Hírek Vélemények/Publicisztikák Plakát Weinstein falán

Plakát Weinstein falán

HOLLYWOOD – Kvóták és nemek összemosása a filmiparban

Szigorított a legjobb film fő kategória elnyerésének feltételrendszerén az ­Oscar-díj kiosztásáért felelős amerikai Film­­művészeti és Filmtudományi Akadémia: 2024-től csak azok a filmek kaphatják meg a szakma legnagyobb presztízsű elismerését ebben a kategóriában, ahol a stáb tagjai és a film szereplői között is szerepelnek különböző kisebbségek. Az erőszakkal kikényszerített polkorrektség mellett mindeközben a 2021-es Berlinalén összevonják a férfi és női színészi kategóriákat: jöhet a totális gendersemlegesség. De vajon mindez mennyit használ majd a szakmának és végső soron a nézőknek?

Az Oscarnál négy kritériumból kettőt kell teljesítenie az adott filmnek, hogy egyáltalán jelölhessék: elsőként a film szereplői között kell lennie legalább egy főszereplőnek vagy fontosabb mellékszereplőnek, aki valamilyen faji/etnikai kisebbségből származik, a szereplők legalább harminc százalékának kell két „alulreprezentált” kisebbségből származnia, vagy a film sztorijának kell egy ilyen kisebbség ügyével foglalkoznia. A második kritérium szerint a film készítői között legalább két vezető szerepben dolgozzanak alulreprezentált csoportokból érkező emberek, minimum hat másik stábtag tartozzon faji vagy etnikai kisebbséghez, esetleg a stáb harminc százaléka legyen valamelyik kisebbség tagja. A harmadik és negyedik kritérium pedig a gyakornokok és a filmek marketingcsapatának kiválasztásánál vár el hasonló arányokat.

A filmakadémia kisebbségnek veszi a nőket, a színes bőrűeket, az LMBTQ-közösség tagjait és a fogyatékkal élőket. Ezek az elvárások nem vonatkoznak az idei és a következő két Oscar-évad jelöléseire, bár a kategóriában jelölt filmek készítőinek a 94–95. évadban már úgynevezett „sokszínűségi jelentést” kell leadniuk a produkcióról. Az akadémia szerint a szabványok komoly és hosszú távú hatással lesznek majd a filmiparra, és az elvárás egyáltalán nem nonszensz. Nehéz velük egyetérteni.

Az utóbbi évek nagy média- és társadalmi visszhangot gerjesztő botrányai és mozgalmai, a #MeToo, az #OscarIsSoWhite vagy a #BlackLives­Matter gyökeres változást követeltek, a szakma a tarkóján érezte a nyomást. Izzad a tenyerük, próbálnak megfelelni, kínosan igyekeznek kerülni a „nem megfelelő” megnyilvánulásokat, mert a felheccelt közönség bizony büntet. Nyilvános megbélyegzéssel, elfordulással, végül a mozipénztárak elkerülésével. A tét óriási, hiszen a koronavírus-járvány már nem csupán a legfiatalabb nemzedékeket fordította a végtelen választási lehetőséget biztosító streamingszolgáltatók irányába, ahol pikk-pakk összedobnak tartalmakat az adott korcsoportú, etnikumú vagy szubkultúrába tartozó közönségnek. A klasszikus értelemben vett filmipar bajban van, és hiá­ba próbálkozik, ezen a pályán nem tudja felvenni a versenyt.

A trend egyértelmű, idén először az Oscar történetében már oda is ítélték a legjobb film díját egy nem angol nyelvű alkotásnak, a dél-koreai Élősködőknek – ám ezzel a lépéssel egyúttal sajnos zárójelbe tették az elmúlt jó kilencven év többi távol-keleti vagy akár európai mesterműveit is. Az akadémia vajon hirtelen felébredt, szembenézett egyre gyászosabb nézettségi mutatóival, és óriási fáziskéséssel megpróbál nyitni a világ filmművészetére?

Attól nem kell tartani, hogy az új szabályok értelmében mostantól a legnagyobb rendezők kizárólag transznemű, tolószékes fekete leszbikusok hányatott sorsáról fognak regélni, de lényegi pozitív változásokra sincs komoly esély. A megkövetelt arányok és korlátozások kifejezetten kirakatszerűek.

A stúdiók elintézhetik annyival, hogy felvesznek pár indiai gyakornokot kávét főzni, néhány hölgyet a marketingcsapatba vagy kellékesnek, és máris „sokszínű”, azaz nominálható lesz a film. Körülbelül annyi értelme van tehát az akadémia kvótázásának, mintha anno Harvey Weinstein dolgozószobájának falára feminista motivációs plakátot függesztettek volna ki.

A Women and Hollywood statisztikái szerint 2018-ban a száz legtöbb bevételt hozó film mindössze kilenc százalékában volt kiegyensúlyozott a nemek aránya a szereposztásban, de a filmszakma kreatív munkaköreiben még kevésbé jelennek meg a nők. Ebben a száz legtöbb bevételt termelő filmben 1566 ember dolgozott a kamera mögött, 81,5 százalékuk férfi. 112 rendező közül csupán öten voltak nők, a forgatókönyvírók és producerek esetében 14 és 21 százalék az arány, a zeneszerzőknél viszont a száz játékfilmre három női komponista jutott. A legtöbbet kereső színészek listáján idén a top tízbe egyetlen nő sem fért fel, és hiába hangzik el egyre hangosabban minden évben a hölgy rendezők mellőzése, kilencven év alatt Kathryn ­Bi­gelow­ volt az egyetlen direktor, aki nőként Oscar-díjat kapott. Így már kevésbé hangzik jól a gendersemleges massza és az úgynevezett egyenlőség elve, nem igaz?

A filmipar korifeusai érzik, hogy valami van a fülük mögött, és most talán vezekelni próbálnak. Talán védeni gazdasági érdekeiket. A Berlinale vezekel polkorrektségével, miután bejelentették, hogy a jövőben nem fogják kiadni a fesztivál első igazgatójáról elnevezett Alfred Bauer Ezüst Medve díjat, amelyet január végén felfüggesztettek a Bauer náci múltjára vonatkozó sajtóértesülések nyomán. A szuperhősfilmek, franchise-ok, folytatások, remake-ek és rebootok biztonsági játékának pocsolyájában vergődő Hollywood vezekel, amiért évtizedeken át jól tartott szexuális nagyragadozókat, és amiért képtelen szabadulni ősrégi berögződéseitől. Vajon mostantól több jó film és eredeti történet fog születni, vagy két plusz színes bőrű karakter landol majd az ezredik Star Wars-film forgatókönyvében?

Oscar úgy viselkedik, mint egy frissen kinevezett, túlbuzgó főnök, akinek nincs türelme a mélyebb, strukturális átalakításhoz, hanem a kívánt gyors eredmény reményében túlkapásokkal, rendeleti változtatásokkal próbálja átsatírozni elődei hibáit. Megúszósan, legalább kifelé, a közvélemény megelégedésére. Látszatdöntéseket hozni viszont óriási tévedés az egyenlő feltételekért vívott harcban: a nemek indokolatlan összemosásával és kvótákkal csak a saját vállát veregeti önelégülten a filmipar.

Forrás: Magyar Nemzet / Terján Nóra