Hírek Vélemények/Publicisztikák Sch­midt Mária cik­ke futó­tűz­ként ter­jed a neten

Sch­midt Mária cik­ke futó­tűz­ként ter­jed a neten

 A hideg­há­bo­rút az USA egyet­len pus­ka­lö­vés nél­kül nyer­te meg!

„Nem magam­nak fut­bal­loz­tam,
hanem a magyar közön­ség­nek, a magyar nép­nek.
Hogy a mi zász­lónk fel­jebb men­jen, mint a mási­ké,
tisz­tel­ve ugyan­ak­kor a máso­di­kat és a har­ma­di­kat is.”

Addig­ra ugyan­is a fő had­szín­tér a harc­me­ző­ről a soft power poli­ti­ka terü­le­té­re helye­ző­dött át, ahol kiüté­ses győ­zel­met ara­tott. A soft power poli­ti­ka azt jelen­ti, hogy nem a had­se­re­gek közöt­ti össze­csa­pás­ban, hanem a tör­té­net­me­sé­lés­ben kell győz­ni. Vagy­is aki­nek a szto­ri­ja képes meg­hó­dí­ta­ni az embe­rek szí­vét, azé a győzelem.

Az ame­ri­kai szoft­po­li­ti­ka a husza­dik szá­zad har­ma­dik har­ma­dá­tól min­dent elsöp­rő siker­rel adta el a világ­nak az ame­ri­kai élet­for­mát, az ame­ri­kai érté­ke­ket, az eze­ket meg­je­le­ní­tő ame­ri­kai kul­tu­rá­lis ter­mé­ke­ken keresz­tül. Min­den csa­tor­nán azt az üze­ne­tet köz­ve­tí­tet­te, hogy amit az USA kép­vi­sel, az izgal­mas, tren­di, máso­lás­ra, de leg­alább­is után­zás­ra érde­mes. Az ame­ri­kai fil­mek, az ame­ri­kai tv-soro­za­tok, az ame­ri­kai zene, az ame­ri­kai spor­to­lók kima­gas­ló tel­je­sít­mé­nyei, egy­től egyig az ame­ri­kai demok­rá­ci­át, az otta­ni poli­ti­kai és gaz­da­sá­gi modellt nép­sze­rű­sí­tet­ték. Olyan ide­a­li­zált képet sugall­va, ami a leg­több­ször köszö­nő viszony­ban sem volt a való­ság­gal. A puha poli­ti­kai ter­mé­kek révén az USA a világ leg­kü­lön­bö­zőbb terü­le­te­in elfo­ga­dot­tá tet­te magát, mert meg­ha­tá­ro­zó befo­lyást gya­ko­rolt az ott élők vágya­i­ra, törek­vé­se­i­re, a jövő­ről alko­tott elkép­ze­lé­se­i­re. Poli­ti­kai és gaz­da­sá­gi cél­ja­it kul­tú­rá­ján keresz­tül erköl­csös­nek lát­tat­ta, a vele szem­ben­ál­ló­két pedig rossz szín­ben tün­tet­te fel.

A szoft­po­li­ti­ká­nak tehát kiemel­ke­dő sze­rep jut abban, hogy egy ország­ra, egy rend­szer­re barát­ként vagy ellen­ség­ként tekin­tünk. Elfo­gad­juk vagy elvet­jük, amit kép­vi­sel, szem­be­sze­gü­lünk vagy máso­lás­ra érde­mes­nek tart­juk érték­rend­jét, pre­fe­ren­ci­á­it. Esz­köz­tá­rá­ban van­nak köz­vet­le­nül és köz­ve­tet­ten ható ele­mek, mód­sze­rek, ezek mind­egyi­ke együtt és külön-külön is fon­tos a kívánt hatás eléré­sé­hez. Ada­go­lá­suk, egy­más­hoz viszo­nyí­tott ará­nyuk meg­ha­tá­ro­zá­sa fon­tos fel­adat, ami­hez a terep és a cél pon­tos isme­re­te ugyan­olyan elen­ged­he­tet­len, mint a kul­tú­ra ter­mé­sze­té­nek és hatás­me­cha­niz­mu­sá­nak feltérképezése.

