Nagy­ne­vű fiá­nak hálás kegyel­me jeléül…

Mono­kon az 1880-as évek ele­jé­től rend­sze­re­sen meg­ün­ne­pel­ték Kos­suth szü­le­té­sé­nek évfor­du­ló­ját, szep­tem­ber 19-ét. 1884. novem­ber 25-én egy név­na­pot ünnep­lő mono­ki tár­sa­ság­ban vető­dött fel elő­ször a gon­do­lat, hogy emlék­táb­lá­val jelöl­jék meg Kos­suth Lajos szülőházát. 

A kor­tár­sak közül azon­ban sokan fel­tet­ték a kér­dést: melyik épü­let­ben szü­le­tett Kos­suth Lajos? 

Álta­lá­no­san elfo­gad­ták, hogy abban a ház­ban, mely­ben apja az And­rássy-bir­tok fis­ku­sa­ként lakott. Igen ám, de erről az egy­ko­rú tanúk véle­mé­nye igen­csak eltért. 

Egy kora­be­li megyei folyó­irat így írt erről:

„Az egyik rész hatá­ro­zot­tan állít­ja, hogy az úgy­ne­ve­zett Kas­tély-dom­bon levő ház­ban, szem­ben a római kato­li­kus plé­bá­ni­á­val és temp­lom­mal. Ez az öreg Apjok And­rás állí­tá­sa. A másik rész azon­ban azt állít­ja, ezek között két öreg, Papp György és Papp Ist­ván, hogy ezen a soron ugyan, de az ura­sá­gi kas­tély­tól jóval távo­labb eső, szin­tén az And­rássy gróf ura­dal­má­nak tulaj­do­nát képe­ző ház­ban volt egy ide­ig az ura­sá­gi fis­ká­lis laká­sa; har­ma­dik ház a köz­ség­há­zá­nak tőszom­széd­sá­gá­ban az ura­sá­gi kasz­ná­ri lak­nak, a nagy ura­sá­gi mag­tár­nak által elle­né­ben. Még a hat­va­nas évek (1860-as) ele­jén sok olyan öreg falu­si gaz­dát kér­dez­tem a fen­teb­bi­e­ken kívül, kik Mono­kon emlé­kez­tek reá, hogy az ura­sá­gi fis­ká­lis laká­sa az volt, hol a hat­va­nas évek ele­jén Klein Ignác mono­ki kine­ve­zett pos­ta­mes­ter maga is hatá­ro­zot­tan állí­tot­ta, hogy abban a szo­bá­ban szü­le­tett Kos­suth, ahol ő a pos­ta­hi­va­talt elhe­lyez­te; ennek tőszom­széd­ja az öreg Papp György szin­tén ugy nyi­lat­ko­zott, aki ekkor 76 éves lehe­tett, hogy ő emlék­szik arra, mikor Kos­suth szü­le­tett és abban az idő­ben a Kos­suth szü­lei az ő szü­le­i­nek szom­széd­sá­gá­ban lak­tak… Strömpl József, Monok nagy­köz­sé­gé­nek jelen­leg jegy­ző­je, hoz­zá e tárgy­ban inté­zett leve­lünk­re választ ugyan még nem adott, hanem tudo­má­sunk­ra jut­tat­ta, hogy a Kos­suth L. szü­lő­há­za Mono­kon emlék­táb­lá­val meg­je­löl­ve máig sin­csen! Az ada­ko­zás már egy ízben meg­in­dult és befolyt 42 ft. Még mielőtt ujabb ada­ko­zás foly­tán a mél­tó emlék­táb­lá­hoz meg­ki­ván­ta­tó összeg együtt lesz: kívá­na­tos, hogy a szü­lő­ház kér­dé­se két­ség­te­le­nül tisztáztassék.”

