Hírek Morzsák Ó, alli­um cepa…- György Atti­la tollából

Ó, alli­um cepa…- György Atti­la tollából

Ó, alli­um cepa…

Bocsá­nat, csu­pa nagy­be­tű­vel:
ALLIUM CEPA.

Egyik nagy ked­ven­cem.
Lás­suk a szakirodalmat.

„Leg­több­ször sár­gás vagy rózsa­szí­nes, fejecs­kés virág­za­tuk­ról, kes­ke­nyebb leve­le­i­ről és min­de­nek­fö­lött hagy­ma­sza­guk­ról jól felismerhetők.”

(Na, még jó, hogy a hagy­ma­szag­ról a hagy­ma fel­is­mer­he­tő. Tisz­te­le­tem a szerkesztőnek.)

Hip­pok­ra­tész leírá­sa sze­rint „A vörös­hagy­ma jó a szem­nek, de rossz a test­nek, mivel mele­get és for­ró­sá­got okoz és nincs haj­tó hatá­sa; így se táp­lá­lé­kot nem ad a test­nek, sem sem­mi­lyen hasz­not nem hoz. Amennyi­ben a tes­tet fel­me­le­gí­ti, ned­ve által ki is szá­rít­ja azt.”

Diosz­koridész a követ­ke­ző­ket írja: „A vörös­hagy­mát görö­gül Crommyon-nak, lati­nul Cae­pa-nak neve­zik. A hosszú hagy­mák csí­pő­seb­bek a kere­kek­nél. A sár­gák vagy vörö­sek erő­seb­bek a fehé­rek­nél. A szá­ra­zak erő­seb­bek a fris­sek­nél és zöl­dek­nél. A nyer­sek erő­seb­bek a főt­tek­nél vagy a sózot­tak­nál. Min­den hagy­ma mar, fel­fúj­ja a tes­tet, ser­ken­ti az étvá­gyat, szom­jú­sá­got okoz, lágyít, izgat­ja a gyom­rot, és jól esik a has­nak. A hagy­mák meg­tisz­tít­ják és meg­nyit­ják a jára­to­kat, melye­ken a tisz­tu­lás vég­be megy, és külö­nö­sen az arany­eret, ha a mar­hák ebben szen­ved­nek, olaj­ba kell ten­ni és kúp­ként hasz­nál­ni. A hagy­ma ned­ve méz­zel kever­ve és beken­ve vilá­gos látást csi­nál és gyó­gyít­ja a sze­mek kelé­se­it … és a kez­dő­dő hályo­got. A nyak kelé­sei szin­tén hasz­no­san ken­he­tők vele, kihajt­ja az asszo­nyok meg­re­kedt hószá­mát, az orr­ba téve tisz­tít­ja a főt. A hagy­ma ned­ve ecet­tel, rutá­val és méz­zel kever­ve és fel­ken­ve gyó­gyít­ja a kutyák hara­pá­sát. Ecet­tel a napon meg­ken­ve, elűzi a sömört, gyó­gyít­ja a szem ótva­rát is… A hagy­ma ned­ve tyúk­zsír­ral kever­ve jó a láb beteg­sé­gei ellen, ame­lye­ket a cipő oko­zott, meg­ál­lít­ja a has­me­nést is, jó hal­lás­prob­lé­mák, a fül zúgá­sa és gennyes folyá­sa ellen, kive­ze­ti a vizet, ami a fülek­ben össze­gyűlt. A görö­gül Alope­ciá-nak neve­zett beteg­ség miatt kihul­lott hajat vissza­nö­vesz­ti, ha a ned­vé­vel kenik a kopasz foltokat…”

