Hírek Morzsák Soka­kat mi, magya­rok men­tet­tünk meg az éhenhalástól

Soka­kat mi, magya­rok men­tet­tünk meg az éhenhalástól

Huma­ni­tá­ri­us kataszt­ró­fa­hely­ze­tet oko­zott a világ­jár­vány Nigé­ri­á­ban. A Magyar Kurír arra kér­te olva­só­it, Szent Már­ton nap­ján imá­ik­kal és ado­má­nya­ik­kal segít­sék az éhezőket. 

A NEK Kuz­má­nyi Ist­ván­nal, a lap főszer­kesz­tő­jé­vel beszél­ge­tett a kezdeményezésről.

– Mi volt a cél­ja a Szent Már­ton nap­já­ra meg­hir­de­tett kezdeményezésnek?

– Az elmúlt évek­ben sok­szor tudó­sí­tot­tunk a dr. Csó­kay And­rás és dr. Fodor Réka által a nigé­ri­ai Onits­há­ban vég­zett orvos­misszi­ó­ról. Szem­be­sül­ve azok­kal a körülményekkel,amelyek között dol­goz­nak, egy­ér­tel­mű volt, hogy mel­lé­jük állunk, bemu­tat­juk tevé­keny­sé­gü­ket és az otta­ni­ak éle­tét. A szent­mi­sén meg­vall­juk, hogy hiszünk a Kato­li­kus Egy­ház­ban, amely „egye­te­mes”, azaz olyan, mint ahogy Szent Pál leír­ja: „a test sem egy tag­ból áll ugyan­is, hanem sok­ból.” Tehát, ha vala­hol nél­kü­löz­nek az embe­rek, oda kell irá­nyí­ta­ni a figyelmünket.

Ami­kor tavasszal kitört a jár­vány, Nigé­ri­á­ban huma­ni­tá­ri­us kataszt­ró­fa­hely­zet ala­kult ki. Ebben a régi­ó­ban elkép­zel­he­tet­len a nyo­mor: az embe­rek napi jöve­del­me az 1 dol­lárt sem éri el, nincs áram, nincs ivóvíz…

Ami­kor a jár­vány kitört és az embe­rek karan­tén­ba kerültek,sem pén­zük, sem lehe­tő­sé­gük nem volt élel­met vásá­rol­ni. Tavasszal és nyá­ron is kér­tük olva­só­in­kat, hogy segít­sék ado­má­nya­ik­kal a nigé­ri­a­i­a­kat. A pénz­ből az ala­pít­vány rizst vásá­rolt, és a helyi érsek­ség és plé­bá­ni­ai háló­za­ton keresz­tül eljut­tat­ta a rászorulóknak. 

Szep­tem­ber­ben Onits­ha érse­ke, Vale­ri­an Okeke leve­let írt Erdő Péter bíbo­ros úrnak, ami­ben úgy fogal­ma­zott, hogy soka­kat mi, magya­rok men­tet­tünk meg az éhen­ha­lás­tól. Saj­nos a jár­vány­nak még nincs vége, ezért arra gon­dol­tunk, hogy Szent Már­ton­hoz hason­ló­an, aki még pogány­ként oda­ad­ta köpe­nye felét egy kol­dus­nak, mi is segít­sünk ado­mánnyal és imád­ság­gal az Onits­há­ban élőkön.

Jó meg­ta­pasz­tal­ni, hogy az ügyünk mel­lé mint véd­nök oda­állt Erdő Péter bíbo­ros és Veres And­rás, a Magyar Kato­li­kus Püs­pö­ki Kon­fe­ren­cia (MKPK) elnöke.

– Más nehéz­sé­ge­i­vel, nyo­mo­rú­sá­gá­val szem­be­néz­ni sok­szor nehéz, hiszen ez gyak­ran kívü­le­sik a kom­fort­zó­nán­kon. Mennyi­re szo­li­dá­ri­sak az embe­rek, mennyi­re tud­nak nyit­ni mások­prob­lé­mái felé?

– Sok­szor gon­dol­ko­dunk úgy, hogy a világ rossz – s ez az érzés a mos­ta­ni hely­zet­ben­kü­lö­nö­sen föl­erő­sö­dik. Emi­att haj­la­mo­sab­bak lehe­tünk bezárkózni. 

Ugyan­ak­kor ne feledjük,hogy Isten a saját képé­re for­mált ben­nün­ket, s Isten egyik leg­főbb tet­te, hogy min­dig sze­ret adni. Ezt ünne­pel­jük kará­csony­kor is abban a titok­ban, hogy az Atya nekünk aján­dé­koz­ta Fiát.