A puha poli­ti­ka tuda­tos és cél­ra­tö­rő hasz­ná­la­ta alkal­mas arra, hogy egy ország imá­zsát ked­ve­ző vagy ked­ve­zőt­len szín­ben tün­tes­se fel. Arány­lag cse­kély erő­fe­szí­tés­sel sike­rült pél­dá­ul a husza­dik szá­zad ele­jé­re hazánk­kal kap­cso­lat­ban kül­föl­dön egy olyan ked­ve­zőt­len véle­mény­klí­mát kiala­kí­ta­ni, ami jelen­tő­sen hoz­zá­já­rult ahhoz, hogy a nagy­ha­tal­mi dön­té­sek során az első világ­há­bo­rú leg­na­gyobb vesz­te­sé­vé vál­tunk. A hábo­rú­ban ugyan­is sem hazánk, sem a Habs­burg Biro­da­lom, sem a Német Csá­szár­ság nem ismer­te fel a pro­pa­gan­da és a tömeg­be­fo­lyá­so­lás jelen­tő­sé­gét. A már akkor igen­csak pro­fesszi­o­ná­lis tech­ni­kát alkal­ma­zó antant hatal­mak ezzel szem­ben a nega­tív kam­pá­nyok min­den ele­mét a csúcs­ra járat­ták velünk szem­ben. A dez­in­for­má­ci­ót, az ellen­ség dehu­ma­ni­zá­lá­sát, a leg­kép­te­le­nebb rágal­mak ter­jesz­té­sét. Pél­dá­ul azt, hogy a néme­tek min­den bel­ga gyer­mek kar­ja­it könyék­ből levág­ják, hogy így tegyék őket mun­ka­kép­te­len­né, hogy az elfo­gott kato­ná­kat csont­gyá­rak­ban dol­goz­zák fel, ahol töb­bek között szap­pant főz­nek belő­lük. Ami­kor tehát a győz­te­sek legyő­zött ellen­fe­le­ik­ről dön­töt­tek, tudat­alat­ti­uk­ban ezek a kép­te­len vádak is ott motosz­kál­tak. Velünk, magya­rok­kal kap­cso­lat­ban kész­sé­ge­sen elhit­ték, hogy bar­bá­rok vagyunk. Mi vagyunk a ret­te­gett hunok leszár­ma­zot­tai, aki­ket máig nem sike­rült civi­li­zál­ni­uk, ezért ábrá­zol­tak ben­nün­ket goril­lák­ként. Rosszul bánunk a nem­ze­ti­sé­ge­ink­kel, érték­te­rem­tés­re alkal­mat­la­nok vagyunk, ha eltű­nünk, ha meg­sem­mi­sü­lünk, nem kár értünk. Ez a rólunk való gon­dol­ko­dás tük­rö­ző­dött aztán vissza abban a tri­a­no­ni béke­dik­tá­tum­ban, ami amel­lett, hogy súlyo­san igaz­ság­ta­lan és meg­alá­zó volt, való­já­ban nem­ze­ti meg­ma­ra­dá­sunk elle­he­tet­le­ní­té­sét is meg­cé­loz­ta. Az elle­nünk folyó ellen­sé­ges és hazug pro­pa­gan­da aztán évti­ze­de­ken keresz­tül tovább mér­gez­te a rólunk folyó köz­be­szé­det, pél­dá­ul a nácik utol­só csat­ló­sa­ként beszél­tek rólunk, ami vissza­iga­zol­ta, hogy a rólunk dön­tők és a ked­vez­mé­nye­zet­tek helye­sen jár­tak el Tri­a­non­ban, majd az újabb, pári­zsi béké­ben, a II. világ­há­bo­rú után, ami­kor sem­mi­lyen eny­hí­tést, könnyí­tést nem adtak nekünk, sőt. 1956, 1989 idő­le­ge­sen ugyan javí­tott ezen a képen, mert sza­bad­ság­sze­re­te­tünk, hősi­es­sé­günk és önfel­ál­do­zó gesz­tu­sa­ink egy idő­re túl­ra­gyog­ták a velünk tovább­ra is ellen­sé­ges meg­mon­dók erejét.

Most azon­ban, aki­nek füle van a hal­lás­hoz és sze­me a látás­hoz, újra napi szin­ten tapasz­tal­ja az elle­nünk folyó, szűn­ni nem aka­ró rága­lom- és hazug­ság­ára­da­tot. Ennek hatá­sa­it tom­pí­ta­ni, sem­le­ge­sí­te­ni kell, pozi­tív ország­imázzsal bizo­nyí­ta­ni, hogy egy nem­zet­nél sem vagyunk alá­va­lób­bak, akár­mit is állít­sa­nak ellen­sé­ge­ink és azok a hazai szö­vet­sé­ge­se­ik, akik ma is, ahogy száz évvel ezelőtt is, a haza ellen­sé­ge­i­nek olda­lá­ra áll­nak. Vagy azért, mert meg­fi­ze­tik őket érte, vagy azért, mert abban remény­ked­nek, hogy ennek révén elő­nyök­höz jut­nak, vagy azért, mert annyi­ra osto­bák, hogy nem is értik, kik és mire hasz­nál­ják őket.

Szoft­po­li­ti­ká­ra, vagy más néven ország­imázs­ra tehát szük­sé­günk van. Elen­ged­he­tet­le­nül fon­tos, hogy ellen­sú­lyoz­zuk a velünk szem­ben ellen­sé­ges, a hát­rá­nyunk­ra elfo­gult, fize­tett, vagy önszor­gal­mú ellen­pro­pa­gan­dis­ták tevékenységét. 

