Száz év, száz gondolat

A Nem­ze­ti Össze­tar­to­zás Évé­hez kap­cso­ló­dó­an az elkö­vet­ke­ző hóna­pok­ban össze­gyűj­tünk száz gon­do­la­tot, száz pozi­tív üze­ne­tet a világ min­den tájá­ról az együ­vé tar­to­zá­sunk­ról, a meg­ma­ra­dá­sunk­ba vetett szik­la­szi­lárd hitünk­ről és meg­győ­ző­dé­sünk­ről. Kísér­je figye­lem­mel az itt meg­je­le­nő tar­tal­mak gya­ra­po­dá­sát és küld­je el a saját sza­va­it Ön is! Egy­más meg­lá­tá­sa­i­nak olva­sá­sa által is győ­ződ­jünk meg arról, hogy éljünk a Kár­pát-meden­ce vagy a nagy­vi­lág bár­me­lyik pont­ján, bár­mi­lyen messze egy­más­tól, akkor is: össze­tar­to­zunk. (Szer­kesz­tő­ség)

1.

„A tri­a­no­ni béke­dik­tá­tum szá­za­dik évfor­du­ló­ján fáj­da­lom­mal emlé­ke­zünk hazánk egy­ko­ri fel­da­ra­bo­lá­sá­ra, ugyan­ak­kor a múlt gyá­szos ese­mé­nye­i­nek fel­idé­zé­sé­ben új fel­hí­vást is látunk a test­vé­ri együtt­élés és a nem­ze­ti össze­fo­gás jövő­be muta­tó és reményt kel­tő lehe­tő­sé­gé­nek meg­ra­ga­dá­sá­ra is. Újabb fel­hí­vást azok­nak az egye­te­mes keresz­tény és nem­ze­ti érté­kek­nek a meg­va­ló­sí­tá­sá­ra, ame­lye­ket őse­ink is meg­be­csül­tek és nagy­ra érté­kel­tek, ame­lye­kért ismé­tel­ten fel­kel­tek és éle­tü­ket áldoz­ták: Szent Ist­ván király keresz­tény és magyar örök­sé­gé­ért, amely ma is útmu­ta­tó és üdvün­ket szol­gál­ja, bár­hol is éljünk szé­les e világon.”

Cser­há­ti Ferenc
a kül­föl­di magya­rok lel­ki­pász­to­ri ellá­tá­sá­val meg­bí­zott esz­ter­gom-buda­pes­ti segéd­püs­pök, Túrterebes-Budapest

2.
„Ahol magyar szót hal­lunk, ott van Magyar­or­szág. Szent Ist­ván király óta ez jut eszünk­be: egy a múlt és egy a nyelv, egy a szív és egy a lélek, hiva­tá­sunk is egy remény­re szól. Sor­sunk elsza­kít­ha­tat­la­nul összekapcsol.”

Var­ga János
a Páz­mán­eum rek­to­ra, Bécs

3.

„A nem­zet­hez, a keresz­tény­ség­hez tar­to­zás fel­is­me­ré­se, ezek tuda­tos meg­élé­se két­ség­kí­vül gyógy­írt jelent­het mind­azok szá­má­ra, akik bizony­ta­lan­nak érzik akár sze­mé­lyes sor­suk, akár a világ ala­ku­lá­sát. Az össze­tar­to­zás fel­tét­le­nül azt kell jelent­se, hogy kinyújt­juk kezün­ket a másik magyar, a másik keresz­tény, a másik ember felé, ami­ben az ille­tő adott eset­ben meg­ka­pasz­kod­hat, ami­től egy báto­rí­tó moz­du­la­tot, sze­re­tet­tel­jes simo­ga­tást vagy egy falat ételt, korty vizet remélhet.”

Csi­bi Krisz­ti­na
a Magyar­ság Háza igaz­ga­tó­ja, Budapest

4.
„Béke, tér és idő – föl­di éle­tünk töré­keny és véges fogal­mai. De az örök­ké­va­ló­ság tük­ré­ben vég­te­len­né tágul­nak. Ezt azon­ban csak a szí­vünk tud­ja befo­gad­ni, az a szív, amely szá­má­ra nin­cse­nek fizi­kai határok.”

