Hírek Vélemények/Publicisztikák Sza­bad­ság és embe­ri jogok

Sza­bad­ság és embe­ri jogok

Ha a bal­ol­dal azzal áll­na elő a mai fej­lett­nek mon­dott világ­ban, hogy baj van a jogok­kal, eről­kö­dé­sük köz­rö­hej­be ful­lad­na, hiszen a napi szin­tű jog­gya­kor­lás rég­óta adott – álta­lá­nos válasz­tó­jog, véle­mény- és szó­lás­sza­bad­ság, és sorol­hat­nánk tovább

A szak­rá­lis monar­chi­ák alkot­má­nyos monar­chi­á­vá vagy köz­tár­sa­ság­gá vál­toz­ta­tá­sát min­dig vér­on­tás kísér­te. Az átala­kí­tást vég­zők, a magu­kat for­ra­dal­má­rok­nak neve­zők zász­la­ik­ra min­den eset­ben a sza­bad­ság szent jel­sza­vát tűz­ték. Már a kora­be­li Ang­li­á­ban, Crom­well köz­tár­sa­sá­gá­ban tíz­ez­rek­nek kel­lett meg­hal­nia és az állam­ha­tal­mat meg­tes­te­sí­tő király­nak is tönk­re kel­lett haj­ta­nia a fejét az „önkényt fel­vál­tó sza­bad­ság” jegyé­ben, hogy keve­sebb mint fél évszá­zad múl­tán vissza­tér­je­nek a máig műkö­dő monar­chi­á­hoz oly módon, hogy a haj­da­ni for­ra­dal­má­rok és a monar­chia mind­két fél részé­re jól jöve­del­me­ző üzle­tet kötött. A monar­chia az adó­zók költ­sé­gén ren­del­ke­zés­re bocsá­tot­ta a gaz­da­sá­gi ter­jesz­ke­dés­hez szük­sé­ges erő­ket, főként a had­se­re­get, a haj­da­ni for­ra­dal­má­rok ebből jól meg­gaz­da­god­tak, de cse­ré­be min­den föl­di jóval ellát­ták a monar­chi­át. A vetél­ke­dő üzle­ti cso­por­tok két párt­ba ren­de­ződ­tek, és fel­vált­va töl­tik be mind­má­ig őfel­sé­ge kor­má­nya, illet­ve ellen­zé­ke szerepkörét.

Más­fél szá­zad múl­va a sza­bad­ság, egyen­lő­ség, test­vé­ri­ség jegyé­ben a for­ra­dal­mi Fran­cia­or­szág­ban negy­ven­ezer főnek kel­lett por­ba hul­la­nia azért, mert nem volt „ egyen­lő”, ott is az áldo­za­tok között volt a király. Joseph Fouc­hé Lyon­ban egye­ne­sen nagy­ipa­ri módon, tüzér­sé­gi kar­tács­tűz­zel végez­te­tett ki halál­ra­ítél­te­ket, mert a hóhé­rok nem győz­ték a sok mun­kát. A nagy októ­be­ri szocia­lista for­ra­da­lom sok mil­li­ó­nyi áldo­za­ta, ugyan­úgy, mint Mao Ce-tung rend­sze­ré­nek meg­szám­lál­ha­tat­la­nul sok áldo­za­ta is a „sza­bad­ság” áldo­za­ta lett. A sza­bad­ság baj­no­kai az elmúlt két és fél évszá­zad­ban min­dig bal­ol­da­li­ak vol­tak, és esz­mé­ik rend­re vér­ten­gert hoztak.

Ma a nem­zet­kö­zi bal­ol­dal ismét a sza­bad­ság, ezút­tal konk­ré­tan az embe­ri sza­bad­ság­jo­gok nevé­ben agi­tál. Mielőtt az embe­ri sza­bad­ság­jo­gok elem­zé­sé­be fog­nánk, érde­mes magát a sza­bad­ság foga­lom­kö­rét kör­be­jár­nunk. A bal­li­be­rá­lis körök­ben úgy hír­lik, hogy az kor­lát­lan, annak kor­lát nem szab­ha­tó, mi több, egy­re-más­ra újabb és újabb sza­bad­ság­ele­mek­kel bővít­he­tő szin­te a vég­te­len­sé­gig. A fogal­mat az egyén szem­pont­já­ból úgy lehet meg­kö­ze­lí­te­ni, hogy akkor sza­bad, ha cse­le­ke­de­te­i­ben kül­ső körül­mé­nyek nem kor­lá­toz­zák, azt tesz, amit jónak lát, füg­get­le­ní­ti magát a ter­mé­sze­ti és a tár­sa­dal­mi körülményektől.

