Pesty Lász­ló: „Tíz ország­ból két­mil­lió alá­írást teszek le a brüssze­li asztalra”

Az SZNT nem­ze­ti régi­ós kez­de­mé­nye­zé­sé­nek kam­pány­fő­nö­ké­vel beszél­get­tünk a közel­gő euró­pai alá­írás­gyűj­tés kihí­vá­sa­i­ról. Azt is elárul­ta, ki lesz az angol nyel­vű kam­pá­nyuk reklámarca.

Elké­pesz­tő vég­haj­rá­val zárult a Szé­kely Nem­ze­ti Tanács nem­ze­ti régi­ók egyen­lő­sé­gé­ért indí­tott euró­pai pol­gá­ri kez­de­mé­nye­zé­sé­nek alá­írás­gyűj­té­se május 7‑én. A határ­idő­re sike­rült össze­gyűj­te­ni – akkor már, a vesz­teg­zár miatt, csak digi­tá­li­san – az egy­mil­lió alá­írást: csak­hogy hiá­ba, mert a kez­de­mé­nye­zés tel­jes sike­ré­hez szük­sé­ges hét uni­ós tag­ál­lam helyett csak három­ban (Magyar­or­szág, Romá­nia, Szlo­vá­kia) lép­te át az alá­írá­sok szá­ma az elő­írt küszöbértéket.

A nem­ze­ti régi­ós kez­de­mé­nye­zés hát­te­ré­ről, az alá­írás­gyűj­tés előz­mé­nye­i­ről itt olvas­hat.

A jár­vány­hely­zet­re való tekin­tet­tel az SZNT az alá­írás­gyűj­tés fél­éves meg­hosszab­bí­tá­sát kér­te – kéré­sü­ket pedig az Euró­pai Bizott­ság és az Euró­pai Par­la­ment ked­ve­ző­en bírál­ta el. Az alá­írás­gyűj­tés tehát elvi­leg foly­ta­tód­hat: még­is kiala­kult egy értel­me­zé­si vita Izsák Balázs SZNT-elnök és Vin­c­ze Loránt RMDSZ-es EP-kép­vi­se­lő, a pol­gá­ri kez­de­mé­nye­zé­sek euró­pai par­la­men­ti jelen­tés­te­vő­je között, arról, hogy a kam­pány tény­le­ges újra­in­dí­tá­sá­val meg kell‑e vár­ni az Euró­pai Tanács jóvá­ha­gyá­sát is, vagy már­is lehet gyűj­te­ni a szig­nó­kat. (Rövi­den: Vin­c­ze sze­rint lehet foly­tat­ni, Izsák sze­rint vár­ni kell.)

Az viszont szin­te biz­tos­ra vehe­tő, hogy előbb-utóbb a gyűj­tés újra­in­dul – ezút­tal össz­eu­ró­pai szín­té­ren. De mire szá­mít a kam­pány­stáb, mivel készül­nek, ami­kor – kép­le­te­sen, per­sze – eldör­dül a start­pisz­toly? A leg­il­le­té­ke­seb­bel, Pesty Lász­ló kam­pány­fő­nök­kel beszél­get­tünk erről.

Elő­ször is tisz­táz­zuk azt az ellent­mon­dást, amely az elmúlt hetek­ben fel­me­rült saj­tó­po­lé­mi­ák­ban: az Euró­pai Unió csúcs­in­téz­mé­nyei zöld jel­zést adtak a nem­ze­ti régi­ó­kért indí­tott pol­gá­ri kez­de­mé­nye­zé­sek foly­ta­tá­sá­nak, még­is kiala­kult egy vita arról, hogy tény­le­ge­sen el lehet‑e már kez­de­ni az alá­írás­gyűj­tést. Kam­pány­fő­nök­ként hogy viszo­nyulsz ehhez, mihez tart­já­tok maga­to­kat? Újra­in­dult már a kampány?

Nem. A kér­dést kicsit más szem­pont­ból nézem kam­pány­fő­nök­ként, mint a poli­ti­ku­sok. És nem­csak én, hanem az a mint­egy har­minc mun­ka­tár­sam, aki tavasszal a kam­pány­ban dol­go­zott – vall­juk be, ez nagyon kevés, az egész Kár­pát-meden­cei poli­ti­kai és kul­tu­rá­lis tér­ben har­minc ember­rel szin­te lehe­tet­len egy ilyen kam­pányt ered­mé­nye­sen végig­vin­ni. Most már majd­nem ötve­nen vagyunk, mert készü­lünk az euró­pai kampányra.

