Hírek Vélemények/Publicisztikák ÖNLOBOTÓMIA

ÖNLOBOTÓMIA

„A sze­mé­lyi­ség fon­tos, a sza­bad­sá­got érde­mes becs­ben tar­ta­ni, az euró­pai kul­tú­rát érde­mes meg­őriz­ni, az igaz­ság nem egy faj, vagy osz­tály kizá­ró­la­gos tulaj­do­na.„
Geor­ge Orwell, 1943

Ami­kor a nyolc­va­nas évek­ben, akkor még sza­miz­dat­ban, elő­ször olvas­tam Orwell 1984-című, nálunk til­tott köny­vét, arra a szov­jet típu­sú kom­mu­nis­ta rend­szer­re ismer­tem rá ben­ne, ami­ben éltem. Nem­rég azon­ban, újra kéz­be véve, már csak a mai nyu­ga­ti hala­dók által szor­gal­ma­zott szép új világ­ra asszo­ci­ál­tam: az élet­mód- és egyéb kisebb­sé­gek agresszív nyo­mu­lá­sá­ra, a faj­el­mé­let fel­me­le­gí­té­sé­re és közép­pont­ba állí­tá­sá­ra, a szó­lás­sza­bad­ság elle­he­tet­le­ní­té­sé­re, a tár­sa­dal­mi kohé­zió szét­por­lasz­tá­sá­ra, a szo­li­da­ri­tás meg­szün­te­té­sé­re. A filo­zó­fus Mol­nár Tamás három évti­zed­del ezelőtt, ami­kor én a fris­sen elnyert sza­bad­ság­tól kábán azt hit­tem, hogy a kom­mu­niz­mus­nak befel­leg­zett, arra figyel­mez­te­tett, hogy annak elle­né­re, hogy a kom­mu­niz­mus 1990-ben jelen­tős kudar­cot szen­ve­dett, nem vált sem divat­ja­múlt­tá, sem hiteltelenné. 


A kom­mu­niz­mus kemény és puha változatai

A kivá­ló fran­cia író, Michel Hou­el­le­becq értel­me­zé­se sze­rint „a 20. szá­zad összes értel­mi­sé­gi vitá­ja össze­fog­lal­ha­tó a kom­mu­niz­mus, avagy a huma­niz­mus hard-vál­to­za­ta és a libe­rá­lis demok­rá­cia, vagy­is a huma­niz­mus elpu­hult vál­to­za­ta szem­ben­ál­lá­sa­ként.” Mi, a vas­füg­göny mögé zár­va nem lát­tuk ezt ilyen tisz­tán. Azt remél­tük, hogy a kom­mu­nis­ta rend­szer meg­dön­té­se örök­re meg­sza­ba­dít ben­nün­ket attól a sza­bad­ság­hi­á­nyos rend­szer­től, ami­ben fuldokoltunk.

MEGDÖBBENVE VESSZÜK TUDOMÁSUL, HOGY A KÉT, EGYKOR KIBÉKÍTHETETLEN ELLENSÉGNEK TŰNŐ PÓLUS MOSTANRA MENNYIRE HASONLÓVÁ VÁLT.

Ért­jük, hiszen meg­ta­pasz­tal­tuk, hogy ahogy a népi demok­rá­ci­ák ese­té­ben fosz­tó­kép­ző volt a népi, úgy a mai libe­rá­lis is a sza­bad­ság­el­le­nes­ség fedő­sza­vá­vá vált. A népi demok­rá­ci­á­ban a reak­ci­ó­sok és az impe­ri­a­lis­ta ügy­nö­kök veszé­lyez­tet­ték a hala­dást, vagy­is a Párt, pon­to­sab­ban az élcsa­pat ural­mát, a mai libe­rá­lis demok­rá­ci­ák­ban a tájé­ko­zat­lan, idős, osto­ba és naci­o­na­lis­ta töme­gek, vala­mint popu­lis­ta veze­tő­ik áll­nak a glo­bá­lis jövő útjá­ban. Gátol­ják annak a nem­ze­tek felet­ti jövő­nek a bekö­szön­tét, ami kísér­te­ti­e­sen emlé­kez­tet min­ket arra a régi­re, amit nem is olyan régen még a kom­mu­nis­ták akar­tak nem­zet­kö­zi­vé ten­ni. Min­den hiva­ta­los alka­lom­mal az Inter­na­ci­o­ná­lét kel­lett éne­kel­nünk, vagy­is az, hogy „nem­zet­kö­zi­vé lesz hol­nap­ra a világ.”


