Mol­nár Leven­te: A mi népünk csodanép

A magyar­ság a Jóis­ten által tud csak meg­ma­rad­ni – véli Mol­nár Leven­te. A világ­hí­rű ope­ra­éne­kes az Eucha­risz­ti­kus Kong­resszus­nak adott mély-inter­jú­ban sok más mel­lett kifej­tet­te azt is: ha van­nak gyö­ke­re­ink és ha az a gyö­kér­zet hit­tel táp­lált, akkor nem beteg­szik meg olyan könnyen a lélek.

Isten, haza és csa­lád; sze­re­tet, tisz­te­let és elfo­ga­dás – az aláb­bi beszél­ge­tés nyo­mán ezek a sza­vak vissz­hang­za­nak majd ben­nünk. És éppen ezek­re van a leg­na­gyobb szükségünk.

– „Ami­kor a Hazám, hazá­mat ének­lem, néha az erő is kimegy a lábam­ból, annyi­ra fáj,annyira fon­tos. Én az ilyen pil­la­na­to­kért élek” – ezt mond­ta nem­rég egy inter­jú­ban. Mit érez, mire gon­dol ami­kor a Bánk bán-ope­ra leg­hí­re­sebb ári­á­ját énekli?

– El kell mond­jam, mit érzek akkor, ami­kor készü­lök rá, még mielőtt bemen­nék a színpadra:azt érzem, hogy nyil­vá­no­san fogok imád­koz­ni. Olyan imát mon­dok el, amit a szer­zők áldott pil­la­nat­ban hoz­tak lét­re. Éppen ezért hatal­mas fele­lős­ség a köz­ve­tí­té­se. A Hazám, hazám nem­csak azért ked­velt mű, mert szép a dal­la­ma és szép a szö­ve­ge: slá­ger­ré vál­ha­tott azért is,mert eléri a cél­ját. Aki nem hisz, de magyar­ság­ér­ze­te van, ahhoz köze­lebb viszi Istent. És aki val­lá­sos, de a nem­zet­tu­dat távol áll tőle, az talál­koz­ni fog a magyar­ság érté­ké­vel. A Hazám,hazám-at csak akkor tudom eléne­kel­ni, ha érzem a bizser­gést a mell­ka­som­ban. Halá­lo­san komoly misszi­ó­nak tekin­tem az elének­lé­sét. Azt aka­rom, hogy meg­ren­dít­se az embert,mekkora súly az, ha úgy él, hogy fon­tos az Isten, a haza, a csa­lád, és nem sze­ret­né, hogy bár­me­lyik sérül­jön. Ez a zene gyö­nyö­rű­en tük­rö­zi a magyar elszánt­sá­got a hit iránt, a magyar válasz­tást, hogy keresz­té­nyek leszünk. Az egy­is­ten­hit a mi lát­ha­tat­lan paj­zsunk, csak ezt a paj­zsot ápol­ni kell. Ebben Bánk bán segít­het. Nagyon sok­szor hasz­nál­ja, meg­szen­tel­ten és tisz­te­let­tel­je­sen, az Isten és a haza sza­va­kat össze­kap­csol­va. Egyik a másik nél­kül, tud­juk jól,hova vezet.

– Azt mond­ja, a nem­ze­ti érzés Iste­nen, az imán keresz­tül fogan meg az emberben?

– Igen és ettől még fel­eme­lőbb a dolog. Mi val­lá­sos, hit­tel teli nép vagyunk. A mi népünk cso­da­nép. Mi vol­tunk Euró­pá­ban az elsők, akik 1568-ban a tor­dai országgyűlésen,meghaladva a korun­kat, elis­mer­tük és hiva­ta­los­sá tet­tük a sza­bad val­lás­gya­kor­lást. Elfo­gad­tuk azt, hogy sza­bad aka­ra­tá­ból, fele­ke­zet­től füg­get­le­nül az egy­is­ten­sé­get min­den­ki gya­ko­rol­has­sa. Büsz­kék lehe­tünk a sport­tel­je­sít­mé­nye­ink­re, a fel­ta­lá­lá­sa­ink­ra, de főleg arra,hogy milyen komoly tanú­bi­zony­sá­got tet­tünk hit­ről és elfo­ga­dás­ról. A magyar­ság nagyon szé­pen él együtt ebben a sok­fé­le hit­ben – mert mind­egyik­nek ugyan­az a lénye­ge: szeretet,tisztelet, elfo­ga­dás. Ebben a leg­erő­sebb Erdély és a magyar­ság: az Isten­nel való szo­ros kap­cso­lat­ban. Hány papunk és püs­pö­künk állt ki a hit és a nem­zet igaz­sá­ga mel­lett és tud­ták kép­vi­sel­ni azt már­tír­ként, vér­ta­nú­ként is akár! 