Az ember való­ban nagyon korán fel­fe­dez­te, hogy a víz a hátán hor­doz­za, ha alkal­mas esz­közt készít, ami szol­gá­la­tá­ba állít­ja a víz fel­haj­tó ere­jét. Hajó­zás nél­kül ma nem tud­nánk létez­ni. A leve­gő meg­hó­dí­tá­sa soká­ig vára­tott magá­ra, hiá­ba irigy­ked­tek sokan az ég mada­ra­i­nak ügyes röp­té­re. A leve­gő fel­haj­tó ere­jé­nek meg­hó­dí­tá­sá­ra nem volt ele­gen­dő, ha egyes álmo­do­zók – Ika­rosz – szár­nya­kat ragasz­tot­tak maguk­nak. Elpusz­tí­tot­ta őket a kemény való­ság, a gra­vi­tá­ció ere­je. A ter­mé­szet leigá­zá­sát célul tűző ábrán­do­zók­nak ren­ge­teg kudarc jutott osz­tály­ré­szül, ami­kor ábránd­ja­ik meg­va­ló­sí­tá­sá­ba fog­tak, folyók folyás­irá­nyát akar­ták meg­for­dí­ta­ni vagy lápot lecsa­pol­ni, erdőt irta­ni ott, ahol a ter­mé­szet tör­vé­nyei ezt nem enged­ték, és ennek sok eset­ben ször­nyű követ­kez­mé­nyei let­tek. Kiet­len pusz­ta­sá­gok a koráb­ban virág­zó ter­mé­szet helyett. A terem­te­ni aka­ró „sza­bad­ság” rend­re pusz­tu­lást hozott.

A bal­ol­dal iga­zi sza­bad­ság­te­re­pe azon­ban az embe­ri közös­sé­gek gát­lás­ta­lan átala­kí­tá­sa. Ezt kísér­ték a múlt évszá­za­dok­ban az egy­re nagyobb hul­la­he­gyek, demok­rá­cia helyett kegyet­len dik­ta­tú­rák. A koráb­bi évti­ze­dek­ben az álta­lunk jog­gal iri­gyelt nyu­ga­ti demok­rá­ci­ák­ban az idő­köz­ben ismét erő­re kapott bal­ol­dal már megint a sza­bad­ság jel­sza­vá­val kam­pá­nyol. Ezút­tal az embe­ri sza­bad­ság­jo­go­ké­val. Messze nem érik be azzal a model­lel, ami hosszú évti­ze­de­kig kivá­ló­an műkö­dött. Kevés nekik, hogy az embe­rek­nek joguk van veze­tő­i­ket meg­vá­lasz­ta­ni, a tár­sa­da­lom működ­te­té­sé­ben válasz­tó­ként és válasz­tott­ként egy­aránt részt vál­lal­ni. Ahogy a fran­cia for­ra­da­lom­ban, majd Orosz­or­szág­ban, ismét jogot for­mál­nak maguk­nak arra, hogy meg­mond­ják, mi több dik­tál­ják is, hogy milyen hiá­nyo­kat szen­ve­dünk jogok­ban. Ezút­tal az úgy­ne­ve­zett embe­ri jogokból.

Apel­lá­ta ezek ellen a jog­aján­lá­sok ellen nincs, mind­azok, akik til­ta­koz­nak, meg­néz­he­tik magu­kat, hama­ro­san ellent­mon­dást és véle­ményt nem tűr­ve min­den­fé­le ellen­sé­gek, kire­kesz­tők, ilyen-olyan fóbok lesz­nek. Az elmúlt más­fél évti­zed­ben több embe­ri jog­gal „gaz­da­god­tunk”. Vég­re meg­tud­hat­tuk, hogy több évez­red bezárt­sá­ga és embe­ri közös­sé­gek közöt­ti sza­bá­lyo­zott moz­gá­sok helyett sza­bad a gaz­da, min­den­ki oda megy, aho­va akar, ott él, ahol akar. Lét­fenn­tar­tá­sa költ­sé­ge­it pedig azok a befo­ga­dók lesz­nek köte­le­sek fedez­ni, aho­va az öntör­vé­nyű ván­do­rok érkez­nek. A kény­szer­be­fo­ga­dók ehhez az elkép­ze­lés­hez kap­cso­ló­dó jog­kor­lá­to­zá­sa emlí­tést sem érde­mel. Meg tud­juk csi­nál­ni! – hang­zott a vere­tes német fel­szó­lí­tás. Micso­da jog­kor­lá­to­zás az – mond­ják a mai balos jog­mér­nö­kök –, hogy házas­ság csak két külön­ne­mű ember, fér­fi és nő között léte­sül­het, akik utó­dok lét­re­ho­zá­sá­ra szö­vet­kez­nek. Ez tűr­he­tet­len, az azo­nos nemű­ek is legye­nek háza­sok, ha akar­nak, mi több, fogad­has­sa­nak örök­be gyer­me­ke­ket is. Nem elég, ha a tár­sa­da­lom csak tole­ráns módon tudo­má­sul veszi az ilyen viszo­nyo­kat. Noha az egy­há­zi eskü­vő már régen nem tör­vé­nyi köte­le­zett­ség, az azo­nos nemű­e­ket még­is adják össze az egy­há­zak is, ha azok azt kérik. Az azo­nos nemű­ek együtt­élé­sé­nek nép­sze­rű­sí­té­sét nem lehet elég korán elkez­de­ni, annak már ott a helye az álta­lá­nos isko­lák­ban. Sza­po­rí­ta­ni kell azo­kat a művé­sze­ti alko­tá­so­kat, ame­lyek ilyes­mi­ről szól­nak. Ifjú­sá­gi fil­me­ken is bát­ran csó­ko­lóz­zon nő nővel, fér­fi fér­fi­vel, az is tanul­sá­gos, ha temp­lo­mok falán a fres­kók között olyant is talá­lunk, ami­kor az Éden­ben azo­nos nemű párok szed­nek a til­tott gyümölcsből.