Bizony­ta­lan Kos­suth Lajos szü­le­té­sé­nek dátu­ma is. Kos­suth saját leve­lé­ben azt 1802. szep­tem­ber 19. nap­já­ra tet­te. Ez a levél a tállyai evan­gé­li­kus egy­ház leve­les­lá­dá­já­ba került, és 1892-ben, a Kos­suth Lajos kilenc­ve­ne­dik szü­le­tés­nap­já­ra ren­de­zett ünnep alkal­má­ból ki is nyomtatták.

Mi okoz­za a bizonytalanságot? 

A régi anya­könyv, mely­ben Kos­suth Lajos szü­le­té­sé­nek ada­tai be vol­tak írva, 1810-ben elégett. Az új anya­könyv első lap­já­ra Haj­ász Pál lel­kész bemá­sol­ta azt a leve­let, ame­lyet Kos­suth Lajos­tól kapott. 

Nagy­tisz­te­le­tű Lel­kész úr! Én ugyan bár­mi nagy ember­re néz­ve is, annál inkább igény­te­len sze­mé­lyem­re néz­ve, nem magán­jo­gi, hanem tör­té­nel­mi érdek szem­pont­já­ból nagyon henye dolog­nak tar­tom annak kuta­tá­sát, hogy ki, mely napon szü­le­tett, miu­tán ez a nyo­mo­kat, miket egy vagy más ember tet­tek­ben s esz­mék­ben után hát­ra­ha­gya­tott, sem meg nem örö­kít­he­ti, ha veszen­dők, sem el nem törül­he­ti, ha mara­dan­dók: mind­azon­ál­tal Nagy­tisz­te­le­tű­sé­ged irán­ti tekin­tet­ből tel­jes kész­ség­gel adok annyi fel­vi­lá­go­sí­tást april 26-áról kel­te­zett leve­lé­ben hoz­zám inté­zett kér­dé­sé­re, amennyit adha­tok. Fele­le­tem azon­ban csak cson­ka lehet, mert azt tudom ugyan, hogy hol s mely évben szü­let­tem, de szü­le­té­sem nap­ját nem tudom, hónap­ja felől sem vagyok bizonyos.Szüleim helye­sen van­nak velem köz­lött keresz­te­lé­si beval­lás­ban meg­ne­vez­ve. Atyám kos­sut­hi és udvar­di Kos­suth Lász­ló volt; s mert a Lász­ló nevet ugyan­azon egy idő­ben csa­lá­dom­ban töb­ben visel­ték (Lász­ló volt a s.-a.-ujhelyi járás főszol­ga­bí­rá­ja, ki Magyar-Jesz­ter­ben, szint­úgy Lász­ló volt, ki Sza­ló­kon lakott, mind­ket­tő Zemp­lén­me­gyé­ben, csa­lá­dom ezen ága r. catho­li­cus volt, a mi águnk evan­ge­li­kus) meg­jegy­zem: hogy atyám csa­lá­dunk ősré­gi fész­ké­ben, Kos­sut­hon Turócz megyé­ben szü­le­tett, fia volt Kos­suth Pál­nak és Benyicz­ky Zsu­zsan­ná­nak. Anyám volt Wéber Sarol­ta, Tyr­lin­gi Wéber And­rás­nak (a 17-ik szá­zad­be­li val­lá­si üldöz­te­té­sek egyik vér­ta­nú­ja utód­já­nak és Hideg­kövy Erzsé­bet­nek leá­nya, ki Zemp­lén megyé­ben Lisz­kán szü­le­tett, hol atyai a Mária-Teré­zia ide­jé­be­ni hábo­rúk alatt szer­zett kato­nai érde­me jutal­má­ul kapott pos­ta­ál­lo­mást bír­ta. Én magam a szü­lék­től 1802-ben szü­let­tem Zemp­lén­me­gyé­ben, Mono­kon, hol atyám ifju korá­ban a gróf Adrássy-csa­lád ura­dal­mi