Szij­jár­tó Péter kül­gaz­da­sá­gi és kül­ügy­mi­nisz­ter a Nem­ze­ti Sport szer­kesz­tő­ség ven­dé­ge volt

Minisz­ter úr, a héten járt Brüsszel­ben, Jeru­zsá­lem­ben, Fran­cia­or­szá­gon belül Tou­lo­u­se-ban és Párizs­ban, illet­ve csü­tör­tö­kön Lissza­bon­ban, emel­lett itt­hon ellá­to­ga­tott Győr­be és Bal­maz­új­vá­ros­ba is. Ilyen egy nor­mál heti prog­ram­ja?
– Átlag­ban három és fél mun­ka­na­pot töl­tök kül­föl­dön, s más­fe­let Magyar­or­szá­gon. Itt­hon első­sor­ban Buda­pes­ten dol­go­zom, ám most, hogy sok támo­ga­tást kap­tak vidé­ki vál­la­la­tok, sűrűn kell vidék­re men­nem, de ennek örü­lök. Ugyan­ak­kor nem rit­ka az sem, hogy az egész hetet kül­föl­dön töltöm.

– Egyes kom­men­te­lők fel is vetet­ték, talán dub­lő­re lehet, más­ként szin­te kép­te­len­ség bír­ni a tem­pó­ját.
– Győr­ben a ben­cé­sek­hez jár­tam gim­ná­zi­um­ba, 5.45-kor volt a reg­ge­li szent­mi­se. Akkor meg­ta­nul­tam, ha az ember korán kell, sok min­den­re jut ideje.

– Azért nem lehet vélet­len, hogy a közös­sé­gi olda­lán jó néhány, a kül­föl­di láto­ga­tá­sai során, spor­to­lás köz­ben készült fotó és videó sze­re­pel. Leg­utóbb Tas­kent­ből posz­tolt futó­ké­pet.
– A cso­da­gye­rek­ként fel­tű­nő sakk­vi­lág­baj­nok, a nor­vég Mag­nus Carl­sen mond­ta, hogy rend­sze­re­sen fut, mert akkor tud a szel­le­mi sport­ban tel­je­sí­te­ni, ha meg­fe­le­lő az erőn­lé­te. Így vagyok ezzel én is: ahhoz, hogy a mun­ká­mat jó hatás­fok­kal végez­zem, fizi­ka­i­lag is rend­ben kell len­nem. Törek­szem rá, hogy napon­ta spor­tol­jak, ami per­sze komoly elha­tá­ro­zást fel­té­te­lez, mert késő este nem egy­sze­rű válasz­ta­ni az ágy és a kon­di­te­rem vagy a futó­pá­lya között. Ebben az egy-két perc­ben kell erős­nek lenni.

A napi edzé­sek mel­lett futó­gá­lá­kon is részt vesz

– Ami­kor szó­ba kerül kül­föl­dön a magyar kül­ügy­mi­nisz­ter haj­na­li futá­sa, összerándul‑e az otta­ni biz­ton­sá­gi­ak gyom­ra?
– Orszá­ga válo­gat­ja, mennyi­re veszik szi­go­rú­an a sze­mély­biz­to­sí­tást. Van, hogy egy fél had­se­reg moz­dul meg, van, hogy csak egy-két ember. Ehhez hoz­zá kell szok­ni. Itt­hon azt a meg­ál­la­po­dást kötöt­tem a biz­to­sí­tá­so­mat ellá­tó egy­ség parancs­no­ká­val, hogy kerék­pár­ral kísér­nek. Ha egy mód van rá, kül­föl­dön is ezt a meg­ol­dást kérjük.

– A poli­ti­kai, gaz­da­sá­gi tár­gya­lá­sai mel­lett miért volt fon­tos, hogy – pél­dá­ul – Moszk­vá­ban fel­ke­res­se az orosz fut­ball­bí­rók főnö­két, Kas­sai Vik­tort, Mad­rid­ban a Real edző­köz­pont­já­ban meg­ko­szo­rúz­za Pus­kás Ferenc szob­rát, vagy Lissza­bon­ban ellá­to­gas­son a Ben­fi­cá­hoz?
– Akár­hol járok, Új-Zél­and­tól, Kam­bo­dzsán át Domi­ni­ká­ig, a leg­is­mer­tebb magyar a mai napig Pus­kás Ferenc. Ez is jel­zi, hogy nekünk, magya­rok­nak a sport óri­á­si erő­for­rá­sunk. Az a terü­let, ahol nem az ország mére­te, a GDP nagy­sá­ga vagy a had­se­reg ere­je mond­ja meg, ki mennyi­re erős, hanem az embe­ri ténye­zők kerül­nek elő­tér­be: a szor­ga­lom, a kre­a­ti­vi­tás, a ten­ni aka­rás, az elkö­te­le­zett­ség. Érde­mes épí­te­ni rá, hogy van­nak magya­rok a világ­ban, akik­nek a nevé­hez olyan tel­je­sít­mé­nyek kap­cso­lód­nak, ame­lyek nem evi­den­sen kötőd­nek egy tíz­mil­li­ós közép-euró­pai ország pol­gá­ra­i­hoz. Ezért is ügye­lek rá, hogy a sport­dip­lo­má­ci­át beépít­sem az eszköztáramba.

