Hírek Morzsák Scru­ton kon­zer­va­tív volt, így sosem kap­ta meg azt az elis­me­rést, amit meg­ér­de­melt volna

Scru­ton kon­zer­va­tív volt, így sosem kap­ta meg azt az elis­me­rést, amit meg­ér­de­melt volna

Ked­den volt egy éve, hogy elve­szí­tet­tük Sir Roger Scru­ton angol filo­zó­fust, a kor­társ kon­zer­va­ti­viz­mus egyik leg­je­len­tő­sebb gon­dol­ko­dó­ját. A filo­zó­fus hagya­té­kát gon­do­zó Roger Scru­ton Leg­acy Foun­da­ti­on emlék­kon­fe­ren­ci­át ren­de­zett a gondolkodóról. 

A beszél­ge­tést Fis­her Der­de­ri­an, a Roger Scru­ton Leg­acy Foun­da­ti­on elnö­ke nyi­tot­ta meg, illet­ve Mark Doo­ley filo­zó­fus, Scru­ton iro­dal­mi hagya­té­ká­nak gond­no­ka mon­dott köszön­tőt, mely­ben emlé­kez­te­tett: „Roger Scru­ton úgy halt meg, ahogy élt: mél­tó­ság­gal és bát­ran.” Emel­lett vilá­gos­sá tet­te: „Sem­mi nem jelen­tett szá­má­ra nagyobb örö­möt annál, mint hogy lát­ta a kom­mu­niz­must össze­om­la­ni. Az emlék­kon­fe­ren­cia három rész­ből állt, elő­ször Scru­ton kelet-euró­pai tény­ke­dé­sét, más­részt embe­ri minő­sé­gét, har­mad­részt filo­zó­fu­si mun­ká­ját vet­ték gór­cső alá az őt közel­ről isme­rő résztvevők.

Scru­ton és Kelet-Európa

A Kelet-Euró­pá­val fog­lal­ko­zó blok­kot Mari­on Smith, az ame­ri­kai Vic­tims of Com­mu­nism Memo­ri­al Foun­da­ti­on (A Kom­mu­niz­mus Áldo­za­tai Emlék­ala­pít­vány) veze­tő­je mode­rál­ta – aki mel­les­leg Smith Lacey Anna, Stum­pf Ist­ván volt kan­cel­lá­ria­mi­nisz­ter lányá­nak fér­je. Smith maga is Magyar­or­szá­gon talál­ko­zott Roger Scru­ton­nal, aki a kom­mu­nis­ta Kelet-Közép-Euró­pa civil tár­sa­dal­má­nak újjá­szer­ve­zé­sén dol­go­zott, illet­ve föld­alat­ti egye­te­mi háló­za­tot üze­mel­te­tett az 1980-as évek­ben. Smith úgy fogal­ma­zott, a civil tár­sa­da­lom volt „a kom­mu­niz­mus máso­dik nagy áldo­za­ta a régi­ó­ban az egyé­ni éle­tek meg­sem­mi­sí­té­sén túl”.

Scru­ton közép-kelet-euró­pai tény­ke­dé­sé­ről elő­ször Jes­si­ca Doug­las-Home író, az erdé­lyi szász fal­vak meg­őr­zé­sé­vel fog­lal­ko­zó Mihai Emi­nes­cu Ala­pít­vány veze­tő­je, a filo­zó­fus köze­li mun­ka­tár­sa mesélt. Úgy fogal­ma­zott, „rend­kí­vü­li volt Roger azon képes­sé­ge, hogy kemé­nyeb­ben dol­goz­zon, mint bár­ki, aki­vel vala­ha talál­koz­tam”: tel­jes közép-euró­pai tevé­keny­sé­gét egy tel­jes lon­do­ni pro­fesszo­ri állás, vala­mint a The Times­ban veze­tett, heti rend­sze­res­ség­gel jelent­ke­ző rovat mel­lett végez­te. Doug­las-Home elmondta,Scruton lon­do­ni laká­sá­ban min­den héten „Kelet-Euró­pa-meg­be­szé­lést” tar­tot­tak,

diá­kok­kal küld­tek kódolt üze­ne­te­ket a hírek­től elzárt Prá­gá­ba, ellát­ták a tanu­ló ifjú­sá­got olyan köny­vek­kel, ami­ket ott­hon nem kap­hat­tak meg, és anya­gi­lag támo­gat­ták sza­miz­dat­ja­ik kiadá­sát. „A taná­rok, filo­zó­fu­sok, papok hatá­sa, akik­kel talál­koz­tunk, mélyen meg­ma­radt az emlé­ke­ze­tem­ben” – fogal­ma­zott Douglas-Home. 

