Hírek Vélemények/Publicisztikák Rod Dre­her: Kék Ame­ri­ka és Piros Amerika

Rod Dre­her: Kék Ame­ri­ka és Piros Amerika

ROD DREHER

Az ame­ri­kai elnök­vá­lasz­tás való­szí­nű­leg azon múlik majd, hogy az ame­ri­kai válasz­tók hogyan felel­nek a kér­dés­re: „Egyéb­ként ez kinek az országa?”

Rod Dreher: Kék Amerika és Piros Amerika

Bár a mainst­ream ame­ri­kai média alig szá­molt be róla, de a texa­si – mexi­kói hatá­ron nap­ról nap­ra rom­ló hely­zet nem­csak mig­rá­ci­ós vál­ság­gá, hanem alkot­má­nyos vál­ság­gá is fajul.

Íme, miért: Joe Biden 2021-es hiva­tal­ba lépé­se óta a határ­őr­ség ügy­nö­kei hat­mil­lió, az Egye­sült Álla­mok hatá­rát átlé­pő ille­gá­lis beván­dor­lót vet­tek őri­zet­be. Csak tavaly decem­ber­ben az ügy­nö­kök vala­mi­vel több mint három­száz­ezer ille­gá­list fog­tak el – ez egy hóna­pos rekord. Ez olyan, mint­ha Győr­ből és Sze­ged­ről min­den fér­fi, nő és gye­rek egy hónap alatt Ame­ri­ká­ba köl­töz­ne – így talán érzé­ke­li az olva­só a vál­ság mértékét.

Miu­tán Greg Abb­ott texa­si kor­mány­zó éve­ken át hiá­ba könyör­gött Washing­ton­nak, hogy tegyen vala­mit az álla­mát súj­tó prob­lé­ma ellen, a repub­li­ká­nus poli­ti­kus meg­pa­ran­csol­ta a texa­si Nem­ze­ti Gár­da tag­ja­i­nak – akik egyéb­ként az ő fenn­ha­tó­sá­ga alá tar­toz­nak –, hogy sze­rel­je­nek fel határ­ke­rí­tést a Rio Gran­de egyes része­i­re. Még­pe­dig azzal a cél­lal, hogy vissza­tart­sák a az ille­gá­lis beván­dor­ló­kat az átke­lés­től. Washing­ton azon­ban arra uta­sí­tot­ta a határ­őr­ség ügy­nö­ke­it, hogy távo­lít­sák el a kerí­tést, majd Texas szö­vet­sé­gi pert indí­tott az Egye­sült Álla­mok kor­má­nya ellen, mond­ván: ha Washing­ton nem fog­ja meg­vé­de­ni Texast az invá­zió ellen, akkor Texas majd meg­vé­di önma­gát. A leg­fel­sőbb bíró­ság azon­ban úgy dön­tött, hogy a beván­dor­lá­si kér­dé­sek a szö­vet­sé­gi kor­mány hatás­kö­ré­be tartoznak.

Greg Abb­ott texa­si kor­mány­zó vissza­vág: dél- és közép-ame­ri­kai ille­gá­lis beván­dor­lók érkez­nek Kama­la Har­ris ame­ri­kai alel­nök hiva­ta­los washing­to­ni rezi­den­ci­á­já­hoz 2022. szep­tem­ber 15-én, miu­tán Abb­ott oda irá­nyí­tot­ta őket. (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

És álta­lá­ban ez len­ne egy ilyen ügy vége. A leg­fel­sőbb bíró­ság dönt, az ügy lezár­va. De nem Texas­ban. Abb­ott kor­mány­zó ugyan­is vissza­fi­zet­te a köl­csönt, és nyi­lat­ko­za­tot adott ki, misze­rint Texas tovább­ra is azt fog­ja ten­ni, amit a szö­vet­ség nem: meg­vé­di önma­gát. A kerí­tés tehát vissza­ke­rült, és Ame­ri­ka-szer­te huszon­öt repub­li­ká­nus kor­mány­zó nyil­vá­no­san támo­gat­ta texa­si kol­lé­gá­ját. Mon­da­nunk sem kell, hogy Donald Trump, a Repub­li­ká­nus Párt elnök­je­lölt­je támo­gat­ja Abbottot.

Ez egy súlyo­san desta­bi­li­zá­ló helyzet. 