– Nem vélet­len tehát az sem, hogy annyi koráb­bi élspor­to­ló tar­to­zik a kül­ügy állo­má­nyá­hoz.
– Sze­re­tek sport­em­be­rek­kel dol­goz­ni. Szá­mos bírá­la­tot kap­tam ezért, pedig min­den­ki­vel nyer­tünk, aki a minisz­té­ri­um­ban van. Büsz­ke vagyok rá, hogy Vin­c­ze Ottó, Taróczy Balázs, Gyur­ta Dáni­el, Kökény Roland és Gór-Nagy Mik­lós a mun­ka­tár­sam. Egy­ko­ri spor­to­ló­ként pon­to­san tud­ják, milyen a hazá­ért küz­de­ni, ezt tet­ték egész pálya­fu­tá­suk alatt. Kere­sem a lehe­tő­sé­get, hogy továb­bi, pálya­fu­tá­su­kat befe­je­ző, kül­föl­di tapasz­ta­lat­tal ren­del­ke­ző spor­to­ló­kat von­jak be a dip­lo­má­ci­ai munkába.

– Vissza­tér­ve a futás­ra: egy koráb­bi iga­zolt fut­sal­já­té­kos­nak nem hiány­zik a lab­da?
– De, ret­te­ne­te­sen! Ám mos­tan­ra a foci meg­ma­radt csa­lá­di hob­bi­nak. Hála Isten­nek mind a két fiam fut­ball­őrült, viszont annak örü­lök, hogy első­sor­ban a magyar lab­da­rú­gást figye­lik, azzal együtt, hogy nálunk is elma­rad­ha­tat­lan kel­lék a Man­ches­ter United‑, a Real Mad­rid- vagy a Juven­tus-sze­re­lés. De szív­me­len­ge­tő hal­la­ni, hogy ami­kor foci­zunk, az egyi­kük Köny­ves Nor­bert, a mási­kuk Nagy Geri akar len­ni. Sőt, a kiseb­bik hat­éve­sen Kus­nyír Erik-rajon­gó lett, és addig nem hagyott békén, amíg nem vet­tem neki Deb­re­cen­ben az ő mére­té­ben Kus­nyír-mezt. Ha itt­hon vagyok, hét­vé­gen­te együtt megyünk Honvéd-meccsre.

– Mad­rid­ban Szij­jár­tó fel­ira­tú Real-dresszt kapott Flo­ren­ti­no Pérez klub­el­nök­től. Mek­ko­ra a mez­gyűj­te­mé­nye?
– Száz fölött jár. A kül­po­li­ti­ka manap­ság már nem a régi bürok­ra­ti­kus, arisz­tok­ra­ti­kus műfaj, fel­ér­té­ke­lő­dött a sze­mé­lyes kap­cso­la­tok sze­re­pe. Ha tudom, hogy egy kol­lé­gám kerék­pár­ra­jon­gó, nem kris­tály­po­ha­rat viszek aján­dék­ba, mert ugyan szép, ám sze­mély­te­len, hanem bukó­si­sa­kot magyar zász­ló­val vagy a magyar kerék­pá­ros-válo­ga­tott mezét. Cse­ré­be álta­lá­ban én is 30-as – ez volt futs­al­ban a szá­mom –, Szij­jár­tó fel­ira­tú klub- és válo­ga­tott dresszt szok­tam kap­ni, illet­ve dedi­kált lab­dát. Hiá­ba híresz­tel­jük magunk­ról, hogy nekünk, poli­ti­ku­sok­nak pán­cél­mel­lé­nyünk van, min­den ilyen gesz­tus jól­esik, s igyek­szünk viszo­noz­ni. Én első­sor­ban Pus­kás­hoz kötő­dő aján­dé­ko­kat viszek kül­föld­re, s ezt min­den­hol érté­ke­lik. Sokat küz­döt­tem azért, hogy a kül­ügyi pro­to­koll­rak­tárt a meg­fe­le­lő aján­dé­kok­kal tölt­sük fel.