Ennek a kul­tu­rá­lis esz­kö­zök­kel tör­té­nő befo­lyá­so­lás­nak az egyik leg­fon­to­sabb esz­kö­ze a sport. A sport­nak per­sze ez csak az egyik, bár nem elha­nya­gol­ha­tó fel­ada­ta. A sport ezen­fe­lül ugyan­is közös­ség­épí­tő, a nem­ze­ti büsz­ke­ség meg­élé­sét lehe­tő­vé tevő, a loká­lis begyö­ke­re­zett­ség erő­sí­té­sét szol­gá­ló, a tes­ti egész­ség és a jó kon­dí­ció meg­őr­zé­sét segí­tő esz­köz is. A sport tel­je­sít­mény­re ösz­tö­nöz, éle­sí­ti a ver­seny­szel­le­met, leve­ze­ti a fel­gyü­lem­lett, agresszív indu­la­to­kat, kien­ge­di a gőzt azok­ból a har­ci ösz­tö­nök­ből, amik­nek más­hol nincs tere. Közös­sé­get, sőt csa­pa­tot épít, iden­ti­tást ad. És tovább is van.

Magyar­or­szág sport­nagy­ha­ta­lom. A magya­rok büsz­kék spor­to­ló­ik­ra és meg­be­csü­lik őket. Sport­si­ke­re­ink a leg­job­bak közé lövik fel hazán­kat és kár­pó­tol­nak ben­nün­ket kudar­ca­in­kért, siker­te­len­sé­ge­in­kért. A sport tehát fon­tos. A foci pedig, ami a leg­nép­sze­rűbb tömeg­sport, érte­lem­sze­rű­en a legfontosabb.

Orbán Vik­tor immár évti­ze­des sport­po­li­ti­ká­já­val egy olyan szto­rit akar elmon­da­ni, egy olyan tör­té­net­tel akar­ja felül­ír­ni a Magyar­or­szág­ról szó­ló ellen­sé­ges, rossz hírün­ket ter­jesz­tő rágal­ma­kat, ami sze­rint a magya­rok tehet­sé­ge­sek, siker­ori­en­tál­tak, éle­seszű­ek, ráter­met­tek, a jég hátán is meg­él­nek, ha kell, és ez magya­ráz­za azt, hogy a világ egyik leg­si­ke­re­sebb sport­nem­ze­te vagyunk. Orbán Vik­tor a sport­ra az ország­imázs része­ként néz, mert spor­to­ló­ink eddi­gi tel­je­sít­mé­nyét elég­sé­ges alap­nak tekin­ti ahhoz, hogy épít­hes­sen rá. Meg van győ­ződ­ve arról, hogy spor­to­ló­ink meg­ér­dem­lik, hogy meg­be­csül­jük őket, és hisz abban, hogy viszon­zá­sul ezután is szá­mít­ha­tunk kima­gas­ló ered­mé­nye­ik­re. Tud­ja, hogy a spor­ton keresz­tül úgy sze­rez­he­tünk magunk­nak elis­me­rést, támo­ga­tó­kat, hogy az felül­ír­ja a poli­ti­kai elkö­te­le­ző­dé­se­ket, miköz­ben meg­be­csü­lést vált ki. Ezért indí­tot­ta be hatal­mas sport­tá­mo­ga­tá­si, sta­di­on­épí­té­si prog­ram­ját. Azt is pon­to­san érti per­sze, hogy a sport a világ egyik leg­na­gyobb üzle­te, ami­be érde­mes befek­tet­ni, bekap­cso­lód­ni. A sport­ver­se­nyek meg­ren­de­zé­se, külö­nö­sen a leg­ran­go­sabb, leg­na­gyobb presz­tí­zsű, az olim­pia, fel­he­lye­zi a ren­de­ző orszá­got a tér­kép­re, fel­len­dí­ti turiz­mu­sát, fel­kel­ti irán­ta a leg­szé­le­sebb köz­vé­le­mény figyel­mét. Ezért állt ki az olim­pia ügye mel­lett. Még egy sok­kal kisebb jelen­tő­sé­gű világ­ver­seny, az úszó-vb meg­ren­de­zé­sé­nek nyi­tó­ese­mé­nye is azt bizo­nyí­tot­ta, hogy Buda­pest lát­vá­nyos­sá­ga­i­nak fel­mu­ta­tá­sa és a ren­de­zés nagy­vo­na­lú­sá­ga, olyan szé­les­kö­rű tisz­te­le­tet és tet­szést vál­tott ki világ­szer­te, ami min­den vára­ko­zá­sun­kat felül­múl­ta. Akko­ra elérést biz­to­sí­tott, ami­nek a meg­vá­sár­lá­sa a hir­de­té­si pia­con dol­lár­mil­li­ók­ba kerül és koránt­sem biz­tos, hogy hason­ló­an haté­kony lett vol­na. A sta­di­on­épí­té­sek ezen felül mun­kát adtak a helyi vál­lal­ko­zók­nak, talál­ko­zá­si pon­to­kat hoz­tak lét­re, és ezzel hoz­zá­já­rul­tak a loká­lis kötő­dé­sek megerősödéséhez.