Pli­ni­us sze­rint „Nem létez­nek vad hagy­mák. A neme­sí­tett hagy­má­kat a látás gyen­ge­sé­gé­nek gyó­gyí­tá­sá­ra hasz­nál­ják, a szem­re a leve ennél még jobb kúrát ered­mé­nyez. A hagy­mák elő­se­gí­tik az alvást, kenyér­rel össze­rág­va meg­gyó­gyít­ják a száj sebe­it, a friss hagy­mák ecet­be téve vagy meg­szá­rít­va méz­zel és bor­ral kutya­ha­ra­pás­ra jók, de a kötést három napig nem sza­bad leven­ni. Hason­ló módon alkal­maz­va jók hor­zso­lá­sok­ra. Egy hagy­ma hamu­ban meg­főz­ve és árpa­liszt­tel kever­ve jó a szem folyá­sá­ra és a nemi részek sebe­i­re. A hagy­mák ned­vét kenőcs­ként hasz­nál­ják a szem prob­lé­má­i­ra, méz­zel mér­ges kígyók hara­pá­sá­ra és min­den­fé­le fekély­re, anya­tej­jel a fül­kagy­ló sebe­i­re, és bele­csöp­pent­ve liba­zsír­ral vagy méz­zel fül­zú­gás­ra vagy nagyot­hal­lás­ra. Víz­zel hígít­va azok­nak írták fel, aki­ket hir­te­len süket­ség súj­tott. Fog­fá­jás­nál csep­pen­ként a száj­ba öntöt­ték, azért, hogy a fogat öblö­ges­sék vele. Ezen­fe­lül sok­fé­le vad­ál­lat ejtet­te sebek gyó­gyí­tá­sá­ra hasz­nál­ták, főként skor­pió­ma­rás ese­tén. Rühes­ség és visz­ke­tés ese­tén össze­zú­zott hagy­mát tet­tek a kidör­zsölt test­rész­re. Főtt hagy­mát etet­tek azok­kal, akik vér­has­ban vagy lum­bá­gó­ban szen­ved­tek. A hagy­ma héja hamu­vá éget­ve, ecet­be téve mér­ges kígyók hara­pá­sá­ra való, s maga a hagy­ma ecet­be téve négy­lá­bú­a­ké­ra is. Elte­kint­ve attól, amit mon­da­nak, az orvo­sok sze­rint figye­lem­re­mél­tó különb­sé­gek van­nak a hagy­mák között. A leg­utób­bi néze­tek sze­rint úgy tart­ják, hogy a hagy­ma árt a belek­nek és az emész­tés­nek, szél­szo­ru­lást és szom­jú­sá­got okoz­ván. Aszk­le­pi­á­dész isko­lá­ja sze­rint a hagy­ma fogyasz­tá­sa egész­sé­ges arc­bőrt ered­mé­nyez, és ha min­den nap éhgyo­mor­ra fogyaszt­ják, akkor hasz­nos a gyo­mor­nak, moz­gás­ba hoz­ván a leve­gőt, elosz­lat­ja az arany­eret vég­bél­kúp­ként alkal­maz­va, és a leve édes­kö­mény levé­vel nagyon hasz­nos kez­de­ti víz­kór­ság ese­tén. Rutá­val és méz­zel kever­ve jó tüszős mandulagyulladásra…”

Szent Hil­de­gárd nincs túl jó véle­ménnyel a póré­hagy­má­ról, aho­gyan ő fogal­maz: „sebes és haszon­ta­lan mele­ge vagyon, mint az érték­te­len fának, ami kor­hadt, gyor­san ég és gyor­san hanyat­lik”. Nyer­sen nem is java­sol­ja fogyasz­tá­sát, sőt a mér­ge­ző növé­nyek­hez hason­lít­ja hatá­sát, de egész­sé­ges embe­rek nyer­sen, bor­ba, vagy ecet­be áztat­va veszély nél­kül meg­ehe­tik. A bete­gek­nek azon­ban sem nyer­sen, sem főz­ve nem hasz­nos meg­en­ni, mert vérük­nek nincs meg­fe­le­lő meleg­sé­ge, nyál­ká­juk fel van kava­rod­va, ned­ve­ik pezseg­nek.
A vörös­hagy­ma sem „gyógy­nö­vény” a Hil­de­gárd-medi­ci­ná­ban, hiszen „nem jó meleg­sé­ge van, hanem csí­pős ned­ves­sé­ge”, de meg­főz­ve azért hasz­nál­hat azok­nak, aki­ket hideg­rá­zás, láz vagy kösz­vény kínoz.
A mogyo­ró­hagy­ma csak annyi­ban külön­bö­zik a póré­hagy­má­tól, hogy ha lehet, még rosszabb: „hideg és mér­ges, és sem egész­sé­ges­nek sem beteg­nek nem alkal­mas evés­re”. A fen­ti­ek alól talán csak a vékony hagy­ma (A. fis­tu­losum) kivé­tel vala­me­lyest, hiszen „nem ered­mé­nyez vihart az ember ned­ve­i­ben, és hamar emészt­he­tő”, bár azért bete­gek szá­má­ra ezt is meg kell főzni.