Ez a vita első­sor­ban erdé­lyi poli­ti­ku­sok között zaj­lott, és erről nem tud­nék és nem is aka­rok véle­ményt nyil­vá­ní­ta­ni, nem rám tar­to­zik. Kam­pány­tech­ni­kai szem­pont­ból viszont a kér­dés arról szól, hogy május 7‑én, éjfél­kor, ami­kor letelt az egy év, és ami­kor digi­tá­li­san is össze­gyűlt az egy­mil­lió alá­írá­sunk, plusz egy cso­mó papír ala­pú, szük­sé­ges volt‑e leál­lí­ta­ni a luxem­bur­gi szer­ve­re­ken a digi­tá­lis alá­író-felü­le­tet, ki kellett‑e kap­csol­ni vagy nem? Pusz­tán kam­pány­tech­ni­ka­i­lag érde­kel a dolog, poli­ti­kai vagy jogi tekin­tet­ben nem vagyok ille­té­kes nyilatkozni.

Néz­zük az utol­só napo­kat: május 7‑e csü­tör­tök­re esett, előt­te való pén­te­kig nagy­já­ból napi ezer alá­írás érke­zett. Akkor már lát­szott, hogy meg­moz­dult vala­mi, a napi ezer alá­írás pén­tek­re fel­ment 27 ezer­re, szom­bat­ra 45 ezer­re, vasár­nap­ra 75 ezer­re. Hét­főn, ked­den, szer­dán tovább növe­ke­dett, utol­só nap, május 7‑én, csü­tör­tö­kön pedig 24 óra lefor­gá­sa alatt 190 ezer alá­írást gene­rál­tunk. És éjfél­kor a luxem­bur­gi szer­ve­re­ket lekapcsolták.

Olyan volt, mint ami­kor egy teher­vo­nat nagy nehe­zen bein­dul, és mire iga­zán fel­gyor­sul­na, meg­ál­lít­ják. Ez indo­kolt és észszerű‑e? Ha éjfél­kor nem kap­csol­ják le a digi­tá­lis alá­író-felü­le­tet, akkor a követ­ke­ző napok­ban is gyűl­tek vol­na még alá­írá­sok, anél­kül, hogy bár­mit is tet­tünk vagy egyet­len forin­tot is köl­töt­tünk vol­na pro­mó­ci­ó­ra. Mint ahogy a koro­na­ví­rus gör­bé­je is ella­po­so­dik, szé­pen las­san ella­po­so­dott vol­na az alá­írá­si gör­be is, de hogy leg­alább más­fél mil­li­ó­nál tar­ta­nánk, abban biz­tos vagyok.

Ugyan­ak­kor azt is tudom, hogy van­nak érvek a lekap­cso­lás mel­lett: hiszen ha éjfél után nem volt jogo­sult­sá­gunk a továb­bi alá­írás­gyűj­tés­re, akkor embe­rek sze­mé­lyes ada­ta­it össze­gyűj­te­ni, a hatá­lyos GDPR-ren­del­ke­zé­sek értel­mé­ben, nem sza­bá­lyos. Akik az alá­írás­gyűj­tés idő előt­ti újra­kez­dé­sét ellen­zik, azzal érvel­nek, hogy a szer­ve­zet nem akar jog­ta­lan, meg­kér­dő­je­lez­he­tő tevé­keny­sé­get folytatni…

Már­mint a Szé­kely Nem­ze­ti Tanács…

Igen. És ezek legi­tim érvek, lás­suk be.

Mikor­tól lehet for­mai szem­pont­ból is meg­kér­dő­je­lez­he­tet­len módon újra­kez­de­ni a gyűjtést?

Túl­va­gyunk egy euró­pai bizott­sá­gi állás­fog­la­lá­son, ezt köve­tő­en az Euró­pai Par­la­ment is meg­sza­vaz­ta. Tudo­má­som sze­rint a Szé­kely Nem­ze­ti Tanács veze­tői úgy becsü­lik, hogy erre a par­la­men­ti hatá­ro­zat­ra az Euró­pai Tanács napo­kon belül ráüt egy pecsé­tet, és akkor indul­hat az aláírásgyűjtés.

Vissza­tér­ve a tény­leg fan­tasz­ti­kus vég­haj­rá­ra: minek tulaj­do­nít­ha­tó, hogy az utol­só napok­ban ennyi­re fel­gyor­sult az a bizo­nyos tehervonat?

Elné­zést, ha tri­vi­á­li­san fogal­maz­nék, de régen, még a nyolc­va­nas évek­ben a film­gyár­ban volt egy mondás:

imád­koz­ni a temp­lom­ban, sze­xel­ni a kup­le­ráj­ban, dol­goz­ni meg pro­fik­kal szokás.

Az én csa­pa­tom túl­nyo­mó része, leg­alább­is azok, akik a digi­tá­lis alá­írás­gyűj­tés szak­mai részét bonyo­lí­tot­ták, pro­fik. Hosszú évek óta online mar­ke­ting­gel fog­lal­koz­nak, tud­ják, hogyan kell a digi­tá­lis tér­ben mozog­ni, online kom­mu­ni­ká­ci­ót művel­ni. Nekem éve­kig web­mar­ke­ting cégem volt, a mos­ta­ni cégem, a Visu­al Fac­to­ry, ami több­nyi­re tévé­pro­duk­ci­ó­val fog­lal­ko­zik, sok ilyen mun­kát vál­lalt, doma­in-bró­ker­ként is dol­goz­tam éve­kig. Ez a szak­mánk, ezért annyi­ra nem lepőd­tünk meg. Mert olyan irdat­lan energia‑, humán­erő­for­rás- és pénz­be­fek­te­tés tör­tént az azt meg­elő­ző hetek­ben, hóna­pok­ban, ami ért­he­tő­vé teszi a vég­ered­ményt. Mint egy cso­ko­lá­dé­au­to­ma­ta: ha bedo­bod a pénzt, majd meg­nyo­mod a gom­bot, annak az a követ­kez­mé­nye, hogy kidob­ja a cso­ko­lá­dét. Az online tér így működik.

Az online tér­nél marad­va: pél­dás (vagy pél­dát­lan) össze­fo­gás jött lét­re a kez­de­mé­nye­zés támo­ga­tá­sá­ra, most viszont ki kell lép­ni a Kár­pát-meden­ce „kom­fort­zó­ná­já­ból”, olyan közös­sé­ge­ket, nép­cso­por­to­kat kell meg­szó­lí­ta­ni szer­te Euró­pá­ban, ame­lyek való­szí­nű­leg nem tud­nak túl sokat a szé­ke­lyek­ről – de nél­kü­lük nem biz­to­sít­ha­tó az alá­írás­gyűj­tés vég­ső sikere.

Örü­lök a téma­fel­ve­tés­nek, mert hóna­pok óta adom az inter­jú­kat, és azt tapasz­ta­lom, hogy az újság­író kol­lé­gák több­sé­gét a kez­de­mé­nye­zés poli­ti­kai von­za­tai érdek­lik leg­in­kább, eset­leg a kul­tu­rá­lis vonat­ko­zá­sai – de a kam­pány mar­ke­ting-kom­mu­ni­ká­ci­ós aspek­tu­sa­i­ra rit­káb­ban kér­dez­nek rá. Már­pe­dig engem főként ez érde­kel, mert ez a szak­mám – az egyik, mert film­pro­du­cer is vagyok –, és a leg­na­gyobb kihí­vás szá­munk­ra, hogy kilép­ve az euró­pai tér­be, hogyan fogunk teljesíteni.

A május 7‑i szim­bo­li­kus győ­ze­lem – való­di győ­ze­lem­nek nem nevez­het­jük, hiszen négy ország még nincs kipi­pál­va – hatá­sá­ra olyan eufo­ri­kus han­gu­lat ural­ko­dott el Magyar­or­szá­gon, és úgy tudom, Erdély­ben is, hogy a leg­jobb cégek jelent­kez­tek, hogy sze­ret­né­nek beszáll­ni az euró­pai kam­pány­ba, mert jól mutat­na a refe­ren­cia­lis­tá­ju­kon – úgy­hogy nagyon jó alvál­lal­ko­zói gár­dá­val van sze­ren­csém dolgozni.