Bar­ba­ra Day, aki Scru­ton cseh­szlo­vá­ki­ai Husz János Okta­tá­si Ala­pít­vá­nyá­nak egyik szer­ve­ző­je volt, úgy írja le közös mun­ká­ju­kat: „aktív éle­tem leg­há­lá­sabb és leg­iz­gal­ma­sabb évei vol­tak”. Emlé­kei sze­rint Scru­ton nagyon jól értet­te, mire van (és mire nincs) szük­sé­gük a cseh diá­kok­nak, és „rájött, hogy a sze­mi­ná­ri­u­ma­ik­ra beron­tó rend­őr­ség olyas­va­la­mi, ami­re nincs szük­sé­gük” – így a kez­de­ti nyílt­ság után egy­re inkább teret nyer­tek a tit­kos, óva­tos talál­ko­zók. Vilá­gos­sá vált Scru­ton szá­má­ra az is, hogy a főleg prá­gai disszi­den­sek gye­re­kei által láto­ga­tott sze­mi­ná­ri­u­mo­kat szé­le­sebb közön­ség szá­má­ra is elér­he­tő­vé kell ten­ni, így ter­jesz­ke­dett a föld­alat­ti egye­tem Brünn­be, majd Pozsony­ba is. A filo­zó­fus igye­ke­zett helye­ket talál­ni a cseh­szlo­vák diá­kok­nak brit egye­te­me­ken, így pél­dá­ul az Oxfor­di Egye­te­men, ezzel a gya­kor­lat­tal azon­ban fel­ha­gyott, miu­tán meg­tud­ta, hogy az így kiuta­zó diá­kok nem tér­het­nek majd vissza hazá­juk­ba – így a Camb­ridge Egye­tem­mel együtt­mű­kö­dés­ben táv­ok­ta­tás alap­ján kiál­lí­tott dip­lo­má­kat inté­zett a hall­ga­tók­nak. Végig pri­o­ri­tás volt a szá­má­ra, hogy a diá­kok meg­kap­ják a Nyu­ga­ton kiadott leg­fris­sebb szak­iro­dal­mat, és beszer­zé­se­it nem kor­lá­toz­ta a jobb­ol­da­li művek­re, min­den­fé­le iro­dal­mat beszer­zett és ter­jesz­tett a szamizdatokban.

Scru­ton, az ember

A Scru­ton sze­mé­lyé­ről szó­ló blok­kot Peter M. Robin­son, a Stan­ford Egye­tem Hoo­ver Inté­ze­té­nek veze­tő poli­to­ló­gus­ku­ta­tó­ja mode­rál­ta. Beszél­ge­tő­part­ne­re Micha­el Gove vete­rán kon­zer­va­tív poli­ti­kus, Boris John­son kan­cel­lá­ria­mi­nisz­te­re, Lan­cas­ter her­ceg­ség kan­cel­lár­ja, egy­ko­ri kör­nye­zet­vé­del­mi, igaz­ság­ügyi és okta­tá­si minisz­ter volt. Gove tiné­dzser­ként ismer­ke­dett meg Scru­ton mun­kás­sá­gá­val; mikor elő­ször vásá­rolt tőle köny­vet, úgy érez­te, „sötét­ség­ből jön és bele­sé­tál a fény­be”. Úgy emlék­szik, egy­faj­ta „kon­zer­va­tív inas­nak” érez­te magát: rájött, hogy a nézet­rend­szer­ről, amit Scru­ton által meg­is­mert, még ren­ge­teg újat tanul­hat. Diák­ként lett az 1982 és 2000 között Scru­ton által főszer­kesz­tett The Salis­bury Review elő­fi­ze­tő­je – mint meg­tud­ta, szü­lő­vá­ro­sá­ban, a skó­ci­ai Aber­deen­ben az egyetlen.

