Sza­kács Árpád az SZFE-ügy­ről: „Egy győz­tes lesz, vagy mi, vagy ők. Har­ma­dik alter­na­tí­va nin­csen!” (PS-inter­jú)

Sza­kács Árpád újság­írót, a Kinek a kul­tu­rá­lis dik­ta­tú­rá­ja? című, nagy port kavart lelep­le­ző cikk­so­ro­zat szer­ző­jét, a Kár­pá­tia Stú­dió könyv­ki­adó ala­pí­tó­ját kér­dez­tük a Szín­ház- és Film­mű­vé­sze­ti Főis­ko­la átala­kí­tá­sát öve­ző, las­san már két hónap­ja tar­tó álló­há­bo­rú­ról, és a hát­tér­ben meg­bú­vó, múlt­ban gyö­ke­re­ző poli­ti­kai törek­vé­sek­ről, mozgatórugókról. 

Sza­kács Árpád sze­rint a mos­ta­ni hely­ze­tért saj­nos a jobb­ol­da­lon is kell fele­lő­sö­ket keres­ni, hiszen töb­ben is hoz­zá­já­rul­tak ahhoz, hogy a bal­li­be­rá­lis oldal mára egy üze­ne­tet, jel­ké­pet tudott kre­ál­ni az ügy­ből. Bár sokak sze­rint az SZFE ügye még min­dig „csak” egy fel­ső­ok­ta­tá­si intéz­mény körü­li vita, az inter­jú­ban szó­ba került az is, hogy a való­ság­ban ez a leg­újabb front a bal­li­be­rá­lis és a nem­ze­ti oldal között folyó harc­ban, amely­ben, mint fogal­ma­zott, „egy győz­tes lesz, vagy mi, vagy ők. Har­ma­dik alter­na­tí­va nincsen!”

Bár nem sze­ret­né­lek a foga­dat­lan pró­ká­tor sze­re­pé­be kény­sze­rí­te­ni, de még­is fel­ten­ném a kér­dést: ha raj­tad múl­na, hogyan olda­nád fel ezt a las­san már meg­old­ha­tat­lan­nak tűnő, az SZFE‑t körül­ve­vő patt­hely­ze­tet, van‑e vala­mi­lyen elkép­ze­lé­sed arra néz­ve, hogy mi lesz, mi lehet a megoldás?

Első kör­ben a leg­fon­to­sabb tisz­táz­ni, vajon mi lehe­tett a szán­dé­ka annak, aki sze­mély sze­rint letet­te az asz­tal­ra az SZFE-vel kap­cso­la­tos elkép­ze­lé­se­ket. Az elmúlt hetek­ben ren­ge­teg helyen jár­tam az ország­ban. A vissza­jel­zé­sek­ből az a tapasz­ta­la­tom, hogy a saját tábo­runk egy­ál­ta­lán nem érti, miről van szó. Ezzel szem­ben a másik oldal nagyon is érti, sőt, dob­ban­tó­ként hasz­nál­ja ezt az ügyet a jobb­ol­dal elle­ni hábo­rú­ban. A szán­dék tisz­tá­zá­sa után a követ­ke­ző kér­dés, hogy az ille­té­ke­sek miért így kezd­tek hoz­zá? Tudom, utó­lag könnyű okos­nak len­ni, de ebben vajon nem lehe­tett vol­na előt­te is? A kul­tú­ra terü­le­te köz­is­mer­ten egy akna­me­ző­höz hason­lít, elég egy rossz lépés és komoly káro­kat lehet szen­ved­ni. Szín­há­zi fron­ton az elmúlt tíz évben szó sze­rint min­den csa­tát elvesz­tet­tünk, Szé­kes­fe­hér­vár­tól Mis­kol­cig a bal­li­be­rá­lis hang­adók hege­mó­ni­á­ja tarolt le min­dent. Ilyen előz­mé­nyek után vajon kik és miért gon­dol­hat­ták, hogy a bal­li­be­rá­lis oldal léte­zé­sé­nek alap­ját, a leg­fon­to­sabb váru­kat, a kép­zés terü­le­tét be lehet ven­ni? És ha bevesszük, akkor utá­na mi lesz? Meg­kér­jük a kire­kesz­tés feke­te­öves bal­li­be­rá­lis baj­no­ka­it, hogy fogad­ják be az SZFE végzőseit?

A JOBBOLDAL MÁR FOGLYA LETT AZ SZFE-HÁBORÚNAK

A bal­li­be­rá­lis oldal most egy­faj­ta üze­ne­tet kre­ált a dolog­ból. A jobb­ol­dal pedig a hely­zet fog­lya lett, pont, mint egy kro­ko­dil, aki­nek vala­mi fon­dor­la­tos csel révén egy sep­rű­nyél­lel kife­szí­tet­ték a szá­ját. Gya­kor­la­ti­lag harc­kép­te­len, de azért a meg­kö­ze­lí­té­se élet­ve­szé­lyes. A bal­li­be­rá­lis oldal cápái egy­elő­re messzi­ről hen­ceg­nek: íme, legyőz­he­tő a kro­ko­dil. Fon­tos meg­je­gyez­ni: ezt a sep­rű­nye­let nem a bal­ol­dal tet­te oda, ahol van, hanem közü­lünk vala­ki. Las­san két hónap­ja lát­szik, ez a prob­lé­ma magá­tól nem fog meg­ol­dód­ni, és az eddi­gi kísér­le­tek­kel pedig inkább a saját hely­ze­tün­ket gyen­gí­tet­tük. Megy a kifá­rasz­tá­si műve­let, de saj­nos a másik oldal hang­adói nem tud­nak elfá­rad­ni ebben a küz­de­lem­ben, azért sem, mert jobb erőn­lét­ben van­nak, nagyobb a rutin­juk, tapasz­ta­la­tuk és az előt­tük álló nagy poli­ti­kai vál­to­zás kez­dő domi­nó­ját lát­ják az SZFE-bot­rány­ban. A meg­ol­dást ille­tő­en való­ban nem sze­ret­nék a foga­dat­lan pró­ká­tor sze­re­pé­be kerül­ni. Nem­csak erre a hely­zet­re, hanem álta­lá­nos­ság­ban érvé­nyes az a mon­dás, hogy az óko­ri görö­gök óta csak kör­for­gás min­den. Nincs olyan jelen­ko­ri poli­ti­kai stra­té­gia, ami és ami­nek az ellen­sze­re ne len­ne ben­ne pél­dá­ul Thu­kü­di­dész­nek A pelo­pon­nész­o­szi hábo­rú című könyvében.

Sza­kács Árpád a PestiSrácok.hu és a Pes­tiTV szer­kesz­tő­sé­gé­ben. Fotó: Hor­váth Péter Gyula

Érzé­kel­he­tő, hogy egy­re gyak­rab­ban jelen­nek meg olyan han­gok – első­sor­ban jobb­ol­da­li értel­mi­sé­gi körök­ből –, melyek sze­rint itt len­ne az ide­je elmoz­dul­ni a komp­ro­misszu­mok irá­nyá­ba. Alap­ve­tő­en egyet­ér­tesz ezek­kel a véleményekkel?

Ez attól függ, milyen pers­pek­tí­vá­ból néz­zük az ese­mé­nye­ket. Az 1789-es fran­cia for­ra­dal­mi őrjön­gés óta tapasz­tal­hat­juk, hogy egy rend­szer, egy tár­sa­da­lom lerom­bo­lá­sa min­dig és kizá­ró­lag a kul­tú­rán keresz­tül kez­dő­dik. A kul­tú­ra dik­ta­tú­rá­ja című könyv fül­szö­ve­gé­be írtam, hogy az állam, a hagyo­mány, a szak­ra­li­tás, a tár­sa­dal­mi tar­tó­pil­lé­re­i­nek szét­ve­ré­se, ere­jé­nek meg­gyen­gí­té­se, erköl­csé­nek meg­sem­mi­sí­té­se a kul­tú­rán keresz­tül ugyan­olyan stra­té­gi­ai műve­let, mint a hadá­szat­ban alkal­ma­zott egyéb tak­ti­kák. Föl­di Lász­ló ezer­szer elmond­ta, hábo­rú­ban állunk, ezt pedig új mód­sze­rek­kel vív­ják. Ebben egy győz­tes lesz, vagy mi, vagy ők. Har­ma­dik alter­na­tí­va nin­csen. Ebből a szem­pont­ból min­den komp­ro­misszum áru­lás, a gyen­ge­ség és a gyá­va­ság dek­la­rá­lá­sa. Ha rókát akarsz fog­ni, légy rava­szabb a róká­nál. Komp­ro­misszum­mal eddig soha egy rókát sem fog­tak meg.

NEM ISMERJÜK A TÖRTÉNELMET?! EZEK UGYANAZOK…

Az elmúlt hóna­pok­ban több par­la­men­ti kép­vi­se­lő meg­hí­vá­sá­ra körül­be­lül ötven pol­gár­mes­ter­rel talál­koz­tam. Jól lát­ha­tó, hogy vidé­ken nincs veszély­ér­ze­tük az embe­rek­nek. Pedig a magyar mon­dás is azt tart­ja: jobb fél­ni, mint meg­ijed­ni. A kul­tú­ra a bal­li­be­rá­lis világ­kép har­ci tere­pe. A jövőt az dön­ti el, hogy most mi hatá­roz­za meg az embe­rek élet­ér­zé­sét és világ­lá­tá­sát. A bal­li­be­rá­lis világ­meg­vál­tók egyes szá­mú tör­vé­nye, hogy a lét hatá­roz­za meg a tuda­tot. Ebből indult ki Marx is. Ha a lét­tel kap­cso­la­tos élet­ér­zést a kom­mu­ni­ká­ci­ós csa­tor­ná­kon felül lehet írni, nyert ügyük van. Hiá­ba élünk job­ban, hiá­ba vagyunk sike­re­seb­bek, ha nem így éli meg a több­sé­gi tár­sa­da­lom. Ilyen­kor szok­tak hata­lom­ra kerül­ni a fel­for­ga­tók. Ami­kor a bal­li­be­rá­li­sok hely­zet­hez jutot­tak, min­dig káoszt, anar­chi­át, tömeg­gyil­kos­sá­gok soro­za­tát hoz­ták maguk­kal. Ez fog követ­kez­ni most is. Nem ismer­jük a tör­té­nel­met, a tár­sa­da­lom nincs tuda­tá­ban annak, hogy ezek ugyan­azok, akik 1918-ban és 1919-ben és 1945 után majd­nem kivé­gez­ték az orszá­got. Azt ígér­ték, meg­vé­dik a hazán­kat, ehe­lyett lesze­rel­ték a had­se­re­get és rongy­ként oda­dob­ták az ellen­ség­nek. Azt han­goz­tat­ták, több pén­zük lesz az embe­rek­nek, ehe­lyett min­den­ki­től elvet­tek min­dent. Több sza­bad­sá­got ígér­tek, majd a leg­sö­té­tebb dik­ta­tú­rát hoz­ták el a magya­rok szá­má­ra. Tol­las Tibor, a XX. szá­zad egyik leg­na­gyobb köl­tő­je már 1953-ban figyel­mez­te­tett: „Ha nem vigyáz­tok, az egész vilá­gon / Bebá­do­goz­nak min­den abla­kot!” Bör­tön, ter­ror, gyil­kos­ság, ez a bal­li­be­rá­lis világ öröksége.

