Pont, mint a létező szocializmus!
Alan Sokal, a Harvardon és a Princetoni Egyetemen végzett matematikus és fizikus professzor egy nap úgy gondolta, megtréfálja az öntelt, magas lóról értekező, önmaguk fontosságától elájuló nemzetközi tudományos elitet. 1996-ban egy komolynak látszó tanulmányt adott le a világhírű Duke University Press Social Text című folyóiratába. Értekezésének címe: „Transgressing the Boundaries: Towards a Transformative Hermeneutics of Quantum Gravity”. Szabad fordításban ez valahogy így hangzik: A határok átlépése: a kvantumgravitáció transzformatív hermeneutikája felé. A tudományos életet új megvilágításba helyező írás annak rendje és módja szerint meg is jelent a rangos folyóiratban. A tudomány oltárán tehát újabb hivatkozások születtek, hiszen Alan Sokal a szakma szabályai szerint ideológiailag csak egy körhöz tartozó gondolkodók (a félreértések elkerülése végett: ezek nem jobboldaliak voltak) „kutatásaival” egészítette ki a saját felfedezését, aminek a lényege: a kvantumgravitáció egy társadalmi és nyelvészeti konstrukció csupán. Ezt ne próbálják értelmezni, felesleges. Rögtön megtudják, miért.
Alan Sokal ekkor nem úgy viselkedett, mint ilyenkor egy átlagos magyar bölcsész tudós, vagyis nem rohant a számítógéphez felvezetni az MTMT-indexébe az új cikkét. Nem is nyomozta le azonnal, hogy ez hány pontot ér a tudománymetriában, és a haverjait sem hívta fel azzal hízelegve, hogy „idéztelek ám, majd te is idézz!”.
Nos, Alan Sokal nem ezt tette. Hanem várt. Egy napot, két napot, egy hetet, két hetet, három hetet… De nem történt semmi. Mindenki tudomásul vette, hogy gazdagodott a tudomány az új írással.
És akkor becsapott a jó nagy magyar alföldi ménkű. Csak úgy zúgott a sok tudományos fej a hanghatástól és a sokktól. Alan Sokal ugyanis, megelégelve a várakozást, a Lingua Franca folyóiratban közzétette: konkrétan hülyét csinált a Duke University rangos szakmai folyóirat szerkesztőiből, tudományos tézise pestiesen szólva egy baromság. Azt akarta tesztelni, feltűnik‑e, hogy tudományos cikke egy kamu. Vagy elég az, ha ideológiailag rendben van a tézise, formálisan körüludvarolja a magasságos baloldali szürkeállományt azzal, hogy rájuk hivatkozik.
Terroristák és propagandisták
Karsai László írását IDE kattintva olvashatják!
Alan Sokal később egy interjúban elmondta, az ösztönözte az átverésre, hogy elolvasta a Higher Superstition című könyvet, amiben Paul R. Gross és Norman Levitt szerzők azt állították: egyes bölcsészettudományi folyóiratok bármit lehoznak, amiben „megfelelő baloldali gondolat található” vagy kellő mennyiségben idéznek ismert balos szerzőktől.
De térjünk át inkább a hazai vizekre, mert ha globális színtéren ez zajlik, képzeljék el, mi lehet Magyarországon, az itteni provinciális tudományos magaslatokban. Na jó, inkább ne képzeljék el. Látszatra itt jobb a helyzet, hiszen nálunk a marxista emlőkön nevelkedett Romsics Ignácok és Karsai Lászlók uralkodnak a mindenkori tudomány hitelessége felett, hogy a „hagymázas teóriák és összeesküvés-elméletek” ne ronthassák meg a bátor ifjúság gondolkodását. Igaz, ők már nem marxisták, mert a rendszerváltozás környékén az egyik reggel liberálisként ébredtek fel. Hölgyeim és uraim, történnek még csodák a mi életünkben is!
Meg itt van Karsainak a negyvenéves sérelme, ami felett nem tud napirendre térni, ugyanis anno a „mumus Raffay” antikommunista művek terjesztésével vádolta meg. Persze ekkoriban a vegytiszta kommunista családi háttérrel rendelkező Karsai annyira volt antikommunista, mint maga Lenin 1917-ben. Például a Marx és Engels a nemzeti kérdésről című munkájában 1980-ban Karsai még olyan vulgármarxista ömlengéssel éljenezte a rendszert, hogy maga Bakunyin is elégedetten csettintett erre a pokolban. Mármint ha Belzebub elvitte hozzá az információt.