Elin­dult a tip­pel­ge­tés is, hogy mely orszá­go­kat céloz­zuk meg a kam­pány­ban, és én vol­tam az egyet­len, aki azt mond­ta, hogy fogal­mam sincs. Ezért meg­bíz­tam a Néző­pont Inté­ze­tet, ahol tudós embe­rek elem­zés­sel fog­lal­koz­nak, hogy mér­jék fel a tere­pet, és a kol­lé­gá­im­mal kidol­goz­tunk egy három­szin­tű szempontrendszert.

Az első szem­pont az, hogy a 27 EU-tag­ál­lam­ban hol van olyan nem­ze­ti régió, etni­kai kisebb­ség (külön­ben majd­nem min­de­nütt van), ame­lyet – lét­szá­mát, moti­vált­sá­gát tekint­ve – érde­mes meg­szó­lí­ta­nunk. A máso­dik szem­pont, hogy a mi kam­pány­tech­ni­ká­ink­kal hogyan tudunk beha­tol­ni az adott ország média­te­ré­be, külö­nös tekin­tet­tel a közös­sé­gi médi­á­ra. A har­ma­dik pedig az, hogy vegyük figye­lem­be a tör­té­nel­mi, dip­lo­má­ci­ai és poli­ti­kai szem­pon­to­kat, mert tapo­só­ak­nák bár­hol lehet­nek, vigyáz­nunk kell, nehogy vala­ki­nek a tyúk­sze­mé­re lépjünk.

A Néző­pont Inté­zet mun­ka­tár­sai dol­goz­nak a prob­lé­mán, és remé­lem, hama­ro­san kivá­laszt­ják azt a hét orszá­got, amely­re „lövünk”.

Bele­ka­pasz­kod­nék az utol­só mon­da­tod­ba: hét orszá­got emlí­tesz, hol­ott csak négy­ben kel­le­ne tel­je­sí­te­ni a küszö­böt. Miért?

Én és a csa­pa­tom nyolc-tíz fős mag­ja kiszá­mol­tuk, hogy a Kár­pát-meden­cé­ben még bőven van kiak­ná­zat­lan tar­ta­lék: a Fel­vi­dé­ken több tíz­ez­res­re, Erdély­ben száz­ez­re­se­re becsül­jük, Magyar­or­szá­gon pedig sok száz­ezer­re – min­den­kép­pen fél­mil­lió fölött. Igen­is, össze lehet gyűj­te­ni egy­mil­lió helyett két­mil­lió alá­írást, négy hónap lefor­gá­sa alatt, azok­kal az első­sor­ban a közös­sé­gi média terü­le­tén alkal­ma­zott esz­kö­zök­kel, ame­lye­ket már kipró­bál­tunk tavasszal, és ame­lye­ket most ki fogunk bővíteni.

Az orszá­gok szá­mát ille­tő­en pedig a Néző­pont Inté­zet mun­ka­tár­sa­i­val és a saját csa­pa­tunk­kal szin­tén mate­kol­tunk egyet, és úgy ítél­jük meg, hogy nem túl nagy befek­te­tés­több­let­tel nem hét ország­ban, hanem tíz­ben is tud­juk tel­je­sí­te­ni a küszö­böt. Ha meg­kap­juk azt a támo­ga­tást, ame­lyet a magyar kor­mány kilá­tás­ba helye­zett, anya­gi­lag, dip­lo­má­ci­a­i­lag és humán erő­for­rás­ban, akkor ez nem lehetetlen.

Ezek sze­rint szá­mít­hat­tok álla­mi forrásokra.

A magyar kor­mány­nak kül­dött leve­lem­ben elmond­tam, hogy három dol­got vállalnék.

Az egyik az, hogy hét ország helyett tíz ország­ban tel­je­sít­jük a kvó­tát, a máso­dik, hogy egy­mil­lió helyett két­mil­lió alá­írást teszünk a brüssze­li író­asz­tal­ra. A har­ma­dik pedig az, hogy ha már ötven- vagy száz­éven­te adó­dik ilyen lehe­tő­ség, akkor ragad­juk meg az alkal­mat, és Euró­pa egész teré­ben kom­mu­ni­kál­juk azt a tényt, hogy léte­zik egy kis nép, a szé­kely­ség, amely sze­ret­ne meg­ma­rad­ni. Én ezt vállalom.