Mind­eze­ket azért bocsá­tot­tam elő­re, mert az Orbán-kor­mány sport­po­li­ti­ká­ját érde­mes ebbe az össze­füg­gés-keret­be helyez­ni, és ezt is figye­lem­be véve ele­mez­ni. Ez az, ami a volt nép­sza­bad­sá­gos, most a 24​.hu újság­író­já­nak nem sike­rült. „Les­gól. Az Orbán-rend­szer sport­po­li­ti­ká­ja” című, most meg­je­lent köny­vé­ben Pető Péter (Prog­ress köny­vek, Nor­an Lib­ro, 2020) meg­pró­bál­ja össze­fog­lal­ni mind­azt, ami az elmúlt évti­zed­ben a magyar sport­ban tör­tént. A szer­zőt érdek­li a sport és sze­re­ti is. Ideo­ló­gi­ai bekö­tött­sé­ge azon­ban meg­aka­dá­lyoz­za abban, hogy tár­gyá­ra elő­íté­le­te­i­től men­te­sen, kicsit kevés­bé elfo­gul­tan néz­zen. Magát bal­ol­da­li­ként hatá­roz­za meg, ami nem az egy­kor a bal­ol­dal­hoz köt­he­tő érté­kek mel­let­ti kiál­lás­ban nyil­vá­nul meg, hanem abban az azo­no­su­lás­ban, ami­vel az azo­kat eláru­ló mai elit­pár­ti ellen­zék mel­lé fel­so­ra­ko­zik. Ezt az ellent­mon­dást ő maga is érzé­ke­li. „Az egyen­lő­ség­pár­ti poli­ti­ka nevé­ben fel­lé­pő kép­vi­se­lők a 2002 és 2010 közöt­ti bal­ol­da­li-libe­rá­lis kor­mány­zás ide­jén magya­ráz­ha­tat­lan módon adták fel a sport­po­li­ti­kát.” Ezt a dön­tést Pető éssze­rűt­len­nek minő­sí­ti. Pedig nem volt az. Elő­ször is, a bal­li­bek nem egyen­lő­ség­pár­ti­ak. Nem vol­tak és ma sem azok. Elit­is­ták vol­tak és marad­tak. Cél­cso­port­juk az a poszt­kom­mu­nis­ta elit, ame­lyik abban érde­kelt, hogy a rend­szer­vál­toz­ta­tás még ma, har­minc év elmúl­tá­val se ered­mé­nyez­zen elit­vál­tást. A sport ezzel szem­ben a ver­seny­ről, a kivá­ló­ság­ról, a közös­sé­gi erő­ről és az össze­tar­tás­ról szól. Ezek azok az érté­kek, amik­ben a bal­li­bek nem hisz­nek, ami­ket nem tar­ta­nak fon­tos­nak. Pető is tisz­tá­ban van ezzel, hiszen meg­ál­la­pít­ja, hogy „A bal­ol­dal­ról érke­ző, a sport tár­sa­da­lom­ban és közös­ség­épí­tés­ben ját­szott sze­re­pé­nek nem érté­sé­ből faka­dó ele­mi ver­seny­sport­el­le­nes­séga libe­rá­lis humán értel­mi­ség poli­ti­kai befo­lyá­sa, kul­tu­rá­lis eli­tiz­mu­sa, a kor­szak libe­ra­li­zált és tech­nok­ra­ta bal­ol­da­li­sá­ga” az oka a bal­li­bek sport­el­le­nes­sé­gé­nek. Orbán Vik­tor sport­po­li­ti­ká­ja ezzel szem­ben közös­ség­épí­tő, sőt alter­na­tív mobi­li­tá­si csa­tor­na­ként is műkö­dik. Közép­pont­já­ban min­den­hol a csa­pat áll, vagy­is a közös­ség. Ami egy­más­ra­utalt­ság, közös erő­fe­szí­tés, a közös sírás, a közös neve­tés jel­lem­for­má­ló élmé­nye. Mint­egy het­ven év kiszá­rí­tás után pótol­ta az orbá­ni sport­po­li­ti­ka a sport alap­ve­tő tár­gyi hiá­nyos­sá­ga­it, javí­tot­ta a spor­to­lók edzé­si, fel­ké­szü­lé­si fel­té­te­le­it, a sport­ban dol­go­zók mun­ka­kö­rül­mé­nye­it, jöve­del­mi lehe­tő­sé­ge­it. Meg­újí­tot­ta szer­ve­ze­te­i­ket, ha kel­lett új struk­tú­rá­kat, műkö­dé­si model­le­ket kez­de­mé­nye­zett. Újra tren­di­vé tet­te a spor­tot, a spor­to­lást, a test­edzést, ami­nek egész­ség­meg­őr­ző és támo­ga­tó sze­re­pét nem lehet elég­gé hang­sú­lyoz­ni. Ahogy azt sem, hogy milyen fon­tos, sőt nél­kü­löz­he­tet­len sze­re­pet ját­szik a sport, ját­sza­nak az edzők, a sport­ve­ze­tők a fia­ta­lok neve­lé­sé­ben. A sport az élet leg­fon­to­sabb dol­ga­i­ra tanít­ja őket. Arra, hogy a győ­ze­lem és a vere­ség egy­mást vál­tó és egy­mást fel­té­te­le­ző részei az éle­tünk­nek. Aki ma győz­tes, hol­nap­ra vesz­tes lehet. Hogy a befek­te­tett mun­ka, szor­ga­lom, alá­zat és kitar­tás nél­kül nem érhe­tünk el sikert, mint ahogy a sze­ren­csét sem nél­kü­löz­het­jük soha, egyet­len pil­la­nat­ra sem. A sport hagyo­mány­át­adás, után­pót­lás­ne­ve­lés, kap­cso­lat­te­rem­tés, együt­tes élmény, a fogya­ték­kal élők revi­ta­li­zá­lá­sa, és még sok min­den más. A sport a közös­ség­re épül, csa­pat nél­kül értel­mez­he­tet­len. A siker­hez, az ered­mény­hez csa­pat kell, és nem csak a csa­pat­spor­tok­ban. Mert kell hoz­zá a szak­mai, lel­ki fel­ké­szü­lést biz­to­sí­tó hát­tér is, és per­sze a csa­lá­di, bará­ti biz­ta­tás, támo­ga­tás, sőt az értő és támo­ga­tó szur­ko­lói bázis is.