Vid­nyánsz­ky Atti­la nyi­lat­ko­za­ta­i­ban több­ször tesz uta­lást arra, hogy az SZFE prob­lé­má­ja való­já­ban egy negy­ven év alatt fel­gyü­lem­lő prob­lé­ma­hal­maz, és ezt a két ügyet együtt, egy cso­mag­ban kell kezel­ni. Mi a véle­mé­nyed erről a megközelítésről?

Én ren­ge­teg ügy­ben tisz­te­lem Vid­nyánsz­ky Atti­la véle­mé­nyét, ezzel is töké­le­te­sen egyet­ér­tek. Talán abban egé­szí­te­ném ki a magam állás­pont­já­val, hogy a mai ese­mé­nyek meg­ha­tá­roz­zák a követ­ke­ző negy­ven év tör­té­né­se­it is. Ezzel pár­hu­za­mo­san hiány­ér­ze­te­im is van­nak. Miért Vid­nyánsz­ky Atti­lá­nak kell az első sor­ban hada­koz­nia? Hol van­nak a töb­bi­ek? Ilyen­kor derül ki iga­zán, hogy az elmúlt tíz évben nem volt kul­túr­po­li­ti­ka. Nincs jobb­ol­da­li kul­tu­rá­lis háló­zat. Hol van az egy­sé­ges jobb­ol­da­li értel­mi­ség? Jól lát­ha­tó­an gyá­ván hall­gat, tisz­te­let a nagyon kevés kivé­tel­nek. Az űrt pedig a bal­li­be­rá­lis oldal betöl­töt­te. Az SZFE most a bal­ol­da­li láza­dás fel­leg­vá­ra. Ennek min­den ele­me meg van írva a fő fel­for­ga­tó­nak, Szr­gya Pop­ovics­nak az Útmu­ta­tó a for­ra­da­lom­hoz című káté­já­ban. Ukraj­ná­tól Egyip­to­mig az álta­luk vezé­nyelt láza­dá­si tech­ni­ká­kat egy mul­ti­na­ci­o­ná­lis cég ter­mé­ké­hez hason­lí­tot­ta. Ez pon­to­san így van, hiszen ezek ugyan­olyan import­lá­za­dá­sok, mint a mul­ti­ter­mé­kek. Azt han­goz­tat­ja, hogy láza­dást nem lehet kirob­ban­ta­ni szim­bó­lum nél­kül, ehhez kell egy logó, amit min­den­ki ért. „A már­ká­nak rek­lám kell, ami szim­bó­lu­mo­kon ala­pul” – írja. Ami szim­bó­lum­ként Szer­bi­á­ban, Egyip­tom­ban az ököl­be szo­rí­tott kéz volt, nálunk ezt a sze­re­pet töl­ti be a nej­lon­sza­lag, ami­vel körül­vet­ték az épü­le­tük bejá­ra­tát. A tet­te­ik követ­kez­mé­nye kap­csán nem árt, ha vigyá­zó sze­mün­ket pél­dá­ul Ukraj­ná­ra, Egyip­tom­ra, Líbi­á­ra és Szí­ri­á­ra vet­jük. Jobb lett a tár­sa­da­lom­nak azóta? Van fogal­munk arról, hogy hány ember halt meg, hányat üldöz­tek el, tet­tek föl­dön­fu­tó­vá ezek a mes­ter­sé­ges, tit­kos­szol­gá­la­tok által gene­rált forradalmak?

EZ MÉG MINDIG LUKÁCS GYÖRGY KOMMUNISTA TÖMEGGYILKOS FRANKFURTI ISKOLÁJA

Való­szí­nű­leg kevés kul­tú­rá­ban és tör­té­ne­lem­ben jár­tas jobb­ol­da­li gon­dol­ko­dó vitat­koz­na azzal az állí­tás­sal, hogy nap­ja­ink kul­tu­rá­lis köz­éle­tét még min­dig a Kádár János kul­tusz­mi­nisz­te­re, azaz Aczél György reg­ná­lá­sa alatt szo­ci­a­li­zá­ló­dott elit ural­ja. Egyet­ér­tesz ezzel az állítással?

