Miért takarják le a katolikusok a feszületeket és a szobrokat nagyböjt idején?
Furcsának tűnhet, hogy az év legszentebb időszakában a katolikusok mindent letakarnak, ami szép a templomukban, még a feszületet is. Nem a kálvária fájdalmas jelenetét kellene néznünk, miközben a Passió elbeszélését hallgatjuk? A szentképek feletti leplek azonban a húsvét, a feltámadás ígéretén tartják a figyelmünket.
Noha a nagyböjt utolsó heteiben ellentmondásosnak tűnhet a szobrok és képek letakarása, a Katolikus Egyház ezt a gyakorlatot ajánlja, hogy erősítse bennünk a húsvétvasárnap iránti vágyat.
A gyakorlat szerint nagyböjt ötödik vasárnapjától az egész templomban lefedik a kereszteket és képeket. A keresztek nagypéntekig maradnak leftakarva a képek azonban a húsvéti virrasztás kezdetéig. A mai gyakorlat egyébként jóval engedékenyebb ahhoz képest, ami régebben volt jellemző. Németországban például hagyomány volt, hogy az oltárt egész nagyböjtben letakarják.
A családokat arra bátorítják, hogy az egyházi gyakorlathoz hasonlóan az otthonukban is takarják el a vallási képeket. Ez segít abban, hogy elmélyülhessünk a húsvéti felkészülésben, akkor is, ha nem a templomban vagyunk. Ugyancsak fontos, hogy mindezt a hagyományt átadjuk a gyermekeinknek. Sokat készülünk a húsvéti menüre és arra, hogy az otthonunkat is feldíszítsük az ünnepre: miért ne készülhetnénk azzal is, hogy lefedjük a képeket?
De miért takarjuk le azokat a képeket, amelyek célja, hogy szívünket és elménket a mennyország felé emeljék?
Először is, a leplet azért használjuk, hogy emlékeztessük magunkat a különleges időszakra, amelyben vagyunk. Amikor belépünk egy katolikus templomba, és észrevesszük, hogy minden le van takarva, azonnal tudjuk, hogy valami más. A nagyböjt ezen utolsó két hetében a húsvéti szent három napra való felkészülés ideje van, és ezek a leplek erőteljes emlékeztetők erre.
Másodszor, a lepel segíthet abban is, hogy a misén az elhangzott szavakra figyeljünk, ne a képekre. Amikor Jézus szenvedéstörténetéről hallgatjuk az igét, az evangélium szavaira összpontosíthatunk, és szinte az elmondott jelenetekben érezzük magunkat.
Harmadszor, a letakarás által fokozottabban várjuk a húsvétvasárnapot. Ez még inkább igaz, ha minden nap részt veszel a misén, és látod a lepleket. Fokozódik benned az érzés, hogy nem akarod, hogy ott legyenek, mert nagyon szép képeket rejtenek. Ugyanígy várjuk Krisztus feltámadását is.
És ebben rejlik az egész szokás lényege:
a lepel nem arra való, hogy örökké ott legyen.
A képekről le kell venni a leplet; természetellenes, hogy letakarják őket. A húsvéti virrasztás előtt a leplek leszedése remek emlékeztető saját földi életünkre. Egy „fátyolos”, ködös világban élünk, egyelőre távol az igazi otthonunkból. Csak a saját halálunkon keresztül lebben fel a lepel, és végre megláthatjuk az életünkben mindennek a szépségét.
Forrás: Aleteia/777blog.hu
Fordította: Szilágyi Anna