– Ahogy Már­ton Áron püs­pök mond­ta 1944-ben Kolozs­vá­ron: „Az igaz­ság védel­mé­ben és a sze­re­tet szol­gá­la­tá­ban az üldöz­te­tés és bör­tön nem szé­gyen, hanem dicsőség”…

– A hatá­ron túli magya­rok meg­ma­ra­dá­sa elkép­zel­he­tet­len vol­na hit nél­kül. Akik szü­lő­föld­jü­kön marad­nak, a hit ere­jé­vel tud­nak ott marad­ni. Hisz­nek a Jóis­ten­ben. Hisz­nek abban, hogy a magyar­ság a Jóis­ten által tud csak meg­ma­rad­ni. A hit lenyű­gö­ző. A hit­től önbi­zal­munk lesz. Gyak­ran kér­de­zik tőlem, hogy hon­nan az önbi­zal­mam. Onnan, hogy van gyö­ke­rem és az tele van hit­tel. A hit olyan, mint az immun­rend­szer. Nem elég meg­ta­nul­ni a táj­szó­lá­so­kat, a mon­dá­kat, a vic­ce­ket, a tör­té­nel­met, a hitet is tud­ni kell. Ez az, ami iga­zán meg­tart. Ez az, ami hal­ha­tat­lan. Ha a gyö­kér­ze­tünk hit­tel táp­lált, akkor nem beteg­szik meg olyan könnyen a lélek. A hit segít­sé­gé­vel a gond­ja­in­kat is meg tud­juk úgy olda­ni, hogy az egón­kat fél­re­tesszük. Min­den nehéz­sé­get sok­kal könnyeb­ben átvé­szel az, aki­nek hite van. Képes lesz a bajt mini­ma­li­zál­ni. A hit lát­ha­tat­lan pajzs a gonosz­ság ellen. A jó felé terel és jóem­ber­is­me­rő­vé tesz. Sokan mond­ják, hogy nem val­lá­so­sak, de hitük van. Már az is szép dolog, ha az ember egyé­ni­leg pró­bál az igaz­ság felé köze­lí­te­ni. Mi, szé­ke­lyek har­cos nép is vagyunk, akik több­ször tanú­bi­zony­sá­got tet­tünk a hitünk mel­lett, és kiáll­tunk érte, kaszá­val-kapá­val is, ha kel­lett. Min­ket sen­ki ne akar­jon meg­győz­ni arról, hogy ami jól műkö­dik, az rossz.

– Mikor érez­te elő­ször önma­gá­ban a hit­nek ezt a mély­sé­gét, ami­ről ekko­ra lel­ke­se­dés­sel beszél?

– Ami­kor az ember meg­szü­le­tik, jó eset­ben kap egy egész­sé­ges édes­anyát és egy édesapát,kap anya­nyel­vet, okta­tást, de nem mind­egy, hogy hogyan éli meg a hét­köz­na­po­kat, mennyi­re tanul meg ünne­pel­ni, a szü­lők hogyan neve­lik, hány­szor viszik el temp­lom­ba, hány­szor beszél­nek neki Jézus­ról, Isten­ről, a léte­zés­ről, hogyan mutat­ják be, egy­ál­ta­lán beszélnek‑e neki a hit­ről. Emlék­szem, egé­szen pici gyer­mek­ként, már négy-öt éve­sen egy-egy fon­tos kér­dés­nél a válasz kere­sé­se­kor min­dig elhall­gat­tat­tam az elmé­met és figyel­tem a leg­hal­kabb hang­ra, a leg­csen­de­sebb, leg­bé­kes­ség­tel­je­sebb bel­ső sugal­lat­ra, mert az min­dig meg­ad­ta a fele­le­tet. Aztán ahogy az ember cse­pe­re­dik, más­képp tekint a világ­ra, és meg­esik, hogy nem a bölcs, sze­líd hang­ra hall­gat, hanem kipró­bál nem föl­tét­le­nül jó irány­ba veze­tő uta­kat is. A jó út ugyan­is nagyon kes­keny, könnyű letér­ni róla. De a bot­lá­sa­ink azért van­nak, hogy tanuljunk,a sze­mé­lyi­sé­günk kiala­kul­jon és vissza­ta­lál­junk Isten­hez. Azért ad nekünk annyi pró­ba­le­he­tő­sé­get a Jóis­ten, hogy min­dig vissza­ta­lál­junk Hozzá. 

– Önnek vol­tak ilyen vissza­ta­lá­lá­sai Hozzá?