Scru­ton­ra úgy emlék­szik, „min­den egyes tudo­mány­te­rü­le­tért, amely­hez hoz­zá­nyúlt, külön-külön is nem­zet­kö­zi­leg elis­mert lett vol­na”, így pél­dá­ul sen­ki nem fog­ha­tó hoz­zá esz­té­ta-filo­zó­fus­ként. Úgy lát­ja,„ő volt Nagy-Bri­tan­nia leg­na­gyobb élő értel­mi­sé­gi­je, de mivel kon­zer­va­tív volt, sosem kap­ta meg azt az elis­me­rést, amit meg­ér­de­melt volna”

– korunk olyan ünne­pelt tudó­sa­i­nak, mint pél­dá­ul Noam Chom­s­ky vagy Ber­trand Rus­sell, Gove sze­rint „nincs Scru­to­né­val össze­ha­son­lít­ha­tó kumu­la­tív intel­lek­tu­á­lis és morá­lis súlyuk”. Scru­ton és a kon­zer­va­tív párt viszo­nyát úgy írja le, „ő gon­dos­ko­dott arról, hogy mi, poli­ti­ku­sok, intel­lek­tu­á­li­san elég edzet­tek legyünk ahhoz, hogy áll­juk a vitát a kül­vi­lág­gal”.

Szó esett a Bre­xit­ről is, mely­nek kap­csán Gove fel­tet­te a kér­dést: „Mi a barát defi­ní­ci­ó­ja? Olyas­va­la­ki, aki­vel meg­oszt­hatsz egy tit­kot. Nagy-Bri­tan­nia, az USA, Kana­da, Auszt­rá­lia, Új-Zél­and meg­oszt­ják egy­más­sal a tit­ka­i­kat. Az Euró­pai Uni­ón belül viszont nem úgy áll a hely­zet, mint­ha a fran­cia DGSE úgy gon­dol­ná, meg­oszt­hat­ja a tit­ka­it a görög védel­mi minisz­ter­rel.” Robin­son kér­dez­te Gove‑t arról is, hogy létezhet‑e olyan koro­na­ví­rus-lock­down, ami­vel Roger Scru­ton is egyet­ér­te­ne, mire a kan­cel­lá­ria­mi­nisz­ter úgy vála­szolt: a lock­down kom­pa­ti­bi­lis lehet Scru­ton esz­mé­nye­i­vel, ha „a sza­bá­lyo­kat nem ránk eről­te­tik, hanem magunk­tól érez­zük, hogy szükségesek”.

Scru­ton, a filozófus

A har­ma­dik, Scru­ton filo­zó­fi­á­já­ról szó­ló blok­kot Mau­ri­ce Glas­man, a Lon­don Met­ro­po­li­tan Uni­ver­sity poli­to­ló­gia­ta­ná­ra, a Lor­dok Házá­nak tag­ja mode­rál­ta. Első­ként Rémi Bra­gue fran­cia filo­zó­fia­tör­té­nész jelent­ke­zett szó­lás­ra, aki Scru­ton Hogyan legyünk kon­zer­va­tí­vok? c. köny­vét mél­tat­ta. Bra­gue úgy lát­ja, Scru­ton „a fele köny­vet arra hasz­nál­ja, hogy meg­pró­bál­ja kide­rí­te­ni, mi a jó a töb­bi intel­lek­tu­á­lis állás­pont­ban, mi a jó a naci­o­na­liz­mus­ban, mi a jó a szo­ci­a­liz­mus­ban, mi a jó az inter­na­ci­o­na­liz­mus­ban… Ez a tipi­kus kon­zer­va­tív hoz­zá­ál­lás a való­ság­hoz: meg­men­te­ni azt, ami jó, és köz­ben kivág­ni azt, ami rohadt, pozi­tí­van viszo­nyul­ni afe­lé, ami ment­he­tő, fel­té­ve, ha szól­nak mel­let­te erős érvek.” Bra­gue egy anek­do­tát is fel­idé­zett arról, hogyan vált kon­zer­va­tív­vá. Egy­szer bél­mű­tét­je volt, és sebé­sze azt mond­ta neki: „Egy láb­nyit távo­lí­tat­tam el a bele­i­ből. Eltá­vo­lít­hat­tam vol­na töb­bet is, de kon­zer­va­tív a sebé­sze­ti fel­fo­gá­som.” Bra­gue ekkor jött rá, hogy a kon­zer­va­ti­viz­mus lénye­ge azt eltá­vo­lí­ta­ni, ami elrom­lott, nem pedig azt, ami elromolhat.

