Szen­zá­ci­ós lelet érke­zett Magyarországra

Külön­le­ges kül­de­mény érke­zett a Magyar­ság­ku­ta­tó Inté­zet­be a minap. Két hatal­mas cso­ma­got hozott Mon­gó­li­á­ból Obru­sánsz­ky Bor­bá­la ulán­bá­to­ri magyar nagy­kö­vet, s a két doboz­ban első látás­ra rozs­dá­val borí­tott tes­tes, ívelt vas­da­ra­bo­kat lát­hat­tunk. Ám ezek az egy­sze­rű, régi, nehéz fém­da­ra­bok való­já­ban iga­zi szen­zá­ci­ót jelen­te­nek. Hogy miért, arról a nagy­kö­vet asszonnyal és Hor­váth-Lugossy Gábor­ral, a Magyar­ság­ku­ta­tó Inté­zet főigaz­ga­tó­já­val beszélgettünk.

– Hogy kerül a magyar dip­lo­má­cia látó­te­ré­be egy több ezer éves tárgy?
– A kul­tu­rá­lis együtt­mű­kö­dés nagyon fon­tos terü­le­te a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok­nak – felelt a nagy­kö­vet, aki civil­ben maga is tör­té­nész és Kelet-kuta­tó (mon­go­lis­ta), a sztyep­pei népek, azon belül a hunok kuta­tó­ja. – Ebben az eset­ben is komoly tudo­má­nyos össze­fo­gás révén volt lehe­tő­sé­günk arra, hogy a mon­gol régé­szet ered­mé­nye­i­hez hoz­zá­já­rul­junk. A Magyar­ság­ku­ta­tó Inté­zet és a Mon­gol Tudo­má­nyos Aka­dé­mia Régé­sze­ti Inté­ze­te még 2021-ben kötött meg­ál­la­po­dást, amely­nek része­ként idén egy körül­be­lül negy­vens­íros teme­tő fel­tá­rá­sa kez­dő­dött meg Ar Gunt­ban. Eddig hét sírt bon­tot­tak ki, és elég gaz­dag lelet­anyag került elő. Töb­bek között 

az az áldo­za­ti üst, amely­nek külön­le­ges­sé­ge, hogy a vilá­gon még nem talál­tak ilyen régi és ilyen nagy­mé­re­tű öntött­vas üstöt.

– Miért hoz­ta Buda­pest­re a rend­kí­vü­li lele­tet?
– Már az ása­tá­sok során föl­me­rült, hogy 

Mon­gó­li­á­ban ilyen nagy­mé­re­tű tár­gyat nem fog­nak tud­ni res­ta­u­rál­ni. Viszont az együtt­mű­kö­dés­sel van lehe­tő­ség arra, hogy Magyar­or­szá­gon végez­zék el a szük­sé­ges állag­meg­óvá­si, rekonst­ruk­ci­ós mun­ká­kat. A Magyar­ság­ku­ta­tó Inté­zet­ben meg­van ehhez a szak­mai, tech­ni­kai felkészültség,

 most tehát itt van­nak a marad­vá­nyok, és gon­do­lom, hama­ro­san meg­kez­dő­dik a helyreállítás.

– Volt lehe­tő­sé­ge figye­lem­mel kísér­ni a teme­tő fel­tá­rá­sát?
– Ott vol­tam, ami­kor elő­ke­rült ez az üst. Lenyű­gö­ző élmény volt, aho­gyan a régé­szek apró­lé­kos mun­ká­val kiás­ták a síro­kat. A mon­gol régé­szek lehe­tő­vé tet­ték, hogy meg­néz­zük az ása­tá­so­kat. M. Bat­ba­jar mon­gol kul­tu­rá­lis minisz­ter­he­lyet­tes veze­té­sé­vel egy mon­gol dele­gá­ció is érdek­lő­dött az ott folyó mun­ká­la­tok iránt. Ez az együtt­mű­kö­dés a két­ol­da­lú kap­cso­la­tok egyik fon­tos projektje.