Orbán éle­té­nek egyik szen­ve­dé­lye a lab­da­rú­gás. A foci. Vall­ja, hogy a foci az a csa­pat­sport, ami a magya­rok­nak külö­nö­sen láb­ra áll, ami­ben világ­ra­szó­ló sike­re­ket értünk el, és hiszi, hogy újráz­ha­tunk. Fal­vak­ban, váro­sok­ban újít­ta­tott fel sta­di­o­no­kat. Köz­tük van az egy­ko­ri Nép­sta­di­on helyén fel­épí­tett új Pus­kás Aré­na, Buda­pest egyik büsz­ke­sé­ge is. A Pus­kás-sta­di­on kor­sze­rű, nagy­vo­na­lú, a leg­ran­go­sabb világ­ver­se­nyek hely­szí­né­nek is alkal­mas (2020. szep­tem­ber 24-én Szu­per­ku­pa-dön­tőt ren­dez­nek ben­ne). Min­den­nél job­ban kife­jez­te a bal­li­bek viszo­nyát a sport­hoz, a foci­hoz, hogy Buda­pest újon­nan meg­vá­lasz­tott főpol­gár­mes­te­re, az elit­is­ták ked­ven­ce: Kará­csony Ger­gely nem jelent meg a sta­di­on avatásán!

Pro­vin­ci­a­liz­mus

Pető elő­íté­le­tes pro­vin­ci­a­liz­mu­sa miatt nem képes az ország­ha­tá­ron kívül­re emel­ni a tekin­te­tét. Már­pe­dig a sport és ben­ne a foci nem­zet­kö­zi. Egy-egy fon­to­sabb foci­rang­adót mil­li­ár­dok néz­nek szer­te a vilá­gon. Ellen­fe­le­ink foci­ját nem az utol­só tíz évben kel­lett össze­rak­ni, hanem üzle­ti modell­je­i­ket évti­ze­dek gya­kor­la­tá­val ala­kí­tot­ták olya­nok­ra, ami­lye­nek. A foci­ban óri­á­si pénz van. Ezért pénz­mo­sók, ügyes­ke­dők, pénz­em­be­rek veszik körül, sőt hatá­roz­zák meg a játék fel­té­te­le­it. Nem vélet­len, hogy a FIFA nagy­jai: Blat­ter, Pla­ti­ni és a német világ­baj­nok­sá­gi hely­szín kije­löl­te­té­se miatt Bec­ken­ba­u­er ellen is ügyész­sé­gi vizs­gá­la­tok foly­nak. Ügyük el lesz majd sikál­va per­sze, de lebu­ká­suk jel­zi, hogy a mega­pén­zek moz­ga­tá­sa köz­ben min­den határt túl­lép­tek. A Bayern Mün­chen elnö­két jelen­tős érték­re elkö­ve­tett adó­csa­lás miatt letöl­ten­dő bör­tön­bün­te­tés­re ítél­ték. Nem meg­le­pő­en hét­vé­ge­ken kijárt, és bün­te­té­sé­nek több mint a felét el is enged­ték. Min­den Spa­nyol­or­szág­ban ját­szó foci­sztárt elő­vet­tek már adó­csa­lás miatt, hogy euró­mil­li­ó­kat sar­col­ja­nak ki belő­lük. Ennyit a korrupcióról.

