Szorgos román szabadkőművesek
Alexandru Vajda-Voevod: nemzeti céljainkhoz a nemzetközi páholyon át vezet az út
Hogyha a román történészek nem tartják történelmietlennek a román szabadkőművesség politikai motivációit kutatni, sőt nagyon is fontos témának tekintik, akkor magyar kollégáik miért kerülgetik, mint ördög a tömjénfüstöt?
Alexandru Vaida-Voevod egykori magyar országgyűlési képviselő, később háromszoros román miniszterelnök – a trianoni diktátum aláírásának idején is – érdekes dolgokat állított 1937-ben, a Cuvântare către naţiunea română/A román nemzethez címzett beszédben: „Sok mindent tapasztaltam már az életemben, és a saját szememmel láttam, nem csak hallomásból. Én is szabadkőműves voltam. Ionel Brătianuval éppen Párizsban tartózkodtunk, és mivel a békekonferencia delegáltjainak nagy része szabadkőműves volt, a körülmények miatt bele kellett bújnom a bőrükbe (sic!). Ott a saját szememmel láthattam, hogy a francia szabadkőművesség zsidó jellegű (jidovita), bajtársias szövetségben van Moszkvával és a nagy nemzetközi zsidó kapitalizmussal.”
A zsidóellenes felhang a harmincas évek Romániájának jobbratolódásával magyarázható, amikor Vaida-Voevod a szélsőjobboldallal kokettált. Akkoriban az exminiszterelnök mindent elkövetett, hogy elfedje szabadkőműves kötődéseit – az egy más kérdés, hogy ezt akkor miért tartotta fontosnak. De hogyha a román érdekek legfőbb képviselője azt mondta, hogy a párizsi békekonferencia delegáltjainak nagy része szabadkőműves volt, és úgy gondolták akkor, hogy a hálózatrendszerüket kihasználva hatékonyabban küzdhetnek a román nemzeti érdekeikért – például a Bánátra vonatkozó jugoszláv igények ellenében is –, akkor a magyar történészek miért vetik el ex catedra a szabadkőművesség szerepének vizsgálatát, feltárását?
A látszat ellenére senki sem állította azt, hogy a magyar vagy a román szabadkőművesek felelősek Trianonért, az ilyen egyszerűsítő állításokat leginkább Ungváry Krisztiánék szeretik hangoztatni, hogy ezzel egy csapásra elhiteltelenítsék az árnyaltabb megközelítéseket. Ha a szabadkőművesek tejet és kenyeret osztogató jótét lelkek lettek volna – bizonyára ilyen világboldogító hippik is voltak köztük –, akkor inkább társadalomtörténeti érdekesség lenne a páholymunka, de minthogy egy politizáló, a társadalmi rendet gyökeresen átalakítani akaró társaságról van szó, a francia szabadkőművesség párhuzamosan zajló kultúrharcának itthoni, ötödik hadoszlopáról, így fel kell vetni a kérdést: hogyan vezetett az út a Demokratia Páholyból és a Galilei Körből egyenesen Károlyi Mihály kormányáig és a Tanácsköztársaságig, magyarán az összeomlásig?
Mennyire tartható állítás, hogy egy titkos társaság nemzetközi hálózata egyáltalán nem hatott az akkori eseményekre, nem alakította azokat, annak ellenére, hogy egytől egyig befolyásos személyekből állt? Sőt, a hálózatuk – melybe a magyargyűlölő (Ablonczy Balázs minősítése) Stephen Pichon francia külügyminisztertől kezdve Edvard Benešig sok vezető politikus tartozott – igazából fabatkát sem ért?
De nézzük meg a román testvéreiket! Román történészek szerint ők valóban hazafias megfontolásból lettek szabadkőművesek, hisz felismerték a hálózattal járó előnyöket és viszont, a franciák is így, új keleti páholyok alapításával akartak még több informális hatalmat szerezni a gargantuai új Romániában. Persze tudjuk, hogy 1919 márciusára a békekonferencia szakbizottságai már elkészítették a határjavaslatokat és azt is, hogy a románoknak 1916-ban még Dobrotint is megígérték, mert nekik akkor nem csak Erdélyre és a magyar alföldre fájt a foguk. A diplomáciai irataikból kiderül, hogy végig bizonytalanok voltak, lényegében akkor is gőzerővel küzdöttek az új határok szentesítéséért, amikor elvben már minden az ölükbe hullott. Nem is az a kérdés, hogy mit értek el a szabadkőműves-kapcsolataikkal, hanem az, hogy miért gondolták, hogy csak így érhetik el a céljaikat? Miért gondolta azt Alexandru Vaida-Voevod és a román delegáció, hogy majdhogynem kötelező belépniük a Grand Oriens Nagypáholyhoz tartozó Ernst Renán páholyba, hogyha hatékonyan akarnak küzdeni nemzeti érdekeikért, hogy előnyhöz jussanak azokkal az államokkal szemben, amelyekkel területi és egyéb érdekvitáik voltak?