Mus­tos Edit
tanár, block­f­lö­t­emű­vész, kán­tor, Köln

5.
„Ha vic­ce­sen fogal­maz­ha­tok, akkor azt mon­da­nám, hogy abban a pil­la­nat­ban, ami­kor egy asz­tal­hoz leül a pár­ká­nyi, nyá­rád­sze­re­dai, pes­ti, sza­bad­kai vagy temes­vá­ri magyar s egy-két kupi­ca Uni­cum, szil­va­pá­lin­ka, Csí­ki Sör vagy egy kis­gé­re­si Boly­hos elfo­gyasz­tá­sa után még nem vesze­ked­nek, akkor az már az össze­tar­to­zás. Mert viták min­dig vol­tak, van­nak s lesz­nek, de eze­ken túl kell ten­ni magun­kat, s arra össz­pon­to­sí­ta­ni, hogy itt 15 mil­li­ó­nyi­an vagyunk, akik túl kell éljük nem­csak a követ­ke­ző évszá­za­dot, hanem a követ­ke­ző évez­re­det is.”

Tókos Leven­te
az Erdély Ma főszer­kesz­tő­je, Kolozsvár

6.
„Magyar gyö­ke­re­in­ket soha nem felejt­jük el a befo­ga­dó orszá­gunk­ban sem, az ere­de­ti hazánk­ból hozott anya­nyel­vün­ket, kul­tú­rán­kat gon­do­san ápol­juk és igyek­szünk gyer­me­ke­ink­nek tovább­ad­ni. Hogy ez sikerül‑e vagy sem, ter­mé­sze­te­sen sok­ban függ a befo­ga­dó ország­ban tapasz­talt körül­mé­nyek­től is. Nekem és még jó néhá­nyunk­nak itt Fran­cia­or­szág­ban sikerült.”

Gont­hi­er-Rom­há­nyi Anna
a Pári­zsi Magyar Kato­li­kus Misszió Gaz­da­sá­gi Taná­csá­nak alelnöke

7.
„Össze­tar­to­zunk, mert össze­köt ben­nün­ket a múl­tunk, a tör­té­nel­münk, a hagyo­má­nya­ink, a nyel­vünk, a kul­tú­ránk. Ahogy fel­ol­dó­dunk a nép­da­la­ink har­mó­ni­á­i­ban, ahogy elme­rü­lünk nagy köl­tő­ink meta­fo­rá­i­ban, ahogy az ízek keve­red­nek a szánk­ban, ez mind össze­kap­csol ben­nün­ket itt a Kár­pát-meden­cé­ben. Bár­ho­vá is sodor­jon ben­nün­ket az élet, mi min­dig összetartozunk.”

Csa­di Zol­tán
szí­nész, ren­de­ző, a duna­új­vá­ro­si Bar­tók Kama­ra­szín­ház igaz­ga­tó-helyet­te­se, a II. Rákó­czi Ferenc Ala­pít­vány a Kár­pát-meden­cei Fia­ta­lo­kért ügy­ve­ze­tő­je, Galánta-Budapest

8.
„Az össze­tar­to­zás szá­mom­ra külö­nös hang­súlyt kap, ami­kor most már sza­ba­don meg­fo­gal­maz­ha­tom kéré­se­met: legyen a pap, kato­li­kus vagy más fele­ke­ze­tű, népé­nek vezé­re, támo­ga­tó­ja és a nehéz­sé­gek­ben védel­me­ző­je. Csak össze­ka­pasz­kod­va marad­ha­tunk meg.”

Ven­cser Lász­ló
volt teo­ló­gi­ai tanár, az auszt­ri­ai ide­gen nyel­vű kato­li­kus pasz­to­rá­ció orszá­gos igaz­ga­tó­ja, Linz

9.
„Össze­tar­to­zunk – min­dig is össze­tar­toz­tunk! A tova­szá­gul­dott keser­ves száz esz­ten­dő után vég­re fel­lob­ban­hat a láng, amely­nek fénye bevi­lá­gít min­den magyar lélek­be, hője belen­gi nem­csak a Kár­pát-meden­cét, hanem a nagy­vi­lág leg­el­du­got­tabb pont­ja­it is, hogy emlé­kez­tes­sen: a Szent Koro­na orszá­ga a mi hazánk, figyel ránk és min­dig hazavár!”