A foci­ban a klu­bok, vagy­is a csa­pa­tok mérik össze a tudá­su­kat. A magyar klub­csa­pa­tok­nak egy­más­sal, illet­ve a leg­job­bak­nak a leg­na­gyobb kül­föl­di klu­bok­kal kell meg­küz­de­ni­ük. Azok­kal, ame­lyek­nek az éves költ­ség­ve­té­se fény­évek­kel nagyobb, mint a mi klub­ja­in­ké. Ezek közül a csa­pa­tok közül sok­nak van aka­dé­mi­á­ja. De a pályá­ra kifu­tó sztár­ja­ik közül csak keve­sen jön­nek fel onnan. Túl­nyo­mó több­sé­gü­ket az egész világ­ról vásá­rol­ják össze dol­lár­száz­mil­li­ó­kért. Ért­he­tet­len tehát Pető ver­nyo­gá­sa arról, hogy a magyar csa­pa­tok még nem nevel­ték ki a maguk játé­kos­ál­lo­má­nyát. Pár év alatt kel­lett vol­na? Mi ez, csir­ke­kel­te­tő telep? Pető nem tud­ja, hogy egy pro­fi focis­ta kine­ve­lé­se mennyi eset­le­ges­ség­től függ? Eláru­lom neki, hogy koránt­sem arról van szó, hogy beke­rül egy nyolc-tíz éves srác és tíz év múl­va kijön belő­le egy kivá­ló közép­hát­véd vagy csa­tár. Embe­rek, érzel­mek, elszánt­ság, sérü­lés, csa­lá­di okok stb. mind elté­rít­he­tik, és akkor még arról nem is beszél­tem, hogy végül még­sem lesz olyan jó, mint ami­vel szá­mol­tak, mert még­sem elég tehet­sé­ges, nem elég az elszánt­sá­ga, sérü­lé­keny stb.

Pető a magyar nagy­vál­lal­ko­zók foci­klub­tu­laj­don­lá­sá­ról is lehúz­za a vizes lepe­dőt. De miért? Mert itt nem sora­koz­nak az orosz oli­gar­chák, mint Ang­li­á­ban, hogy bevá­sá­rol­ják magu­kat a foci­ba? Vagy a kata­ri, sza­ú­di, az emi­rá­tus­be­li illet­ve a kínai és japán befek­te­tők? Még­is kinek kéne a magyar csa­pa­to­kat finan­szí­roz­nia? Mi az oka ennek az álszent­ség­nek? Látott már Pető vala­ha olyan foci­meccset, amit a spa­nyol, angol, vagy olasz ligá­ban ját­szot­tak? Sze­rin­te a spa­nyol csúcs­klu­bo­kat nem támo­gat­ja a spa­nyol állam? És a töb­bit? A spa­nyol első­osz­tá­lyú baj­nok­sá­got LaLi­ga San­tan­der-nek hív­ják, mert fő támo­ga­tó­ja Spa­nyol­or­szág egyik leg­na­gyobb bank­ja: a Ban­co San­tan­der. Ennek min­tá­já­ra lett az OTP Bank a magyar első osz­tá­lyú baj­nok­ság fő szpon­zo­ra, ami­nek elnök-vezér­igaz­ga­tó­ja, Csá­nyi Sán­dor a Magyar Lab­da­ru­gó Szö­vet­ség veze­té­sét is elvál­lal­ta. Az MLSZ elnö­ke­ként Csá­nyi kor­sze­rű­sí­tet­te és átlát­ha­tó­vá tet­te a szer­ve­zet műkö­dé­sét. Fel­szá­mol­ta a régi össze­fo­nó­dá­so­kat, kiol­vasz­tot­ta az évti­ze­dek alatt asz­pik­ba fagyott struk­tú­rá­kat és tel­je­sít­mény­re szo­rí­tot­ta a lab­da­rú­gás összes sze­rep­lő­jét. Évek fárad­sá­gos mun­ká­ját for­dí­tot­ta és for­dít­ja arra, hogy a támo­ga­tá­sok hasz­no­su­lá­sát biz­to­sí­tó keret­rend­szer egy­re job­ban működ­jön és az ered­mény­cent­ri­kus gon­dol­ko­dás a magyar fut­ball alap­el­vé­vé vál­jon. Erre a fel­adat­ra a sport, vagy­is a foci irán­ti elkö­te­le­zett­sé­ge és haza­sze­re­te­te miatt vál­lal­ko­zott. Pető ezt sem akar­ja ész­re­ven­ni vagy job­ban mond­va ezt sem érté­ke­li. Nem elég, hogy a magyar focit 1956 után poli­ti­kai aka­rat­tal a mar­gó­ra szo­rí­tot­ta a Kádár-rend­szer, sztár­ja­it elle­he­tet­le­ní­tet­te, elked­vet­le­ní­tet­te, most jön egy magát bal­ol­da­li­nak val­ló újság­író, aki mint­ha azt nehez­mé­nyez­né, hogy a magyar foci és álta­lá­ban a sport nem ama­tőr ala­pon műkö­dik. Akkor talán úgy műkö­dött, ami­kor még úgy hív­ták? És külön­ben is, mikor és hol műkö­dik úgy? A magyar „oli­gar­chák”, ha már Pető annyi­ra sze­re­ti ezt a kife­je­zést, nye­re­sé­gük egy részét a focin, illet­ve a spor­ton keresz­tül vissza­for­gat­ják a közös­be. Hur­rá! Eköz­ben a gaz­da­sá­gi élet sze­rep­lői tanul­nak egy kis sport­sze­rű­sé­get csa­pa­ta­ik­tól, cse­ré­be a sport vilá­ga job­ban meg­ér­ti, hogy a pénz­zel, a támo­ga­tás­sal el kell tud­ni szá­mol­ni. És meg is kell dol­goz­ni érte. Mert az közös érdek, hogy legyen magyar foci, és legye­nek ered­mé­nye­ink. Hogy a druk­ke­rek megint elfog­lal­has­sák örö­mük­ben a kör­utat és végig buliz­zák az éjszakát.