Mind­örök­re Orwell

Azok szá­má­ra, akik­nek mind­ez új, mert sem kel­lő tapasz­ta­lat­tal, sem ele­gen­dő isme­ret­tel nem ren­del­kez­nek a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra ter­mé­sze­té­ről, eliga­zí­tást adMichel Onf­ray: Orwell 1984 és Állat­farm című mun­ká­ja. Onf­ray Orwell nyo­mán halad­va ránt­ja le a lep­let az elit sza­bad­ság­el­le­nes intéz­ke­dé­se­i­ről, ame­lyek egy­re szű­kebb terü­let­re szo­rí­ta­nak be ben­nün­ket. Beha­tol­nak a magán­szfé­ránk­ba és az orwel­li Nagy Test­vér min­tá­já­ra figyel­nek és ellen­őriz­nek ben­nün­ket. Rámu­tat arra, hogy a szó­lás­sza­bad­ság foko­za­tos meg­szün­te­té­se, a nyelv lecsu­pa­szí­tá­sa, az igaz­ság meg­csú­fo­lá­sa, a tör­té­ne­lem, illet­ve a múlt eltör­lé­se, a ter­mé­szet tör­vé­nye­i­nek taga­dá­sa, a min­den­nap­ja­in­kat átszö­vő féle­lem, hogyan szo­rít rá ben­nün­ket a kon­for­miz­mus­ra és kez­di a gyű­lö­let föld­jé­vé vál­toz­tat­ni az egy­ko­ri sza­bad vilá­got. Orwell nyo­mán arra figyel­mez­tet ben­nün­ket, hogy még azok­ban a régi civi­li­zá­ci­ók­ban is, ame­lyek azt állí­tot­ták maguk­ról, hogy a sze­re­tet­re és az igaz­ság­ra épül­nek, túl sok­szor kere­ke­dett felül a gyű­lö­let. Mire szá­mít­ha­tunk akkor azok­ban a mai tár­sa­dal­mak­ban, ame­lyek azzal kér­ked­nek, hogy a gyű­lö­let­re építkeznek?0321 orwelll 02.jpg

Onf­ray sze­rint Orwell mind­két világ­hí­rű mun­ká­ja: „Az állat­farm” és az „1984” is iro­dal­mi remek­mű. Egy­ben azon­ban poli­ti­kai filo­zó­fi­ai írá­sok is, érte­ke­zé­sek a sza­bad­ság­ról és az embe­ri mél­tó­ság­ról. A meg­csalt álmok­ról, az átélt meg­pró­bál­ta­tá­sok­ról, a meg­aláz­ta­tá­sok­ról és a meg­élt félel­mek­ről. De min­de­nek­előtt az igaz­ság­ról. „Úgy vélem, az ember­nek muszáj poli­ti­zál­nia, muszáj vala­mi­nek az olda­lá­ra áll­nia, vagy­is el kell ismer­nie, hogy van­nak olyan ügyek, ame­lyek való­ban előbb­re valób­bak a töb­bi­ek­nél.” – val­lot­ta Orwell. Szá­má­ra a leg­fon­to­sabb ügyek min­dig az igaz­ság­gal függ­tek össze. Mert a sza­bad­ság­hi­á­nyos vilá­gok hazug­sá­gok­ra épül­nek, hazug­sá­gok háló­i­val fon­nak át min­dent. A kom­mu­nis­ták hazud­tak a múlt­ról, a jelen­ről, és a jövő­ről is. Orwell azon­ban min­dig iga­zat írt, min­dig az igaz­sá­got keres­te, az igaz­sá­got mutat­ta fel. „Azért írok, mert van előt­tem vala­mi hazug­ság, amit le aka­rok lep­lez­ni.” – magya­ráz­ta. És sor­ra lelep­lez­te őket. „Mert az igaz­ság akkor is léte­zik, ha tagad­ják.” – állí­tot­ta. Ez reménnyel töl­tött el ben­nün­ket a remény­te­len­ség­ben. Iga­zi bíz­ta­tás volt, ahogy ma is az. Érde­mes tehát kiáll­nunk az igaz­ság mel­lett. Ne hagy­juk, hogy az egy­re újabb és újabb tabuk­hoz való iga­zo­dás kény­sze­re eltor­zít­sa egyé­ni­sé­gün­ket, kiolt­sa a kre­a­ti­vi­tá­sun­kat, a min­den­na­pok részé­vé váló féle­lem fel­za­bál­ja a lel­kün­ket. Mert Orwell arra is figyel­mez­tet, hogy: „A hata­lom abban rej­lik, hogy az embe­ri lel­ke­ket dara­bok­ra tépi, s aztán olyan új alak­ba rak­ja össze, ami­lyen­be akarja.”

Ami­kor 2003-ban, szü­le­té­sé­nek szá­za­dik évfor­du­ló­ján a buda­pes­ti Ter­ror Háza Múze­um kiál­lí­tá­sok­kal, köny­vek­kel, kon­fe­ren­ci­ák­kal emlé­ke­zett Orwell­re, meg­döb­ben­ve és értet­le­nül tapasz­tal­tuk a bri­tek ellen­sé­ges hoz­zá­ál­lá­sát. Poli­ti­kai és kul­tu­rá­lis kép­vi­se­le­tük nem csak, hogy nem tet­te tisz­te­le­tét a ren­dez­vé­nye­in­ken, de el is taná­csolt ben­nün­ket tőlük. Akkor értet­tem meg, hogy

ORWELL NEM CSAK A KOMMUNISTÁK, DE A NYUGATI HALADÓK KÖRME ALATT IS TÜSKE.

Nekünk azon­ban Közép-Kelet-Euró­pá­ban sokat jelen­tett és jelent ma is. Mert rólunk és hoz­zánk beszél. Csak a leg­je­len­tő­seb­bek képe­sek ennyi évti­zed eltel­té­vel is ennyi­re érvé­nye­sen szól­ni hoz­zánk. És csak azok, akik nem a fel­színt kapar­gat­ják, hanem Orwell­hez hason­ló­an a dol­gok lénye­gé­ig látnak.

Orwell művei figyel­mez­te­té­sek. Arra hív­ják fel a közöm­bö­sök és az elva­kí­tot­tak figyel­mét, hogy ne enged­jék, hogy tár­sa­dal­ma­ik­ban olyan erő­tel­jes sza­bad­ság­el­le­nes folya­ma­tok indul­ja­nak el, ame­lyek könnyen vissza­for­dít­ha­tat­la­nok­ká válnak.


Pánik üzem­mód­ban

A 21.század ele­jé­re a Nyu­gat elit­jé­nek egy meg­ha­tá­ro­zó része ideg­össze­rop­pa­nást kapott és azóta folya­ma­tos morá­lis vál­ság­hely­ze­tet vizi­o­nál. Libe­rá­lis demok­rá­ci­á­ja para­no­i­ás kor­sza­kát éli, pánik üzem­mód­ba kap­csolt és fel­szá­mol min­dent, ami össze­köt­het, ami­re közös jövő épül­het­ne, bele­ért­ve a leg­fon­to­sabb alap­el­ve­ket: a szó­lás­sza­bad­sá­got, a tör­vény előt­ti egyen­lő­sé­get és a szo­li­da­ri­tást. Hadat üzent a keresz­tény­ség­nek, a nem­zet­nek, a tisz­tes mun­ká­nak, a ver­seny­nek, egy­szó­val mind­azok­nak az érté­kek­nek, ame­lyek szá­za­do­kon keresz­tül biz­to­sí­tot­ták a nyu­ga­ti civi­li­zá­ció túl­élé­sét. Ez a meg­úju­lás­ra kép­te­len elit Marx újra­fel­fe­de­zé­sé­vel, a mar­xiz­mus updat­elt vál­to­za­tá­val pró­bál­ja átmen­te­ni magát a jelen­be. Ennek érde­ké­ben úgy tesz, mint­ha a szov­jet kom­mu­niz­mus hét évti­ze­des hideg való­sá­ga mind­össze egy tör­té­nel­mi bal­eset, egy­faj­ta vélet­len kisik­lás lett vol­na, és ezért sem­mi­fé­le hasz­nál­ha­tó tanul­ság, közös tapasz­ta­lat nem von­ha­tó le belő­le. Azt is figyel­men kívül hagy­ja, hogy Kubá­ban, Észak-Kore­á­ban és Kíná­ban ma is több mint más­fél mil­li­árd ember él kom­mu­niz­mus­ban. A kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­rák ennek elle­né­re sem kap­nak helyet a nyu­ga­ti nyil­vá­nos­sá­got fog­lal­koz­ta­tó témák között. Ezzel pró­bál­ják ellep­lez­ni, hogy a mar­xis­ta taní­tá­sok alap­ján lét­re­ho­zott kom­mu­nis­ta rend­sze­rek annak elle­né­re, hogy úgy ember­éle­tek­ben, mint az alko­tó ener­gi­ák elpa­zar­lá­sá­ban hatal­mas áldo­za­to­kat köve­tel­tek, végül min­den­hol cső­döt mond­tak. A nyu­ga­ti hala­dók ennek elle­né­re a kímé­let­len osz­tály­har­cot hir­de­tő és a kizsák­má­nyo­lók kiik­ta­tá­sát köve­te­lő Mar­xot, sőt a tömeg­gyil­kos Lenint is az embe­ri jogok védel­me­ző­je­ként, az igaz­sá­gos­ság és egyen­lő­ség elő­har­co­sa­ként akar­ják nekünk elad­ni. Meg­mon­dó­ik az álta­luk aján­lott újra­hasz­no­sí­tott recep­te­ket alkal­maz­va állí­tot­ták fel poli­ti­ka­i­lag kor­rekt kánon­ju­kat és indí­tot­tak fron­tá­lis táma­dást a szó­lás­sza­bad­ság ellen. Az Orwell által lelep­le­zett mód­sze­re­ket alkal­maz­va üldö­zik az egy­re sza­po­ro­dó „gon­do­lat­bűnt”. A nyu­ga­ti köz­be­széd mára oda jutott, hogy iga­zat csak ott­hon, illet­ve a leg­szű­kebb bará­ti kör­ben lehet mon­da­ni, de még így is szá­mol­ni kell nem­csak azzal a veszéllyel, hogy a Nagy Test­vér figyel és lecsap, de azzal is, hogy a csa­lád­ta­gok, gyer­me­kek fel­je­len­tik szü­le­i­ket, test­vé­re­i­ket, ahogy az a leg­sö­té­tebb sztá­li­ni idők­ben dívott.0321 orwell 01.jpg