Dancs Rózsa
író, a Kalej­dosz­kóp kul­tu­rá­lis folyó­irat főszer­kesz­tő­je, Toronto

10.
„Bár ország­ha­tá­rok válasz­ta­nak el
s a nagy­vi­lág­ban szét­szórt­ság­ban élünk,
mi úgy­is tud­juk, hogy össze­tar­to­zunk;
össze­köt nyel­vünk, kul­tú­ránk s a vérünk.” (Össze­tar­to­zunk – részlet)

„Ami min­ket össze­köt,
a nyel­vünk s a vérünk,
ez tesz min­ket magyar­rá,
akár­hol is élünk.

Nem aka­runk sem­mi mást,
csak sza­ba­don élni,
ami min­ket meg­il­let,
azt ne kell­jen kér­ni…” (Áldd meg, Isten! – részlet)

„Legyen test­vé­re magyar a magyar­nak,
bár meg­osz­tot­ták bábe­li hatal­mak,
de mi a szí­vünk mélyén összetartozunk,

ezért elsza­kad­ni soha nem fogunk;
a gonosz világ bár­mit is akar­hat –
test­vé­re marad magyar a magyar­nak.” (Legyen test­vé­re – részlet)

Baricz Lajos
plé­bá­nos, köl­tő, Marosszentgyörgy

11.

„Veze­ték­ne­vem alap­ján oszt­rák vagyok, édes­anyám szü­le­tett Bit­te­ra, ők Bécs­ből jöt­tek Csal­ló­köz­be – én még­is szü­le­im­től azt tanul­tam, magya­rok vagyunk. Össze­tar­to­zunk, mert ben­nünk is Tri­a­non óta csak­is magyar szív dobog – néha nehe­zen, rit­mus­za­va­rok­kal, de ren­dü­let­le­nül… az utol­só dobbanásig.”

Puss Sán­dor SJ
jezsu­i­ta szer­ze­tes, Nyitra

12.
„Szá­mom­ra az össze­tar­to­zás biz­ton­ság. A meg­ér­tett­ség, az egy tőről faka­dás, a sza­vak nél­kü­li elfo­ga­dás és a közös szár­nya­lás biz­ton­sá­ga. Mert magyart csak magyar ért­het igazán!”

Gál Kata­lin
logo­pé­dus, pszi­cho­ló­gus, önkor­mány­za­ti kép­vi­se­lő, Kilyén­fal­va / Gyergyóújfalu

13.

„Cser­kész­ként még inkább érez­zük azt, hogy mit jelent tar­toz­ni vala­ho­vá, össze­tar­toz­ni, össze­tar­ta­ni. A világ min­den táján élnek magyar cser­ké­szek, ami bizo­nyít­ja, hogy a magyar nem­zet az egész vilá­got kör­be­öle­li. Az anya­or­szág hatá­ra­in túl is büsz­kén vall­juk, hogy magya­rok vagyunk, magya­rul gon­dol­ko­dunk, magya­rul érzünk!”

Szá­raz Ber­na­dett
a 60. sz. Sík Sán­dor Cser­kész­csa­pat parancs­no­ka, Tardoskedd

14.

„Egy vér­ből… Hall­ga­tom a szebb­nél szebb erdé­lyi nép­ze­né­ket, kato­na­da­lo­kat. S meg­döb­be­nek, hogy a román­nak nincs. Nekünk meg több száz. Vagy ezer. Való­di kin­csek, igaz­gyön­gyök. Heted­hét orszá­gon túl is magunk­ra isme­rünk ben­nük. Dober­dó­ról, Erdély­or­szág­ról, musz­kák­ról, Galí­ci­á­ról, Ison­zó­ról szól­nak. Közös szív­fáj­dal­munk­ról. Mert nekünk a hazát Szent Ist­ván óta foly­ton meg kel­lett véde­ni. Meg­vé­de­ni ott, a magas­ban, s itt a hitet, a vért, a nyel­vet, ami­vel »kiló­gunk« a szláv-latin ten­ger­ből, ami terem­tő­erőnk, a föl­det, ame­lyet a világ­pol­gár inkább beépít, mint meg­mű­vel. Mi ez a közös több­szö­rös, amit még az iste­ni kegye­lem is tisz­te­let­ben tart? Amit Tri­a­non sem vehet el…”

