„Mint­ha vért ittak volna!”

TALÁLOMRA ÖSSZEVERT JÁRÓKELŐK, KÍNZÓKAMRA A MAGYAR RÁDIÓ UDVARÁN

Egy­más után ocsúd­tunk 2006-ban. Elő­ször nem hit­te el az ember, hogy az őszö­di beszéd egy való­di Gyur­csány-szö­veg. Utá­na nem hit­tük el, hogy nincs rend­őr a tévé­szék­ház előtt, aztán azt nem hit­tük el, hogy hagy­ták elfog­lal­ni. Azt is nehéz volt elhin­ni – ami a leg­ked­ve­sebb a szí­vem­nek –, hogy a „fel­sza­ba­dí­tó szov­jet emlék­mű­ről” lefe­sze­get­ték és lever­ték vég­re a vörös csillagot.

Aztán azt nem hit­tük el, hogy sétá­ló embe­re­ket fél­holt­ra ver­nek és bör­tön­be zár­nak. Azt pedig leg­rosszabb álmunk­ban se gon­dol­tuk vol­na, hogy 1956 ötve­ne­dik évfor­du­ló­ján halom­ra lövik a meg­em­lé­ke­ző­ket. Ami­re ­idá­ig elju­tot­tunk, addig­ra nem volt olyan isme­rő­söm, aki­nek ne lett vol­na köze­li barát­ja az áldo­za­tok között. 2006 novem­be­ré­től az ult­ra­li­be­rá­lis have­rok is ezen ször­nyül­köd­tek a romkocsmákban.

Azt gon­dol­tam, ha idá­ig elju­tot­tunk, hogy a magyar embe­rek­nek egy­től egyig ele­gük van ebből a dilet­táns és kegyet­len Gyur­csány-rezsim­ből, akkor meg fog buk­ni. Nem bukott, csak 2010-ben. Akkor azzal a lel­kü­let­tel sza­vaz­tuk le a kor­mányt, hogy vég­re eljön az igaz­ság pil­la­na­ta, és a bru­tá­lis rend­őrö­ket fele­lős­ség­re von­ják, az állo­mányt meg­tisz­tít­ják, a rend­őri és poli­ti­kai veze­tő­ket bör­tön­be zár­ják. Hiszen akkor már tud­tam min­den bor­za­lom­ról, ami történt.

A tévé­szék­ház ost­ro­ma után nem sok­kal egy fia­tal fiú – egy távo­li rokon – haza akart men­ni, de a rend­őrök pépes­re ver­ték a saját háza előtt, majd beszál­lí­tot­ták a rend­őr­ség­re, ahol elő­ze­tes letar­tóz­ta­tás­ba helyez­ték. Még ügy­vé­det is csak napok múl­va enged­tek be hoz­zá. Ártat­lan volt, sem­mit nem tett. Éppen bele­bot­lot­tak a rendőrök.

Az áldo­za­tok több­sé­ge nem a kődo­bá­lók közül került ki. A kuka­gyúj­to­ga­tók elta­kar­ták az arcu­kat, idő­ben elfu­tot­tak, helyet­tük gyűj­töt­ték be az ártat­lan sétá­ló­kat. A rend­őrök őrül­tek mód­já­ra visel­ked­tek szep­tem­ber 20-tól egé­szen októ­ber 23-ig.

Mint­ha vért ittak volna

– mond­ja az egyik áldo­zat. A Magyar Rádió szék­há­zá­ban ren­dez­tek be kín­zó­kam­rát. A már az utcán „meg­dol­go­zott” fia­ta­lo­kat bedob­ták a reb­isze­sek a BRFK keze­i­be, akik addig rúg­ták, püföl­ték őket, amíg bír­ták. Az össze­vert embe­rek közt vol­tak lányok, fia­tal és gyen­ge fiúk és öre­gek is. Nem válo­gat­tak. Nem zavar­ta őket, hogy az áldo­zat egye­dül volt, hogy nem volt raj­ta sál, hogy sem­mi nem utalt arra, hogy ők let­tek vol­na az agresszív tün­te­tők korábban.

