hogy jelen­leg a len­gye­le­ké a világ leg­jobb játé­ko­sa, Robert Lewan­dows­ki. Talán már hal­vá­nyul az elmúlt évti­ze­de­ket meg­ha­tá­ro­zó Lion­el Mes­si és Cris­ti­a­no Ronal­do fénye, Lewan­dows­ki képes volt évről évre jobb tel­je­sít­ménnyel kiruk­kol­ni, miköz­ben a Bayern Mün­chen is túl­szár­nyal­ta a vetély­tár­sa­it. Egy ilyen világ­klasszis csa­tár pél­dá­ja képes egy egész nem­ze­dék­kel meg­sze­ret­tet­ni a fut­ballt, ezért tra­gé­dia, hogy ami­kor Pus­kás Ferenc a Real Mad­rid­nál hason­ló sze­rep­ben tün­dö­költ, mint most Lewan­dows­ki, az ő ins­pi­rá­ló pél­dá­ját a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra elzár­ta a magyar gye­re­kek elől. Nem sze­re­pelt az újsá­gok­ban, nem köz­ve­tí­tet­te a tele­ví­zió a mér­kő­zé­se­it, per­so­na non gra­ta volt Magyar­or­szá­gon, miköz­ben fia­ta­lok mil­li­ói rajong­tak érte a világ­ban. Ami­kor négy gólt lőtt a BL- (BEK-) dön­tőn, az a magyar sport­na­pi­lap­ban egy eldu­gott kis hír volt csu­pán, a töb­bi újság pedig nem is írt róla…

Mikor lehet majd jelét lát­ni a folya­ma­tos hazai fej­lesz­té­sek­nek a magyar lab­da­rú­gás ered­mé­nye­i­ben? Lesz‑e még vala­ha aranycsapat?

A jele­ket már lát­juk. A magyar válo­ga­tott 2016-ban 44 év után jutott ki újra az Euró­pa-baj­nok­ság­ra, s most, a soron követ­ke­ző Eb‑n megint ott leszünk, ráadá­sul a tor­na négy meccsét Buda­pes­ten ren­de­zik, így itt mér­kőz­he­tünk meg a világ­baj­nok fran­ci­ák­kal és az Euró­pa-baj­nok por­tu­gá­lok­kal. Remél­jük, szur­ko­lók tíz­ez­rei előtt, mert ilyen élmény­ben, hazai ren­de­zé­sű Eb-meccsek­ben még a magyar fut­ball leg­na­gyobb sike­re­i­nek ide­jén sem volt részünk. A téli átiga­zo­lá­si idő­szak egyik leg­na­gyobb össze­gű transz­fer­je volt Szo­bosz­lai Domi­nik 20 mil­lió euró­ba kerü­lő szer­ződ­te­té­se Salz­burg­ból Lip­csé­be, s ezzel ő lett min­den idők leg­drá­gább magyar fut­bal­lis­tá­ja. A leg­nép­sze­rűbb magyar csa­pat, a Ferenc­vá­ros 25 év után jutott be a Baj­no­kok Ligá­já­ba, és most elő­ször for­dult elő, hogy három évben egy­más után volt magyar klub az euró­pai kupák cso­port­kö­ré­ben. Kis sike­rek, de konk­rét elő­re­lé­pést jelez­nek, s a válo­ga­tott­ban lezaj­lott egy gene­rá­ció­vál­tás a 2016-os Eb óta, amely még a nagy öre­gek, Juhász Roland, Király Gábor, Gera Zol­tán és a velük egy­ko­rú edző, Dár­dai Pál sike­re volt. Most már az új aka­dé­mi­á­ról kike­rü­lő fia­ta­lok adják a csa­pat egy­re nagyobb részét.A nem­zet­kö­zi ver­seny ma még nagyobb, mint az Arany­csa­pat idején,

Miért olyan fon­tos Magyar­or­szá­gon a lab­da­rú­gás – van‑a sport­ba folyó for­rá­sok­nak lenyo­ma­ta a tömeg­sport­ban is? Van­nak ada­tok arra, hogy ez befo­lyá­sol­ja vala­mi­képp a lakos­ság egész­sé­gi, men­tá­lis állapotát?