Sebes­tyén Péter
plé­bá­nos, lel­ki­író, Marosvásárhely

15.
„Mi, magya­rok szer­te a Kár­pát-meden­cé­ben és a diasz­pó­rá­ban, szét­szó­ród­va a nagy­vi­lág­ban, egy nép és egy nem­zet vagyunk! Ország­ala­pí­tó Szent Ist­ván kirá­lyunk a Szent Koro­ná­val az orszá­got és a népet Mária oltal­má­ba aján­lot­ta, azóta Magyar­or­szág Reg­num Mari­a­num, mi, magya­rok pedig Mária népe vagyunk. Több mint ezer éve őriz­zük a keresz­tény magyar kul­tú­rát. Tör­té­nel­münk, hagyo­má­nya­ink, kul­tú­ránk, magyar örök­sé­günk és eré­nye­ink isme­re­te és sze­re­te­te nél­kül olya­nok vagyunk, mint egy fa gyö­ke­rek nél­kül. Meg­győ­ző­dé­sem, hogy az egy­sé­ges nem­zet a nem­zet­ré­szek kul­tú­rá­já­val lesz tel­jes és erre épít­he­tő az össze­fo­gás, az össze­tar­to­zás és így lesz közös, sike­res, magyar nem­ze­ti jövőnk. Össze­tar­to­zá­sunk gon­do­la­tát imá­ba is fog­lal­tam a Magyar Csa­lád szob­rom fel­ira­tá­ban: „Hiszek az egy Isten­ben / Hiszek a hazá­ban / Hiszek a nem­zet­ben / Hiszek az össze­tar­to­zás­ban / Hiszek a sze­re­tet­ben / Hiszek a csa­lád­ban.” A NAGY MAGYAR CSALÁDBAN!”

Józsa Judit
kerá­mia­szob­rász, művé­szet­tör­té­nész, Korond (Erdély) – Budapest

16.
„Éle­tem leg­na­gyobb részét kül­föl­dön töl­töt­tem, meg­ta­nul­tam több nyel­vet, beil­lesz­ked­tem külön­bö­ző orszá­gok tár­sa­dal­má­ba, mun­kám­ból kifo­lyó­lag gyak­ran utaz­tam a világ­ban, de min­den alka­lom­mal, ha magyar szó ütöt­tem meg a füle­met, meg­dob­bant a szí­vem, ami jel­adás is volt, hogy hova tar­to­zom, kik­kel vál­la­lok sors­kö­zös­sé­get, még akkor is, ha sok-sok év óta a szü­lő­föl­dem­től távol élek.”

Vin­c­ze And­rás
újság­író, München

17.
„Magyar­nak meg­ma­rad­ni távol a hazá­tól, ez a mi misszi­ónk; fenn­ma­rad­ni a hábor­gó óce­án köze­pén, egy­más­ba kapasz­kod­va azok­kal, akik­nek velünk együtt szív­ügye, hogy még létez­zünk kicsit, ne nyel­je­nek még el a hul­lá­mok. Magyar­sá­gunk őrzé­se azért fon­tos nekünk itt, az Ópe­ren­ci­án túl, hogy gyer­me­ke­ink is érez­zék: jó magyar­nak len­ni. Jó haza­men­ni, jó, ha min­den­ki érti sza­vunk, jó beszív­ni a magyar mező illa­tát, jó vissza­tér­ni gyö­ke­re­ink­hez. »Magyar­nak len­ni nem álla­pot, magyar­nak len­ni maga­tar­tás!« – Márai Sándor”

Papp Hor­ten­zia
Pan­no­nia Köny­ves­bolt, Toronto

18.

„Több mint három évti­ze­de élek Kana­dá­ban fele­sé­gem­mel és három gyer­me­künk­kel, s ápol­juk nyel­vün­ket, érték­ál­ló magyar kul­tú­rán­kat. A Nem­ze­ti Össze­tar­to­zás Évé­ben, egy tra­gi­kus és szo­mo­rú ese­mény évfor­du­ló­ján, ugyan­ak­kor az Össze­tar­to­zás Ünne­pén ves­sünk szá­mot, hogy mit tet­tünk a múlt­ban és mit KELL ten­nünk a jövő­ben azért, hogy nyel­vün­ket és kul­tú­rán­kat, elő­de­ink­hez mél­tó­an még soká­ig meg tud­juk őriz­ni. Olvas­suk el Márai Sán­dor Halot­ti beszéd című ver­sét, és azt kívá­nom magunk­nak, hogy az abban leír­tak igaz­sá­gá­val még soká­ig tud­junk dacol­ni. Csak raj­tunk múlik! Azt kívá­nom: átérez­vén a fel­adat súlyát, képe­sek legyünk elér­ni, hogy a követ­ke­ző szá­za­dik évfor­du­lón az utá­nunk követ­ke­ző gene­rá­ci­ók IS magya­rul ünne­pel­jék a Nem­ze­ti Összetartozást.”