ügy­vé­de volt.Ennyi az, amit egész bizo­nyos­ság­gal mond­ha­tok. Töb­bet nem.Emlékszem az ara­nyo­zott, réz­csat­tos nagy bib­li­á­ra, mely­ből szo­kás volt atyám házá­nál vasár­na­pon­ként néhány feje­ze­tet fel­ol­vas­ni s egy-egy zsol­tárt eléne­kel­ni, s mely­be az én nővé­re­im szü­le­tés­nap­ja­ink, a keresz­te­lés ada­ta­i­val, ősi szo­kás sze­rint be volt jegyez­ve. A szü­le­im irán­ti kegye­let­nél fog­va erek­lyé­ül becsül­ném ezen réz­csa­tos bib­li­át, ha meg­vol­na. De nincs. Elpusz­tult az is viha­ros éle­tem fer­ge­te­ge­i­ben, mint sok egyéb, mire ész és szív becset helyez­tek. S mert vidé­kün­kön s korom­ban inkább a tágas kör­ben ismert név, mint szü­le­tés­na­po­kat volt szo­kás­ban „meg­ül­ni”; én pedig emlé­ke­ző­te­het­sé­gem fiók­já­ban nem igen tar­tot­tam érde­kes­nek hasz­no­sabb dol­gok­tól helyet lop­ni a cse­kély magam­ra vonat­ko­zó bio­gra­phi­ai akták szá­má­ra, hit biz’ én las­san-las­san szü­le­té­sem nap­ját és hónap­ját elfe­lej­tet­tem emlé­ke­ze­tem­ben meg­tar­ta­ni. Mind-össze is azon nega­tiv remi­nis­cen­ci­ám van felő­lük, hogy nem a lég­mér­sék­le­ti vál­to­zé­kony­ság hónap­já­ban, nem ápri­lis­ban szü­let­tem, hanem – hogy mikor? Azt tel­jes bizo­nyos­ság­gal meg nem mond­ha­tom. Ugy rém­lik előt­tem, hogy szep­tem­ber 16-ika és 19-ike közt; alkal­ma­sint 19-én. De nem mer­ném reá sza­va­mat adni, ámbár gyani­tom, hogy az ese­mény­nél, mely szá­mom­ra but sokat, örö­met vaj­mi keve­set hozott, alkal­ma­sint jelen vol­tam, bár ha talán burok­ban is, mert burok­ban szü­let­tem, mely azon­ban az én ese­tem­ben bizony nem iga­zol­ta a népi­es babo­na­hi­tet, hogy „burok­ban szü­let­ni sze­ren­csét jelen”.Tehát ha az anya­könyv­tar­tá­si pon­tos­ság, a csor­ba keresz­te­lé­si beval­lás kitöl­té­sét csak­ugyan meg­kí­ván­ná, mél­tóz­tas­sék oda­je­gyez­ni nevem mel­lé, hogy szü­le­té­sem hónap­ja s nap­ja nem tuda­tik. Minden­nek meg van a maga hasz­na. Szü­le­té­sem nap­ja nem lévén tud­va, nem lesz nap, amely emlé­ke­ze­tem­ben fel­élesz­sze, s így nevem hama­rébb lesüllyed oda, aho­vá vágya­ko­zom, a fele­dé­keny­ség örvé­nyé­be. Adjá át lel­kész ur, kérem, öreg kor­tár­sam s bará­tom­nak, Nagy­tisz­te­le­tű Nagy Mihály lel­kész urnak barát­sá­gos üdvöz­le­te­met s fogad­ja ön szí­ve­sen nagy­ra­be­csü­lé­sem kije­len­té­sét. Kos­suth Lajos

Miköz­ben szó­ban és írás­ban folyt a vita Kos­suth szü­le­té­si helyé­ről és ide­jé­ről, Mono­kon a szü­lő­ház meg­je­lö­lé­sé­re készültek. 