Hie­rony­mus Bock lénye­gé­ben ez elő­dök mun­ká­it fog­lal­ta össze, egy-két érde­kes kiegé­szí­tés­sel: „Az egyip­to­mi­ak nagy bűn­nek tart­ják, ha vala­ki hagy­mát vagy fok­hagy­mát eszik, mert az ilyes­faj­ta gyö­ke­re­ket iste­ne­ik­nek tart­ják, írja Juve­na­lis … Sokan úgy vélik, hogy ha reg­ge­len­te egy nyers hagy­ma vagy fok­hagy­ma gerez­det esz­nek, az meg­vé­di őket azon a napon a mér­ge­zett gonosz leve­gő­től, ezért jól mond­ta Hie­rony­mus von Bra­unsch­weig, hogy a hagy­mák a sze­gé­nyek tei­rá­ku­mai. Az az iga­zi szol­gá­lat, amit mi néme­tek az egyip­to­mi iste­nek­nek vég­zünk, hogy ugyan­is meg­esszük eze­ket, és így védet­té válunk a gonosz leve­gő­től. De az okot, ami­ért az egyip­to­mi­ak iste­nek­nek tart­ják eze­ket, Plu­tarkhosz emlí­ti, ami­kor azt mond­ja, a hagy­ma a fogyó hold fényé­ben növek­szik és fej­lő­dik, s a növek­vő fény­ben fonnyad és csök­ken, ezért vet­ték rá az egyip­to­mi papok a népet, hogy meg­kí­mél­jék a hagy­mát.
A német kony­hák­ban nincs hasz­ná­la­to­sabb a hagy­mák­nál, sen­ki nem akar ezek­től elta­ná­csol­ni. Egye­sek jó illa­tuk miatt sze­re­tik, mások gyógy­szer­ként hasz­nál­ják, és jól­le­het hasz­nos növény, emel­lett káros is, sok­fé­le­kép­pen hasz­nál­ta­tik min­den­fé­le bel­ső és kül­ső bajok­ban, ter­mé­szet­től for­ró és fel­fúj­ja a hasat, mond­ja Galén­osz.
Az öreg­asszo­nyok a nyers hagy­má­kat friss for­rás­víz­be vág­ják, éjjel áll­ni hagy­ják, és más­nap az emlí­tett vizet a gye­re­kek­nek inni adják, ez hatal­ma­san űzi és gyil­kol­ja az orsó­gi­lisz­tá­kat. A vörös­hagy­mák állan­dó hasz­ná­la­ta meg­sok­szo­roz­za a ter­mé­sze­tes mago­kat, kivált­képp a hagy­ma­ma­gok bír­nak ezzel a hatás­sal… A hagy­mák­ból és kömény­ből pré­selt nedv cso­dá­la­to­san segít azok­nak, akik víz­kór­ság­ra haj­la­mo­sak. Egy nagy hagy­ma kibe­lez­ve, tei­rá­kum­mal tölt­ve, a levá­gott tete­jét vissza­té­ve és for­ró hamu­ra helyez­ve, lággyá süt­ve, majd a kül­se­jét lefejt­ve, a ned­vét kipré­sel­ve pom­pás a pes­tis ellen, aki ezt a kórt meg­kap­ta, az igyon foly­vást ebből a nedv­ből mele­gen és marad­jon meleg ágy­ban, hogy izzad­jon. A hagy­ma­fe­jek egy zsá­kocs­ká­ba téve, bor­ban meg­főz­ve, kipré­sel­ve és mele­gen ráté­ve, erő­sen hajt­ják a húgyot. Elő­ször skor­pió­olaj­jal kell jól beken­ni a helyet, így a gyógy­szer még erő­sebb lesz.
Ha vala­ki tűz­zel, for­ró víz­zel, olaj­jal, bor­ral vagy más folya­dék­kal meg­éget­te magát, az tör­je meg a hagy­mát sóval és helyez­ze ezt vagy a kipré­selt ned­vét a seb­re, így kitű­nő, cso­dá­la­tos orvos­sá­got nyer.
Az arany érnek meg­nyi­tá­sá­ra Cra­to úr a követ­ke­zőt java­sol­ja. Végy egy vörös­hagy­mát, belezd ki, töltsd meg kese­rű­man­du­la ola­já­val, süsd ki for­ró hamun, pré­seld ki a ned­vét és kend ezzel a fel­da­gadt aranyeret.”

Jean Val­net sze­rint a vörös­hagy­ma illó­ola­ja ser­ken­ti a máj, a vese és az ideg­rend­szer műkö­dé­sét, az emész­tést, és a nemi vágyat is, erős vize­let­haj­tó, reuma‑, skorbut‑, baktérium‑, szkle­ró­zis- és trom­bó­zis­el­le­nes hatá­sú, emel­lett köp­te­tő, vér­cu­kor­szint-csök­ken­tő, féreg­haj­tó, eny­he alta­tó, vala­mint haj- és bőr­gyó­gyí­tó. Val­net álta­lá­nos gyen­ge­ség, vize­let­re­ke­dés, víz­kór­ság, reu­ma, ízü­le­ti gyul­la­dás, epe­kő, has­me­nés, húgy­úti fer­tő­zé­sek, lég­úti meg­be­te­ge­dé­sek, inf­lu­en­za, rossz emész­tés, elhí­zás, impo­ten­cia, cukor­be­teg­ség, prosz­ta­ta­bán­tal­mak, mirigy­gyul­la­dá­sok, bél­fér­ges­ség keze­lé­sé­re ajánl­ja. Kül­ső­leg fer­tő­zés­gát­ló, fáj­da­lom­csil­la­pí­tó, rovar­ri­asz­tó, ezért ujj­gyul­la­dá­sok, kelé­sek, rovar­csí­pés, arany­ér, fagyás okoz­ta bőr­re­pe­dés, mig­rén, süket­ség, fog­fá­jás, sze­möl­csök, bibir­csó­kok, sebek, feké­lyek, égé­sek, szep­lők, haj­hul­lás keze­lé­sé­re használják.”