Bede-Faze­kas Zsolt
Füg­get­len Magyar Rádió, Toronto

19.

„Össze­tar­to­zás! Kivel aka­rok én össze­tar­toz­ni? Nagyon sokat gon­dol­kod­tam ezen az elmúlt napok­ban. A múlt eltelt, de az for­mál­ja a jövőt. Gyö­kér nél­kü­li fa nem tud soká­ig élni. Ami az én múl­tam, az a csa­lá­dom, nagy­szü­le­im, déd­szü­le­im és így mehet­nénk vissza, akik itt éltek, küz­döt­tek meg­ma­ra­dá­sun­kért. Ahogy Csézy Ez az ott­ho­nunk című dalá­ban fogal­maz: »Ez az ott­ho­nunk, itt kell élnünk múl­tunk és jövőnk.« Min­den ember alap­ve­tő szük­sé­ge, hogy tar­toz­zon egy közös­ség­hez, akik­kel egy­for­mán gon­dol­ko­dik, egy­for­mán álmo­dik. Én össze­tar­to­zok min­den jóér­zé­sű ember­rel, hit­val­ló keresz­ténnyel és becsü­le­tes magyar­ral. A Tri­a­non 100 évfor­du­ló­ján a cser­kész­tá­bo­ri cre­do csen­dült a fülem­be: »Hiszek a keve­sek egy­be­tett kezé­ben, / Hiszek a Krisz­tus-test nagy közös­sé­gé­ben, / Hiszek, hiszek a meg­vál­tó Kereszt ere­jé­ben, / Hiszek a Sze­re­tet vég­ső győ­zel­mé­ben. Ámen.«”

Hanu­le­ac Tamás
segéd­lel­kész, Gyimesbükk

20.
„Összetart(oz)unk. Engem az össze­tar­to­zunk szó akkor töl­te­ne el iga­zán jó érzés­sel, ha a záró­jel­be tett két betű nél­kü­li jelen­té­se is való­ság vol­na. Nagyon sok erő­fe­szí­tés tör­tént az utób­bi évek­ben-évti­zed­ben ennek irá­nyá­ba, de saj­nos a világ hoz­zánk is begyű­rű­ző áram­la­tai az össze­tar­tá­si-össze­tar­to­zá­si törek­vé­se­ket kevés­bé segí­tik. Meg kell küz­de­nünk ezzel is. Hiszem, hogy, ha tel­jes mér­ték­ben nem is, de igen nagy mér­ték­ben sike­rül­ni fog. Mert min­ket olyan fából faragtak.”

Var­ga Gab­ri­el­la
újság­író, Erdély / Magyarország

21.

„Világ­járt elő­adó­mű­vész­ként azt tapasz­tal­tam, hogy a magyar nyelv és kul­tú­ra irán­ti sze­re­tet, rajon­gás és törő­dés min­den magyart össze­köt e golyó­bi­son, mert össze­tar­to­zunk!”

Zor­kó­czy Zenó­bia
elő­adó­mű­vész, Erdély

22.
„Össze­tar­to­zás: két vagy több ember köl­csö­nös sze­re­te­te, tisz­te­le­te, mind­ha­lá­lig. Nem­ze­ti össze­tar­to­zás: hatá­ro­kon át ható haza­sze­re­tet, hűség a magyar­ság iránt.”

Laj­tai Gábor
köl­tő, Budapest

23.

