Hírek Vélemények/Publicisztikák Térd­re!

Térd­re!

Sosem sze­ret­tem tér­del­ni. Már gye­rek­ko­rom­ban sem, akkor még sem­mi más meg­fon­to­lás­ból, csak mert egy­sze­rű­en kényel­met­len. Pedig tér­del­tet­tek ren­de­sen, az isko­lá­ban is (akkor még sza­bad volt), ott­hon is (mert jó gye­rek vol­tam), olyan is volt, hogy kuko­ri­ca­sze­me­ken. Na de saját jószán­dék­ból letér­del­ni, arra csak két eset van.

De addig is: a tér­de­nál­lás meg­alá­zó, önfel­adó, lélek­gyil­kos álla­pot, hely­zet, és aki egy­szer letér­delt vala­ki előtt, az egész éle­té­ben magá­val viszi ezt, soha nem lesz egyen­ran­gú azzal, aki előtt letér­delt. Szon­di két apród­ja pél­dá­ul nem tér­delt le. De emlé­kük meg­ma­radt, tisz­te­let­tel, nekünk kijá­ró mél­tó­ság­gal emlé­ke­zünk róluk. Ha letér­del­tek vol­na, ma nem tud­nánk róluk. De pél­dá­ul a román feje­de­lem, Cons­tan­tin Brân­co­ve­anu négy fia sem volt haj­lan­dó letér­de­pel­ni a magas­sá­gos szul­tán előtt, ki is végez­ték őket rög­vest. De akkor sem térdepeltek.

Most nézem a képe­ket, fel­vé­te­le­ket, aho­gyan tér­de­pel­nek köz­em­be­rek, élspor­to­lók, csu­pa jó arcú, tör­té­ne­te­sen fehér ember és asszony (tör­té­ne­te­sen? Ugyan már!), és ese­ten­ként éppen szin­tén tör­té­ne­te­sen feke­te bőr­szí­nű embe­rek bakan­csa­it csó­kol­gat­ják egy nem léte­ző bűn miatt. Még­is, mi köze egy min­nea­po­li­si, stock­hol­mi, bécsi, bár­hol élő ember­nek ahhoz, hogy évszá­za­dok­kal ezelőtt, vagy egy másik kon­ti­nen­sen vala­mi tör­tént vala­hol. Ha már itt tar­tunk, akkor az összes mon­gol­nak térd­re kel­le­ne eresz­ked­ni előt­tünk bocsá­nat­ké­ré­sük jele­ként, továb­bá az Otto­mán biro­da­lom utó­da­i­nak, de hát ilyen mar­ha­ság eszünk­be sem jut. Mi ezt kinőttük.

Elfe­lej­tet­tük a sok száz­ezer vagy mil­li­ós nagy­ság­ren­dű faj­tár­sa­in­kat, aki­ket rab­szol­ga­ként hur­col­tak Afri­ká­ba és Ázsiá­ba. Rég volt, mon­dom, kinőt­tük. De most lel­kes, fél­anal­fa­bé­ta, agy­mo­sott embe­rek, több­nyi­re nők – na tes­sék, megint gen­der­vét­ség­be estem, de hát ha egy­szer a fel­vé­te­lek ezt mutat­ják – lel­ke­sen tér­del­nek és feke­te bakan­cso­kat csó­kol­gat­nak. Foci­csa­pa­tok, For­ma – 1‑es piló­ták, köz­em­be­rek tér­del­nek, fogal­muk sincs, miért, de tér­del­nek, mert ez a trendi.

Hát, aki letér­del, az meg is érdem­li. És könyö­rü­let­re ne szá­mít­son. De ha már meg kell hal­ni, akkor áll­va hal­jon meg az ember, akkor még van vala­mi esély a Val­hal­lá­ra. Részem­ről két eset­ben tér­del­he­tünk le. Egyik, a Min­den­ha­tó előtt, ez csak ter­mé­sze­tes. A másik: cél­zás köz­ben. Biz­to­sabb a kéz, és utá­na felállsz.

For­rás: Magyar Nem­zet / György Attila