– Soha nem for­dul­tam el tőle, még gon­do­la­tom­ban sem, min­dig mély volt az én hitem, de meg­erő­sí­tés­ben volt részem. Pél­dá­ul akkor, ami­kor egy repü­lő­gé­pen majd­nem lezu­han­tunk. Még nem vol­tam huszon­öt éves és több kisebb repü­lés után ez volt a leg­hosszabb utam:közvetlen Malév-járat­tal Buda­pest­ről indul­tunk New York-ba. Rend­ben fel is szálltunk,csakhogy Bécs után leállt az egyik motor. Insta­bi­lan repül­tünk, kinyíl­tak a poggyásztartók,mindenki pánik­ba esett. A pénz­tár­cám­ban lévő Csík­som­lyói Szűz­anya-kép­hez nyúl­tam, és meg is kap­tam Mári­á­tól a nyu­gal­mat, a hely­zet elfo­ga­dá­sát. Bécs nem enged­te, hogy leszáll­junk, mert tele vol­tak az üzem­anyag­tar­tá­lyok – a kapi­tány folya­ma­to­san tájé­koz­ta­tott arról, hogy mi tör­té­nik –, tehát vissza­for­dul­tunk Magyar­or­szág felé. Egy óra múl­va értünk vissza. A piló­ta kien­ged­te az üzem­anya­got, hogy ha a föld­höz csa­pó­dunk, nehogy nagyot rob­ban­jon, és egy motor­ral szé­pen letet­te a gépet. Nagyon kemény élmény volt, meg­te­téz­ve még azzal, hogy leszál­lás után kb. két órán keresz­tül nem enged­tek ki a gép­ből, min­dent átvizsgáltak.

– Gon­do­lom, haza­té­ré­se után első útja Csík­som­lyó­ra vezetett…

– Azelőtt és azután is min­dig elmen­tem a csík­som­lyói búcsú­ba. Szá­mom­ra elképzelhetetlen,hogy ne legyek ott min­den évben a csík­som­lyói Szűz­anyá­nál. Van, miért hálát mond­jak neki.

– Mit jelen­tett a szé­kely nép­nek Ferenc pápa csík­som­lyói látogatása?

– Két­ezer év óta nem járt Erdély­ben pápa, és lehet, hogy jó néhány száz évig nem is fog.Óriási a jelen­tő­sé­ge annak, hogy Ferenc pápa fel­ke­res­te Csík­som­lyót. Eljött, mert tud­ja nagyon jól, hogy mi vagyunk a kato­li­kus egy­ház utol­só kele­ti bás­tyá­ja. S emi­att mi vagyunk a leg­erő­seb­bek is. Mint annak ide­jén a határ­vé­de­lem­nél, úgy most is a szé­kely­ség a hit első véd­vo­na­la. Hatal­mas fele­lős­ség ez ránk néz­ve. Éppen ezért, egy ilyen komoly nép­nek, mint a magyar, min­dig komoly helyt­ál­lást kell mutatnia.

– Ez erköl­csi fel­szó­lí­tás az Eucha­risz­ti­kus Kong­resszus­ra is?

– Nem akár­mi, hogy Buda­pest ren­dez­he­ti meg! Igen, ebből is a leg­job­bat kell kihoz­nunk és tanú­bi­zony­sá­got kell ten­nünk a világ előtt a hitünk­ről. Meg kell mutat­nunk a hit- és lélek­te­li jelen­lé­tün­ket a Kár­pát-meden­cé­ben. Ez is lát­tat­ni fog­ja, hogy milyen nagy­sze­rű nép vagyunk és hogy a lel­künk a Kár­pát-meden­cé­nél is nagyobb. Nem föld­raj­zi terü­let­hez kötött. Igen,most nehéz idő­ket élünk, de ne felejt­sük el, hogy ilyen nehéz hely­ze­te­ket csak erős embe­rek kapnak.

– Hogyan telik az éle­te tavaly tavasz óta?