Csak akkor, ha Aczél sze­re­pét egy háló­zat­rend­szer­be illeszt­jük. Az ő tevé­keny­sé­ge vala­mi­nek a foly­ta­tá­sa, ez pedig nem más, mint Lukács György kom­mu­nis­ta tömeg­gyil­kos frank­fur­ti isko­lá­ja. Ez a bal­li­be­rá­lis kez­de­mé­nye­zés 1920 után azt tűz­te ki célul, hogy a kul­tú­rá­ban el kell fog­lal­ni azo­kat a háló­za­ti pon­to­kat, ame­lyek­kel befo­lyá­sol­ni lehet a tár­sa­dal­mat. Ebbe min­den bele­tar­to­zott, az egye­te­mek­től a fil­men át a szín­há­zig. Orszá­go­kon átnyú­ló háló­za­to­kat hoz­tak lét­re, amely­re emb­le­ma­ti­kus pél­da az SZFE ese­te is: a háló­zat ria­dóz­tat­ta nem­zet­kö­zi kap­cso­la­ta­it, akik azon­nal beáll­tak a sor­ba, erőt demonst­rál­tak, szo­li­da­ri­tást vál­lal­tak, még von­zób­bá téve az anar­chi­á­ra épü­lő láza­dá­su­kat. A frank­fur­ti isko­la az alap­ja minden­nek, a for­ra­dal­mak, fel­for­ga­tá­sok ebből a kul­tu­rá­lis atti­tűd­ből táp­lál­koz­nak. A kul­tú­rát poli­ti­kai pro­pa­gan­da­ként hasz­nál­ják, Magyar­or­szág ebben is mintaállam.

Sza­kács Árpád. Fotó: Hor­váth Péter Gyula

Érez­he­tő, hogy a libe­rá­lis elit, az SZFE‑t öve­ző érték­vi­tá­ra meg­pró­bál­ja ráhúz­ni, hogy ez job­bá­ra a szín­vo­nal­ta­lan jobb­ol­da­li kon­zer­va­tív erők és a szín­vo­na­las bal­li­be­rá­lis oldal között feszü­lő ellen­tét. Első­sor­ban Ful­laj­tár And­rea leg­utób­bi, tab­let­ről elő­adott, hibák­tól hem­zse­gő Nem­ze­ti dal-sza­va­lá­sá­nak tük­ré­ben kér­dez­ném: mi a véle­mé­nyed erről?