Várom a kor­mány vála­szát, remél­he­tő­leg támo­gat­ják a kam­pányt a május 7‑i szim­bo­li­kus győ­ze­lem fényé­ben. Ha meg­kap­juk az esz­kö­zö­ket, a csa­pat készen áll a munkára.

Ez ambi­ci­ó­zus vál­la­lás, de hadd játsszam el az ördög ügy­véd­je sze­re­pét: a „szé­kely ügyet” lehet­sé­ges „euró­pai üggyé” változtatni?

A vála­szom: nem lehet. Azt lehet, hogy kisze­me­lünk hét orszá­got, és hét külön kam­pányt foly­ta­tunk. Tavasszal egy­sze­rűbb dol­gunk volt, mert egy kam­pányt foly­tat­tunk, az Írdalá.hu köré cso­por­to­sít­va, annak összes digi­tá­lis leága­zá­sá­val és csu­pa magyar nyel­vű tar­tal­má­val. A Fel­vi­dé­ken mér­sé­kelt siker­rel, Erdély­ben ennél sok­kal nagyobb siker­rel, az egy­mil­lió alá­írás derék­ha­dát pedig Magyar­or­szá­gon gene­rál­tuk. De ez ugyan­az a tar­ta­lom volt, mini­má­lis elté­ré­sek­kel, hiszen alap­ve­tő­en ugyan­ar­ról a kul­túr­kör­ről van szó, egy nyel­vet beszélünk.

A kata­lán­nak, a lit­vá­ni­ai len­gyel­nek, a dáni­ai német­nek, a dél-tiro­li oszt­rák­nak viszont „sze­mély­re sza­bott” üze­ne­te­ket kell kül­de­ni, ami­vel szí­ven lehet talál­ni őket – ez hét külön kam­pányt jelent. És ezek­nek az üze­ne­tek­nek csak a láb­jegy­ze­té­ben közöl­het­jük, hogy ez mel­les­leg egy szé­kely ötlet, ezt a szé­ke­lyek üze­nik nek­tek, az Euró­pai Unió kele­ti végeiről.

Ha már itt tar­tunk: elmond­tad, hogy még nem válasz­tot­tá­tok ki azt a bizo­nyos hét orszá­got, de gon­do­lom, nem vélet­le­nül emlí­tet­ted pont eze­ket a nem­ze­ti közösségeket.

Rend­sze­re­sen kon­zul­tá­lok a meg­bí­zott elem­zők­kel, és bár dön­tés még nincs, de azért van­nak való­szí­nű­sít­he­tőbb opci­ók. Tény­leg nem sze­ret­nék tip­pel­get­ni, de ha min­den­kép­pen konk­ré­tu­mot akarsz, elmond­ha­tom, hogy pél­dá­ul Por­tu­gá­lia kivá­lasz­tá­sa egy­ál­ta­lán nem való­szí­nű. Sok­kal való­szí­nűbb mond­juk a lit­vá­ni­ai len­gye­lek megcélzása.

Ha már Lit­vá­nia: miért nem a bal­ti­ku­mi oroszok?

Az előbb emlí­tett har­ma­dik szem­pont miatt. Az oro­szok való­ban jelen­tős lét­szám­ban van­nak jelen a Bal­ti­kum­ban, bár a három bal­ti állam­ban más-más arány­ban. A bal­ti­ku­mi oro­szok poli­ti­kai stá­tu­sa viszont nagyon bonyo­lult, főként innen, Közép-Kelet-Euró­pá­ból néz­ve, ahol negy­ven évig kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra és szov­jet meg­szál­lás volt.

Éppen egy erdé­lyi magyar­nak nem kell magya­ráz­zam, mit jelent, ami­kor a dik­ta­tó­ri­kus állam­ha­ta­lom tíz- és száz­ez­ré­vel tele­pít be több­sé­gi­e­ket a kisebb­sé­gi­ek által lakott terü­le­tek­re, és csak azért visz oda ipart, hogy új lakó­te­le­pe­ket meg gyá­ra­kat hoz­has­son lét­re a bete­le­pí­tet­tek szá­má­ra – mind­ezt az etni­kai ará­nyok erő­sza­kos meg­vál­toz­ta­tá­sa céljából.

Magya­rán tekin­tet­tel vagy­tok a helyi érzékenységekre.