Szij­jár­tó Péter: Nálam min­den reg­gel a Nem­ze­ti Sport­tal kez­dő­dik, és ez most nem a rek­lám helye, hanem tény­leg így van (Fotó: Sza­bó Miklós)

– Igaz, hogy a fut­sal mel­lett a játék­ve­ze­tés­sel is meg­pró­bál­ko­zott?
– Jó kaland volt, nagy­já­ból két évig tart­ha­tott. Közép­is­ko­lás korom­ban tet­tem le a vizs­gát, a kör­ze­ti A‑osztályban kezd­tem part­jel­ző­ként, majd játék­ve­ze­tő­ként. 1995 – 96-ban ösz­tön­díj­jal Ohi­ó­ban tanul­tam, s még ott is len­get­tem. Oda­át akkor kezd­ték fel­fe­dez­ni a „soc­cert”, szo­ros össze­füg­gés­ben azzal, hogy 1994-ben az Egye­sült Álla­mok ren­dez­te a fut­ball-vb‑t.

– Ha már a múlt­ban kalan­do­zunk: 2008-ban egy nyi­lat­ko­za­tá­ban arról beszélt, „sze­ret­nék a későb­bi­ek­ben kosár­lab­da­edző len­ni”.
– Ennek az az előz­mé­nye, hogy 2005-ben úgy sike­rült meg­men­te­ni a csőd­ben lévő Sop­ro­ni Pos­tás női kosár­lab­da­csa­pa­tát, hogy átte­le­pí­tet­tük Győr­be. Amíg az időm enged­te, tár­sa­dal­mi elnök­ként segí­tet­tem a klu­bot. Mivel érde­kelt a dolog, beirat­koz­tam az edző­kép­ző­re, s néhány meccs ere­jé­ig le is ülhet­tem a juni­o­rok kis­pad­já­ra. Jó élmény volt, de dön­te­ni kel­lett, s mivel akkor már a párt­el­nök kabi­net­fő­nö­ke, illet­ve a Fidesz kom­mu­ni­ká­ci­ós igaz­ga­tó­ja vol­tam, búcsút kel­lett inte­nem az edzősködésnek.

– Ezzel együtt – leg­alább­is a közös­sé­gi olda­la alap­ján – nap­ra­kész a sport vilá­gá­ban is.
– Nálam min­den reg­gel a Nem­ze­ti Sport­tal kez­dő­dik, és ez most nem a rek­lám helye, hanem tény­leg így van. Álta­lá­nos isko­lás­ként került elő­ször a kezem­be, ami­kor két forint har­minc fil­lér volt az ára. Suli­ba menet Győr­ben a sar­ki újság­árus­nál, Mag­di néni­nél vásá­rol­tam meg reg­ge­len­te. Manap­ság meg­ka­pom a digi­tá­lis vál­to­za­tot, ami­nek nagyon örü­lök, mert így repü­lés köz­ben is bele tudok olvas­ni a cikkekbe.

– Sokat írunk mos­ta­ná­ban a koro­na­ví­rus-jár­vány követ­kez­mé­nye­i­ről. A kül­gaz­da­sá­gért is fele­lős minisz­ter­ként miként lát­ja: a pan­dé­mia milyen káro­kat okoz a sport­gaz­da­ság­nak?
– Tel­je­sen új világ­gaz­da­sá­gi kor­szak kez­dő­dik, amely­ben vala­mennyi vál­la­lat kere­si a helyét. Ki elő­rébb tart, ki hát­rébb, de min­den­ki­nek jelen­tős erő­for­rá­so­kat kell moz­gó­sí­ta­nia annak érde­ké­ben, hogy jó pozí­ci­ót sze­rez­hes­sen. A cégek vissza­vág­hat­ják a nem szo­ro­san a gaz­da­sá­gi tevé­keny­sé­gük­höz kötő­dő kiadá­so­kat, emi­att klu­bok, ver­seny­zők kerül­het­nek nehéz hely­zet­be. Ám a sport­ipar meg­úsz­hat­ja a cső­döt, mert az embe­rek­nek óri­á­si igé­nye van a spor­to­lás­ra és a szur­ko­lás­ra is. Egy sport­fo­tós mond­ta nekem még a digi­tá­lis kor­szak előtt, ami­kor ellőtt két­száz képet, de a lap­ba csak egy került be, hogy nem dol­go­zott fölös­le­ge­sen, mert a nyers­anyag a leg­ol­csóbb, az elsza­lasz­tott pil­la­nat pedig a leg­drá­gább. Ebből kiin­dul­va arra szá­mí­tok, hogy a lejt­me­net után a sport­ipar­nak lesz egy fel­fu­tá­sa, ugyan­is az embe­rek az elvesz­tett élmé­nye­ket pótol­ni akar­ják majd.