A mai negy­ve­ne­sek eze­ket a tör­té­ne­te­ket isme­rik, de a fia­ta­lok nem tud­nak róluk. Saj­nos nem cso­da, hiszen elma­rad­tak az íté­le­tek. Gyur­csány Ferenc volt minisz­ter­el­nök influen­szer lett, Ger­gé­nyi Péter akko­ri főka­pi­tány nevet­sé­ges pénz­bün­te­tés­sel meg­úsz­ta. Mind­össze két rend­őr kapott bör­tönt, pedig het­ven­négy ellen indí­tot­tak eljá­rást. Azért készí­tet­tük el Bodo­ky Tamás­sal, az Átlátszó.hu főszer­kesz­tő­jé­vel, az Index volt mun­ka­tár­sá­val az Áldo­za­tok 2006 című doku­men­tum­fil­mün­ket, mert poli­ti­kai néze­te­ink­től füg­get­le­nül mind­ket­ten úgy gon­dol­juk, hogy ami itt 2006-ban tör­tént, az bot­rány, és ha a bíró­sá­gok nem vol­tak képe­sek igaz­sá­got ten­ni, leg­alább a kame­rá­ink­kal mutas­suk be, hogy mi történt.

Abból indul­tunk ki, hogy a tévé­ost­rom­nál és a Köz­tár­sa­ság téren meg­sé­rült rend­őrök ugyan­úgy áldo­za­tok. A film Áldo­za­tok címe is egy­szer­re utal a rend­őri és a civil sérül­tek­re. El lehet kép­zel­ni, hogy mit élhe­tett meg az a fia­tal rend­őr­nő, aki a tíz­fős csa­pa­tá­val a sarok­ba szo­rul­va, sisak és pajzs nél­kül lát­ta, hogy jön­nek felé az üvöl­tő foci­hu­li­gá­nok és dobál­ják utca­kö­vek­kel? Őket az akko­ri rend­őri és poli­ti­kai veze­tés beál­doz­ta, mint­ha azt akar­ták vol­na, hogy legyen minél nagyobb bal­hé, amit muto­gat­ni lehet. Rej­tély, ami­re nem tudom, hogy lesz‑e vala­ha magya­rá­zat. Azt min­den rend­őr meg­erő­sí­tet­te, hogy két­száz pro­fi rend­őr­rel, akik hátul áll­tak a Zol­tán utcá­ban, simán ki lehe­tett vol­na szo­rí­ta­ni azt a néhány tucat erő­sza­kos tün­te­tőt a tévé­szék­ház elől.

Ami­kor meg­ír­tam, hogy fel aka­rom tár­ni 2006 tit­ka­it, ren­ge­te­gen jelent­kez­tek. Töb­bek között egy rend­őr, aki reb­iszes­ként tanú­ja volt sok kegyet­len­ke­dés­nek. Név nél­kül idézhetem:

„Szep­tem­ber 18-tól meg­kez­dő­dött az a bor­zal­mas idő­szak, amit nem kívá­nok sen­ki­nek sem. Min­den egyes éjsza­ka azzal telt el, hogy a Magyar Rádió szék­há­zá­nál és kör­nyé­kén úgy­mond haj­tó­va­dá­sza­tot csi­nál­tunk. […] Rádi­ón hal­lot­tuk, hogy vala­me­lyik utcá­ban egyik kol­lé­gánk­nak olyan súlyos talá­lat érte a fejét, hogy sür­gő­sen kór­ház­ba kel­lett szál­lí­ta­ni és meg­mű­te­ni. Ennek a hír­nek hal­la­tá­ra vált néhány kol­lé­gám is vad­ál­lat­tá, és kije­len­tet­ték, hogy mi sem fogunk fino­man bán­ni az elfo­gott tüntetőkkel.

Azt hit­tem, rosszul hal­lok, ami­kor az egyik főtörzs­zász­lós cso­port­pa­rancs­nok han­go­san kije­len­tet­te, hogy aki az ő cso­port­já­ban van, annak az elfo­gá­so­kat kemé­nyen kell vég­re­haj­ta­ni, lehe­tő­ség sze­rint az elfo­gott­nak tör­jön el vala­mi­je, vagy­is vala­me­lyik keze vagy az ujjai.

Ami­kor meg­tör­té­nik az elfo­gás, két rend­őr levi­szi a föld­re a tün­te­tőt, addig a cso­port töb­bi tag­ja fel­ve­szi az úgy­ne­ve­zett sün alak­za­tot, amely­nek a lénye­ge, hogy ami­kor a föld­re vitel és bilin­cse­lés tör­té­nik, akkor a cso­port töb­bi tag­ja táma­dó­ál­lás­ban a bilin­cse­lést vég­re­haj­tó rend­őrök­nek hát­tal áll­va kör­be­áll­ják ton­fá­val a kéz­ben, és védik a vég­re­haj­tó rendőröket.