– Alko­tok és tehet­sé­gem­hez mér­ten segí­tem az itt­ho­ni kul­tu­rá­lis éle­tet. A párom­mal, Mes­ter Vik­tó­ri­á­val több vide­ót készí­tet­tünk, az Imád­ság (Isten áld­ja meg a magyart) című­ben a kis­lá­nyunk, Ajna is éne­kel. A covid­ról is éne­kel­tünk egy dalt, nagyon mókás, sokan szerették,a Face­book-on több mint egy­mil­li­ó­an lát­ták. Saj­nos az olda­la­mat a Face­book töröl­te, nem tud­ni, miért, nem indo­kol­ták meg. A You­Tu­be-on viszont meg­te­kint­he­tő az emlí­tett két videó. Az ArtStart4U Egye­sü­le­tek­kel – a Művé­sze­ti Alap Érte­tek és a Class Érté­kek Egye­sü­let­tel –,magyar­or­szá­gi kor­mány­za­ti támo­ga­tás­sal hat éve min­den augusz­tus­ban tíz­na­pos ingye­nes mes­ter­kur­zust tar­tunk Szé­kely­föl­dön száz gim­na­zis­tá­nak, bent­la­kás­sal, ellá­tás­sal, fuvola‑,hegedű‑, zongora‑, gordonka‑, kla­ri­nét- és ének­ok­ta­tás­sal. Tavaly nyá­ron is megtartottuk,ezúttal magyar­or­szá­gi taná­rok nél­kül ugyan, de neves erdé­lyi egye­te­mek okta­tó­i­val. Szin­tén anya­or­szá­gi támo­ga­tás­sal sike­rült elin­dí­ta­nunk a magyar egye­te­mi ének­ok­ta­tást is:Nagyváradon a Par­ti­umi Keresz­tény Egye­te­men, tíz ösz­tön­dí­jas hellyel tavaly szep­tem­ber óta ének­ok­ta­tás folyik magya­rul. A Kár­pát-meden­ce egyik leg­job­ban fel­sze­relt ének­sza­ka kezd­te meg itt a műkö­dé­sét. Nagyon tehet­sé­ges hall­ga­tó­kat taní­tunk, szép ered­mé­nye­ket értek el már az első fél­éves vizs­gán is.A COOPE­RÁ-val közö­sen Schu­ber­ti­á­da online – Dalok, kvin­tet­tek, ver­sek, pró­zák Franz Schu­bert emlé­ké­re cím­mel 2020. decem­ber 19-én zenei és iro­dal­mi estet ren­dez­tünk, ame­lyet Pócs­me­gyer­ről közvetítettünk.Új ope­ra és film is van készü­lő­ben. Komoly ambí­ci­ó­im és elkép­ze­lé­se­im van­nak arról, hogy milyen művek­kel, drá­mák­kal lehet­ne a magyar­sá­got, a Kár­pát-meden­cét a világ előtt ismer­teb­bé tenni.

– Vagy­is a jelen­le­gi nehéz körül­mé­nyek között is meg­ta­lál­ta a helyét és a feladatait.

– Nagyon érde­kes az, amit ez a hely­zet kiho­zott belő­lem. Elkezd­tem a jó olda­lát keres­ni. Ebben is a Jóis­ten köz­re­mű­kö­dé­sét látom, két-három éve ugyan­is nagyon komo­lyan elha­tá­roz­tam, hogy a Kár­pát-meden­cé­ben sze­ret­nék tevé­keny­ked­ni. Minél hama­rabb sze­ret­tem vol­na haza­jön­ni és éven­te leg­fel­jebb egy­szer-két­szer ven­dég­sze­re­pel­ni külföldön.Korábban ez for­dít­va volt. És jött a jár­vány, az összes szer­ző­dést fel­mond­ták, úgy­hogy ala­po­san bele­fog­tam az itt­ho­ni tevé­keny­sé­gek­be és ebben nagyon jól érzem magam. ACOOPERA tár­su­la­tá­ban ott­hont lel­tem. Hogy itt mennyi­re komoly mun­ka folyik, azt jól mutat­ja a Bánk bán, amely iránt már Német­or­szág és Vero­na is érdek­lő­dik. Fon­tos nekem ez a sze­rep. Ebbe min­dent beleadok. 

– A csa­lád­ja és a kül­de­tés­tu­da­ta mel­lett mi volt még az, ami ilyen erő­tel­je­sen hazaszólította?

– Az, hogy oda­kint bár­mi tör­té­nik körü­löt­tem, sem­mi nem fáj. Mert nem a miénk. Azért jobb itt­hon len­ni, mert itt­hon min­den fáj. Itt­hon szo­mo­rú­ak vagyunk, ha vala­mi nem úgy sikerül,harcolunk azért, hogy min­den jobb legyen, hogy a hazán­kat, ami a miénk, fej­lesszük. Mert ez nem­ze­ti ügy. Hit­bé­li ügy. Ide­ha­za min­den fon­tos. És min­den vesz­te­ség, min­den csa­ló­dás fáj. Ebből a keser­édes fáj­da­lom­ból fakad min­den szép és jó a követ­ke­ző gene­rá­ci­ók szá­má­ra. Remél­he­tő­leg a hit és a tudo­mány szép együtt­mű­kö­dé­sé­vel a világ kilá­bal a baj­ból és újra a sze­mé­lyes talál­ko­zá­sok fog­ják meg­ha­tá­roz­ni az éle­tün­ket. Ehhez (is) fon­tos és szükséges,hogy hall­gas­sunk arra a halk bel­ső hang­ra. Figyel­jük annak a sza­vát, mert a segít­ség onnan jön.

Fény­ké­pek: 4K Media Stu­dio, COOPERA és ARTSTART4U Egyesületek

For­rás: Var­ga Gab­ri­el­la / NEK / Éle­tünk – Az euró­pai magyar kato­li­ku­sok lapja