Igen, a Bal­ti­kum­ban vala­mi hason­ló érzé­keny­ség­gel talál­juk szem­ben magun­kat. A kom­mu­niz­mus ide­jén – és ott sok­kal kemé­nyebb dik­ta­tú­ra volt, mint a „leg­vi­dá­mabb barakk” Magyar­or­szá­gán, bár a román­nál talán nem volt dur­vább – Moszk­va ugyan­azt tet­te szer­te a Szov­jet­unió terü­le­tén, mint Buka­rest Erdély­ben: elté­rő mér­ték­ben, de oro­szo­kat tele­pí­tett ide-oda.

És mivel a Szé­kely Nem­ze­ti Tanács kez­de­mé­nye­zé­se az ősho­nos kisebb­sé­gi közös­sé­gek­ről szól, fel­me­rül a kér­dés, hogy az alig néhány évti­ze­de bete­le­pí­tett bal­ti­ku­mi oro­szok annak számítanak‑e.

Záró­jel­ben jegy­zem meg, hogy van­nak olyan véle­mé­nyek is, ame­lyek sze­rint maga az „ősho­nos közös­ség” kife­je­zés is kirekesztő.

Arról, hogy mi min­den­ről derül­het ki utó­lag a kire­kesz­tő mivol­ta, fényes pél­dát kap­hat­tunk az elmúlt hetek­ben. Igen, a Black Lives Mat­ter moz­ga­lom­ra és az ame­ri­kai, majd onnan tovább gyű­rű­ző zavar­gá­sok­ra gon­do­lok. Több száz évvel ezelőtt élt, tisz­te­let­re­mél­tó tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­sé­gek­ről, akik­nek szob­ra van vala­me­lyik ame­ri­kai – vagy ad absur­dum, euró­pai – város főte­rén, zavar­ba­ej­tő gyor­sa­ság­gal kide­rí­tet­ték, hogy való­já­ban utol­só rasszis­ta, fasisz­ta, náci disz­nók vol­tak, a szob­ra­i­kat pedig össze­fes­tet­ték, rosszabb eset­ben ledön­töt­ték és össze­tör­ték. Miköz­ben a tömeg tom­bo­lá­sá­nak feke­ték, köz­tük feke­te rend­őrök is áldo­za­tá­ul estek.

Ennyit a poli­ti­kai kor­rekt­ség­ről és a kire­kesz­tés­ről. Nem tudom, érthető‑e, mit aka­rok mondani.

Érte­ni vélem. De tér­jünk vissza kicsit a gya­kor­la­ti kér­dé­sek­hez: végig online kam­pány­ról beszél­tél, ez azt jelen­ti, hogy off­line mód­sze­rek­kel egy­ál­ta­lán nem gyűj­tö­tök aláírásokat?

A vála­szom rövi­den: nem. Eszem ágá­ban sincs. De hosszab­ban is tudok vála­szol­ni: har­minc éve fog­lal­ko­zom poli­ti­kai kom­mu­ni­ká­ci­ó­val, már az első rend­szer­vál­tás­ko­ri kam­pány­ban a Fidesz­nek dol­goz­tam, akkor még elég ama­tőr módon, mert nem tud­tuk, milyen egy pro­fi kampány.

Azóta viszont sokat tanul­tunk, és most is kiszá­mol­tuk, hogy mennyi­vel költ­ség­ha­té­ko­nyabb egy tisz­tán online kam­pány: milyen anya­gi von­za­tai van­nak egy online alá­írás­nak, és mennyi­be kerül ugyan­azt papír­ala­pon begyűj­te­ni, jár­ni a lép­cső­há­za­kat, több száz vagy ezer akti­vis­tát moz­gat­ni, stan­dol­ni a kör­úton, nagy­gyű­lé­se­ken kunye­rál­ni alá­írá­so­kat az embe­rek­től. A költ­sé­gek összehasonlíthatatlanok.

