Hírek Vélemények/Publicisztikák Tegnap este

Tegnap este

AHOGY ROSSI MESTER ÉNEKLI A HIMNUSZT – ABBAN BENNE VAN MINDEN…

A Csíki sörözőben ülünk barátokkal, ott nézzük a meccset, pokoli melegben. Mindvégig így fohászkodom: Istenem, te is tudod, hogy mi érdemeljük meg. Tudja. De mégsem engedi meg. Most még nem…

Máskor, más esetben, amikor a németek játszanak valakivel a magyarokon kívül, mindig nekik szurkolok. Talán a nevem elmeséli, miért. Mert a Fekete-erdő vidékéről valók az őseim apai ágon. Onnan hozták őket mocsarakat lecsapolni a Mosoni-Duna vidékére, s lettünk aztán magyarrá, ám „az erdők hűvösségét megőrzöm magamban halálomig”.

Mindez tegnap semmit sem számított. Ahogy persze a „németeknek” sem számít már. A nagy német romantika, Hauff és a Grimm fivérek ma már gyanúsan „völkisch” ízűek, vagyis „nácik”, a német önazonosságot felfalta a bűntudat, Hamupipőke pedig visszabujdosik a teuton erdőkbe, ugyanis egy homoszexuális színes bőrű férfi lesz a tündérke a soron következő amerikai feldolgozásban.

Álomgyár? Ugyan. „Álombakók”. A világ varázstalanítása gőzerővel folyik.

Ám tegnap a Csíki sörözőben ott volt a varázslat. A müncheni arénából küldte tizenegy magyar srác. Mi érdemeltük volna meg. De meg nem adatott. Ám, ami a legfontosabb: nem rajtuk múlt. Az örök magyar hősiesség ragyogott fel tegnap este abban az arénában. Tizenegy magyar srác úgy döntött, nem hajlandó megijedni sem az ellenséges környezettől, sem tizenegy műanyag, fröccsöntött „némettől”.

Pedig ők aztán megpróbálták megijeszteni a magyar fiúkat, s leginkább a magyar szurkolókat.

Amikor muszlim migránsok zaklatják és erőszakolják a saját lányaikat és feleségeiket, a német rendőrség teszetoszáskodik és félrenéz. Ám ha a magyar szurkolókat kell vegzálni, akkor aztán bátrak, mint a hím pocok. Ha kell, kétszer is megállítják ugyanazt a magyar buszt, ok nélkül, aztán leszállítanak mindenkit, órákig várakoztatják az embereket, meg körbefényképezik őket, mint a bűnözőket szokás. A konzuli szolgálatot nem engedik az arénához, és minden létező módon provokálják a magyarokat. Nem javaslat, hanem követelés: ha lesz bármilyen sportesemény, amelyre „német” szurkolók érkeznek, pontosan ugyanezt kell majd csinálni velük. És megnézzük, lesz-e orbánozás meg diktatúrázás. (Lesz.)

Mindezek ellenére a magyar drukkerek végül megérkeztek, ott voltak, s részesei lettek a csodának. Azt tették, amit meccseken tenni szokás. Lengették a nemzeti színű zászlókat és éltették a csapatukat. Sokan fekete pólóban tették mindezt. Az egyik „német” szennymédia szerint ez a nácizmus. Elnéztem a tíz műanyag, fröccsöntött „németet” a pályán, tetőtől talpig feketébe voltak öltözve. Akkor most ők is nácik? Ugyan, dehogy. Azok az idők elmúltak. A németek fegyelmezettek és irányíthatók. Amikor nácinak kellett lenni, akkor nácik voltak, abban hiba nem volt. Amikor kommunistának kellett lenni, akkor kommunisták voltak – az NDK volt az egyetlen hely a világon, ahol ezt halálosan komolyan gondolták, és még élvezték is. Most, hogy lélektelen, agymosott, öngyűlölő fogyasztónak kell lenni, hát most azok. Ebben sincs hiba. Autót még tudnak gyártani. Grimmet már szégyellik, Wagnert már szégyellik, hamarosan Thomas Mannt is szégyellni fogják. Neuer karján szivárványos karszalag, a lelátókon szivárványos zászlócskák, a városban minden szivárványszínű, egy hülye szivárványos zászlót lobogtatva rohan be a pályára a magyar himnusz közben.

A hülyék orcáján szivárványszínű nyál csorog.

És lobognak a szivárványszínű zászlók. Ez a legutolsó, a maradék identitásuk őnekik.

Aztán tizenegy magyar srác kiteszi a szívét-lelkét a pályán. És a 84. percben, odahaza, a „német” válogatott megszakad és kepeszt, hogy kiegyenlítsen, s amikor egy talált góllal sikerül nekik, akkor húzzák az időt. Mert rettegnek tizenegy magyar sráctól. „Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl”. Dobó örök igazsága lengi be a magyarok lelkét ismét. Kevésen múlt, kicsike szerencse hiányzott. Pedig a Jóisten is magyar zászlót lengetett tegnap este, de valamiért még nem engedte meg. Még célja van velünk, azért.

S hogy el ne felejtsük: amikor a szivárvány színeit összerakjuk, abból lesz a fehér. Ha a fehéret szétszedik, abból lesz a szivárvány. Ugye világos?

Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!

Bayer Zsolt

Forrás: Magyar Nemzet