A dön­tő után bol­do­gan adta át a kupát a kis­pes­ti Djord­je Kambernek

– Itt­hon néhány ese­ményt azért meg lehe­tett ren­dez­ni. Befe­je­ző­dött a lab­da­rú­gó-baj­nok­ság, leját­szot­tak a Magyar Kupa dön­tő­jét, amely után ön adta át az érme­ket – a Hon­véd sike­rét köve­tő­en, gon­do­lom, bol­do­gan.
– Nagy­ra becsü­löm a tel­je­sít­ményt, s a Mező­kö­vesd finá­lé­ba kerü­lé­se remek ered­mény. Ami­kor átvet­te az ezüst­ér­met, azt mond­tam Kut­tor Atti­lá­nak: remé­lem, ebben az idény­ben még egy érem a nya­ká­ba kerül. Nem így lett, de bízom ben­ne, hogy áll­nak majd dobo­gón a köves­di­ek. A Pus­kás Aré­ná­ban a Hon­véd tar­ta­lék kapu­sa, Hor­váth And­rás pedig azt mond­ta nekem: „Az élet vissza­ad­ta.” Ezzel arra utalt, hogy tavaly a Vidi nyert, így ezüst­ér­me­ket vol­tam kény­te­len átad­ni a kis­pes­ti­ek­nek, ami nem volt iga­zi öröm.

– Hon­nan a Hon­véd irán­ti von­zal­ma?
– Gye­rek­ko­rom­ban kapus sze­ret­tem vol­na len­ni, Disztl Péter volt a pél­da­ké­pem. Nem tudom a konk­rét okát, így ala­kult. Ő akko­ri­ban iga­zolt a Video­ton­ból a Hon­véd­ba, s ha már Kis­pes­ten védett, nekem is a Hon­véd lett a ked­venc csa­pa­tom, s ez így van a mai napig.

– Több közös képet posz­tolt Dzs­u­dzsák Balázzsal, ami sej­te­ti, jó kap­cso­la­tot ápol a válo­ga­tott jelen­leg klub nél­kü­li csa­pat­ka­pi­tá­nyá­val. Gyak­ran kérik‑e, hogy beszél­je rá, iga­zol­jon Kis­pest­re?
– Ilyes­mi eszem­be sem jut­na. A kül­po­li­ti­ká­ban is azt az elvet val­lom, hogy adjuk meg egy­más­nak a tisz­te­le­tet, min­den­ki dönt­sön belá­tá­sa és érde­kei sze­rint. Sokat beszél­ge­tek tele­fo­non és sze­mé­lye­sen is Balázzsal, tőle tudom, hogy szá­mos aján­la­tot kapott. Becsü­löm őt, mert Nyír­lu­gos­ról indul­va nem­zet­kö­zi szin­ten jegy­zett fut­bal­lis­ta lett, aki­nek Hol­lan­di­á­ban manap­ság is emle­ge­tik a leg­em­lé­ke­ze­te­sebb talá­la­ta­it, pél­dá­ul az Ajax­nak rúgott gól­ját. Azt mond­tam neki, ne fog­lal­koz­zon a kar­ri­er­jét vagy a min­den­nap­ja­it érin­tő beszó­lá­sok­kal. Van némi közös a szak­mánk­ban: mi poli­ti­ku­sok is szem­be­sü­lünk effé­le kri­ti­kák­kal. Ám fölös­le­ges velük fog­lal­koz­ni, dol­goz­ni kell. Balázs letett annyit az asz­tal­ra, hogy jár neki a nagy­ra­be­csü­lés, füg­get­le­nül attól, miként ala­kul a jövő­je. Per­sze jó len­ne, ha sze­ren­csé­sen válasz­ta­na, mert egy jó Dzs­u­dzsák­ra szük­sé­ge len­ne az Eb-sze­rep­lé­sért küz­dő válo­ga­tott­nak is.

(A cikk a Nem­ze­ti Sport szom­ba­ti mel­lék­le­te, a Hosszab­bí­tás 2020. júli­us 25‑i lap­szá­má­ban jelent meg.)

For­rás: Nem­ze­ti Sport / S. TÓTH JÁNOS