Negyed­szá­zad eltel­té­vel ugyan­is meg­va­ló­sult a tár­sa­dal­mi össze­fo­gás­ból kiin­dult terv: 1911. május 27-én lep­lez­ték le a díszes svédgrá­nit emlék­táb­lát. Kos­suth dom­bor­mű­ve alatt arany­be­tűs szö­veg: „EBBEN A HÁZBAN SZÜLETETT KOSSUTH LAJOS 1802. SZEPTEMBER 19-ÉN”

Az emlék­táb­la lelep­le­zé­se­kor ott volt Kos­suth Ferenc, a kor­mány­zó fia is. A főut­ca gol­o­pi végé­nél és a szü­lő­ház előtt dia­dal­ka­put állí­tot­tak. Az akko­ri bíró, Leme­sánsz­ky János, nem enged­te meg, hogy a mono­ki­ak a ven­dé­gek meg­ér­ke­zé­se előtt átjár­kál­ja­nak alat­ta, csak az út men­ti árok­ban lehe­tett néhány napig itt köz­le­ked­ni. Az 1970-es, 1980-as évek­ben a falu öreg­jei még emlé­kez­tek a gyer­mek­ko­ruk­ban meg­élt ünnep­ség­re. Mesé­lik, hogyan sza­lad­gál­tak a dia­dal­ka­puk körül. 

Azt is fel­em­le­get­ték, hogy a Kos­suth Feren­cet foga­dó lovas ban­dé­ri­um­nak egy köl­csön­kért lóval tag­ja volt Ger­gely János bácsi is, aki­nek a lova meg­bok­ro­so­dott a dísz­lö­vé­sek­től, és neki­ro­hant a szö­ges­drót­ke­rí­tés­nek. A ló a bal­eset­ben kimúlt. Mikor erről Kos­suth Ferenc érte­sült, egy „nagy ban­kó­val” kár­ta­la­ní­tot­ta a gazdáját. 

A dísz­ebéd alatt egy idős néni oda­ment Kos­suth Lajos fiá­hoz, és aján­dé­kul átadott neki egy Kos­suth-ban­kót, ame­lyet eddig az ima­köny­vé­ben őrzött. A hagyo­mány hoz­zá­te­szi, hogy Kos­suth Ferenc ezt az aján­dé­kot is egy másik „ban­kó­val” viszonozta. 

Nem ez volt Kos­suth fiá­nak első láto­ga­tá­sa Mono­kon. Mint kép­vi­se­lő 1894. novem­ber 22-én érke­zett Sze­rencs­re, ahol Hodin­ka Mihály ura­dal­mi főügyész fogad­ta, majd hosszú kocsi­sor kísér­te át a falunk­ba. Az erdő­nél az itte­ni­ek lovas ban­dé­ri­u­ma vár­ta, a szü­lő­há­za előtt a köz­sé­gi jegy­ző üdvö­zöl­te. A dísz­ebéd a nagy­kas­tély­ban volt, tisz­te­le­té­re ökröt sütöt­tek. Más­nap szin­tén lovas ban­dé­ri­um­mal kísér­ték Tállyára.

„Ami­kor Kos­suth Lajos szü­le­tett, csil­lag gyul­ladt Monok felett” – hagyo­má­nyo­zó­dott ránk az Apjok, a Csor­dás és a Papp csa­lád leszár­ma­zot­tai által meg­őr­zött csa­lá­di tra­dí­ci­ók alap­ján. A mono­ki hagyo­mány sze­rint – ahogy már emlí­tet­tük – Kos­suth a ház észa­ki abla­kú udva­ri szo­bá­já­ban szü­le­tett. Gár­di József­né Csor­dás Mária édes­ap­já­tól és nagy­ap­já­tól hal­lott a kék­re fes­tett, rin­gó tal­pú rózsás böl­cső­ről is, amely­ben – a Papp csa­lád által meg­őr­zött hagyo­mány sze­rint – „a hall­ga­tag, égre néző sze­mű, gyö­nyö­rű terem­tés” feküdt. Papp And­rás csa­lád­ja büsz­kén emle­get­te, hogy szép­ap­juk daj­kál­ta is a pólyás Kossuthot.Vannak olyan véle­mé­nyek is, hogy nem itt szü­le­tett Kos­suth, hanem a Gol­op és Monok közöt­ti úton, a postakocsiban. 