Az utol­só meg­szó­la­ló Robert P. Geor­ge, a Prince­ton Egye­tem jogász­pro­fesszo­ra, az egye­tem James Madi­son-inté­ze­té­nek veze­tő­je volt. Geor­ge elmond­ta, aki egy­sze­rű­en a klasszi­kus libe­rá­li­sok­kal gyak­ran egyet­ér­tő kon­zer­va­tív­ként írja le Roger Scru­tont, túl­sá­go­san leegy­sze­rű­sí­ti a képet:Scruton a pia­cot „szük­sé­ges­nek, de a tár­sa­da­lom műkö­dé­sé­hez messze nem elég­sé­ges­nek” tartotta,

és a sza­bad­ság sem az egyet­len olyan érték volt a szá­má­ra, ame­lyet a poli­ti­kai dön­té­sek meg­ho­za­ta­la­kor figye­lem­be kell ven­ni, fon­tos­nak tar­tot­ta a közös­ség, a szo­li­da­ri­tás, a tisz­tes­ség, a becsü­let és a hit érté­ke­it is.

Fon­tos elté­ré­se volt a liber­tá­ri­u­sok­tól, hogy az indi­vi­du­a­liz­must elhi­bá­zott­nak tar­tot­ta, és erő­sen hitt a nem válasz­tott köte­les­sé­gek­ben, ame­lyek ter­mé­szet­sze­rű­en, nem pedig szer­ző­dé­ses ala­pon vál­nak köte­les­sé­ge­ink­ké, pusz­tán azért, mert egy bizo­nyos csa­lád­ba vagy hagyo­mány­ba szü­le­tünk bele. Akik pedig xen­o­fób­nak, ide­gen­gyű­lö­lő­nek tar­tot­ták Scru­tont, azok­nak Geor­ge elmond­ta: „a raj­ta kívül álló kul­tú­rá­kat sok­kal job­ban tisz­tel­te, mint prog­resszív kri­ti­ku­sai vala­ha tet­ték vagy teszik”, pél­dá­ul ara­bul tanult csak azért, hogy a Koránt olvas­has­sa. Geor­ge pro­fesszor beszélt Scru­ton Ame­ri­ká­hoz, egy­ko­ri ott­ho­ná­hoz fűző­dő, bonyo­lult viszo­nyá­ról is: sze­rin­te a for­ra­da­lom­el­le­nes Scru­ton „job­ban gyű­löl­te Ame­ri­ka gon­do­la­tát, mint amennyi­re a léte­ző Ame­ri­kát sze­ret­te”, és „vagy ott­hon érez­te magát Ame­ri­ká­ban, vagy fan­tasz­ti­kus szí­né­szi tel­je­sít­ményt nyúj­tott azál­tal, hogy mind­nyá­junk­kal ezt hitet­te el”.

A kon­fe­ren­ci­át szer­ve­ző Roger Scru­ton Leg­acy Foun­da­ti­on tovább­ra is őrzi és ápol­ja Roger Scru­ton mun­kás­sá­gát; a hagyo­má­nyo­san a filo­zó­fus cotsworth‑i farm­ján meg­ren­de­zett Scru­to­pia Nyá­ri Egye­tem a ter­vek sze­rint idén sem marad majd el. 

For­rás: man​di​ner​.hu

%d bloggers like this: