Hírek Magyarországi hírek Mohos Gábor ezüst­mi­sé­jét ünne­pel­ték Budapesten

Mohos Gábor ezüst­mi­sé­jét ünne­pel­ték Budapesten

Bele­sze­ret­ni Isten­be a leg­na­gyobb sze­rel­mi kaland

Mohos Gábort, az Esz­ter­gom-Buda­pes­ti Főegy­ház­me­gye segéd­püs­pö­két, a buda­pes­ti Szent Ist­ván-bazi­li­ka plé­bá­no­sát 1999. júni­us 19-én szen­tel­ték pap­pá. A huszon­ötö­dik évfor­du­ló alkal­má­ból júni­us 16-án dél­előtt kon­ce­leb­rált szent­mi­sét muta­tott be a főegy­ház­me­gye társszékesegyházában.

Meg­telt a Szent Ist­ván-bazi­li­ka csa­lád­ta­gok­kal, bará­tok­kal, isme­rő­sök­kel, ünnep­lő hívek­kel Mohos Gábor püs­pök, plé­bá­nos ezüst­mi­sé­jén. Ralph Vaughan Wil­li­ams 100. zsol­tárára bevo­nult Micha­el Wal­lace Banach érsek, Magyar­or­szág apos­to­li nun­ci­u­sa; Erdő Péter bíbo­ros, prí­más, esz­ter­gom-buda­pes­ti érsek; Mayer Mihály nyu­gal­ma­zott pécsi megyés­püs­pök; Ber­ta Tibor tábo­ri püs­pök; Szocs­ka Ábel, a Nyír­egy­há­zi Egy­ház­me­gye püs­pö­ke és a kon­ce­leb­rá­ló papok.

Micha­el Wal­lace Banach apos­to­li nun­ci­us a Szent­atya sze­mé­lyes magyar­or­szá­gi kép­vi­se­lő­je­ként Ferenc pápa nevé­ben köszön­töt­te az ünnep­lő­ket, biz­to­sít­va őket a Szent­atya közel­sé­gé­ről és imá­i­ról, és átad­ta a pápa apos­to­li áldását.

Bele­sze­ret­ni Isten­be a leg­na­gyobb sze­rel­mi tör­té­net, keres­ni őt a leg­na­gyobb kaland, meg­ta­lál­ni a leg­na­gyobb nyereség

– hang­sú­lyoz­ta több­ször beszédében. 

Mint mond­ta, Mohos Gábor szí­vé­ben Szent Ágos­ton sza­vai mélyen vissz­han­goz­hat­nak: Isten a sze­re­tet, és aki kitart sze­re­tet­ben, az az Isten­ben marad, és Isten is ben­ne marad. A nun­ci­us rámu­ta­tott: az ezüst­mi­sés szá­má­ra pap­sá­ga 25 éve egy nagy sze­rel­mi kaland volt, meny­asszo­nya az Egy­ház, Krisz­tus jegye­se. Jézus min­den nap arra hív­ja, hogy sze­res­se ezt a meny­asszonyt a szol­gá­lat, a türe­lem, a meg­bo­csá­tás által. Ezután hosszan sorol­ta, mennyi min­dent sze­ret jegye­sé­ben az ünne­pelt püs­pök, köz­tük a zenét, az imád­sá­got, a szé­kes­egy­há­za­kat és a kis kápol­ná­kat, a szen­te­ket, vér­ta­nú­kat, a pápá­in­kat, a papo­kat, és külö­nö­sen a szent­mi­se áldo­za­tá­nak bemu­ta­tá­sát. E sze­re­tet­ben meg­élt élet azon­ban a szü­lői ház­ból fakad, ahol meg­kap­ta a hit ajándékát.

Ön sze­rel­mes. Sze­re­tet pap len­ni, sze­ret kato­li­kus pap lenni.”