A nyolc­va­nas évek Magyar­or­szá­gán az én kor­osz­tá­lyom már nem félt úgy, ahogy a szü­le­ink. Elég sza­ba­don beszél­het­tünk, annak elle­né­re, hogy volt néhány tabu, amik­re a nyil­vá­nos beszéd­ben tekin­tet­tel kel­lett len­ni, de magán­be­szél­ge­té­se­ink­ben már nem tet­tünk laka­tot a szánk­ra. Annak elle­né­re sem, hogy min­den­hol vol­tak tég­lák, akik jelen­tet­tek. Tisz­tá­ban vol­tunk vele, hogy ha a párt­ál­lam meg­gon­dol­ja magát, akkor eze­ket a jelen­té­se­ket fel­hasz­nál­ja majd elle­nünk, de ennek elle­né­re sem kor­lá­toz­tuk magun­kat. Tud­tuk, hogy a szo­ci­a­lis­ta tábor töb­bi orszá­gá­ban nem ilyen rózsás a hely­zet, külö­nö­sen az NDK-ban volt min­den­hol érez­he­tő a Sta­zi béní­tó jelen­lé­te, a szin­te tapint­ha­tó bizal­mat­lan­ság és a féle­lem. Ezért, ami­kor a két­ez­res évek ele­jén egyik este Weimár­ban, boroz­ga­tás köz­ben, egy német bará­ti házas­pár félig sut­tog­va azt mond­ta nekem, hogy mind­ket­ten nyu­gat­né­me­tek, ott szü­let­tek, tanul­tak és dol­goz­tak, de úgy dön­töt­tek, hogy átköl­töz­nek a volt NDK-ba, mert itt sza­ba­dab­ban lehet beszél­ni, első döb­be­ne­tem­ben majd­nem lees­tem a szék­ről. Hir­te­len meg­ér­tet­tem, mek­ko­ra a baj Nyu­ga­ton. A hely­zet azóta sokat rom­lott. 2021-ben még a szó­lás­sza­bad­sá­got egy­kor min­den­nél fon­to­sabb­nak tar­tó USA balos meg­mon­dó­em­be­rei is oda jutot­tak, hogy való­ság­cár kine­ve­zé­sét köve­te­lik és Orwell nyo­mán Igaz­ság Bizott­sá­got akar­nak fel­ál­lí­ta­ni „a dez­in­for­má­ció és a szél­ső­sé­ges­ség elle­ni har­cuk­hoz.” Bizott­sá­gok­ra bíz­nák annak eldön­té­sét, hogy mi igaz, és mi nem! Ezzel, a szó­lás­sza­bad­ság­gal együtt a poli­ti­kát is elle­he­tet­le­ní­te­nék. Hiszen, ahol nincs nyílt és sza­bad vita, ott nincs poli­ti­kai sza­bad­ság sem. A már idé­zett nyolc­va­nas évek Magyar­or­szá­gán a kom­mu­nis­ták az egy­ko­ri párt­ál­lamKöz­pon­ti Bizott­sá­gá­nak agi­tá­ci­ós és pro­pa­gan­da osz­tá­lyá­ba tagol­va működ­tet­ték a cen­zú­rát, ami­nek létét folya­ma­to­san tagad­ták. Rös­tell­ték és piron­kod­tak miat­ta. A mai hala­dók nyíl­tan köve­te­lik és büsz­kén alkalmazzák.


A két­ezer-tízes évek­ben az egy­ko­ri NSZK szob­rot állí­tott Marx­nak és Leninnek

