Hírek Vélemények/Publicisztikák Szabadság és emberi jogok

Szabadság és emberi jogok

Ha a baloldal azzal állna elő a mai fejlettnek mondott világban, hogy baj van a jogokkal, erőlködésük közröhejbe fulladna, hiszen a napi szintű joggyakorlás régóta adott – általános választójog, vélemény- és szólásszabadság, és sorolhatnánk tovább

A szakrális monarchiák alkotmányos monarchiává vagy köztársasággá változtatását mindig vérontás kísérte. Az átalakítást végzők, a magukat forradalmároknak nevezők zászlaikra minden esetben a szabadság szent jelszavát tűzték. Már a korabeli Angliában, Cromwell köztársaságában tízezreknek kellett meghalnia és az államhatalmat megtestesítő királynak is tönkre kellett hajtania a fejét az „önkényt felváltó szabadság” jegyében, hogy kevesebb mint fél évszázad múltán visszatérjenek a máig működő monarchiához oly módon, hogy a hajdani forradalmárok és a monarchia mindkét fél részére jól jövedelmező üzletet kötött. A monarchia az adózók költségén rendelkezésre bocsátotta a gazdasági terjeszkedéshez szükséges erőket, főként a hadsereget, a hajdani forradalmárok ebből jól meggazdagodtak, de cserébe minden földi jóval ellátták a monarchiát. A vetélkedő üzleti csoportok két pártba rendeződtek, és felváltva töltik be mindmáig őfelsége kormánya, illet­ve ellenzéke szerepkörét.

Másfél század múlva a szabadság, egyenlőség, testvériség jegyében a forradalmi Franciaországban negyvenezer főnek kellett porba hullania azért, mert nem volt „ egyenlő”, ott is az áldozatok között volt a király. Joseph Fouché Lyonban egyenesen nagyipari módon, tüzérségi kartácstűzzel végeztetett ki halálraítélteket, mert a hóhérok nem győzték a sok munkát. A nagy októberi szocia­lista forradalom sok milliónyi áldozata, ugyanúgy, mint Mao Ce-tung rendszerének megszámlálhatatlanul sok áldozata is a „szabadság” áldozata lett. A szabadság bajnokai az elmúlt két és fél évszázadban mindig baloldaliak voltak, és eszméik rendre vértengert hoztak.

Ma a nemzetközi baloldal ismét a szabadság, ezúttal konkrétan az emberi szabadságjogok nevében agitál. Mielőtt az emberi szabadságjogok elemzésébe fognánk, érdemes magát a szabadság fogalomkörét körbejárnunk. A balliberális körökben úgy hírlik, hogy az korlátlan, annak korlát nem szabható, mi több, egyre-másra újabb és újabb szabadságelemekkel bővíthető szinte a végtelenségig. A fogalmat az egyén szempontjából úgy lehet megközelíteni, hogy akkor szabad, ha cselekedeteiben külső körülmények nem korlátozzák, azt tesz, amit jónak lát, függetleníti magát a természeti és a társadalmi körülményektől.

Az ember valóban nagyon korán felfedezte, hogy a víz a hátán hordozza, ha alkalmas eszközt készít, ami szolgálatába állítja a víz felhajtó erejét. Hajózás nélkül ma nem tudnánk létezni. A levegő meghódítása sokáig váratott magára, hiába irigykedtek sokan az ég madarainak ügyes röptére. A levegő felhajtó erejének meghódítására nem volt elegendő, ha egyes álmodozók – Ikarosz – szárnyakat ragasztottak maguknak. Elpusztította őket a kemény valóság, a gravitáció ereje. A természet leigázását célul tűző ábrándozóknak rengeteg kudarc jutott osztályrészül, amikor ábrándjaik megvalósításába fogtak, folyók folyásirányát akarták megfordítani vagy lápot lecsapolni, erdőt irtani ott, ahol a természet törvényei ezt nem engedték, és ennek sok esetben szörnyű következményei lettek. Kietlen pusztaságok a korábban virágzó természet helyett. A teremteni akaró „szabadság” rendre pusztulást hozott.

A baloldal igazi szabadságterepe azonban az emberi közösségek gátlástalan átalakítása. Ezt kísérték a múlt évszázadokban az egyre nagyobb hullahegyek, demokrácia helyett kegyetlen diktatúrák. A korábbi évtizedekben az általunk joggal irigyelt nyugati demokráciákban az időközben ismét erőre kapott baloldal már megint a szabadság jelszavával kampányol. Ezúttal az emberi szabadságjogokéval. Messze nem érik be azzal a modellel, ami hosszú évtizedekig kiválóan működött. Kevés nekik, hogy az embereknek joguk van vezetőiket megválasztani, a társadalom működtetésében választóként és választottként egyaránt részt vállalni. Ahogy a francia forradalomban, majd Oroszországban, ismét jogot formálnak maguknak arra, hogy megmondják, mi több diktálják is, hogy milyen hiányokat szenvedünk jogokban. Ezúttal az úgynevezett emberi jogokból.