– Ilyen láto­ga­tá­sok­kor a régé­szek tud­ják, hogy vala­mi érté­kes lelet vár­ha­tó? – kér­de­zem Hor­váth-Lugossy Gábor­tól, az inté­zet főigaz­ga­tó­já­tól.
– Ami­kor kije­löl­nek egy fel­tá­rá­si terü­le­tet, nem lehet tud­ni, hogy mit rej­te­nek a sír­he­lyek. De 

álta­lá­ban kevés esély van arra, hogy ilyen cso­dá­la­tos lelet kerül­jön elő. A hun biro­da­lom buká­sa után ugyan­is a kínai csá­szá­rok támo­gat­ták, sőt oly­kor finan­szí­roz­ták a hun sírok kifosztását. 

Egy­részt az ara­nyat, a kin­cse­ket akar­ták meg­sze­rez­ni, más­részt arra töre­ked­tek, hogy meg­szün­tes­sék azo­kat a szent helye­ket, ame­lyek az ott élők iden­ti­tá­sá­ban fon­tos sze­re­pet ját­szot­tak. Mára ennek az a lenyo­ma­ta, hogy szin­te az összes hun sírt kira­bol­ták. Ezért volt óri­á­si sze­ren­csénk az ar-gun­ti ázsi­ai hun teme­tő fel­tá­rá­sá­val. Itt talál­tunk boly­ga­tat­lan síro­kat is, s az egyik­ben azt az elké­pesz­tő lele­tet, amit az imént kicsomagoltunk.

– Hadd tegyem hoz­zá – veszi át ismét a szót a nagy­kö­vet asszony –, hogy azért könnyű meg­ta­lál­ni és kira­bol­ni eze­ket a síro­kat, mert a sír­em­lé­kek ma is jól lát­sza­nak a fel­szí­nen, ezer, oly­kor két­ezer éve maga­so­dó kő- és föld­hal­mok formájában.

– A sztyep­pei népek köré­ben nagyon elter­jedt volt az ilyen temet­ke­zés. A szkí­ták­tól egé­szen a kuno­kig élt az a szo­kás, hogy minél jelen­tő­sebb volt az ural­ko­dó, annál több föl­det hoz­tak a sír­ra a biro­da­lom távo­li pont­ja­i­ról, és annál maga­sabb volt a halom, ami alatt örök álmát alud­hat­ta a feje­de­lem. Nálunk ilyen sírok van­nak pél­dá­ul Száz­ha­lom­bat­ta kör­nyé­kén. Azért száz halom… – magya­ráz­ta a főigazgató.

– Több­ször szó­ba került a most fel­tárt üst külön­le­ges­sé­ge. Miben áll az egye­di­ség?
– Nem túl­zás szen­zá­ci­ós lelet­ről beszél­ni, mert 

ilyen régi és ilyen nagy­mé­re­tű öntött­vas áldo­za­ti üstöt nem talál­tak sehol a világon. 

Ha össze­rak­juk, akkor körül­be­lül har­minc­li­te­res üstöt kapunk. Ez azért fon­tos, mert van­nak ugyan régeb­bi bronz­üs­tök, de a bronz­tár­gyak elő­ál­lí­tá­sa, önté­se meg sem köze­lí­ti a vas­ön­tés­hez szük­sé­ges tech­ni­kai igé­nye­ket. Míg a bronz­nak 1000 – 1400 fok kell, hogy önte­ni lehes­sen, addig a vas­önt­vé­nyek­hez 1800 fokot kell elő­ál­lí­ta­ni, s tar­ta­ni leg­alább 4 – 5 órán keresz­tül. Hiszen a vas­nak 1600 fok az olva­dás­pont­ja, de itt folyé­kony vas­ra volt szük­ség, meg per­sze olyan öntő­té­gely­re is, ami bír­ta ezt a hőt. Tehát őse­ink 2000 – 2500 évvel ezelőtt – nagy­já­ból akkor­ra datál­ha­tó ez az üst – ilyen párat­lan tech­ni­ká­val és kivé­te­les tudás­sal rendelkeztek.

– Kíná­ban vagy Euró­pá­ban tud­tak ilyen önt­vé­nye­ket csi­nál­ni?
– Nem, akko­ri­ban sehol nem vol­tak képe­sek erre. 