„Fel­ső-Auszt­ri­á­ban csak­is fel­ső­fo­kon említ­het­jük meg min­den itt élő magyar szent köte­les­sé­gét: az össze­tar­to­zást, a sze­re­tet­kö­zös­sé­get az itte­ni magya­rok köré­ben és a vilá­gon élő min­den magyar­ral szem­ben is. Érkez­tünk ide Magyar­or­szág­ról, Erdély­ből, Dél­vi­dék­ről, Fel­vi­dék­ről és Kár­pát­al­já­ról is. Vagyunk kato­li­ku­sok, refor­má­tu­sok, evan­gé­li­ku­sok, orto­do­xok és uni­tá­ri­u­sok. Min­den különb­ség­té­tel nél­kül test­vé­rek vagyunk magyar­sá­gunk­ban és az egy sze­re­tő jó Iste­nünk­ben is! Min­dig azt tart­juk szem előtt, ami össze­köt ben­nün­ket, és nem azt, ami szét­vá­laszt. Magyar vér csör­ge­de­zik ere­ink­ben és magyar szív éltet ben­nün­ket. Magyar egy­sé­get dob­ban a szí­vünk! Ez min­den­na­pi házi fel­ada­tunk. Élet­fel­adat! Meg­élt keresz­tény hitünk, Krisz­tus taní­tá­sá­nak meg­va­ló­sí­tá­sa alap­pi­lé­re szent­ist­vá­ni egy­sé­günk­nek. A Nem­ze­ti Össze­tar­to­zás Éve for­rassza össze még erő­seb­ben a világ magyar­sá­gát! Isten, áldd meg a magyart ÖSSZETARTOZÁSSAL!”

Sza­bó Ernő
plé­bá­nos, Linz

24.
„A sze­mé­lyes érin­tett­ség fel­erő­sí­ti eze­ket az érzé­se­ket: Fel­vi­dék­ről kite­le­pí­tett nagy­szü­le­im, két koráb­bi erdé­lyi uta­zá­som élmé­nyei sokat hoz­zá­tet­tek ehhez. Ami­óta pedig – 2015 janu­ár­já­ban – meg­is­mer­tem Szász Ist­ván Tas írót, buda­pes­ti szü­le­té­sű­ként az ő sze­mé­lyén, mun­kás­sá­gán és a Hitel Múze­um-Galé­ri­án keresz­tül még több isme­re­tet sze­rez­tem az erdé­lyi magyar­ság múlt­já­ról és jele­né­ről. Mind­ezek révén még job­ban meg­ér­tet­tem, hogy mi, anya­or­szá­gi­ak a kül­ho­ni magya­rok­kal örök­re összetartozunk.”

Tófal­vi-Balas­sa Szil­via
tanár, Buda­pest

25.

„Az össze­tar­to­zás igé­nye a közös­sé­gi­nek terem­tett ember saját­ja volt. Nem Isten térí­tet­te le, hanem az ember pró­bált letér­ni erről az egyet­len biz­tos útról, önma­ga elle­né­ben az ellen­ke­ző­jét kép­zel­vén. Ez az érzés két sze­mély össze­tar­to­zá­sá­tól egé­szen az embe­ri­ség össze­tar­to­zá­sá­ig ter­jed­het. A csa­lád ennek a sor­nak az egyik épí­tő­ele­me, a nem­zet pedig a másik. Nem elvá­laszt­ha­tók egy­más­tól, de éles határ nél­kül, az egész­sé­ges csa­lád a fizi­kai, az egész­sé­ges nem­zet­tu­dat a lel­ki meg­ma­ra­dás szol­gá­ló­ja. Ez utób­bi a közös­sé­gért vál­lalt áldo­zat­kész­sé­get és a csa­lád védel­mét is biz­to­sí­tó veszély­ér­ze­tet fel­té­te­lez. Az össze­tar­to­zás immun­rend­sze­rünk része.”

Szász Ist­ván Tas
orvos, író, Kolozsvár-Leányfalu

26.
„Mi magya­rok, szé­ke­lyek, kunok, jászok, paló­cok, csán­gók, bar­kók, matyók össze­tar­to­zunk, mert össze­köt min­ket a magyar nyelv, a magyar tör­té­ne­lem, a magyar kul­tú­ra és a keresz­tény hit.”Sze­ke­res-Lukács Sán­dorjogász, író, Felsősófalva-Monor

27.