Az út foly­ta­tá­sá­ra a nun­ci­us Szent Pál apos­tol Timó­te­us­hoz inté­zett sza­va­i­val buz­dí­tott: „Hir­desd az evan­gé­li­u­mot, állj elő vele, akár alkal­mas, akár alkal­mat­lan. Érvelj, ints, buz­díts nagy türe­lem­mel és hoz­zá­ér­tés­sel.” Beszé­de végén imád­ko­zott a püs­pö­kért, hogy a pálya végén mond­has­sa együtt Szent Pál­lal: „A jó har­cot meg­har­col­tam, a pályát végig­fu­tot­tam, a hitet megtartottam.”

Az evan­gé­li­u­mot, mely a mus­tár­mag pél­dá­za­tá­ról szólt, Kovács Zol­tán mario­ló­gus olvas­ta fel.

Erdő Péter bíbo­ros szent­be­szé­dé­ben első­ként az elhang­zott olvas­má­nyo­kat és az evan­gé­li­u­mot magya­ráz­ta, majd ismer­tet­te és mél­tat­ta Mohos Gábor eddi­gi papi pályáját.

1973. szep­tem­ber 11-én szü­le­tett Buda­pes­ten. Kato­li­kus neve­lé­sét szü­le­i­nek és olyan papi egyé­ni­sé­gek­nek is köszön­het­te, mint a Pan­non­hal­mán taní­tó ben­cés atyák, vagy György Atti­la sas­hal­mi plé­bá­nos úr, aki a maga ide­jé­ben kivá­ló kate­ké­ta és tan­könyv­szer­ző volt. Esz­ter­gom­ban szen­tel­ték pap­pá 25 évvel ezelőtt 1999. júni­us 19-én. Köz­ben már kis­pap­ként Rómá­ban tanult, a Római Egy­ház­me­gye nagy­sze­mi­ná­ri­u­má­ban készült hiva­tá­sá­ra. Köz­ben a Pápai Ger­gely Egye­tem kur­zu­sa­it láto­gat­ta. Szen­te­lé­se után egy évig Szent­end­rén volt káp­lán, majd a Pápai Magyar Inté­zet ösz­tön­dí­ja­sa­ként ismét Rómá­ban tanult, ekkor szer­zett licen­ci­á­tu­si foko­za­tot erkölcsteológiából.

Lel­ki és teo­ló­gi­ai kér­dé­sek­ben soha­sem csu­pán az egyes ese­tek­kel fog­lal­ko­zott. Érdek­lő­dé­se a mélyebb össze­füg­gé­sek felé for­dult. Ezért tanul­má­nyoz­ta a bűn struk­tú­rá­i­nak kér­dé­sét. Ez olyan téma volt, amely a 2000-es évek ele­jén a Taní­tó­hi­va­tal meg­nyi­lat­ko­zá­sa­i­ban is meg­je­lent. Azt csak szél­ső­sé­ges irány­za­tok val­lot­ták, hogy maga a bűn struk­tu­rá­lis tár­sa­dal­mi való­ság, és hogy éppen ezért a for­ra­da­lom­mal a közös­ség meg­iga­zu­lá­sa is elérhető.

Azt ellen­ben, hogy a gonosz lélek és az embe­ri bűnök lán­co­la­ta a tár­sa­da­lom­ban is olyan viszo­nyo­kat hoz­hat lét­re, ame­lyek nagyon meg­ne­he­zí­tik az egyén igaz­sá­gos és tisz­tes­sé­ges éle­tét, a Taní­tó­hi­va­tal is elismerte.