Az adni aka­rás tehát ott van min­den ember lel­ké­nek mélyén – ez isten­ar­cú­sá­gunk tit­ka. A fel­hí­vá­sa­ink­ra min­dig érkez­tek támo­ga­tók, ado­má­nyok: tavasszal, nyá­ron és most is.

Réka és Okeke érsek azt mond­ja, ez maga a cso­da, és szá­mom­ra is az, hiszen hite­les pél­dá­ját lát­hat­juk az önzet­len­ség­nek, a szo­li­da­ri­tás­nak. Oly­bá tűnik, az embe­rek jók, a szí­vük pedig nyitott.

A mos­ta­ni fel­hí­vá­sunk kap­csán már több mil­lió forint érke­zett az Afré­ka Ala­pít­vány szám­lá­já­ra. A leg­több ado­mány 1000 és 10 000 forint között mozog, ami azt jelen­ti, hogy a Szent­írás­ban sze­rep­lő sze­gény asszony két fil­lér­jé­ből jött össze ez az összeg – és ezt mi cso­da­ként éljük meg.

– A jár­vány nagyon sok nehéz­ség­gel jár együtt, de mi az, amit ebből a hely­zet­ből jórafordíthatunk?

– Kovács Ger­gely gyu­la­fe­hér­vá­ri érsek az idei csík­som­lyói búcsún tar­tott pré­di­ká­ci­ó­já­ba­nel­mon­dott egy tör­té­ne­tet: egy idős ember a tanyá­ján gaz­dál­ko­dott a fiá­val. Egy vihar során­lo­va­ik meg­ijed­tek és elkó­bo­rol­tak. A szom­szé­dok saj­nál­koz­tak, ám a bölcs öreg azt kérdezte:honnan tud­já­tok, hogy ez rossz?

Pár nap múl­va a lovak sokad­ma­guk­kal tér­tek vissza, mert velük jött néhány vad­ló is. Az embe­rek örül­tek, ám a bölcs így szólt: Hon­nan tud­já­tok, hogy ez jó? A vad­lo­va­kat az öreg fia be akar­ta tör­ni, de leesett az egyik lóról és eltör­te a lábát. A szom­szé­dok együtt érez­tek, de az öreg megint fel­tet­te a kér­dést: hon­nan tud­já­tok, hogy ez rossz? Neki lett iga­za: hábo­rú tört ki, beso­roz­ták a fia­tal fiú­kat, ám az öreg­em­ber fia a törött lába miatt nem tudott menni. 

Ezt a pél­dát azért mond­tam el, mert sok­szor ala­kul úgy, hogy a jó rossz­nak, a rossz pedig végül jónak bizo­nyul. Úgy látom, a vírus nagyon sok jót (is) hozott,hiszen meg­erő­söd­tek embe­ri kap­cso­la­ta­ink, job­ban figye­lünk, segí­tünk egy­más­nak. Hiszem,hogy mind­ez elő­hív­ja isten­ké­pű­sé­gün­ket: ennek tulaj­do­ní­tom, hogy nem bezár­juk, hanem kinyit­juk a szí­vün­ket egy-egy ilyen gyűj­tés során.

– Szá­mod­ra mit jelent Szent Már­ton példája?

– Sok­szor bele sem gon­do­lunk, akár rosszat, akár jót cse­lek­szünk, hogy azt min­dig Jézussal­tesszük – amint fel­sej­lik a szent­hez kap­cso­ló­dó leg­is­mer­tebb tör­té­net­ben, a köpenyátadásután.

Egy sze­mé­lyes pél­dát hadd mond­jak el: egy­szer Vigyá­zó Mik­lós plé­bá­nos­sal vol­tunk lel­ki­gya­kor­la­tos tábor­ban. A szent­mi­sén a Miatyánk­nál az atya arra kért min­ket, hogy áll­juk kör­be az oltárt kézen fog­va, majd lép­jünk köze­lebb az oltár köze­pé­hez, ahol addig­ra már ott volt az Oltá­ri­szent­ség. Ezután pedig azt kér­te, hogy lép­jünk hátrébb. 

Mi ennek az üzenete? 

Ami­kor köze­lebb lép­tünk az Oltá­ri­szent­ség­hez, azaz Jézus­hoz, akkor egy­más­hoz is köze­lebb kerül­tünk, ami­kor pedig távo­labb áll­tunk meg, Jézus­tól és egy­más­tól is eltá­vo­lod­tunk kissé.

Ennél szeb­ben nem is lehet­ne a Szent Már­ton­hoz kap­cso­ló­dó cso­dát vagy Jézus üze­ne­tét meg­je­le­ní­te­ni, s hiszem, hogy a most meg­hir­de­tett akci­ónk által nem­csak Isten­hez, de egy­más­hoz is köze­lebb kerülünk.

Fotó: Amb­rus Marcsi

For­rás: NEK