Még az élet­rajz­írók fel­dol­go­zá­sa­i­ban is talál­koz­ha­tunk ilyen véle­ménnyel. Talán a Kos­suth házas­pár első­szü­lött gyer­me­ke való­ban így szü­le­tett. Ő azon­ban nem maradt meg, csak pár hétig élt. Így szí­ne­sed­nek a történetek.

Kos­suth keresz­te­lé­sé­ről két­fé­le hagyo­mány is fenn­ma­radt. Az egyik sze­rint a tállyai evan­gé­li­kus temp­lom­ba vit­ték. Köz­ben a bába­asszony, aki­re a cse­cse­mőt bíz­ták, túl sokat ivott, és elhagy­ta a gyer­me­ket, úgy talál­tak rá az egyik utca­sar­kon. Ez a hagyo­mány elég hihe­tet­len. Mások az ott­ho­ni keresz­te­lés­ről mesél­nek történeteket. 

Kos­suth Lajos előbb idé­zett hosszú leve­lé­ben maga erő­sí­ti meg mono­ki szü­le­té­se és tállyai keresz­te­lé­se ese­mé­nye­it. Mono­kon is úgy tud­ják, hogy Kos­suth Lajost 1803 tava­szán szü­lei elvit­ték a falu­ból. Kos­suth tehát alig nyolc hóna­pot töl­tött itt, és nem is jött töb­bé vissza a köz­ség­be. Szü­lő­fa­lu­já­ban azon­ban nagy tisz­te­let­nek örvendett. 

Az egyik len­gyel csa­lád soká­ig rej­te­get­te azt a kar­dot, amit az ősapa Kos­suth­tól kapott. A máso­dik világ­há­bo­rú után elhunyt Sze­pe­si Ferenc hoz­zá­tar­to­zói pedig remek­mí­vű, gyö­kér­ből fara­gott pipát őriz­tek, mint Kos­suth Lajos aján­dé­kát. Nagy tisz­te­lő­je volt Kos­suth­nak Boros Dáni­el, aki „úgy beszélt róla (Kos­suth­ról), mint egy szent­ről”. Emle­ge­tik a köz­ség­ben Sza­kál­las Jánost is. A neves kovács­mes­ter János nevű fiá­val együtt egész éle­té­ben Kos­suth-sza­kállt viselt tisz­te­le­te jeléül.

Fenn­ma­rad­tak a mono­ki Kos­suth-kul­tusz első tár­gyi emlé­kei: két gipsz dom­bor­mű. Az élet­nagy­sá­gú, ová­lis ala­kú keret­be fog­lalt ábrá­zo­lá­sok egyi­ke a fia­tal, a másik az öreg Kos­sut­hot ábrá­zol­ja. A XIX – XX. szá­zad for­du­ló­já­ig a dom­bor­mű­ve­ket az évfor­du­lók ünne­pi deko­rá­ci­ó­já­ra hasz­nál­ták, később a római kato­li­kus paró­ki­án őriz­ték, jelen­leg az emlék­mú­ze­um­ban láthatók. 

A szá­zad­for­du­lón a helyi kul­tusz ápo­lá­sá­ra több mély­nyo­má­sú képes leve­le­ző­lap készült. A leg­többön „Kos­suth Lajos szü­lő­há­za” fel­irat­tal az ura­dal­mi tisz­ti­lak képe lát­ha­tó. Egy ilyen képes leve­le­ző­la­pon meg­örö­kí­tet­te egy hon­fi­tár­sunk, hogy „igen szé­pen meg­ha­tó­an ünne­pel­ték a Nagy Haza­fi szü­le­té­sé­nek szá­za­dik évfor­du­ló­ját” Monokon. 

Meg­tud­juk a levél­ből, hogy Sáros­pa­tak­ról száz­öt­ven diák jött el erre az alka­lom­ra tizen­két tanár kísé­re­té­ben, és az ünnep­ség után a szü­lő­ház kert­jé­ben „sátor alatt” dísz­ebé­det is rendeztek.