A Szov­jet­unió össze­om­lá­sa­kor a nyu­ga­ti világ­ban már évti­ze­dek óta az a ’68-as nem­ze­dék ural­ta az okta­tást, a saj­tót, a tömeg­mé­di­át, a film­ké­szí­tést, a szín­há­zat, a zenét és min­den kul­tu­rá­lis dön­tés­ho­zói helyet, mely már egy ket­té­osz­tott, kele­ti felé­től elvá­gott Euró­pá­ban szo­ci­a­li­zá­ló­dott. Ami­kor Euró­pá­ban gon­dol­kod­tak, abban a mi régi­ónk már nem tar­to­zott bele. Azért jóin­du­lat­tal figyel­tek ránk, sőt druk­kol­tak is nekünk, hiszen a szo­ci­a­liz­mus épí­té­se egy olyan hasz­nos és érde­kes kísér­let­nek tűnt a szá­muk­ra, amit, siker ese­tén, ők is átvet­tek vol­na. Áru­lás­ként élték meg, hogy anti­kom­mu­nis­ta és nem­ze­ti fel­sza­ba­dí­tó for­ra­dal­ma­ink­kal össze­zúz­tuk a kom­mu­niz­must, ami­nek a sike­ré­ben ők annyi­ra remény­ked­tek, és az ő meg­kér­de­zé­sük, sőt bele­egye­zé­sük nél­kül befe­jez­tük a jövő kikí­sér­le­te­zé­sét. A kom­mu­niz­mus buká­sa után ezért sér­tő­döt­ten hátat is for­dí­tot­tak nekünk. A poszt­kom­mu­nis­ta orszá­gok rend­szer­vál­toz­ta­tói így azzal szem­be­sül­tek, hogy nem­csak az egy­ko­ri beosz­tá­sa­i­nak zömét meg­tar­tó, azon­nal tovább­szol­gá­lat­ra jelent­ke­ző kom­mu­nis­ta nomenk­la­tú­rá­val kell meg­küz­de­ni­ük, hanem azzal a hatá­ro­kon átnyú­ló nor­ma- és kánon­ál­lí­tá­si jog­gal ren­del­ke­ző poszt­mar­xis­ta háló­zat­tal is, amely ter­mé­sze­tes szö­vet­sé­ge­se­it az állam­párt egy­ko­ri kiszol­gá­ló­i­ban talál­ta meg. Az anti­kom­mu­nis­ta oldal ezért a nyu­ga­ti élcsa­pa­tok­tól kiok­ta­tá­son és uta­sít­ga­tá­son kívül más­ra nem számíthatott.

AZOK AZ EGYKORI KOMMUNISTÁK, AKIK NEMRÉG MÉG A SZOVJET BIRODALOM ELKÖTELEZETT HÍVEI VOLTAK, MÁRA AZ USA, ILLETVE A NÉMET VEZETÉSŰ EURÓPAI UNIÓ KISZOLGÁLÓKÉNT ÉRVÉNYESÜLNEK.

A nem­ze­ti érdek kép­vi­se­le­tét vál­la­ló egy­ko­ri és mai anti­kom­mu­nis­tá­kat pedig ellen­sé­ge­ik­ként azo­no­sít­ják be. Meg­ma­radt tehát a biro­da­lom­pár­ti­ak és a nem­zet­ál­lam hívei közöt­ti szem­ben­ál­lás. Míg régi­ónk a kom­mu­nis­ta meg­szál­lás aló­li fel­sza­ba­du­lá­sát nem­ze­ti újjá­szü­le­tés­ként élte meg, a „fej­lett” Nyu­gat meg­mon­dói egy régi-új poszt­nem­ze­ti ideo­ló­gia híve­i­vé vál­tak. Az Euró­pai Unió föde­ra­li­zá­ci­ó­ját szor­gal­maz­zák és egy nem­zet­nél­kü­li euró­pai biro­dal­mat akar­nak ránk eről­tet­ni. Ettől per­sze nekünk azon­nal deja vu érzé­sünk lett és a pro­le­tár inter­na­ci­o­na­liz­mus jutott az eszünk­be. Meg­ér­tet­tük, hogy a libe­rá­lis demok­rá­cia egy­re erő­sza­ko­sabb ter­jesz­té­se, a fékek és ellen­sú­lyok és a jog­ál­lam foly­to­nos emle­ge­té­se azt a célt szol­gál­ja, hogy elfo­gad­tas­sák velünk a világ­kor­mány­zat és az ezt szol­gá­ló nem­zet­kö­zi bírás­ko­dás fenn­ha­tó­sá­gát. Vagy­is, nem­ze­ti szu­ve­re­ni­tá­sunk fel­adá­sát. Vala­mi ilyes­mi­vel pró­bál­koz­tak a szov­je­tek is biro­dal­muk épí­té­se­kor. Az álta­luk gyar­ma­to­sí­tott terü­le­te­ket el akar­ták nem­ze­ti­et­le­ní­te­ni, ezért gaz­da­sá­ga­i­kat és pénz­ügye­i­ket egy­be­kap­csol­ták. De vára­ko­zá­sa­ik­kal szem­ben a nem­ze­ti poli­ti­ka nem veszí­tet­te el jelen­tő­sé­gét, sőt 1990-re legyőz­te a kom­mu­niz­must és darab­ja­i­ra szag­gat­ta a szov­jet biro­dal­mat. Most a libe­rá­lis ember­jo­gi fun­da­men­ta­liz­mus és a glo­ba­lis­ta kapi­ta­liz­mus szö­vet­sé­ge akar­ja fel­szá­mol­ni a nem­zet­ál­la­mi szu­ve­re­ni­tást. A néme­tek által agyon ajná­ro­zott Kon­rád György Anti­po­li­ti­ka című mun­ká­já­ban már a múlt szá­zad nyolc­va­nas éve­i­ben arról az új biro­da­lom­ról írt, ami­nek a „nem­zet­kö­zi értel­mi­ség” lesz a ková­sza, akik­nek több közük van egy­más­hoz, mint hon­fi­tár­sa­ik­hoz. „Az inter­na­ci­o­na­liz­mus­nak, úgy lát­szik, nem a mun­kás­osz­tály, hanem az értel­mi­ség a külön­le­ges hor­do­zó­ja”, ‑álla­pí­tot­ta meg, mert „a mun­kás­osz­tály nem­ze­tibb osz­tály, mint az értel­mi­ség.” Kon­rád sze­rint egy világ­rend­őr­ség­re kell majd bíz­ni, hogy kija­vít­sa a világ műkö­dé­sé­nek töké­let­len­sé­ge­it.