Haza­té­ré­se után Gábor atya ismét káp­lán lett [Buda­pes­ten – a szerk.] a Rózsák terén. Onnan került érse­ki tit­kár­nak 2003-ban a főegy­ház­me­gyei hiva­tal­ba. Itt nagy intel­li­gen­ci­á­val és lel­ki­is­me­re­te­sen lát­ta el szol­gá­la­tát. Ami­kor 2008-ban a Szent­atya a püs­pö­ki kon­fe­ren­cia akko­ri tit­ká­rát, Német Lász­ló ver­bi­ta atyát – aki jelen­leg belg­rá­di érsek –, püs­pök­ké nevez­te ki, hir­te­len fel­me­rült a prob­lé­ma, hogy ki legyen Magyar Kato­li­kus Püs­pö­ki Kon­fe­ren­cia új tit­ká­ra. Ekkor a püs­pök­ké fris­sen kine­ve­zett előd habo­zás nél­kül Mohos Gábort aján­lot­ta. Jóma­gam meg­le­pőd­tem ezen. Egy­részt azért, mert eszem­be jutott, hogy nehéz lesz őt pótol­ni a főegy­ház­me­gyei hiva­tal­ban. Más­részt azért, mert vol­tak ugyan viszony­lag fia­tal püs­pö­kök vagy papok a kon­fe­ren­cia tit­ká­rai között az elő­ző idők­ben, de azok kine­ve­zé­sük­kör már leg­alább 30-as éve­ik végén jár­tak, Gábor atya pedig még be sem töl­töt­te a 35. élet­évét. Ehhez képest 10 éven keresz­tül pél­dás gon­dos­ság­gal, az Egy­ház sza­bad­sá­ga, iga­zi érté­kei és érde­kei irán­ti elkö­te­le­zett sze­re­tet­tel töl­töt­te be hiva­ta­lát. Gaz­dag tapasz­ta­la­to­kat szer­zett a vilá­gi ható­ság­gok­kal való tár­gya­lá­sok és a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok terén egyaránt.

Mind­eköz­ben meg­őriz­te sze­rény stí­lu­sát és azt a szo­ká­sát, hogy az éle­tet, az Egy­ház intéz­mé­nyes éle­tét is, ame­lyet ismert, meg­ér­tett és sze­re­tett, a hit sze­mé­vel nézte.

Közel áll­tak hoz­zá a lel­ki­sé­gi moz­gal­mak. 2016-tól még kariz­ma­ti­kus sze­mé­lyi plé­bá­ni­át is veze­tett. Ma is elkö­te­le­zett részt­ve­vő­je és kez­de­mé­nye­ző­je a közös imád­sá­gok­nak, szent­ség­imá­dá­sok­nak és olyan lel­ki prog­ra­mok­nak, ame­lyek min­den nem­ze­dé­ket von­za­nak. Ehhez ad külön­le­ges lehe­tő­sé­get szá­má­ra társ­szé­kes­egy­há­zunk­nak, a Szent Ist­ván-bazi­li­ká­nak a plé­bá­no­si tisztsége.

Segéd­püs­pö­ki kine­ve­zé­se 2018 őszén tör­tént. Decem­ber 8‑án a Szep­lő­te­len Fogan­ta­tás ünne­pén szen­tel­het­tük fel őt. Ekkor már javá­ban készül­tünk az eucha­risz­ti­kus kong­resszus­ra. Olyan embe­re­ket, vilá­gi­a­kat és papo­kat keres­tünk, akik szív­vel-lélek­kel, hoz­zá­ér­tés­sel vég­zik a szer­ve­zés hatal­mas mun­ká­ját. Fábry Kor­nél atya volt a kong­resszus főtit­ká­ra. De szük­ség volt egy olyan sze­mé­lyi­ség­re is, aki egy­részt lel­ki­leg átér­zi az ügy lénye­gét, más­részt átfog­ja a bonyo­lult szer­ve­zői, gaz­da­sá­gi, poli­ti­kai és sze­mély­ze­ti fel­ada­to­kat is.

Gábor püs­pök atya sze­rény hatá­ro­zott­sá­gá­val dön­tő módon hoz­zá­já­rult az eucha­risz­ti­kus kong­resszus sike­ré­hez. Ma is tapasz­tal­juk, hogy korunk félel­mei, feszült­sé­gei, nehéz­sé­gei között hite­les útmu­ta­tó­ként áll a rábí­zot­tak élén, segí­ti a főegy­ház­me­gye, a magyar egy­ház, szá­mos fel­ada­tá­ban pedig az euró­pai egy­ház és a világ­ban élő magyar kato­li­kus közös­ség életét.