Sorol­hat­nánk a nap nap után kre­ált ember­jo­gi inno­vá­ci­ó­kat, de inkább fel­te­szem a kér­dést, hogy mire is megy ki ez a játék. Ter­mé­sze­te­sen nem más­ra, mint a hata­lom meg­szer­zé­sé­re. A nem­zet­kö­zi bal­ol­dal min­de­nütt gyen­gül, nem­ze­ti szem­lé­le­tű bal­ol­dal meg nincs. A hata­lom viszont nagyon kel­le­ne nekik, hogy az Inter­na­ci­o­ná­lé­ban meg­éne­kelt vágyuk, a nem­zet­kö­zi­vé vál­toz­ta­tott világ vég­re megéledjen.

Ha a bal­ol­dal azzal áll­na elő a mai, fej­lett­nek mon­dott világ­ban, hogy baj van a jogok­kal, eről­kö­dé­sük köz­rö­hej­be ful­lad­na, hiszen a napi szin­tű jog­gya­kor­lás rég­óta adott – álta­lá­nos válasz­tó­jog, véle­mény- és szó­lás­sza­bad­ság, és sorol­hat­nánk tovább. A min­den­ko­ri for­ra­dal­má­rok sze­rint újra itt az ide­je az inno­vá­ci­ó­nak, a jog­gyár­tás­nak. Ter­mé­sze­te­sen min­den legyár­tott új ember­jo­gi ága­zat­nak van és lesz köve­tő­je. Ki ne sze­ret­ne ala­cso­nyabb lét­ní­vót pusz­tán szo­ci­á­lis ala­pon maga­sabb­ra vál­ta­ni? Ter­mé­sze­te­sen az ellá­tás mel­lé ember­jo­gi ala­pon jár­jon válasz­tó­jog is. Az azo­nos nemű­ek miért ne büsz­kél­ked­het­né­nek azzal, ami­vel hete­ro­sze­xu­á­lis ember­tár­sa­ik, a gyer­me­ke­ik­kel? Ha így sem jön össze a kel­lő támo­ga­tás, hát nem kell attól sem vissza­ri­ad­ni, hogy a nem tet­sző cso­por­to­kat kire­keszt­jük a tra­di­ci­o­ná­lis alap­jo­gok, mint a válasz­tó­jog gya­kor­lá­sá­ból. Ilye­nek az idő­sek, vagy eset­leg az ala­csony iskolázottságúak.

A tár­sa­da­lom mér­nö­kei, ezek a bal­li­be­rá­lis guruk tud­ják, hogy messze nem az övék a több­ség, ezért nagy igye­ke­zet­tel sok és agresszív kisebb­sé­get szer­vez­nek, ebből kíván­nak egy új, szi­vár­vány­szí­nű több­sé­get szer­vez­ni. Lenin­től is tanul­tak. A haj­da­ni Orosz­or­szág szo­ci­ál­de­mok­ra­ta párt­já­ban egy mili­táns kisebb­ség kije­len­tet­te magá­ról, hogy ő a több­ség, és fegy­ve­res puccsal adott ennek nyo­ma­té­kot. Ők világ­ál­lam­ról és világ­for­ra­da­lom­ról ábrán­doz­tak. Az ötlet ma is él. Hazánk­ban éppen azok kép­vi­se­lik arcát­lan nyílt­ság­gal, akik­nek a fel­me­női az elő­ző rend­szer effé­le törek­vé­se­i­ben kudar­cot val­lot­tak. Ez zavar­ja a tár­sa­da­lom­ban a békés együtt­élést? Igen, nagyon is. Törőd­tek ezzel annak ide­jén a bol­se­vi­kok, vagy ma az embe­ri jogi ipa­ro­sok? Nem.

Az úgy­ne­ve­zett bal­ol­da­lon min­dig ugyan­az a nóta, leg­fel­jebb más-más szí­nű mez­ben fut­nak ki a pályá­ra, ezt jól vés­sük az emlé­kezetünkbe. Azt is érde­mes meg­je­gyez­ni, hogy a sza­bad­ság nem más, mint a ter­mé­sze­ti és a tár­sa­dal­mi kor­lá­tok fel­is­me­ré­se, tehát nem lehet part­ta­lan és kor­lát­lan. Akik az ellen­ke­ző­jét állít­ják, hát­só szán­dék­kal teszik, ezért óva­kod­junk tőlük.

Boros Imre közgazdász)

For­rás: Magyar Hírlap