Ez nem érték­vi­ta. A bal­li­be­rá­lis kul­tu­rá­lis oldal ma már egy­ál­ta­lán nem tud érté­ke­ket terem­te­ni. A kor­társ iro­dal­mi szer­zők olva­sá­sa köz­ben olyan érzé­se van az ember­nek, mint­ha fűrész­port rág­na. Emészt­he­tet­len szö­veg­ten­ger az egész. A fil­mes vilá­guk­ra a kutya sem kíván­csi, a Film­alap által támo­ga­tott film­je­ik nézett­sé­ge kri­ti­kán alu­li. Ez is jó bizo­nyí­ték arra, hogy szá­muk­ra a művé­szet pusz­ta meg­él­he­té­si öncél, egy láza­dá­si terep, köz­ben a saját tábo­ruk sem nézi, olvas­sa őket. A bal­li­be­rá­lis kul­tú­ra olyan, mint egy átcím­ké­zett, új cso­ma­go­lás­sal ellá­tott, lejárt sza­va­tos­sá­gú ter­mék: régen viszony­lag tar­tal­mas volt, de ma már állat­ele­del­nek se jó. Amit lehet, lehúz a sár­ba. Ezt tet­te a szín­há­zi világ­gal is. A mocs­kos, dur­va beszéd ter­je­dé­se kap­csán a szín­há­zi világ­nak nagyon komoly fele­lős­sé­ge van. Az Átri­um­tól a Játék­szí­nen át a Rad­nó­ti­ig egyes elő­adá­sok fel­dol­go­zá­sai olyan stí­lus­ban jelen­nek meg a szín­pa­don, ami­től egy foci­meccs leg­dur­vább hang­ne­mű közön­sé­ge is elpi­rul. A homo­sze­xu­a­li­tás, a gen­der, az aber­rá­ció meleg­ágya lett a művé­szet. Nem vélet­len, hogy ezen a terü­le­ten van a leg­több sze­xu­á­lis zak­la­tá­si bot­rány. Mind­er­re csak hab a tor­tán, ahogy a szín­há­zi vilá­got belen­gi a kor­rup­ció, nem­csak a tao-pén­zek­ből csal­tak el mil­li­ár­do­kat, hanem átlát­ha­tat­lan és zűrös a szín­há­zak egyé­ni gaz­dál­ko­dá­sa is. Tisz­te­let a kevés kivé­tel­nek. A hát­tér­ben az van, hogy egy vele­jé­ig rom­lott tár­sa­ság zül­lött élet­vi­te­lét akar­ja erköl­csi eta­lon­ként eladni.

Sza­kács Árpád 1980-ban szü­le­tett Köröst­ár­kány­ban. Újság­író, szer­kesz­tő, könyv­ki­adó, kom­mu­ni­ká­ci­ós szak­em­ber. 1998 – 2001 között a Nagy­vá­ra­don meg­je­le­nő Biha­ri Nap­ló és az Erdé­lyi Nap­ló mun­ka­tár­sa. 2001-től a Magyar Nem­zet igaz­ság­ügyi szak­új­ság­író­ja. 2004-től a Reg­gel című napi­lap újság­író­ja, szer­kesz­tő­je. 2005-ben az Axel Sprin­ger köz­pon­ti szer­kesz­tő­sé­gé­nek újság­író­ja, szer­kesz­tő­je. 2008 – 2016 között több lap- és könyv­ki­adó veze­tő­je, főszer­kesz­tő­je. 2016 – 2020 között a Medi­a­works nyom­ta­tott megyei napi­lap­jai köz­pon­ti szer­kesz­tő­sé­gé­nek főszer­kesz­tő­je. Nevé­hez köt­he­tő a Kinek a kul­tu­rá­lis dik­ta­tú­rá­ja? című, 2018-ban meg­je­lent cikk­so­ro­zat, amely az utób­bi évti­ze­dek leg­na­gyobb vissz­han­got kivál­tó tény­fel­tá­ró írá­sa volt. A soro­zat­ról hírt adtak a Reu­ters, a BBC, a dpa és más kül­föl­di saj­tó­or­gá­nu­mok olda­lai is. 2020-ban a Magyar Nem­zet­ben elin­dí­tot­ta az úgy­ne­ve­zett sza­bad­kő­mű­ves-vitát, amely­re több, mint száz éve nem volt pél­da. Szak­mai elis­me­ré­sei: Cse­pel Örök­ség-díj (2014), Eöt­vös József-saj­tó­díj (2018), Pető­fi Sán­dor Saj­tó­sza­bad­ság-díj (2018), Lovas Ist­ván-saj­tó­díj (2019), Lan­cea Regis-díj (2020). Az álta­la veze­tett szer­kesz­tő­ség mun­ká­ját 2019-ben Érték és Minő­ség Nagy­díj Kom­mu­ni­ká­ci­ó­ért Nívó­díj­jal ismer­ték el a Parlamentben.

Fotók: Pes­ti­Srá­cok / Hor­váth Péter Gyula

Forrás:pestisracok.hu