Biden szö­vet­sé­gi parancs­nok­ság alá helyez­he­ti a texa­si Nem­ze­ti Gár­dát, de van okunk kétel­ked­ni abban, hogy ők az ame­ri­kai elnök­höz len­né­nek hűsé­ge­sek az állam kor­mány­zó­ja helyett, még­pe­dig azért, mert a texa­si­ak­nak ele­gük van a több évti­ze­des mig­rá­ci­ós vál­ság­ból, ami­nek meg­ol­dá­sá­ra Washing­ton­ban lát­ha­tó­an nincs haj­lan­dó­ság. Ha a nem­ze­ti gár­dis­ták – ami egy­faj­ta álla­mi milí­cia, ame­lyet álta­lá­ban csak zavar­gá­sok ide­jén hasz­nál­nak a rend hely­re­ál­lí­tá­sá­ra vagy ter­mé­sze­ti kataszt­ró­fák ide­jén – meg­ta­gad­ják az elnök tör­vé­nyes paran­csát, Ame­ri­ka veszé­lyes terü­let­re lép­ne. Ha ez meg­tör­té­nik, és ha ez a mig­rá­ci­ós vál­ság miatt követ­ke­zik be, akkor az egyet jelen­te­ne azzal, amit a tár­sa­da­lom­tu­dó­sok a két Ame­ri­ka „sűrí­tett szim­bó­lu­má­nak” hív­nak. A sűrí­tett szim­bó­lum egy jel­kép, amely szá­mos érzel­met és ötle­tet kép­vi­sel. E patt­hely­zet ese­tén pedig a vita, hogy kinek az orszá­ga Ame­ri­ka, úgy fel­lán­gol majd, ahogy a pol­gár­há­bo­rú (1861 – 65) óta nem.

Nem újdon­ság, hogy

az Egye­sült Álla­mok poli­ti­ka­i­lag és kul­tu­rá­li­san olyan mér­ték­ben pola­ri­zált, ami­lyen nem volt a pol­gár­há­bo­rú óta. 

Ezt bizo­nyít­ják az ame­ri­ka­i­ak által a külön­bö­ző olda­lak azo­no­sí­tá­sá­ra hasz­nált kife­je­zé­sek, mint pél­dá­ul a „Kék Ame­ri­ka”, a libe­rá­li­sok és demok­ra­ták, akik a nagy­vá­ro­sok­ban és a ten­ger­par­to­kon élnek, és „Piros Ame­ri­ka”, a kon­zer­va­tí­vok és repub­li­ká­nu­sok, akik az ország szívé­ben és a vidé­ki terü­le­te­ken koncentrálódnak.

És ott van­nak még a faji, osz­tály- és nemi különb­sé­gek. A Piros Csa­pat álta­lá­ban inkább fehér, fér­fi és mun­kás­osz­tály­be­li, a Kék Csa­pat inkább vala­mely kisebb­ség­hez kötött, nő, és a sze­gé­nyek és a gaz­da­gok sza­va­za­ta­i­tól függ. A kékek a töme­ges mig­rá­ci­ót kul­túr­po­li­ti­kai kér­dés­ként része­sí­tik előny­ben. Soha nem fárad­nak el azt mon­do­gat­ni, hogy „a sok­szí­nű­ség a mi erős­sé­günk”, de van még egy jó okuk: mert a mig­rán­sok szin­te min­dig a demok­ra­ták­ra sza­vaz­nak. A piro­sak rész­ben azért utál­ják a beván­dor­lást, mert túl gyor­san vál­toz­tat­ja meg az ország kul­tú­rá­ját. A Chi­ca­gói Egye­tem ­2022-es köz­vé­le­mény-kuta­tá­sa sze­rint a kon­zer­va­tív sza­va­zók két­har­ma­da azt vála­szol­ta, hogy egy­re inkább ide­gen­nek érzi magát a saját hazá­já­ban. És miért ne ten­nék? Tavaly a kül­föl­di szü­le­té­sű ame­ri­ka­i­ak ará­nya elér­te a tizen­öt szá­za­lé­kot, ami rekord­ma­gas­ság. Ez talán nem len­ne nagy baj, ha az ame­ri­kai kul­tú­ra erő­sebb és maga­biz­to­sabb len­ne, és képes len­ne a beván­dor­ló­kat a közös ame­ri­kai nor­mák­hoz asszi­mi­lál­ni. De nem, közel sem erről van szó.

Az Egye­sült Álla­mo­kat egy mene­dzsere­lit ural­ja, amely a „demok­rá­ci­át” saját érté­ke­i­vel tár­sít­ja, ame­lyek maguk­ban fog­lal­ják a „sok­szí­nű­ség, egyen­lő­ség és befo­ga­dás” ideo­ló­gia irán­ti ref­le­xív elkö­te­le­zett­sé­get, nem­csak meg­bé­lye­gez­ve, de hát­rá­nyos hely­zet­be is hoz­va a fehé­re­ket, a fér­fi­a­kat, a hete­ro­sze­xu­á­li­so­kat és a kon­zer­va­tí­vo­kat. Ugyan­ez az elit erős szó­szó­ló­ja az LMBTQ-moz­ga­lom­nak, még a transz­ne­mű­ség­ről kis­gyer­me­kek­nek szó­ló taní­tá­sá­nak is. Ezek a veze­tői eli­tek nem­csak a kor­mány­ban, hanem a tudo­má­nyos élet­ben, a médi­á­ban, az úgy­ne­ve­zett Nagy Biz­nisz­ben, min­den fon­tos intéz­mény­ben is jelen van­nak. Még az ame­ri­kai had­se­reg is elfo­gad­ta a „sok­szí­nű­ség, egyen­lő­ség és befo­ga­dás” hár­ma­sát! Vagy hal­lott már a ked­ves olva­só az ame­ri­kai hadi­ten­ge­ré­szet hiva­ta­los drag queen „digi­tá­lis nagy­kö­ve­té­ről”? Ha ame­ri­kai kon­zer­va­tív vagy, könnyen belát­ha­tod, hogy Biden nyit­va tart­ja az Egye­sült Álla­mok déli hatá­rát egy olyan poli­ti­ka része­ként, amely a hoz­zánk hason­ló ame­ri­ka­i­ak meg­ve­té­sé­re irányul.

