Hírek Magyarországi hírek Szen­te­si Zöl­di: Vegyük vissza a magyar Part­he­nónt a szívünkben

Szen­te­si Zöl­di: Vegyük vissza a magyar Part­he­nónt a szívünkben

Meg­je­lent Szen­te­si Zöl­di Lász­ló A min­den­ség vissza­per­lé­se című könyve 

Szen­te­si Zöl­di Lász­ló pálya­fu­tá­sát a Magyar Tele­ví­zi­ó­ban kezd­te a Pano­rá­ma ripor­te­re­ként, de volt az MTVA kül­po­li­ti­kai szer­kesz­tő­je, kül­po­li­ti­kai újság­író­ként dol­go­zott a Duna Tele­ví­zi­ó­ban, tudó­sí­tó­ként bejár­ta a vilá­got, írt a Magyar Nem­zet­nek, majd a Magyar Hír­lap főszer­kesz­tő-helyet­te­se lett, jelen­leg a Demok­ra­ta főmun­ka­tár­sa. Egy idő­re fel­tűnt a Saj­tó­klub állan­dó tag­jai között is, de elmon­dá­sa sze­rint most eggyel hát­rébb kíván lép­ni. Írói mun­kás­sá­ga sem elha­nya­gol­ha­tó: kül­po­li­ti­kai, tör­té­nel­mi, nép­raj­zi témá­ban jelen­tek meg köte­tei, ugyan­ak­kor írt gaszt­ro­nó­mi­ai köny­ve­ket, sőt szép­iro­dal­mat is (a Híd­ava­tás című kri­mit). Ezút­tal leg­jobb­nak, leg­ma­ra­dan­dóbb­nak ítélt pub­li­cisz­ti­ká­it, tár­ca­no­vel­lá­it gyűj­töt­te össze egy kötetben.

A min­den­ség vissza­per­lé­se című könyv átfo­gó képet nyújt a negyed­szá­za­dos mun­kás­ság­ról, és egy­ben az ötven­éves korát betöl­tött ember val­lo­má­sa fél évszá­zad tapasz­ta­la­tá­ról és tanul­sá­ga­i­ról: „Már nem leszek űrha­jós, az út véget ért, de keve­seb­bet tudok, mint vala­ha” – hang­zott az író őszin­te val­lo­má­sa Szer­sén Gyu­la Jászai Mari-díjas szín­mű­vész tol­má­cso­lá­sá­ban a buda­pes­ti könyv­be­mu­ta­tón, ahol a szer­ző­vel Kon­dor Kata­lin újság­író beszél­ge­tett. Az idé­zet a Köszö­net a mag­tá­ros­nak című írás­ból szár­ma­zik, mely­nek filo­zó­fi­ai mély­sé­ge áthat­ja a könyv tel­jes anya­gát, aho­gyan Szen­te­si Zöl­di Lász­ló pub­li­cisz­ti­ká­it általában.

A szer­ző­vel Kon­dor Kata­lin beszél­ge­tett (Fotó: Ver­mes Tibor)

A kötet­ben meg­je­le­nik a gyer­mek­kor vilá­ga, a tanyán eltöl­tött korai évek emlék­ké­pei, a szü­lő­vá­ros, a szen­te­si lét­tel járó lokál­pat­ri­ó­ta gon­dol­ko­dás, vala­mint fel­ele­ve­ned­nek az újság­írói pálya állo­má­sai, a szo­ci­a­liz­mus visszás­sá­gai, mind­ez a Szen­te­si Zöl­di Lász­ló­ra jel­lem­ző intel­li­gens humor­ral fűsze­rez­ve. De helyet kap­tak a komo­lyabb hang­vé­te­lű, nem­ze­ti tár­gyú tör­té­nel­mi esszék és iro­dal­mi pub­li­cisz­ti­kák, ugyan­ak­kor olvas­ha­tunk pár iro­dal­mi igé­nyű port­rét és három novel­lát is. Ter­mé­sze­te­sen nem marad­hat­tak ki a modern­ko­ri vál­ság­ele­me­ket bon­col­ga­tó filo­zó­fi­ai jel­le­gű írá­sok sem.

A cím­adó gon­do­lat a min­den­ség vissza­per­lé­se. De mikor is veszí­tet­tük el azt a bizo­nyos min­den­sé­get? A szer­ző sze­rint leg­alább fél évez­re­det kell vissza­men­nünk az idő­ben, hogy a nyu­ga­ti civi­li­zá­ció vál­sá­gá­nak gyö­ke­re­i­re rábuk­kan­junk és választ kap­junk a kér­dés­re. Szen­te­si Zöl­di Lász­ló gon­do­lat­me­ne­te sze­rint Euró­pa kiful­la­dá­sa vala­hol a keresz­tény fele­ke­ze­ti ellen­tét­tel kez­dő­dött, majd foly­ta­tó­dott a meta­fi­zi­ka hát­tér­be szo­ru­lá­sá­val, az empi­riz­mus­sal, a raci­o­na­liz­mus­sal, és egy­ér­tel­mű­en a fran­cia fel­vi­lá­go­so­dás­ban csú­cso­so­dott ki, ami­kor a királyt kivé­gez­ték, Istent pedig leta­szí­tot­ták a trónjáról.

A XIX. szá­za­di izmu­sok meg­je­le­né­sét, majd a két világ­há­bo­rú által oko­zott pusz­tí­tást Euró­pa már nem tud­ta kihe­ver­ni. „Ezért kár volt átlép­ni a tanya küszö­bét” – von­ja le a követ­kez­te­tést. A könyv üze­ne­te tulaj­don­kép­pen egy fon­tos gon­do­lat­ba sűrí­ti az író élet­pá­lyá­já­nak tapasz­ta­la­tát, misze­rint a min­den­ség vissza­per­lé­se el sem kez­dőd­het önma­gunk hely­ze­té­nek meg­ha­tá­ro­zá­sa nél­kül. A del­phoi jós­da fölé sem vélet­le­nül írták min­den embe­ri böl­cses­ség sum­má­ja­ként, hogy „ismerd meg önma­gad”. „Sze­ret­ném azt hin­ni, hogy egy vál­ság végén vagyunk. Glo­bá­li­san sem­mit nem tehe­tünk, a haza sor­sán sem tudunk vál­toz­tat­ni egyé­ni­leg. De egyet meg­te­he­tünk, hogy fel­épít­jük önma­gun­kat, vissza­vesszük a magyar Part­he­nónt a szí­vünk­ben, és azok­kal, akik hason­ló­an gon­dol­kod­nak, közös­sé­get képez­ve meg­pró­bá­lunk helyt áll­ni a saját éle­tünk­ben” – összeg­zett a szerző, 

aki saját beval­lá­sa sze­rint ami­óta nem az illú­zi­ók vilá­gát kere­si, bol­dog ember, mert úgy érzi, hazaérkezett.

For­rás: MTI / Magyar Nemzet