Apelláta ezek ellen a jogajánlások ellen nincs, mindazok, akik tiltakoznak, megnézhetik magukat, hamarosan ellentmondást és véleményt nem tűrve mindenféle ellenségek, kirekesztők, ilyen-olyan fóbok lesznek. Az elmúlt másfél évtizedben több emberi joggal „gazdagodtunk”. Végre megtudhattuk, hogy több évezred bezártsága és emberi közösségek közötti szabályozott mozgások helyett szabad a gazda, mindenki oda megy, ahova akar, ott él, ahol akar. Létfenntartása költségeit pedig azok a befogadók lesznek kötelesek fedezni, ahova az öntörvényű vándorok érkeznek. A kényszerbefogadók ehhez az elképzeléshez kapcsolódó jogkorlátozása említést sem érdemel. Meg tudjuk csinálni! – hangzott a veretes német felszólítás. Micsoda jogkorlátozás az – mondják a mai balos jogmérnökök –, hogy házasság csak két különnemű ember, férfi és nő között létesülhet, akik utódok létrehozására szövetkeznek. Ez tűrhetetlen, az azonos neműek is legyenek házasok, ha akarnak, mi több, fogadhassanak örökbe gyermekeket is. Nem elég, ha a társadalom csak toleráns módon tudomásul veszi az ilyen viszonyokat. Noha az egyházi esküvő már régen nem törvényi kötelezettség, az azonos neműeket mégis adják össze az egyházak is, ha azok azt kérik. Az azonos neműek együttélésének népszerűsítését nem lehet elég korán elkezdeni, annak már ott a helye az általános iskolákban. Szaporítani kell azokat a művészeti alkotásokat, amelyek ilyesmiről szólnak. Ifjúsági filmeken is bátran csókolózzon nő nővel, férfi férfivel, az is tanulságos, ha templomok falán a freskók között olyant is találunk, amikor az Édenben azonos nemű párok szednek a tiltott gyümölcsből.

Sorolhatnánk a nap nap után kreált emberjogi innovációkat, de inkább felteszem a kérdést, hogy mire is megy ki ez a játék. Természetesen nem másra, mint a hatalom megszerzésére. A nemzetközi baloldal mindenütt gyengül, nemzeti szemléletű baloldal meg nincs. A hatalom viszont nagyon kellene nekik, hogy az Internacionáléban megénekelt vágyuk, a nemzetközivé változtatott világ végre megéledjen.

Ha a baloldal azzal állna elő a mai, fejlettnek mondott világban, hogy baj van a jogokkal, erőlködésük közröhejbe fulladna, hiszen a napi szintű joggyakorlás régóta adott – általános választójog, vélemény- és szólásszabadság, és sorolhatnánk tovább. A mindenkori forradalmárok szerint újra itt az ideje az innovációnak, a joggyártásnak. Természetesen minden legyártott új emberjogi ágazatnak van és lesz követője. Ki ne szeretne alacsonyabb létnívót pusztán szociális alapon magasabbra váltani? Természetesen az ellátás mellé emberjogi alapon járjon választójog is. Az azonos neműek miért ne büszkélkedhetnének azzal, amivel heteroszexuális embertársaik, a gyermekeikkel? Ha így sem jön össze a kellő támogatás, hát nem kell attól sem visszariadni, hogy a nem tetsző csoportokat kirekesztjük a tradicionális alapjogok, mint a választójog gyakorlásából. Ilyenek az idősek, vagy esetleg az alacsony iskolázottságúak.

A társadalom mérnökei, ezek a balliberális guruk tudják, hogy messze nem az övék a többség, ezért nagy igyekezettel sok és agresszív kisebbséget szerveznek, ebből kívánnak egy új, szivárványszínű többséget szervezni. Lenintől is tanultak. A hajdani Oroszország szociáldemokrata pártjában egy militáns kisebbség kijelentette magáról, hogy ő a többség, és fegyveres puccsal adott ennek nyomatékot. Ők világállamról és világforradalomról ábrándoztak. Az ötlet ma is él. Hazánkban éppen azok képviselik arcátlan nyíltsággal, akiknek a felmenői az előző rendszer efféle törekvéseiben kudarcot vallottak. Ez zavarja a társadalomban a békés együttélést? Igen, nagyon is. Törődtek ezzel annak idején a bolsevikok, vagy ma az emberi jogi iparosok? Nem.

Az úgynevezett baloldalon mindig ugyanaz a nóta, legfeljebb más-más színű mezben futnak ki a pályára, ezt jól véssük az emlé­kezetünkbe. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a szabadság nem más, mint a természeti és a társadalmi korlátok felismerése, tehát nem lehet parttalan és korlátlan. Akik az ellenkezőjét állítják, hátsó szándékkal teszik, ezért óvakodjunk tőlük.

Boros Imre közgazdász)

Forrás: Magyar Hírlap