Ezüst­mi­se ide­jén az ember még óva­to­san fogal­maz. Egy mun­kás papi élet kel­lős köze­pén még nehéz mér­le­get von­ni. De hálát adni a Gond­vi­se­lés­nek már lehet. Köszö­ne­tet mon­dunk Krisz­tus­nak, aki­től a kül­de­tést kap­juk, aki apos­to­la­it erő­vel és kegye­lem­mel kísé­ri, fára­do­zá­suk nyo­mán pedig gaz­dag ter­mést aján­dé­koz Egyházának.

Kér­jük Gábor püs­pök atya szá­má­ra a Szent­lé­lek kegyel­mét, védő­an­gya­la­i­nak hat­ha­tós támo­ga­tá­sát, hogy min­den hely­zet­ben biza­lom­mal mond­has­sa el püs­pö­ki jel­mon­da­tát: „Ki olyan, mint az Úr, a mi Istenünk?” 

*

A szent­mi­se végén a plé­bá­nia részé­ről Sza­bó Zol­tán köszön­töt­te az ünne­pel­tet, meg­idéz­ve az Új Ember 1999. júni­us 13‑i szá­mát, mely­ben a 19-én szen­te­len­dő Mohos Gábor neve is sze­re­pel. Ebben a szer­ző kieme­li, a pap­sá­got vál­lal­ni csak az képes, aki­nek erre hiva­tá­sa van, akit az Isten hív erre. A szó­nok hoz­zá­tet­te: Mohos Gábor taní­tói, meg­szen­te­lői, kor­mány­zói fel­ada­ta­it azóta mara­dék­ta­la­nul ellát­ja. Hato­dik éve a főegy­ház­me­gye segéd­püs­pö­ke. Plé­bá­no­si fel­ada­tai mel­lett figye­lem­mel kísé­ri a lel­ki­sé­gi moz­gal­ma­kat, rend­sze­re­sen láto­gat­ja a kül­föl­di magyar szórványokat.

A beszéd végén a közös­ség nevé­ben virá­got és egy mise­ru­hát adtak át az ezüst­mi­sé­jét ünnep­lő plébánosnak.

Mohos Gábor köszö­ne­tet mon­dott a csa­lád­já­nak és a sok-sok ember­nek, akik­nek a hite a min­den­na­pok­ban táp­lál­ta az ő hitét, legye­nek papok, szer­ze­te­sek vagy hívők, vala­mint azok­nak, akik pél­dá­juk­kal, egy-egy mon­da­tuk­kal, cse­le­ke­de­tük­kel és imá­juk­kal kísé­rik a szolgálatát.

A szent­mi­sén a Szent Ist­ván-bazi­li­ka kóru­sa emel­te az ünnep fényét Far­kas­há­zi Dávid kar­mes­ter vezény­le­té­vel és Virágh And­rás Gábor, vala­mint Szo­tyo­ri Nagy Gábor, a bazi­li­ka orgo­na­mű­vé­szei köz­re­mű­kö­dé­sé­vel. Elő­adá­suk­ban a már emlí­tett kórus­mű­vön kívül elhang­zott Gab­ri­el Fauré Mes­se Bas­se Kyrie téte­le, Bár­dos Lajos Mis­sa ter­tiájának Sanc­tus téte­le, vala­mint Tóth Péter Ave Maria című műve.

A szent­mi­se után a bazi­li­ka altemp­lo­má­ban sze­re­tet­ven­dég­ség­gel foly­ta­tó­dott az ünnepség.

Fotó: Csa­pó József/Esz­ter­gom-Buda­pes­ti Főegyházmegye

Vámos­sy Erzsébet/Magyar Kurír

For­rás: magyar​ku​rir​.hu