Örök dícsőség a hősöknek!
Barabás Miklós aradi vértanúkról készített arcképei
A tizenhárom aradi vértanú arcképét Barabás Miklós egy kőnyomaton örökítette meg. Bár a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő példányt 1867- re datálják, a rajz nem szerepel a művész képjegyzékében abban az évben vagy később a család által kiegészített listán.
A képen az alábbi mártírok láthatóak: Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos.
A kép kimaradt két olyan 19. századi kiadványból is, amelyek az 1848 – 49-es magyar forradalom és szabadságharc eseményeiről a legtöbb illusztrációt közölték: a Gracza György által 1894-ben összeállított Az 1848 – 49-iki Magyar Szabadságharcz Története I – V. köteteiből és a Jókai Mór, Bródy Sándor és Rákosi Viktor szerkesztésében megjelent, Ezernyolczszáznegyvennyolcz. Az [ezernyolcszáznegyvennyolc] 1848/[18]49-iki magyar szabadságharcz története képekben című munkából. Mindkét mű illusztrációs anyagát elsősorban a gróf Kreith Béla 1848 – 49‑i Országos Ereklyemúzeumából és az Aradi Ereklyemúzeum kézirat- és nyomtatványgyűjteményéből válogatták.
Az aradi vértanúk arcképeinek nagy részét Szamossy Elek (1826 – 1888), Bellony László (1871 – 1913) és Orlai Petrich Soma (1822 – 1880) készítette. E három művész nem ismerte személyesen a szabadságharc mártírjait, Barabás Miklós viszont már a forradalom előtt, 1844-ben megfestette például Leiningen-Westerburg Károly arcképét, majd 1849-től kezdődően élethű portrékat festett vagy rajzolt Damjanich Jánosról, Kiss Ernőről, Knezich Károlyról, Vécsey Károlyról, Nagysándor Józsefről, és a róluk készült munkáit használta fel az aradi csoportkép elkészítésekor. (Közölte Rózsa György –Spira György: Negyvennyolc a kortársak szemével, 1973)
Damjanich János
Nagysándor Józsefet már 1840-ben Kolozsváron mint József huszárt megörökítette, majd 1849-ben Pesten készített egy szép rajzot a tábornokról. Minderről megemlékezett Önéletrajzában: „Meglátogattam Nagy Sándor tábornokot, kit még József-huszár hadnagy korából ismertem s őt is lerajzoltam. Lefestettem aquarellben a menyaszszonyát is, dr. Schmidt pestmegyei főorvos leányát, a kinek képét Nagy Sándor a fogságba is magával vitte s a leány atyja csak nagy nehezen tudta Nagy Sándor hagyatékából visszaszerezni. 1849-ben, a vár bevétele után, át akarván költözködni budai nyári lakomba, miután a hajóhidat Jellasich elégettette, csak a lánczhídon lehetett volna kocsin átmenni, azon pedig csak honvédeknek volt szabad járni; Nagy Sándor adott engedélyt, hogy az én bútoros kocsimat is át engedjék.”
Nagysándor József
A művész egyik legszebb és legmeghatóbb képe Nagysándor József kivégzése után készült, amely a vértanú hős menyasszonyát, Kovács Schmidt Emmát ábrázolja. A kép a szép fiatal nő ábrázolásán túl mélyen szimbolikus tartalmú: a gyászfátyolt viselő hölgy kezében babérkoszorút tart, mellette a tábornok fakorlátra helyezett egyenruhája látszik. A háttérben a romos budai vár épületeit festette meg a művész, utalva arra, hogy – 1849. május 21-én – a tábornok az ellenség által elfoglalt várba elsőként benyomuló rohamcsapat vezetője volt.
Kovács Schmidt Emma, Nagysándor József menyasszonya
Mellékelem a tábornok utolsó levelét a menyasszonyához: „Arad, 1849. szeptember 9.
Szeretett drága angyali jóságú Emmám!
Nem találok szavakat rá – hogy elmondjam, milyen végtelen örömöt szereztek szeretetteljes, vigasztaló soraid – számomra olyan nagyon értékes ajándékod – nem is tartottam már képesnek magamat jelenlegi rettenetesen kínos helyzetemben, testemet-lelkemet nyomasztó borzalmas magányomban ilyen jótékony érzésre – melyet csak te – az egész világon egyedül csak te voltál képes felébreszteni bennem. Mert most, hogy leszámoltam végképp a világgal, fájdalmasan ugyan – de nyugodtan nézek szembe – sorsom jövendő alakulásával és mindazzal, ami még történhetik velem – immár elvesztettem minden reményem – mindent elvesztettem, csak irántad való végtelen, határtalan szeretetemet nem – ez a legmélyebb, legszentebb érzés, amit valaha éreztem, és ez el fog kísérni a sírba – az emlék, az irántad érzett rajongás lesz egy jobb, örökké tartó jövendőbe vetett végső vigaszom, melyet már nem felhősíthetnek el földi dolgok. Fogadd őszinte köszönetemet azokért a mennyeien szép órákért, melyekkel szereteted megajándékozott. – Ápold és vigasztald kedves jó anyádat – adja Isten, hogy mihamarabb felépüljön betegségéből; gondolj rám szeretettel és együttérzéssel, mint ahogy én is mindig, az élet utolsó percéig szüntelenül szeretlek, és imádlak. – Isten legszentebb, legszebb áldása rád, szeretett, drága, szép, angyali jóságú, erényes lánykám – légy boldog, ezért imádkozik lelke mélyéből imádó Pepid.
Emlékül küldök egy hajfürtöt – Isten veled, Emmám!”
Thorma János festménye
Érdemes megemlíteni, hogy Nagysándor József alakját később több festő – és szobrászművész is – megörökítette, valahányan Barabás Miklósnak a tábornokról készített arcképét felhasználva. Thorma János (1870 – 1937) Aradi vértanúk című olajfestményén szinte mindegyik hős tábornok alakját Barabás arcképeinek felhasználásával festette meg a vesztőhelyen, az előtérben épp Nagysándor Józseffel.
Forrás: 3szek.ro