Olim­pia

Pető­nek az sem tet­szett, hogy az Orbán-kor­mány olim­pi­át akart és kiemelt fon­tos­sá­gú­nak nyil­vá­ní­tot­ta az azt szol­gá­ló elő­ké­szü­le­te­ket. Nekünk ugyan­is nem jár az olim­pia, mert drá­ga és külön­ben is töb­be fog kerül­ni, mint a ter­ve­zett. Igaz, hogy ez min­dig, min­den­hol így van, de akkor is. Itt ne legyen. Ne legyen, mert drá­ga, mert csak, mert minek és külön­ben is, nehogy már pozi­tív képet sugá­roz­zunk vele magunk­ról a nagy­vi­lág­ba. Inkább a fran­cia érde­ke­ket szol­gál­juk ki, és fúr­juk meg az egé­szet azzal, hogy kiszer­vez­zük a buda­pes­ti olim­pia mögül a támo­ga­tást, azt a nem­ze­ti egy­sé­get, ami az elin­dí­tá­sa­kor még meg­volt, ahogy azt a Momen­tumnevű szer­ve­zet akti­vis­tái tet­ték, annak a bal­lib értel­mi­ség­nek a támo­ga­tá­sá­val, akik még soha egyet­len nem­ze­ti ügy mögé sem áll­tak be. Az Antall-kor­mány alatt meg­hi­ú­sí­tot­ták a Világ­ki­ál­lí­tást és az elmúlt har­minc évben, ami alatt 12 éven keresz­tül ők áll­tak a kor­mány­rúd­nál, húsz évig irá­nyí­tot­ták Buda­pes­tet, nem hoz­tak lét­re sem­mit, nem épí­tet­tek sem­mit. Csak rom­bol­ni, gátol­ni és aka­dá­lyoz­ni tud­nak. Ezt tet­ték az olim­pi­á­val is, mert nekik fon­to­sabb Párizs, mint Buda­pest. Igaz, hogy Párizs­ban már volt olim­pia, de nekik jár az újrá­zás. Nem tudom, hogy a fran­ci­ák meg­fi­zet­ték őket, vagy csak ráve­zet­ték őket a „helyes útra”, hogy végül is ingyen legye­nek hülyék. Azok lettek.

