Szent Ist­ván ezer­éves állama

Hor­váth Atti­la alkot­mány­bí­ró sze­rint a jövőt segít­he­tik a régi szá­za­dok fon­tos törvényei

Az Árpá­dok leszár­ma­zott­ja­ként a római pápá­tól kért koro­ná­val avat­ták magyar királlyá Géza fej­de­lem fiát, Ist­vánt. Az első koro­nás fő ezer évvel ezelőtt lét­re­hoz­ta a magya­rok álla­mát. Ezzel az addig jórészt ván­dor­ló, főként állat­te­nyész­tés­sel fog­lal­ko­zó pogány népes­sé­get a Kár­pát-meden­ce kere­tei között föld­mű­ve­lő lakos­ság­gá, keresz­tény ország­gá szer­vez­te. Hor­váth Atti­la jog­tör­té­nész, alkot­mány­bí­ró azt tart­ja a leg­főbb tanul­ság­nak, hogy a fenn­ma­ra­dás­hoz min­dig meg kell őriz­ni a szu­ve­re­ni­tás lehet­sé­ges leg­na­gyobb mér­té­két és meg­ta­lál­ni, meg­köt­ni a szük­sé­ges kompromisszumokat.

– A koro­ná­zást a ma embe­re szép­sé­ges, lát­vá­nyos körül­mé­nyek között vég­re­haj­tott, rend­kí­vü­li ese­mény­nek kép­ze­li el. Hogyan tör­tént ez Ist­ván ide­jén?
– Abból az idő­ből kevés for­rás maradt fenn, inkább a gene­rá­ci­ók emlé­ke­ze­te őriz­te meg az ese­mé­nye­ket. Azt pél­dá­ul tud­juk, hogy 1000 kará­cso­nyán a koro­ná­zás egy­há­zi szer­tar­tás kere­tei között zaj­lott, de vilá­gi jelen­tő­sé­ge is volt. Akko­ri­ban a koro­ná­zás­nak az egyik leg­fon­to­sabb ele­me a szent olaj­jal való fel­ke­nés volt, ez ugyan­úgy tör­tént a király, mint a püs­pök ese­té­ben. Ily módon pap­pá is vált a király, s ezért lehe­tett abban az idő­szak­ban egy­ház­szer­ve­ző jog­kö­re is Ist­ván­nak, s ezért nevez­he­tett ki az egy­ház élé­re érse­ke­ket és püs­pö­kö­ket. Ez volt a kez­de­te az ezer­éves alkot­mány­fej­lő­dés­nek, ami­re büsz­kék lehe­tünk, hiszen Euró­pá­ban kevés nem­zet mond­hat­ja el magá­ról, hogy ezer­éves alkot­mánnyal rendelkezik.

– Emlí­tet­te, hogy a király egy­ház­szer­ve­ző jog­kört kapott. Mi volt Ist­ván, koráb­bi nevén Vajk ere­de­ti pozí­ci­ó­ja a jog sze­rint?
– Ist­ván Géza feje­de­lem fia­ként a feje­del­mi trón örö­kö­se volt. Géza min­den­kép­pen Ist­ván­nak szán­ta az utód­lást, ám tud­va­lé­vő volt: ahhoz, hogy Magyar­or­szág modern keresz­tény állam legyen, koro­nát kell kér­ni a pápá­tól és meg kell koro­náz­ni Ist­vánt. A koro­ná­zás­sal nem­csak de fac­to, a tény alap­ján, hanem de jure, a jog sze­rint is elis­mer­ték Magyar­or­szá­got keresz­tény állam­nak. Meg­em­lít­he­tő, hogy a koro­ná­zás­sal az akko­ri­ban meg­ha­tá­ro­zó hata­lom­ként sze­rep­lő német – római csá­szár is önál­ló, füg­get­len keresz­tény állam­ként tekin­tett Magyar­or­szág­ra. A koro­nát egyéb­ként maga Ist­ván kér­te. Pon­to­san tud­ta, hogy egy­rész­ről a nyu­ga­ti keresz­tény­ség­hez kell csat­la­koz­nia, más­részt pedig Magyar­or­szág csak akkor lesz iga­zán szu­ve­rén, ha a pápá­tól kap­ja a koro­nát, nem pedig a német – római csá­szár­tól, mert azzal elis­mer­te vol­na a csá­szár­ság veze­tő sze­re­pét. A hát­tér­hez hoz­zá­tar­to­zik, hogy csu­pán az az ország lehe­tett szu­ve­rén állam, amely leg­alább tíz egy­ház­me­gyét ala­pí­tott és lét­re­ho­zott egy érsek­sé­get is. Ez a fel­té­tel is tel­je­sült, habár a pas­sa­ui érsek­ség töre­ke­dett rá, hogy a saját hatal­ma alá von­jon ben­nün­ket, tehát egy­ház­jo­gi­lag füg­gő hely­zet­be kerül­jön Magyar­or­szág. Ekkor az álla­mi füg­get­len­ség is meg­kér­dő­je­le­ző­dött vol­na. Ist­ván végül nem is egy, hanem két érsek­sé­get ala­pí­tott, és kiépí­tet­te a tel­jes egyházszervezetet.

– Milyen sza­bá­lyo­kat vet­tek ala­pul a koro­ná­zás­nál?
– Nálunk nem volt érvény­ben az, ami pél­dá­ul a fran­ci­ák­nál, hogy a király halá­lá­val a trón­örö­kös azon­nal ural­ko­dó­nak szá­mít, és ehhez képest csak for­ma­li­tás a koro­ná­zás. Nálunk akkor­tól lett vala­ki király, ami­kor a Szent Koro­na a fejét érin­tet­te. Addig csak jog­cím­mel ren­del­ke­zett a kirá­lyi trón­ra, de nem lett királlyá.

– Azt tud­ták, hogy pon­to­san milyen föld­raj­zi terü­let­re ter­jed ki a király hatal­ma?
– Ist­ván ide­jén még nem nagyon vol­tak tér­ké­pek, az írás­be­li­ség is kez­det­le­ges volt. Ennek elle­né­re a tapasz­ta­la­tok alap­ján a magya­rok töké­le­te­sen ismer­ték a Kár­pát-meden­cét és a kör­nyé­két is, hiszen a hon­fog­la­lást fel­de­rí­tő had­já­ra­tok, für­ké­szé­sek előz­ték meg. Egyes elő­őr­sök már fel­tér­ké­pez­ték a Kár­pát-meden­cét, tuda­tos, jól meg­szer­ve­zett hon­fog­la­lás­ról beszél­he­tünk. Az állam­ala­pí­tás kez­de­tén tehát szin­te min­den zugát ismer­ték a Kár­pát-meden­cé­nek, és meg tud­ták szer­vez­ni a határ­sá­vo­kat. A ter­mé­sze­tes hatá­rok révén pon­to­san lehe­tett tud­ni, hogy hol húzód­nak Magyar­or­szág hatá­rai. Ott ala­kí­tot­ták ki a gye­pű­ket. A bel­ső terü­le­te­ken sem volt aka­dá­lya a köz­igaz­ga­tás lét­re­ho­zá­sá­nak. A vér­sé­gi kap­cso­la­to­kon ala­pu­ló tör­zsi, nem­zet­sé­gi tár­sa­dal­mat Ist­ván modern terü­le­ti köz­igaz­ga­tás­sá szer­vez­te át. Lét­re­hoz­ta a tíz egy­ház­me­gyét, és eze­ken belül több mint negy­ven kirá­lyi vár­me­gyét is kiala­kí­tott. Megyé­nek akko­ra terü­le­tet jelöl­tek ki, ame­lyet egy nap alatt lóhá­ton be lehe­tett jár­ni, így vilá­gos­sá vált, kinek a bir­to­kai talál­ha­tók a terü­le­ten, milyen tele­pü­lé­sek van­nak, hogyan sora­koz­nak a lege­lők, az erdők, a rétek. Később kiala­kul­tak a járá­sok is, eze­ket egy nap alatt gya­log bejár­hat­ták. Nem vélet­len, hogy a megyék és a járá­sok az Alföl­dön nagyob­bak, hiszen ott könnyebb a köz­le­ke­dés, a hegyes vidé­ke­ken pedig átla­go­san kisebb terjedelműek.

– Akko­ri­ban már ismert volt az állam­ala­pí­tás fogal­ma?
– A mai, modern érte­lem­ben vett fogal­mat nyil­ván nem ismer­ték, de Ist­ván töké­le­te­sen tisz­tá­ban volt azzal, hogy egy orszá­got, egy király­sá­got irá­nyít. Az Imre her­ceg­nek cím­zett intel­mek­ből és a tör­vé­nye­i­ből kide­rül, hogy már Ist­ván ide­jén kez­dett kiala­kul­ni az állam­fo­ga­lom. Nyil­ván­va­ló volt az is, hogy a magyar állam­ha­ta­lom erő­sebb, köz­pon­to­sí­tot­tabb szer­ve­zet volt, mint a nyu­gat-euró­pa­i­ak. Ami­kor Ist­ván az orszá­got Szűz Mária oltal­má­ba aján­lot­ta, való­já­ban azt mond­ta, hogy innen­től kezd­ve Magyar­or­szá­got köz­jo­gi egész­ként kell kezel­ni. A terü­let nem magán­bir­tok, nem oszt­ha­tó fel, mint aho­gyan másutt elő­for­dult, hogy a király szét­osz­tot­ta az orszá­got két-három fia között. Magyar­or­szág Szűz Mária orszá­ga, Reg­num Mari­a­num, sta­bil hatá­rai van­nak, s ilyen módon kell meg­őriz­ni. Ezt erő­sí­ti meg később a Szent Koro­na-tan, amely Szűz Mária orszá­gá­ról beszél. A Szent Koro­ná­nak van terü­le­te, lakos­sá­ga és hoz­zá kap­csolt hűbé­res birtokai.

– Az állam­ala­pí­tás­kor a kirá­lyi hata­lom milyen tény­le­ges hatal­mat fog­lalt magában?

– Azt mond­hat­juk, hogy Ist­ván­nak szin­te kor­lát­lan hatal­ma volt. Ő volt a leg­főbb tör­vény­ho­zó, a leg­főbb bíró, a leg­főbb had­ve­zér, a tel­jes köz­igaz­ga­tás veze­tő­je, a főpa­pok kine­ve­ző­je, a kül‑, a bel- és a gaz­da­ság­po­li­ti­ka meg­ha­tá­ro­zó­ja. Min­den terü­le­ten sza­bad keze volt. De azzal, hogy meg­ko­ro­náz­tat­ta magát, meg­je­lent az első kor­lá­to­zás a magyar alkot­mány­tör­té­net­ben: elis­mer­te maga fölött az iste­ni tör­vé­nye­ket. Ez azt is jelen­tet­te, hogy sem tet­te­i­ben, sem tör­vény­al­ko­tá­sá­ban nem tehe­tett olyat, amely ellen­té­tes az iste­ni tör­vé­nyek­kel. Ha ezt még­is meg­tet­te vol­na, akkor az egy­ház kiát­koz­za, ami akko­ri­ban nagyon súlyos bün­te­tés­nek szá­mí­tott. A kora­be­li jog­tu­dó­sok sze­rint az ural­ko­dó­nak a tevé­keny­sé­gét szol­gá­lat­nak kel­lett tekin­te­nie, úgy kel­lett ural­kod­nia, hogy az min­den­ki­nek a bol­do­gu­lá­sát szol­gál­ja, s az egy­há­zi tör­vé­nye­ket be kel­lett tar­ta­nia és tar­tat­nia. Ebből követ­ke­zik az is, hogy ebben az idő­ben a vilá­gi tör­vé­nyek azo­kat is bün­tet­ték, akik egy­há­zi elő­írást sér­tet­tek meg. Az 1083-ban szent­té ava­tott Ist­ván király meg­fe­lelt ezek­nek a kívánalmaknak.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

– Ennyi vál­to­zás köze­pet­te hogyan éltek az embe­rek a kora­be­li Magyar­or­szá­gon?
– Ezt rész­ben a terü­let adott­sá­ga szab­ta meg. A föld­mű­ve­lés elter­jesz­té­sé­ben pél­dá­ul nagy sze­re­pe volt az egy­ház­nak. A ben­cé­sek hoz­tak Magyar­or­szág­ra egyes olyan tech­ni­ká­kat, ame­lyek az agrá­ri­um szá­má­ra fon­to­sak vol­tak, s a rend min­ta­gaz­da­sá­got is ala­pí­tott. Akko­ri­ban nagyon jól ter­mett a föld, meg­él­he­tett belő­le a lakos­ság. A magyar állam fenn­ma­ra­dá­sa, fej­lő­dé­se szem­pont­já­ból nagy jelen­tő­sé­ge volt annak, hogy a terü­let el tud­ta tar­ta­ni az itt élő­ket. Az egy­ház egyéb­ként a kenyér­ga­bo­na- és a bor­ter­mesz­tés­nél is irányt mutatott.

– Szo­mo­rú gon­do­lat­sor kap­csol­ha­tó ehhez a pozi­tív kez­det­hez: Mohács és Tri­a­non. A magyar tör­té­ne­lem két olyan meg­ha­tá­ro­zó pont­ja, ame­lyet való­szí­nű­leg nem lehet elfe­led­ni.
– Mohács nem csak azért volt sors­csa­pás Magyar­or­szág­nak, mert 150, de inkább 200 évre had­szín­tér­ré tet­te az orszá­got, hanem azért is, mert a magyar lakos­ság­nak a szí­ne-java elve­szett. A török ugyan­is azo­kat a terü­le­te­ket fog­lal­ta el, ahol több­sé­gé­ben magya­rok lak­tak, s job­bá­ra azok a helyek úsz­ták meg a hódolt­sá­got, ahol nem­ze­ti­sé­gi­ek éltek, így a fel­vi­dé­ki szlo­vák­ság, a kár­pát­al­jai rutén­ság és az erdé­lyi román­ság lénye­gé­ben elke­rül­te a török hódí­tást. A közép­ső, magyar­lak­ta terü­le­tek szen­ved­tek a leg­job­ban. Mátyás ide­jén, az 1400-as évek­ben még négy­mil­lió lako­sa volt Magyar­or­szág­nak, a hódolt­ság végén, két­száz évvel később viszont keve­sebb mint négy­mil­lió. A közép­ső terü­le­tek tel­je­sen elnép­te­le­ned­tek, ennek követ­kez­té­ben jelen­tős bete­le­pí­té­sek tör­tén­tek a XVIII. szá­zad­ban, s ezek nagy­ban átala­kí­tot­ták a nem­ze­ti­sé­gi össze­té­telt a Kár­pát-meden­cé­ben. Mind­ez elő­re­ve­tí­tet­te a tri­a­no­ni béke­szer­ző­dést, azzal együtt is, hogy a dik­tá­tu­mot nem igaz­sá­go­san, vagy­is az etni­kai elve­ket követ­ve ala­kí­tot­ták ki, hanem Magyar­or­szá­got meg­bün­tet­ték az elcsa­to­lás­sal. Ezért kerül­he­tett át pél­dá­ul egy­mil­lió magyar Cseh­szlo­vá­kia terü­le­té­re, két­mil­lió magyar Romá­ni­á­ba, miköz­ben húsz­ezer román maradt Magyar­or­szá­gon. Ezek egy­ál­ta­lán nem az etni­kai elvek érvé­nye­sü­lé­sét mutat­ták, hanem csu­pán a poli­ti­kai szá­mí­tást. A győz­te­sek a magyar­sá­got figyel­men kívül hagy­va ala­kí­tot­ták ki a tri­a­no­ni határokat.