[…]

Egyik, a rádi­ó­hoz köze­li utcá­ban halad­tunk elő­re, ami­kor, ha jól emlék­szem, öt fia­tal jött velünk szem­ben, akik ami­kor meg­lát­tak min­ket és el akar­tak mene­kül­ni, a törzs­zász­lós paran­csot adott az elfo­gá­suk­ra. Nem értet­tem, miért, hiszen csak elfu­tot­tak, de nem dobál­tak min­ket, csu­pán meg­ijed­tek tőlünk. A fia­talok egy kapu­alj­ba mene­kül­tek, ami nyit­va volt, és bemen­tek az udvar­ra. A cso­por­tunk utá­nuk ron­tott és a törzs­zász­lós uta­sí­tás­ba adta, hogy pár rend­őr – az egyik én vol­tam – marad­jon kint és figyel­jen. Hal­lot­tam, hogy bent han­go­san kia­bál­nak a fia­ta­lok­kal, majd női sikí­tást és csap­ko­dást hallottam.

Kinyílt a kapu, és egyen­ként hoz­ták ki a fia­ta­lo­kat. Három fia­tal fiút és két lányt. A fiúk már meg vol­tak bilin­csel­ve, a lányok még nem. Lát­tam, hogy az egyik lány­nak vér­zik az orra, hogy miért, nem tudom, de sze­rin­tem kapott egy pofont. Hir­te­len az egyik meg­bi­lin­cselt fiú elkez­dett ver­gőd­ni és az őt elfo­gó főtörzs­őr­mes­ter kol­lé­gám lábá­ba rúgott két­szer, ami­re a töb­bi rend­őr azon­nal rea­gált, és a törzs­zász­lós kia­bál­va adta az uta­sí­tást, hogy vigyé­tek le a föld­re. Vala­me­lyik kol­lé­ga kia­bál­ta, hogy tör­jé­tek el az egyik ujját. A fiú ellen­ke­zett, elő­ször egy par­ko­ló autó­ra nyom­ták rá, majd onnan nyom­ták le a föld­re, ahol az arcát meg­húz­ták az asz­fal­ton, köz­ben a hüvelyk­uj­ját pró­bál­ták eltör­ni, de nem sikerült.”

Saj­nos a rend­őr csak a „fülem­be súg­ta” a val­lo­má­sát. Még tizen­öt év után se mer róla nyil­vá­no­san beszél­ni. Az ügyész­ség­nek azt hazud­ta, hogy nem látott sem­mit. Félt a kollégái­tól. Szé­gyel­li, bán­ja, de azt mond­ja, hogy kirúg­ták vol­na, meg­hur­col­ják, és még a csa­lád­ja is veszély­be kerül. A Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um és a rend­őr­ség ma sem ad vála­szo­kat. Gyur­csány nevet­sé­ges­sé pró­bált ten­ni, ami­kor fel­ke­res­tem egy fóru­mán. Ger­gé­nyi Péter elhaj­tott. Az áldo­za­tok több­sé­ge sem akart nyi­lat­koz­ni. Van, aki már felej­te­ne, sokan tönk­re­men­tek. Egyi­kük öngyil­kos lett, töb­ben belehaltak.

Nincs az a kár­pót­lás, ami vissza­ad­ja az éle­tü­ket, ami begyó­gyít­ja a lel­kük fáj­dal­ma­it: a halál­fé­le­lem­ben töl­tött napo­kat, a bör­tön­nel fenye­ge­tett éle­tü­ket, a tár­sa­dal­mi meg­bé­lyeg­zést, hogy biz­tos csi­nált vala­mit, és a csa­ló­dást, hogy a tet­te­se­ket nem ítél­ték el.

(Az Áldo­za­tok 2006 című film bemu­ta­tó­ja októ­ber 24-én, 21.40-kor lesz a Duna Tele­ví­zi­ó­ban, majd nyil­vá­nos­sá tesszük a YouTube-csatornánkon.)

SKRABSKI FRUZSINA doku­men­tum­fil­mes, rendező

For­rás: MTI/Koszticsák Szilárd