1894. már­ci­us 20-án sír­ba szállt az „ország vezér­lő csil­la­ga”, Turin­ban meg­halt Kos­suth Lajos. Föl­di marad­vá­nya­it külön­vo­nat­tal szál­lí­tot­ták Buda­pest­re. Az 1894. ápri­lis 1‑jén ren­de­zett fővá­ro­si teme­tés tíz­ez­res töme­gé­ben ott vol­tak a mono­ki­ak is. 

Nagy Sán­dor kép­vi­se­lő veze­té­sé­vel huszon­öt fér­fi és huszon­öt nő hatal­mas koszo­rút és egy len­vá­szon zacs­kó­ban a szü­lő­ház kert­jé­ből vett föl­det helyez­tek a kopor­só­ra. 1909 novem­be­ré­ben a Kos­suth Mau­zó­le­um fel­ava­tá­sán a Kere­pe­si úti teme­tő­ben a szü­lő­fa­lut Gort­vay Ala­dár képviselte.

A mint­egy ötszáz koszo­rú­zó között hato­dik­ként helyez­het­te el a szar­ko­fá­gon a falu­be­li­ek utol­só üze­ne­tét. A gyász­sza­lag­ra a követ­ke­ző­ket írták: „Nagy­ne­vű fiá­nak hálás kegyel­me jelé­ül, szü­lő­föld­je Monok köz­ség közön­sé­ge.”

Zemp­lén nagy fiá­ról nagyon sok Kos­suth-élet­rajz készült. Az egyik leg­rész­le­te­sebb és leg­hi­te­le­sebb a haj­da­ni mono­ki refor­má­tus lel­ki­pász­tor, Hegy­al­jai Kiss Géza mun­ká­ja. Kos­suth című élet-és jel­lem­raj­zát 1928-ban, majd 1930-ban Mis­kol­con jelen­tet­te meg, Kos­suth Lajos éle­te című írá­sát 1940-ben adta ki Buda­pes­ten. Hegy­al­jai Kiss Géza fel­dol­goz­ta a helyi tör­té­ne­ti mon­dá­kat és a Kos­suth szü­le­té­sé­vel kap­cso­la­tos nép­ha­gyo­má­nyo­kat is Csil­lag gyul­lad Monok felett és Nap­fény a Hegy­al­ján című kötetében.

A mono­ki Kos­suth-kul­tusz a máso­dik világ­há­bo­rú után minő­sé­gi­leg meg­vál­to­zott. A for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc szá­za­dik évfor­du­ló­já­ra emlé­ke­ző ünnep­sé­gek kere­té­ben 1949. már­ci­us 19-én meg­nyílt a Kos­suth Emlék­mú­ze­um. Monok nem­ze­ti „zarán­dok­hely” lett. Az emlék­mú­ze­um­ban bemu­ta­tás­ra kerü­lő tár­gya­kat a meg­szűnt Par­la­men­ti Múze­um relik­vi­á­i­ból, a Tör­té­nel­mi Múze­um, a Kép­csar­nok, a Had­tör­té­ne­ti Múze­um, a Magyar Nem­ze­ti Múze­um, a ceg­lé­di Kos­suth Múze­um gyűj­te­mé­nyé­ből válo­gat­ták. Hely­ben gyűj­tött műtárgy saj­nos nem került a kiál­lí­tás­ba. A múze­um ala­pí­tá­sa­kor ide­ho­zott anyag csak kevés sze­mé­lyes tár­gyat tar­tal­ma­zott. Köz­tük volt azon­ban Kos­suth kor­mány­zói dísz­kard­ja, néhány ere­de­ti kéz­ira­ta, turi­ni kisasz­ta­la, a muzsi­ká­ló Kos­suth-kép és több sza­bad­ság­harc kora­be­li fegyver.1959-ben a ház addig szol­gá­la­ti lakás­nak hasz­nált két szo­bá­ja is felszabadult. 