A 21. SZÁZAD MARXISTA UTÓPISTÁINAK A VASFÜGGÖNYÖN ÁTNYÚLÓ ÖSSZEKAPASZKODÁSA TEHÁT NEMZETÁLLAM-ELLENESSÉGÜKÖN ALAPSZIK ÉS A NYOLCVANAS ÉVEKIG NYÚLIK VISSZA.

Ez a világ meg­vál­tá­sá­nak ter­hét magá­ra vál­la­ló értel­mi­sé­gi élcsa­pat azért akar­ja a világ libe­rá­li­sa­it egye­sí­te­ni, hogy azok lét­re­hoz­zák azt a nem­ze­tek felet­ti vilá­got, amit ők a saját szá­juk íze sze­rin­ti irá­nyít­hat­nak. Per­sze az embe­ri­ség érde­ke­i­re hivat­koz­va. Ez ugyan­az a régi mar­xis­ta utó­pia a töké­le­tes tár­sa­da­lom­ról. A különb­ség csak annyi, hogy most nem a világ pro­le­tár­ja­i­tól vár­ja a meg­vál­tást, hanem a nem­zet­kö­zi értel­mi­ség­től. A magyar köz­mon­dás sze­rint azon­ban fel­me­le­gít­ve csak a káposz­ta jó.


Sza­bad­ság helyett szabadosság

A világ veze­tő hatal­ma, az Ame­ri­kai Egye­sült Álla­mok, ami­re soká­ig a sza­bad­ság védő­bás­tyá­ja­ként tekin­tet­tünk, ma nem a sza­bad­sá­got, hanem a sza­ba­dos­sá­got expor­tál­ja: a faji, nemi és sze­xu­á­lis tört­iden­ti­tá­sok kor­lát­lan meg­élé­sét. A faji kér­dés közép­pont­ba állí­tá­sa, a nemi­ség sza­bad meg­vá­lasz­tá­sa, a tran­szok vécé­hasz­ná­la­tá­val össze­füg­gő kér­dé­sek, és az újabb és újabb név­má­so­kat helyet­te­sí­tő pót­sza­vak köte­le­ző­vé téte­le Euró­pa kele­ti felé­ben sen­kit sem lel­ke­sít, viszont majd­nem min­den­kit taszít.