– Mennyi idő­re szól a tri­a­no­ni béke­szer­ző­dés hatá­lya?
– Elter­jedt egy váro­si legen­da, hogy az 1920-as béke­szer­ző­dés száz év múl­tán érvé­nyét veszí­ti. Ebből sem­mi sem igaz, oly­annyi­ra, hogy Magyar­or­szág­ra már nem is a tri­a­no­ni, hanem az 1947-ben meg­kö­tött pári­zsi béke­szer­ző­dés, a máso­dik Tri­a­non vonat­ko­zik. Ez a szo­mo­rú valóság.

– A mai Alap­tör­vény hogyan garan­tál­ja a füg­get­len­sé­get, a biz­ton­ság­ér­ze­tet?
– Az Alap­tör­vény erős nem­ze­ti öntu­da­tot, szu­ve­re­ni­tás­ér­ze­tet ad Magyar­or­szág­nak. Emel­lett nagyon fon­tos sze­re­pük van az elmúlt évszá­za­dok­ban hozott alap­ve­tő tör­vé­nyek­nek, vagy­is a tör­té­ne­ti alkot­mány­nak. Ide sorol­ha­tó pél­dá­ul az arany­bul­la, az 1848 – 49-es tör­vé­nyek és az igaz­ság­szol­gál­ta­tás füg­get­len­sé­gét garan­tá­ló XIX. szá­za­di jog­sza­bá­lyok is. Ezt támaszt­ja alá az is, hogy az Alkot­mány­bí­ró­ság egyik hatá­ro­za­tá­ban, 2016-ban leszö­gez­te: a tör­té­ne­ti alkot­mány garan­tál­ja Magyar­or­szág szu­ve­re­ni­tá­sát az Euró­pai Uni­ón belül is. Ilyen érte­lem­ben meg­őriz­tük szu­ve­re­ni­tá­sunk jelen­tős részét. Azt per­sze tud­ni kell, hogy ha egy ország vala­mi­lyen szö­vet­sé­gi rend­szer­be lép, akkor egyes jog­kö­re­it bizo­nyos módon rend­sze­rint átru­ház­za. Ez tör­tént, ami­kor a NATO, majd az EU tag­jai let­tünk. Ám az nem közöm­bös, hogy milyen jog­kö­rö­ket adunk át és hogyan kötünk komp­ro­misszu­mot, ha szük­sé­ges­sé válik.

– Végül egy sze­mé­lyes kér­dés: ön mint egye­te­mi okta­tó 2006 végén tag­ja lett a kora­be­li rend­őri bru­ta­li­tá­so­kat vizs­gá­ló Civil Jogász Bizott­ság­nak. Levont‑e az állam műkö­dé­se szem­pont­já­ból olyan tanul­sá­got, ame­lyet a jog­tör­té­net okta­tó­ja­ként átad­hat a tanít­vá­nya­i­nak?
– Nem­csak 2006-nak, hanem a rend­szer­vál­to­zás har­minc évé­nek egyik nagyon fon­tos tanul­sá­ga: nem elég a jog­ál­lam intéz­mé­nye­i­nek a kiépí­té­se, azt meg­fe­le­lő­en működ­tet­ni is kell. Egy­rész­ről fel­ké­szült, lel­ki­is­me­re­te­sen dol­go­zó jog­al­kal­ma­zók, más­rész­ről öntu­da­tos, joga­i­kat isme­rő állam­pol­gá­rok révén. Nagyon fon­tos a szo­li­da­ri­tás is, segí­te­nünk kell a baj­ba jutott ember­tár­sa­in­kon. Külö­nö­sen nagy a fele­lős­sé­gük ezen a téren a jogá­szok­nak, akik erre még esküt is tet­tek, ami­kor jogi dok­tor­rá avat­ták őket.

For­rás: Magyar Nem­zet / Kul­csár Anna