Ekkor a Magyar Nem­ze­ti Múze­um támo­ga­tá­sá­val új kiál­lí­tás nyílt. A Kos­suth Emlék­mú­ze­um és Zsuf­fa Tibor neve is ekkor fonó­dott össze: a köz­ség hely­tör­té­ne­té­nek kuta­tó­ja, a Kos­suth-örök­ség gon­do­zó­ja éle­té­ből har­minc­há­rom esz­ten­de­ig vezet­te a múzeumot.A Kos­suth Emlék­mú­ze­um rang­ját jel­zi, hogy 1963. janu­ár 1‑jétől a Magyar Nem­ze­ti Múze­um fili­á­lé­ja, és 1989-től a Magyar Nem­ze­ti Múze­um sáros­pa­ta­ki Rákó­czi Múze­u­ma működteti. 

Az éve­kig tar­tó fel­újí­tá­si, res­ta­u­rá­lá­si mun­kák során kívül-belül meg­újult az épü­let. Bel­ső udva­rá­ban 1993 – 94-ben Török Péter és Faze­kas Gábor ter­vei alap­ján egy kis park, a ház előtt elő­kert létesült.Az 1994-ben meg­nyílt új állan­dó kiál­lí­tás Kos­suth halá­lá­nak szá­za­dik évfor­du­ló­já­ra emlé­ke­zik. Az „Édes szü­löt­te föl­dem, Zemp­lén” cím kife­je­zi, hogy a kiál­lí­tá­son Kos­suth Lajos élet­út­já­nak zemp­lé­ni vonat­ko­zá­sai kap­tak köz­pon­ti sze­re­pet. A hat ter­men végig­sé­tál­va meg­is­mer­ked­he­tünk sze­mé­lyes tár­gya­i­val, a kor leg­je­len­tő­sebb doku­men­tu­ma­i­val, a tör­té­nel­mi ese­mé­nye­ket meg­örö­kí­tő ábrázolásokkal.

A múze­um­ba érke­ző­ket Bur­ger Lajos 1897-ben készült olaj­ké­pe és a sza­bad­ság­harc zász­lói fogad­ják. Az elő­tér­ben elhe­lye­zett emlék­ko­szo­rúk, virág­csok­rok, emlék­sza­la­gok soka­sá­ga jel­zi XIX. szá­za­di tör­té­nel­münk kiemel­ke­dő alak­já­nak máig nem hal­vá­nyu­ló tiszteletét.A kiál­lí­tás első ter­me maga a fel­té­te­le­zett szü­lő­szo­ba. A követ­ke­ző az isko­la­éve­ket fog­lal­ja össze, és fel­idé­zi Sátor­al­ja­új­hely, Eper­jes, Sáros­pa­tak, Greguss Mihály, Kövy Sán­dor emlé­két. A har­ma­dik terem a Sátor­al­ja­új­he­lyen indult hiva­ta­li és köz­éle­ti pályá­já­tól az ország első pol­gá­rá­nak stá­tu­sá­ig kísé­ri végig doku­men­tu­mok­kal a kar­ri­ert. Itt kapott helyet Kos­suth ipar­egy­le­ti író­asz­ta­la. A for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc ese­mé­nyei váz­la­to­san, Kos­suth éle­té­vel össze­füg­gés­ben ele­ve­ned­nek meg a sarok­szo­bá­ban. A kiál­lí­tott pénz­ér­mék, minisz­te­ri pecsét­nyo­mó­ja, karos­szé­kei pénz­ügy­mi­nisz­te­ri tiszt­sé­gét, a fel­öl­töz­te­tett zemp­lé­ni nem­zet­őr az önál­ló had­erő meg­te­rem­té­sé­ért tett lépé­se­it illuszt­rál­ják, a Habs­burg-ház trón­fosz­tá­sá­ra a Füg­get­len­sé­gi nyi­lat­ko­zat­ra, a kor­mány­zó­el­nök­ké válasz­tás fel­eme­lő pil­la­na­ta­i­ra pedig a kor­mány­zó­el­nö­ki dísz­kard és az eskü szö­ve­ge emlékeztet.