Sajnos terjednek ám más folyosói rémhírek is. Kovács Kálmán, a Veritas munkatársa egy – nem tudok máshogy fogalmazni – kedves történetet osztott meg Karsairól a napokban. Idézem: „Ha ő Raffay Ernőről folyosói diákpletykákat terjeszt nyilvánosan, akkor én meg hadd szolgáljak eggyel vele kapcsolatban. 1997 őszi félévében vettem föl a Fejezetek a 20. századi egyetemes történelemből című előadott kurzust, ahol ő is tanított. A szeminaristái szerint a holokauszt szemináriumán nyilvánosan kérkedett azzal, hogy pénzért a New York‑i főrabbiról is bebizonyítja, hogy antiszemita.” Ajaj! Pont ez hiányozna még!
Nem tudjuk sokkal komolyabbra fordítani a szót Szabó Ervin ügyében sem. Tehát Karsai logikája szerint ha Szabó Ervin nem ért egyet Lenin pártépítési koncepciójával, akkor nem is tervezhette Tisza meggyilkolását. 2010-ben én tártam fel először összefüggésekbe ágyazva Szabó Ervin magyargyűlölő életművét és terrorista szervezkedésének hátterét. A Google kereső már mindent kiad ezzel kapcsolatban. Ajánlom az érdeklődők figyelmébe a Nagy Magyarország című történelmi folyóirat korabeli számait is. De foglalkoztak a témával olyan – jobboldali elfogultsággal nem vádolható – szerzők is, mint például Vas Zoltán, Dalos György, Konrád György, Bozóki András, Remete László. És természetesen újabban Hatos Pál is.
Valóban sok mindent nem értek a Karsai-féle tudományos érvelésben. Elzász-Lotaringia? Bismarck? Vilmos császár? Hogy kapcsolódik ez a szabadkőműves-vitához? Mindez miképp cáfolja Raffay Ernő magyar szabadkőműves-dokumentumokra épülő állításait?
De a legjobb Karsai írásának a vége. Szerinte nyilvánvaló, hogy Ungváry mélyen sajnálja már, amit leírt a román nácik mentegetésével kapcsolatban. (A konkrét esetet lásd: Kígyóznak a történelem kígyói című írásban, MN, 2020. július 16.) Ugyan ilyesmit sehol nem mondott Ungváry, de Karsai szerint nem lehet másként: sajnálja és kész. Karsai tudja, Ungváry egészen biztosan kihagyja az inkriminált tézisét a következő kiadásból. Már ha lesz következő kiadás. És ha kihagyja. De Karsai ezt írta, tehát biztos így lesz. Szakály pedig még mindig nem bírálta felül magát, tehát az ő tette menthetetlen, míg Ungváryé elnézhető. Aki ugyan szintén nem bírálta felül magát, de Karsai szerint biztosan megteszi.
Még azt sem tudom mondani, hogy a gondolatmenet ellentmond a formális logikának, ugyanis képtelenség még ebbe a fogalmi keretbe is beágyazni. A premisszája, amiből levonja a konklúziót, még meg sem történt, és nincs semmi arra utaló jel, hogy valaha be fog következni. Egy elképzelt jövőképből vonja le a következtetést. Pont mint a létező szocializmus! És a magyarok folyamatos nácizása. Ez már nem egyszerű csúsztatás, valami olyan groteszk abszurditása a történészi világnak, amire nincsenek szavak. Itt tart ma a tudományos érvelés? Vagy mindig is itt tartott, csak most derül ki?
A nácirelikvia-seftelő Ungváry Krisztián mellett azért ne menjünk el ilyen elegánsan. Olyan súlyos történelemhamisító állítást tett, amire nem volt még példa. Ez nem egyszerűen trehányság, hanem a szakmai alkalmatlanság csúcsa.
Mindeközben az ügyben illetékes történészszakma hallgat. Senki nem szólt semmit. Senki! Egy ember nem volt, aki felülemelkedett volna a gyávaságán, és azt mondja: „Elég volt, Ungváry! Eddig és ne tovább!” Hallgat az egész médiájuk, hallgatással falaz az értelmiségi holdudvaruk. Mindenki hallgat!
Azért némák, mert cinkosok.
Eltévedtek a hazugságaik labirintusában, elvesztették a hitelességnek még a látszatát is. Szervezett módon és összehangoltan most is félrevezetik az embereket, pontosan ugyanúgy, ahogy a szabadkőművesek ügyében.
Forrás: Magyar Nemzet /Szakács Árpád, Lovas István-sajtódíjas újságíró