Ez a vilá­gon az első ilyen tárgy. Úgy tűnik, eze­ket a tech­ni­ká­kat a sztyep­pei népek­től, a szkí­ták­tól és a hunok­tól vet­ték át az eur­ázsiai műveltségek.

– Lehet­sé­ges, hogy meg­ta­lál­ták a hun áldo­za­ti üstök ősét?
– Öntött­vas­ból, ekko­ra méret­ben nem isme­rünk ennél régeb­bit. Össze­sen két olyan üstöt talál­tak a más­fél mil­lió négy­zet­ki­lo­mé­ter kiter­je­dé­sű, tizen­há­rom­ezer hun sírt őrző Mon­gó­li­á­ban, ami ehhez hason­lít­ha­tó. De azok sok­kal kisebb mére­tű­ek. Meg sem köze­lí­tik a mos­ta­ni leletet.

– A hun áldo­za­ti üst fogal­ma jól ismert a tör­té­ne­lem­ked­ve­lők köré­ben. De azt vajon tud­juk, hogy hogyan hasz­nál­ták?
– Való­szí­nű­leg valamilyen 

főze­te­ket készí­te­tek ben­ne, ami­ből mind­annyi­an ittak vagy ettek. Kecs­két, lovat áldoz­tak, bizo­nyá­ra azt főz­ték meg, azt fogyasz­tot­ták el egy-egy szer­tar­tá­sos ünnepen. 

Mond­juk, ha törzs­szö­vet­sé­get kötöt­tek, befo­gad­tak egy új népet, vagy új feje­del­met válasz­tot­tak… Még a szkí­ták­ról írja Héro­do­tosz, hogy vér­szer­ző­dést köt­nek, s „tes­tü­ket meg­vág­ván, vérü­ket bor­ral teli edény­be csor­gat­ják”. Lehet, hogy ilyen módon is hasz­nál­ták. Talán a halot­ti rítus­ban is sze­re­pe lehe­tett, hiszen itt – és per­sze más­hol is – elte­met­ték a halott vezérrel.

Obru­sánsz­ky Bor­bá­lá­val a mon­gó­li­ai magyar napok­ról, ása­tá­sok­ról, könyv­írás­ról és arról is beszél­get­tünk, ki fog­ja ját­sza­ni Batu kánt a készü­lő tör­té­nel­mi filmben.

– Az egész hun szál­lás­te­rü­le­ten hasz­nál­ták?
– Igen. Magyar­or­szá­gon is talál­tak ilyet. A tör­te­li bronz­üst nagyon szép és nagyon jel­leg­ze­tes lelet, nem mellesleg 

a leg­na­gyobb hun bronz­üst a világon.

– Hány ilyen tár­gyat őriz­nek az eur­ázsiai múze­u­mok?
– Ötven és száz között lehet a hun üstök szá­ma. Azt is tud­ni kell azon­ban, hogy a tár­gyak­nak csu­pán egy szá­za­lé­ka marad fönn, illet­ve ennyi kerül elő a fel­tá­rá­so­kon. Kilenc­ven­ki­lenc szá­za­lék elro­had, elkor­had, elpusz­tul vagy még nem tár­ták föl. Bár­mit talá­lunk, körül­be­lül száz­szor annyi volt hasz­ná­lat­ban a maga korá­ban. Szó­val a föld mélyén még biz­to­san nyug­szik jó pár pél­dány. A Mon­gó­li­á­ban talál­ha­tó 13 000 hun sír­ból mind­össze 220 – 250-et tár­tak föl. Per­sze a régé­sze­ket majd­nem min­de­nütt meg­előz­ték a sír­rab­lók. Lehet, hogy sok­kal több ilyen tár­gyat temet­tek el a halot­tak­kal, de az érté­kes fémek­re már az ókor­ban is nagy volt a kereslet.