A másik ok az, hogy mi egy­sze­rű­en ehhez értünk. Nagy­pén­te­ken nyi­tot­tuk meg a digi­tá­lis felü­let­rend­szert, ami­kor a koro­na­ví­rus-jár­vány miatt az egész kam­pányt, száz szá­za­lé­kig át kel­lett köl­töz­tet­ni az online tér­be, három hét kőke­mény, meg­fe­szí­tett mun­ká­val hoz­tuk lét­re eze­ket a felü­le­te­ket: köz­pon­ti elem­ként a www​.irda​la​.hu web­ol­dalt, ennek leága­zá­sa­i­ként a Twitter‑, a YouTube‑, a Facebook‑, az Ins­ta­gram-fió­ko­kat; és ha újra­in­du­lunk, akkor bár­mi­lyen fur­csán hang­zik, jelen aka­runk len­ni olyan felü­le­te­ken, mint a Tik­Tok, a Snap­chat vagy a LinkedIn.

A kez­de­mé­nye­zés támo­ga­tá­sá­ra tavasszal pél­da­ér­té­kű össze­fo­gás bon­ta­ko­zott ki, ami átívelt poli­ti­kai sze­kér­tá­bo­ro­kon, ideo­ló­gi­ai különb­sé­ge­ken – viszont, annak elle­né­re, hogy a poli­ti­kai sze­rep­lők ellen­té­te­i­ket fél­re­té­ve egy­aránt fel­szó­lí­tot­tak a támo­ga­tás­ra (rit­ka kivé­te­lek­től elte­kint­ve), mint­ha nem lett vol­na túl erős álla­mi, intéz­mé­nyi hát­te­re­tek. Most viszont, ha jól értem, a magyar kor­mány biz­to­sít­ja a for­rá­so­kat az euró­pai kampányhoz…

Én leg­alább­is erre kér­tem a magyar kor­mányt, a dön­tés az ő kezük­ben van.

Tehát úgy tud­tok kilép­ni az euró­pai tér­be, hogy van mögöt­te­tek intéz­mé­nyi hátszél?

A magyar kor­mány és a kor­mány­párt a tava­szi kam­pány­ban is, szá­mos minisz­te­re, állam­tit­ká­ra és csa­tolt intéz­mé­nye révén nagyon sok támo­ga­tást nyúj­tott a kam­pá­nyunk­hoz, Var­ga Judit igaz­ság­ügy-minisz­ter­től Gulyás Ger­gely kan­cel­lá­ria­mi­nisz­te­ren és Novák Kata­lin állam­tit­kár asszo­nyon át Kocsis Máté Fidesz-frak­ció­ve­ze­tő­ig sokan tel­jes mell­szé­les­ség­gel kiáll­tak az ügy mel­lett. Ugyan­ak­kor Kará­csony Ger­gely buda­pes­ti főpol­gár­mes­ter, a leg­ma­ga­sabb meg­vá­lasz­tott tiszt­sé­get bir­tok­ló ellen­zé­ki poli­ti­kus vagy Feke­te-Győr And­rás, az egyik leg­erő­sebb ellen­zé­ki párt, a Momen­tum elnö­ke is elsők között írták alá a kez­de­mé­nye­zést; és sorol­hat­nám jobb­ról, bal­ról, közép­ről a veze­tő politikusokat.

Nagyon köszön­jük mind­annyi­uk­nak – azon­ban az euró­pai kam­pány egy nul­lá­val több, poli­ti­kai súlyá­ban, lép­té­ké­ben és összeg­sze­rű­sé­gé­ben is. Nagyon remé­lem, hogy amint azt a bizo­nyos euró­pai taná­csi pecsé­tet ráütik az SZNT papír­já­ra, foly­tat­hat­juk az aláírásgyűjtést.

Elké­szült már az angol nyel­vű köz­pon­ti web­ol­da­lunk, illet­ve az első angol nyel­vű rek­lám­szpo­tunk is, Hosszú Katin­ká­val, aki­nél világ­szer­te híre­sebb magyar alig­ha van jelen­leg. Meg­nyi­tot­tuk a külön­bö­ző nyel­vű email-fiók­ja­in­kat és hon­lap­ja­in­kat, a cirill betűs szerb­től a kata­lá­nig, és a kam­pány­stá­bot egy olyan cég­gel bőví­tet­tük, amely világ­szín­vo­na­lú, infor­má­ci­ók nap­ra­kész és pon­tos rend­sze­re­zé­sé­re alkal­mas kuta­tó­mód­szer­rel dol­go­zik a közös­sé­gi médi­á­ban. Mi készen állunk, vár­juk a star­tot – már csak egy kis segít­ség kell.

Készí­tet­te : Papp Atti­la Zsolt