Ami­kor a Magyar Király­ság ezer­éves tör­té­ne­te az első világ­há­bo­rú elvesz­té­sé­vel befe­je­ző­dött, és terü­le­té­nek két­har­ma­dát elve­szí­tet­te az ország (vele ter­mé­sze­ti kin­cse­it, erde­it, nagy­vá­ro­sa­it, egye­te­me­it és több mil­lió magyar pol­gá­rát), vilá­gos­sá vált, hogy poli­ti­kai, kato­nai, gaz­da­sá­gi sike­rek­ről jó dara­big nem álmod­ha­tunk. Egy nagy­sze­rű poli­ti­kus, gróf Kle­bels­berg Kunó ekkor hir­det­te meg a „kul­túr­fö­lény” poli­ti­ká­ját, amely a meg­ma­radt kevés erő­for­rást az új nem­ze­dé­kek okta­tá­sá­ra, neve­lé­sé­re, a kul­tú­rá­ra, a tudo­mány­ra, a sport­ra kon­cent­rál­ta. Ötezer falu­si, tanya­si isko­la épült, meg­szűnt az anal­fa­be­tiz­mus, de gim­ná­zi­u­mok, egye­te­mek is léte­sül­tek néhány év alatt, haza­tért és itt­ho­ni kuta­tá­sa­i­ért kapott Nobel-díjat a C‑vitamint első­ként izo­lá­ló Szent­györ­gyi Albert pro­fesszor. 1925-ben lét­re­jött a buda­pes­ti Sport­kór­ház és Test­ne­ve­lé­si Főis­ko­la, a világ első ilyen sport­tu­do­má­nyos intéz­mé­nye, fel­vi­rág­zott a cser­ké­szet és a sport, az 1925-ös sport­tör­vény min­den gyár­nak, üzem­nek elő­írt, hogy sport­lé­te­sít­mé­nye­ket épít­sen a dol­go­zói szá­má­ra. A nem­ze­ti büsz­ke­ség és vir­tus meg­élé­se, demonst­rá­lá­sa a csa­ta­tér­ről a sta­di­o­nok­ba köl­tö­zött, s Magyar­or­szág alig húsz év eltel­té­vel sport­nagy­ha­ta­lom lett: az 1936-os ber­li­ni olim­pi­án a néme­tek és az USA mögött a har­ma­dik helyen végez­tünk az érem­táb­lá­za­ton, két év múl­va, Párizs­ba pedig ezüst­ér­me­sek let­tünk a fut­ball világ­baj­nok­sá­gon. Az ebből a világ­ból érke­ző, haza­fi­as, keresz­tény val­lás­er­köl­csön ala­pu­ló neve­lés­ben része­sü­lő nem­ze­dé­kek tet­ték naggyá a magyar spor­tot még az ötve­nes évek­ben is, jól­le­het félel­me­tes vesz­te­sé­ge­ket szen­ve­dett el a magyar ifjú­ság is a husza­dik szá­zad dere­kán. Tíz és száz­ez­ré­vel veszí­tet­te el a vissza­szer­zett terü­le­te­i­ről is újra lemon­da­ni kény­sze­rü­lő ország a tehet­sé­ges magyar fia­ta­lo­kat a Don-kanyar­ban, aztán a náci kon­cent­rá­ci­ós tábo­rok­ban, a szov­jet kény­szer­mun­ka­tá­bo­rok­ban, a hábo­rút és az 56-os for­ra­dal­mat köve­tő kiván­dor­lá­si hul­lá­mok, a kom­mu­nis­ta ter­ror követ­kez­té­ben. A hábo­rú pusz­tí­tá­sa elle­né­re az 1952-es hel­sin­ki olim­pi­án, a két győz­tes szu­per­ha­ta­lom, az Egye­sült Álla­mok és a Szov­jet­unió mögött ismét a har­ma­dik helyen végez­tünk az érem­táb­lá­za­ton! Miu­tán azon­ban az Arany­csa­pat leg­jobb­jai 1956 után a sza­bad vilá­got válasz­tot­ták, csak­úgy, int a melbourne‑i olim­pi­ai kül­dött­ség nagy része, s mint­egy 12 ezer iga­zolt fut­bal­lis­ta hagy­ta el az orszá­got Pus­kás­sal, Kocsis­sal és a töb­bi 200 ezer kiván­dor­ló­val együtt, a magyar sport,a magyar fut­ball töb­bé már nem tudott vissza­ka­pasz­kod­ni az addi­gi magasságokba.

Az inter­na­ci­o­na­lis­ta kom­mu­nis­ta rezsim sem tett töb­bé erő­fe­szí­tést a magyar sport, plá­ne a kegy­vesz­tet­té lett fut­ball álta­lá­nos fej­lesz­té­sé­re, csak mély tár­sa­dal­mi beágya­zott­sá­ga, álta­lá­nos nép­sze­rű­sé­ge és a szov­jet blokk­ban műkö­dő hideg­há­bo­rús mecha­niz­mu­sok segí­tet­tek túl­él­ni a magyar sport­nak az újabb évti­ze­de­ket. A rend­szer­vál­tás azon­ban már egy erköl­csi­leg, szak­ma­i­lag, inf­ra­struk­tu­rá­li­san jócs­kán leépült fut­ball- és sport­éle­tet talált itt, s pusz­tu­lás csak foly­ta­tó­dott a vad­ka­pi­ta­liz­mus, a poszt­kom­mu­niz­mus két évti­ze­dé­ben. A spor­tot 2010-ben, a máso­dik Orbán-kor­mány nyil­vá­ní­tot­ta stra­té­gi­ai ága­zat­tá mun­ká­ja kez­de­tén, s azóta zaj­lik ismét épít­ke­zés, fej­lesz­tés a magyar sport­ban, a spe­ci­á­lis adó­tör­vé­nyek­nek, álla­mi fej­lesz­té­sek­nek, kiemelt sport­ág­fej­lesz­té­si prog­ra­mok­nak, a nem­zet­kö­zi sport­ese­mé­nyek hazánk­ba csá­bí­tá­sá­nak köszön­he­tő­en. A magya­rok rajon­ga­nak a spor­tért, a magyar sport­si­ke­re­kért, és immár egy­re töb­ben spor­tol­nak is, ami rend­kí­vül fon­tos, lát­va az ország egész­sé­gi álla­po­tát jel­ző ada­to­kat. Az iga­zolt spor­to­lók szá­ma 2010 óta több mint a dup­lá­já­ra nőtt, immár meg­ha­lad­ja a fél­mil­li­ót, és nem csak a buda­pes­ti Pus­kás Aré­na, meg a nagy klu­bok sta­di­on­jai újul­tak meg, hanem ezer­nyi fut­ball­pá­lya épült vagy újult meg. Ország­szer­te kis fal­vak­ban, isko­lák­ban, épül­nek tor­na­ter­mek, csar­no­kok, uszo­dák, zaj­lik a „min­den gye­rek tanul­jon meg úsz­ni” prog­ram, beve­zet­ték a min­den­na­pos isko­lai testnevelést.

For­rás: Man​di​ner​.hu