Ez már ciki

Miköz­ben mil­li­ó­nyi­an nem tud­nak kimen­ni a strand­ra nyá­ron, mert több ezer forint­ba kerül a jegy, a magyar állam az ő pén­zük­ből fel­épít egy a szá­muk­ra lénye­gé­ben hoz­zá­fér­he­tet­len ext­ra modern aré­nát, amit oda­ad hasz­ná­lat­ra egy mul­ti­mil­li­o­mos­nak, hogy pénzt csi­nál­has­son a cégé­nek.” – Pető Péter itt a tel­jes bal­ol­da­li érv­kész­let nehéz­tű­zér­sé­gét beve­ti. Szö­gez­zük mind­járt le, hogy ez nem popu­liz­mus. Ez az objek­tív-füg­get­len szak­ma­i­ság. Na, akkor szá­laz­zuk szét. A stran­dok és a Bala­ton zsú­fo­lá­sig tele vol­tak egész nyá­ron. A hazai turiz­mus min­den rekor­dot meg­dön­tött. Akik fize­tő helyek­re men­tek, azok az Erzsé­bet kár­tyán kapott támo­ga­tást hasz­nál­hat­ták a szál­lás­he­lyek­hez és a ven­dég­lá­tás­hoz. Rászo­ru­lók tíz­ez­re­it tábo­roz­tat­ja a kor­mány Erzsé­bet-tábo­rok­ban, az elmúlt négy évben mint­egy fél­mil­lió főt, amit a balo­sok vala­hogy soha­sem csi­nál­tak. Az per­sze igaz, hogy épí­tet­tünk egy hiper­mo­dern uszó­aré­nát, ahol már lebo­nyo­lí­tot­tunk egy nagyon ran­gos és sike­res úszó-vb‑t, és még továb­bi­a­kat is fogunk.  A mul­ti­mil­li­o­mos, aki­nek „oda­ad­tuk”, világ­hí­rű úszónk, a három­szo­ros olimpiai‑, kilenc­sze­res világ- és tizen­négy­sze­res Euró­pa-baj­nok: Hosszú Katin­ka, aki úszó­is­ko­lát működ­tet ben­ne. Olyan úszó­is­ko­lát, ahol a nála tanu­ló gye­re­kek ins­pi­rá­ci­ót nyer­het­nek pályá­já­ból, sike­re­i­ből, pél­dá­já­ból. Most tény­leg, ezzel mi a baj? Ha kül­föld­re megy, és ott csi­nál úszó­is­ko­lát, akkor azzal vádol­ná Pető a kor­mányt, hogy elül­döz­te a leg­si­ke­re­sebb magyar sportolót.

A Duna Aré­ná­ba egyéb­ként 800 Ft egy fel­nőtt belé­pő, a nyug­dí­jas, illet­ve diák­jegy 500 ft, mert per­sze az Aré­na a nagy­kö­zön­ség szá­má­ra is láto­gat­ha­tó. Sőt, az élspor­to­lók szá­má­ra fenn­tar­tott helye­ken folyó edzé­sek­be is bepillanthatnak.

Pető Péter azt is nehez­mé­nye­zi, hogy a Nem­zet Spor­to­lói túl sok pénzt kap­nak, ahogy az olim­pi­ai baj­no­ka­ink is. Mennyi len­ne az elég? Kit becsül­jön meg nem­ze­ti közös­sé­günk, ha nem azo­kat, akik­re büsz­ke lehet, akik tudá­suk­kal, mun­ká­juk­kal, kitar­tá­suk­kal fel­ju­tot­tak a csúcs­ra, büsz­ké­vé és bol­dog­gá tet­ték nem­ze­ti közösségünket?

Néhány hete hunyt el a három­szo­ros olim­pi­ai baj­nok vízi­lab­dá­zó, Bene­dek Tibor. Az egész ország meg­gyá­szol­ta. Ha más­ból nem, ebből meg­ért­het­te vol­na Pető, hogy milyen ragasz­ko­dó sze­re­tet érzett irán­ta min­den magyar. Párt­ál­lás­tól füg­get­le­nül. Mert min­den ered­mé­nyé­vel, sike­ré­vel és győ­zel­mé­vel győz­tes­sé tet­te a nem­ze­tet. Min­ket. Mind­annyi­un­kat. Min­ket, akik lus­ták, tehet­ség­te­le­nek és gyen­gék vagyunk. Helyet­tünk, értünk is küz­dött. És min­dig győ­zött. Sze­ret­tük és meg­be­csül­tük érte.

Min­den, a sport­ba menő forint jó hely­re megy. Mert min­ket is, gye­re­ke­in­ket is, uno­ká­in­kat is szol­gál. Köz­vet­ve és köz­vet­le­nül is. Akkor is, ha fel­újí­tott intéz­mé­nye­i­ben kul­tu­rált körül­mé­nyek között spor­tol­ha­tunk, ha hasz­nál­ha­tó toa­lett és tuso­ló is van ben­ne. (Tudom, hogy ez Pető és a töb­bi bal­ol­da­li meg­mon­dó sze­rint maga a feles­le­ges luxus, ami­re nem sza­bad az adó­fi­ze­tők pén­zé­ből köl­te­ni. Sze­rin­tük ugyan­is az a nor­má­lis, ha izzad­tan, büdö­sen megyünk utá­na utunk­ra.) Akkor is, ha kézen fog­juk a gyer­me­ke­in­ket, az uno­ká­in­kat, és együtt szur­ko­lunk ben­nük a csapatunknak.

Én ez utób­bit szoktam.

Sch­midt Mária 

Czi­bor Zoltán 

For­rás: lat​o​szog​blog​.hu