– Akkor ez a teme­tő, ame­lyet vala­mi­ért elke­rül­tek a sír­rab­lók, ugyan­csak külön­le­ges­nek szá­mít.
– Igen, ez is szen­zá­ci­ó­nak minő­sül. Nem is tudom, hogy Mon­gó­li­á­ban találtak‑e már boly­ga­tat­lan sírt. Hadd tegyem hozzá, 

azért is szen­zá­ci­ós ez a kuta­tás, mert Mon­gó­li­á­ban tel­jes egé­szé­ben fel­tárt hun teme­tő nincs, ez lesz az első. Ez azért fon­tos, mert az összes sírt, ami ott van, fel­tár­juk és arche­o­ge­ne­ti­kai vizs­gá­lat­nak vet­jük alá a lele­te­ket. Ilyen tel­jes körű kuta­tást még sen­ki nem vég­zett a vilá­gon, amit most a Magyar­ság­ku­ta­tó Inté­zet vég­re­hajt a Mon­gol Tudo­má­nyos Aka­dé­mi­á­val közösen. 

Nem for­dult még elő, hogy egy tel­jes hun teme­tő anya­gát meg tud­ták vol­na vizs­gál­ni. Itt majd kide­rül, hogy kiket rej­te­nek a sírok. Eset­leg egy hun feje­del­mi csa­lád temet­ke­zett oda évszá­za­do­kon keresz­tül? Ha ez így van, akkor az egyik leg­ősibb hun dinasz­tia temet­ke­zé­si helyét talál­tuk meg. De az is lehet, hogy olyan szent hely volt, aho­va rokon­ság­ban nem álló hun ural­ko­dók és vezé­rek temet­kez­tek. Ebben az eset­ben a leg­ősibb szak­rá­lis teme­tőt talál­tuk meg. Mind­ket­tő egye­dül­ál­ló, tudo­má­nyos ori­gó­nak szá­mí­tó mér­föld­kő lesz, és a világ kuta­tó­i­nak első kéz­ből szol­gál­tat­juk a leg­újabb kuta­tá­si ered­mé­nye­ket, tanul­sá­go­kat. A magyar­ság­ku­ta­tás terü­le­tén az arche­o­ge­ne­ti­ká­nak köszön­he­tő­en újabb évez­red­del bővít­het­jük ki őse­ink­re vonat­ko­zó tudá­sun­kat. Teszünk azért, hogy ezek az egzakt – magyar iden­ti­tást erő­sí­tő, büsz­ke­ség­re okot jog­gal adó – ered­mé­nyek a magyar köz­tu­dat­ban is mielőbb ismert­té váljanak.

Ered­mé­nyes évet zárt a Magyar­ság­ku­ta­tó Inté­zet. Hor­váth-Lugossy Gábor főigaz­ga­tó­val beszélgettünk.

– Mi lesz az üst sor­sa?
– Ter­mé­sze­te­sen vissza­megy Mon­gó­li­á­ba a Dzsin­gisz kán múze­um­ba. Per­sze előt­te nálunk is ki lesz állít­va. Valószínűleg 

egy kisebb­faj­ta kama­ra­ki­ál­lí­tás kere­té­ben néhány hóna­pig itt, a Magyar­ság­ku­ta­tó Inté­zet­ben lesz látható. 

Van egy meg­ál­la­po­dá­sunk arról, hogy a leg­újab­ban talált hun lele­tek­ből álló mon­gol tár­la­tot elhoz­zuk Buda­pest­re. Ara­nyo­zott, ezüs­tö­zött lószer­szá­mok, kopor­só­ve­re­tek, nagyon szép tár­gyi anyag. És per­sze közöt­tük mutat­juk be a külön­le­ges öntött­vas üstöt is. Bár­ki, aki meg­né­zi ezt a kol­lek­ci­ót, sze­rin­tem a kiál­lí­tott tár­gyak több­sé­gé­vel azon­nal azo­no­sul, isme­rős­nek véli majd a for­má­kat, dísze­ket és így tovább. Vala­hogy a zsi­ge­re­ink­ben van­nak ezek a motí­vu­mok, hatás­sal van­nak ránk. Ebből a kul­túr­kör­ből szár­ma­zunk mi is, ezért is fon­tos nekünk ez a feltárás.

Borí­tó­kép: Hor­váth-Lugossy Gábor és Obru­sánsz­ky Bor­bá­la (Fotó: Tek­nős Miklós)

For­rás: magyar​nem​zet​.hu