Az emig­ráns Kos­suth meg­ta­pasz­tal­ja a dia­dalt Ame­ri­ká­ban, az újra­kez­dés lehe­tő­sé­gét az olasz, majd a német egy­sé­gért vívott hábo­rúk­ban és a meg nem hall­ga­tás szo­mo­rú­sá­gát 1867-ben. Az idős, Turin­ban élő Kos­suth sze­mé­lyes tár­gyai közül író­map­pá­ját, poha­rát, fotó­kat és a sap­ká­ját mutat­ja be még a kiál­lí­tás. Három ábrá­zo­lás jele­ní­ti meg a nagy haza­fit: Kos­suth fia, Ferenc 79 éves korá­ban, Par­la­gi Vil­ma 85 éve­sen örö­kí­tet­te meg fest­mé­nyén. Ara­di Zsig­mond fehér car­ra­rai már­vány mell­szob­ra 65 éves korá­ban ábrá­zol­ja a volt kor­mány­zót. Az 1894. már­ci­us 20-án elhunyt Kos­suth arc­vo­ná­sa­it gipsz halot­ti maszk­ja őrzi.1960. szep­tem­ber 18-án – ahogy már emlí­tet­tük – Monok szob­rot emelt nagy szü­löt­té­nek. Kis­fa­lu­di Stróbl Zsig­mond 2,5 méter magas, egész ala­kos bronz szob­ra tállyai ande­zit­ből készült, cson­ka gúla talap­za­ton áll. A posz­ta­mens alsó és fel­ső részét mono­ki rio­lit­tu­fá­ból készí­tet­ték. A svéd grá­nit emlék­táb­lán a turi­ni reme­te 1890. feb­ru­ár 12-én írt leve­lé­ből vett idé­ze­tet olvas­ha­tunk: „Mono­kon szü­let­tem, / amott a sze­ren­csi hegy tövé­ben, / ahol a rege sze­rint Árpád a hon­ala­pí­tás / első áldo­má­sát megüllötte.”1963 nya­rán Erdé­lyi End­re tar­ca­li fes­tő­mű­vész a köz­ség részé­re három Kos­suth-arc­ké­pet fes­tett. Az olaj­fest­mé­nyek az Eybl-féle kőrajz után készül­tek. Egyet kapott a múze­um, egyet az isko­la, egyet a tanács­há­za. Ez utób­bit a tanács Col­leg­nó­nak ado­má­nyoz­ta, ami­kor Tori­nó elő­vá­ro­sá­nak pol­gár­mes­te­re Mono­kon járt. 

Ezzel köszön­te meg a tele­pü­lés azt a támo­ga­tást és sze­re­te­tet, ame­lyet Kos­suth éle­te utol­só éve­i­ben a város­tól kapott.1989-ben ala­kult meg a Mono­ki Kos­suth Kör. 

Itt szer­ve­ző­dött meg a Kos­suth Ala­pít­vány (1990) és a Kos­suth Szö­vet­ség (1992) is. A már­ci­us 15-én ren­de­zett meg­em­lé­ke­zé­sek az évek során ran­gos ünnep­ség­gé vál­tak. Monok, a Kos­suth Szö­vet­ség és a Kos­suth Ala­pít­vány épp­úgy magá­é­nak érzi ezt az ünnep­sé­get, mint a tudo­má­nyos, tár­sa­dal­mi és poli­ti­kai élet veze­tő sze­mé­lyi­sé­gei, képviselői.

Ebben az is sze­re­pet ját­szik, hogy az ifjú­ság haza­fi­as neve­lé­se korunk­ban külö­nö­sen fon­tos­sá vált: akkor leszünk egyen­ran­gú pol­gá­rai Euró­pá­nak, ha tisz­tá­ban vagyunk önnön értékeinkkel.

For­rás: arcanum​.hu