Nyu­gat hala­dó értel­mi­sé­ge és kele­ti után­zói 1968 óta for­ra­dal­mi láz­ban égnek. Akkor a tár­sa­da­lom érdek­lő­dé­sé­nek hiá­nyá­ban náluk végül is nem került for­ra­da­lom­ra sor. Prá­gá­ban igen, de az őket nem érde­kel­te, sőt taszí­tot­ta. Ahogy 1989 – 90 anti­kom­mu­nis­ta és nem­ze­ti fel­sza­ba­dí­tó for­ra­dal­mai is, amik legyőz­ték a kom­mu­niz­must és darab­ja­i­ra szag­gat­ták a Szov­jet­uni­ót. Ezek sem az ő for­ra­dal­ma­ik vol­tak. De a remény hal meg utol­já­ra. Talán majd most sike­rül. Ezút­tal a glo­bá­lis cégek­től és a nem­zet­kö­zi pénz­ügyi és egyéb intéz­mé­nyek­től vár­ják azt a for­ra­dal­mat, ami meg­te­rem­ti a tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­sá­got sza­va­to­ló egyen­lők tár­sa­dal­mát. Kelet-Közép Euró­pá­ban tovább­szol­gá­ló szö­vet­sé­ge­se­ik pedig a tör­té­nel­mi lema­ra­dás beho­zá­sá­ban szá­mí­ta­nak rájuk. Ezek­ben a lát­szó­lag egy­más­nak ellent­mon­dó célok­ban az a közös, hogy

A FORRADALMAT MÁR NEM LENTRŐL, AZ ELNYOMOTTAKTÓL, HANEM FENTRŐL, AZ URALMON LEVŐKTŐL, A GLOBÁLIS CÉGEKTŐL, BANKOKTÓL, A NEMZETKÖZI INTÉZMÉNYEKTŐL, A SZILIKONY-VÖLGY MEGATŐKÉSEITŐL ÉS AZ ÁLTALUK PÉNZELT „CIVILNEK” MONDOTT LOBBISZERVEZETEKTŐL VÁRJÁK.

For­ra­dal­muk cél­ja a szak­ér­tői élcsa­pat ural­má­nak tel­jes­sé téte­le, a zava­ró poli­ti­ka, és a tájé­ko­zat­lan töme­gek kiik­ta­tá­sa. A jövő for­ra­dal­ma tehát fent­ről jön a sza­bad­já­ra enge­dett glo­bá­lis tőke és nagy­ha­tal­mú tulaj­do­no­sok révén. Ezért ma az szá­mít hala­dó­nak, nyu­ga­ti­as­nak, fej­lett­nek, demok­ra­tá­nak, aki a glo­bá­lis nagy­tő­ké­vel szö­vet­ke­ző poszt­mar­xis­ta, ’68-as ere­de­tű meg­mon­dó­elit egy­ne­mű­sí­tő, biro­dal­mi szán­dé­kát támogatja.

Iván Kras­tev bol­gár poli­to­ló­gus sze­rint: a balo­sok min­dig radi­ká­li­sab­bak, mint a job­bo­sok. Le Pen, Sal­vi­ni, a PiS és Orbán Vik­tor sze­rint a nyu­ga­ti, keresz­tény kul­tú­ra veszély­ben van, a vég­órá­it éli. Lehet, hogy eltű­nik, ha nem teszünk vala­mit. A balo­sok vála­sza erre az: hogy a föld­go­lyó, vagy­is a föl­di élet van vég­ve­szély­ben, mert húsz éven belül kipusz­tul az élet a föl­dön. Jön az apo­ka­lip­szis! Az első­ből fele­lős cse­lek­vés követ­ke­zik, hiszen a jövőnk csak raj­tunk áll. A másik­ból a fele­lőt­len­ség, hiszen ha már úgy­is hiá­ba min­den, raj­tam aztán nem múlik sem­mi. Végül is az apo­ka­lip­szis­sel szem­ben tehe­tet­len vagyok!

Tes­sék választani!

Sch­midt Mária történész

For­rás: lat​o​szog​blog​.hu