Alexandru Vaida-Voevod hagyatékát a kolozsvári történeti múzeumban őrzik, nyilvános és kutatható. Ott található a Carte d’identité Maçonique, vagyis a szabadkőműves-tagkönyve is. De a bukaresti nemzeti levéltár „Francomasoneria” című fondjában is megtalálhatjuk az 1921 – 1945 közötti román szabadkőműves dokumentumokat, négy iratfolyóméternyit. Az iratanyag leírásában többek között ezt is olvashatjuk a román szabadkőművesek akkori céljairól: „a páholyok által vagy egyéni szinten a román szabadkőművesek 1918-ban intenzíven küzdöttek Románia egységének visszaállításáért, úgy a bánáti, körösvidéki, máramarosi, bukovinai és a havaselvi országtanácsban, ahol a feltétel nélküli egyesülésért szálltak síkra, mint a párizsi békekonferencián is, hogy elismertessék az új országhatárokat” – írta Doina Cimpoeşu, a fondot feldolgozó levéltáros.
Alexandru Vaida Voevod a intrat în masonerie pentru a ajuta România la Conferinţa de Pace de la Paris din 1919 – vagyis Alexandru Vaida Voevod belépett a szabadkőművességbe, hogy segítse Romániát az 1919-es párizsi békekonferencián – ezzel a címmel jelent meg az Adevarul című, legolvasottabb román napilap cikke 2013 novemberében. (A roppantul tájékozott emberek kedvéért megjegyzem, hogy ez nem bulvárlap, mert akkor nem publikálna benne Gabriel Liiceanu).
Tudor Sălăgean román történész – a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum igazgatója, a Szabadkőművesség Erdélyben című tanulmánykötet szerkesztője, írója – ebben a cikkben több érdekes dolgot is állít: kutatásai szerint Alexandru Vaida-Voevod igen magas szintre jutott el a szabadkőművességen belül, 33. fokozatú mester, Grand Inspector General (legfőbb felügyelő) volt. A történész megjegyzi, hogy Vaida-Voevod szabadkőműves mivolta – aki kétszer vezette Nagy-Románia Minisztertanácsát (1919 – 1920, 1933 – 1934) és a párizsi békedelegáció egyik fő szereplője volt – Románia legújabb kori történetének egyik „legtöbbet vitatott témája”.
Nem árt tudni, hogy az Ernst Renán páholy vezetője Marcel Huart, a nagy példányszámú Le Temps című napilap egyik vezető szerkesztője volt, és rajta kívül tizenegy befolyásos újságíró tartozott a tagságba, a románok őket is saját propagandájuk szolgálatába akarták állítani. Vaida-Voevod – miután észrevette, hogy „egyes (szabadkőműves) vezetők mennyire befolyásosak” – a Iuliu Maniuval folytatott levelezésében azzal indokolja a páholyba való belépését, hogy a román ügyet feltétlenül napirenden kell tartaniuk és pozitív színben kell feltüntetniük a nyugat-európai nyilvánosságban. Vaida-Voevodot 1919. július 28-án hallgatták meg a Grand Oriens páholyban, ahol már másnap közölték vele a kedvező elbírálást.
A politikus emlékiratai szerint akkor csak négy-öt „munkán” vett részt, és utána eltávolodott a szabadkőművességtől, még a tagdíjat sem fizette be. Tudor Sălăgean mindezt megcáfolta, hisz az 1921-es szabadkőműves tagkönyvében világosan látszik, hogy abban az évben is befizette a tagdíjat, sőt a húszas években többször kapott francia leveleket, amelyeket az erdélyi szabadkőművesség vezetője címen kapott meg. Kérdezem naivan: valóban nem nemzeti ügy a hálózatrendszerek feltárása? Hogyha ez az egész csak mese, akkor miért gondolta azt Vaida-Voievod és az egész román politikai elit, hogy nemzeti céljaikhoz a szabadkőműves-páholyon át vezet az út?
A kérdés megoldását nem Romsics Ignáctól várjuk.
Forrás: Magyar Nemzet / Pataki Tamás