„Az össze­tar­to­zás­ra nekünk, magya­rok­nak van talán a leg­rö­vi­debb, leg­tö­mö­rebb s a leg­szebb sza­vunk: TESTVÉR. Két szó­tag, amit ha nagy­ha­tal­mi erő­szak­kal szét is sza­kí­ta­nak, ugyan­azt jelen­ti: test és vér. Ben­ne van egész keresz­tény és magyar hagyo­má­nyunk, amit Krisz­tus Urunk hagyott ránk az utol­só vacso­rá­val. Azt nem tudom, hogy a cso­da­szar­vas regé­ben Hunor és Mag­or keresz­té­nyek voltak‑e, de az biz­tos, hogy keresz­tény­ként, azaz test­vér­ként visel­ked­tek, hiszen a szar­vas utá­ni haj­szá­ban segí­tet­ték és nem gyil­kol­ták egy­mást, akár­csak a hon­vissza­fog­la­lás­kor a hét vezér. Nekem az össze­tar­to­zás egy­ben össze­tar­tást is jelent a közös cél felé, mint Hunor­nak és Mag­or­nak. Vagy mint a Barad­lay fivé­rek­nek, akik ha bár csú­nyán meg­sér­tet­ték egy­mást, még­is össze­tart­va küz­döt­tek a vár­fa­lon a honért.”

Okos Már­ton
a Bátho­ry-Bem Hagyo­mány­őr­ző Egye­sü­let elnö­ke, Kalo­ta­szent­ki­rály-Zent­el­ke – Budapest

28.

„Össze­tar­to­zás­ról akkor sza­bad beszél­ni, ha a szé­pen meg­fo­gal­ma­zott mon­da­to­kat tet­tek köve­tik. Aki­nek apai és anyai ágon is fel­vi­dé­ki vér csör­ge­de­zik az ere­i­ben, a 2004. decem­ber 5‑i nép­sza­va­zás előtt egy nép­sze­rű napi­lap bel­po­li­ti­kai rovat­ve­ze­tő­je­ként szó­vá kel­lett ten­nie, hogy szá­nal­mas az a fel­té­te­le­zés, misze­rint a hatá­ra­in­kon túl élő magya­rok lehe­tet­len­né akar­ják ten­ni az anya­or­szá­gi­ak éle­tét. Csa­lád­tag­ja­im, roko­na­im, bará­ta­im, isme­rő­se­im, aki­kért tűz­be mer­ném ten­ni a kezem… Jegy­ze­tem per­sze meg sem jelen­he­tett és más­nap már nem vol­tam az újság dol­go­zó­ja. A sors kegyet­len fin­to­ra, hogy ham­vá­ba holt írá­som­mal csak magam­nak ártot­tam, és nem sike­rült báto­rí­tást adnom azok­nak, akik­nek olyan nagyon sze­ret­tem vol­na.”Hor­váth Gábor Mik­lós
köl­tő, Budapest

29.
„Ősapá­ink annak ide­jén vér­szer­ző­dött eskü­vel pecsé­tel­ték meg össze­tar­to­zá­sun­kat. Azóta egy a múl­tunk, egy a vérünk, egy a nem­ze­tünk. Bár a tör­té­ne­lem szét­szag­ga­tott min­ket, szét­szó­ród­tunk a nagy­vi­lág­ban, az eskü, a szer­ző­dés örök­ké él!”Kovács Nóri
elő­adó­mű­vész, Budapest

„Az ott­ho­nod min­dig ott van, hol a néped vissza­vár,
Ahol a fész­ké­re vissza­száll a szép turul­ma­dár.
Ahol anya­nyel­ven köszön­te­nek, mikor meg­ér­ke­zel,
Ahol piros-fehér-zöld zász­ló tán­col a széllel.

Magyar Test­vér, bár­hol élsz a nagy­vi­lág­ban,
Hoz­zánk tar­to­zol, várunk haza a Kár­pát Hazá­ba!
Míg össze­tar­tunk, addig az Isten itt lesz velünk,
Hisz’ egy a múl­tunk, egy a szí­vünk, egy a nem­ze­tünk.
Éljen addig, míg a föld tart, Magyar Nemzetünk!”

Várunk Haza – Rész­let Kovács Nóri Nim­ród regé­je című operájából

30.
„A diasz­pó­rá­ban nevel­ke­dő magyar­ként szá­mom­ra az össze­tar­to­zás annyit jelen­tett: ha bár­hol talál­koz­tam magyar­ral, az már nem volt ide­gen, hanem a nem­ze­ti csa­lá­dom­hoz tartozott!”