A magyar kon­zer­va­tí­vok és más, az euró­pai jobb­ol­dal­hoz tar­to­zók tud­ják, hogyan műkö­dik ez: ami­kor Brüsszel a „demok­rá­cia” és a „jog­ál­la­mi­ság” olda­lán száll harc­ba, akkor eze­ket a kife­je­zé­se­ket az euró­pai eli­tek által köve­tett poli­ti­kák és célok támo­ga­tá­sa­ként hatá­roz­za meg. Újév nap­ján a Finan­cial Times, a glo­bá­lis mene­dzse­ri elit hír­le­ve­le komor vezér­cik­ket tett köz­zé, amely­ben kije­len­tet­te, hogy az őszi elnök­vá­lasz­tá­son „maga az ame­ri­kai rend­szer sze­re­pel a sza­va­zó­la­po­kon”. Ebben nem téved­nek. Aztán meg azt mond­ják, hogy az ame­ri­kai sza­va­zók­nak válasz­ta­ni­uk kell „egy olyan elnök között, aki az Egye­sült Álla­mok demok­ra­ti­kus rend­sze­rét kép­vi­se­li, és egy olyan ember között, aki meg­fo­gad­ta, hogy fel­rúg­ja a játékszabályokat”.

Nos, igen, a kép­let bizo­nyo­san így néz ki a Finan­cial Times szer­kesz­tő­sé­gé­nek magas lová­ról, de nem Piros Ame­ri­ka aggó­dó és dühös városaiból.

A kon­zer­va­tí­vok való­ban olyan embert lát­nak Joe Biden­ben, aki a rend­szert kép­vi­se­li – és éppen ez a prob­lé­ma vele! Trump jogi gond­jai pedig azért nem fáj­nak a leg­több repub­li­ká­nus sza­va­zó­nak, mert úgy gon­dol­ják, hogy a rend­szer ugyan­azért gyű­lö­li a volt elnö­köt, mint ami­ért a hoz­zá hason­ló­kat is. De Trump győ­zel­me leg­alább meg­hi­ú­sí­ta­ná ennek a rend­szer­nek a műkö­dé­sét, és úgy tűnik, ez az, amit a támo­ga­tói leg­in­kább szeretnének.

Bár­mi­lyen elkép­zel­he­tet­len volt 2020. janu­ár 7‑én, Trump­nak igen­is nagyon jó esé­lyei van­nak arra, hogy vissza­tér­jen a Fehér Ház­ba. Ez egyéb­ként kivá­ló hír len­ne Magyar­or­szág­nak, ame­lyet a Biden-kor­mány­zat alatt olyan tisz­te­let­tel kezel­tek, mint egy texa­si határ men­ti kisvárost.

Gon­dol­junk csak bele: miért kel­le­ne a kon­zer­va­tív ame­ri­kai sza­va­zók­nak egy olyan rend­szer jelölt­jét támo­gat­ni­uk, amely az Ame­ri­ká­ba ille­gá­li­san érke­ző kül­föl­di­ek érde­ke­it az ame­ri­kai tár­sa­ik elé helye­zi? Miért sza­vaz­za­nak olyan jelölt­re, aki egy olyan poli­ti­kai, gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis rend mel­lett áll ki, amely ide­gen­ként, sőt ellen­ség­ként keze­li őket saját orszá­guk­ban? Az ijesz­tőbb prob­lé­ma azon­ban a követ­ke­ző: akár­ki nyer novem­ber­ben, lehe­tet­len­nek tűnik fel­tar­tóz­tat­ni azt a kul­tu­rá­lis dina­mi­kát, amely szét­zi­lál­ja Amerikát.

A sok­szí­nű­ség csak akkor lehet erős­ség, ha elő­ször az egy­sé­gen alapul. 

Egy olyan egy­sé­gen, amely­ben az ame­ri­ka­i­ak koráb­ban osz­toz­tak, de már nem így van, miu­tán az ural­ko­dó osz­tá­lyok és intéz­mé­nye­ik azt gon­dol­ták, hogy a hét­köz­na­pi ame­ri­ka­i­ak gond­jai és érté­kei leg­fel­jebb egy meg­ol­dan­dó prob­lé­má­nak tekinthetők.

Az ame­ri­ka­i­ak ugyan­ab­ban az ország­ban élnek, de külön­bö­ző világokban.

A szer­ző író, szer­kesz­tő, 
a Danu­be Ins­ti­tu­te főmunkatársa

For­rás: magyar​nem​zet​.hu