Schenk Angyal­ka
cser­kész­tiszt, az innsb­ruc­ki 79. sz. Dr. Koz­ma György SJ Cser­kész­csa­pat parancsnoka

31.

„Az elmúlt három évben Észak-Ame­ri­ka szá­mos magyar közös­sé­gét keres­tem fel, ismer­tem meg. Bár szá­mom­ra min­dig ter­mé­sze­tes volt magyar­nak len­ni, a diasz­pó­ra magyar­sá­ga meg­mu­tat­ta: egy más kul­tú­rá­ban meg­ma­rad­ni magyar­nak nem is olyan egy­sze­rű. Az ő kitar­tá­suk­nak és össze­tar­to­zás irán­ti vágyuk­nak a pél­dá­ja, hogy a kana­dai diasz­pó­rá­ban pezseg a magyar kul­tu­rá­lis élet. Az össze­tar­to­zás tüze nem­csak ég, lobog!”

Csi­bi Balázs
újság­író, szer­kesz­tő, Toronto-Budapest

32.
„»Régi Magyar Világ«, »Kicsi Magyar Világ«… déd­szü­le­im, nagy­szü­le­im azok­ban a vilá­gok­ban szü­let­tek. Óri­á­si tra­gé­dia volt az igaz­ság­ta­lan tri­a­no­ni dön­tés az elsza­kí­tott terü­le­te­ken ragadt magya­rok­nak. Ők attól kezd­ve csak vágyód­tak »Drá­ga Kicsi Magyarország«-ra (anyai nagy­ma­mám min­dig így nevez­te az anya­or­szá­got), és soká­ig remény­ked­tek abban, hogy egy­szer még vissza­tér a mama által annyit emle­ge­tett „Nagy Magyar Világ”. Csak a lel­kük­ben tért vissza, de ott igen. Ott most is min­den magyar test­vé­rük­kel összetartoznak.”

Simon-Bene­dek Zsu­zsán­na,
a Cleve­landi Magya­ro­kért Ala­pít­vány veze­tő­sé­gi tag­ja,
Cleve­land, Ohio, szü­le­tett Gyergyószentmiklóson

33.

„Meg­él­ni magyar­sá­gun­kat a diasz­pó­rá­ban annyit jelent, mint elme­sél­ni évez­re­des tör­té­nel­mün­ket, Bocs­kai ruhá­ban vagy szé­kely nép­vi­se­let­ben elme­sél­ni szár­ma­zá­sun­kat, Csík­sze­re­dai Sport­klu­bos mez­ben NHL jég­ko­rong mér­kő­zé­sen szé­kely zász­lót len­get­ni, a Szent­egy­há­zi Gyer­mek­fil­har­mó­nia 150 szé­kely­ru­hás gyer­me­ké­vel a világ leg­hí­re­sebb víz­esé­sé­nél, a Nia­ga­rá­nál leg­szebb magyar nép­da­la­in­kat éne­kel­ni. Beszél­ni ékes anya­nyel­vün­ket, meg­ta­ní­ta­ni erre gyer­me­ke­in­ket, uno­ká­in­kat, magyar nép­dalt éne­kel­ni és magyar nép­tán­cot jár­ni velük, bejár­ni velük a mesék és legen­dák vilá­gát. A szá­za­dik évfor­du­lón Cleve­land­ben egy­szer­re szó­lal­tat­tuk meg váro­sunk magyar temp­lo­ma­i­nak harang­ja­it, az új élet jel­ké­pe­ként pedig dió­fá­kat ültet­tünk, a követ­ke­ző nem­ze­dék­nek hírül adva, hogy mi itt vagyunk, meg­ma­rad­tunk. Akik temet­nek min­ket, azok­nak üze­nem, hogy mi MAGOK vagyunk. MAGOK, akik össze­tar­toz­nak. MAGOK, akik hiszünk egy Isten­ben, hiszünk egy hazá­ban, hiszünk egy iste­ni örök igaz­ság­ban és hiszünk Magyar­or­szág feltámadásában.”

Csi­bi Lóránd,
a Cleve­landi Magya­ro­kért Ala­pít­vány elnö­ke,
Cleve­land, Ohio, szü­le­tett Gyergyóditróban

For­rás: eletunk​.net / Var­ga Gabriella