Hírek Vélemények/Publicisztikák Mi a közös „Denoix” titkos munkatársban, Bartus Lászlóban és George Lazarban?

Mi a közös „Denoix” titkos munkatársban, Bartus Lászlóban és George Lazarban?

Nem titok, hogy a külföldi lejáratás ellen a legnehezebb védekezni: ezt mind az Antall-kormány, mind a Fidesz-kormányok megszenvedték. A vád sohasem változott: antiszemitizmus, fasizmus és a jól bevált bolsevik rágalmak. Cikkünkben igyekszünk bemutatni az amerikai magyar hálózat régi-új technikáját. Amihez olyan emberek kellenek, akik Karácsony Gergelyhez képest azért jobban beszélik az angolt. Régen a Kutasi „Denoix” Kovács Lajos-féle rongyemberek a Kádár-diktatúrát fényezték, a jobboldali, emigráns értelmiséget fasisztázták a nyugati magyar sajtóban. Mindkettőt az állambiztonság anyagi támogatásával és megbízásából. Feladatuk volt, hogy éket verjenek a magyar közösségbe. Ma Bartus László és George Lazar „publicisták” terjesztik a legelképesztőbb rágalmakat. Bartust keveseknek kell bemutatni, de az 1980-ban UNESCO-ösztöndíjjal Amerikába érkezett Lázár érdekesebb figura. Eredetileg mérnök, mégis korunk Pogány Józsefeként harsog és agitál, úgy fest, legfőbb feladata a magyar kormány és a jobboldaliság lejáratása. Ha kell, az 1943-as (!) budapesti gettóról ír, máskor 1921-re helyezi az újvidéki vérengzést. Valakik támogatják őket? Vagy önszorgalomból végzik a lejáratást?

Kezdjük egy közhellyel: az Egyesült Államokban (is) nagy hagyománya van a bolsevik, kommunista, posztkommunista propagandának. Bár az ország a huszadik században összességében sikeresen védekezett a vörös pestis ellen, a kultúra és a sajtó területén ugyanúgy vesztes helyzetben állt és áll.

Csak egy régebbi példa: a Tanácsköztársaság hírhedt vezetője és hordószónoka, Pogány József „John Pepper” álnéven bomlasztott Amerikában, a vég a bolsevik Mennyországban, a Szovjetunióban érte el: Sztálin a többi egykori kominternessel együtt őt is kinyíratta.

Előtte azért társaival kiépítette a hálózatát Nyugaton, Stephen Koch zseniális könyve (Kettős szerepben) bemutatja, milyen jelentős szerepet játszott ő és ez a „magyar maffia” (Koch elnevezése) a rákszerűen terjedő és fertőző ideológiai elterjesztésében. [Cikkünk itt és itt.]

SACCO ÉS VANZETTI, ÉS A BLM-MOZGALOM

A két világháború között a mára elfeledett Wili Münzenberg volt a bolsevik, kominternes propaganda legfontosabb bábmestere [a magyar maffiát is ő mozgatta]. Tavaly előbb előadást tartottam, majd cikket írtam arról, hogyan építették fel Sacco és Vanzetti velejéig hamis legendáját, mártírt „gyártva” egy közönséges gyilkosból. Arra is rámutatva, hogy a végül Trump megbuktatásában is kulcsszerepet játszó BLM-mozgalom hasonló kampányt indított egy másik visszaeső bűnözőt a „zászlajára tűzve”. Ha a magyar hálózatról beszélünk, Topolánszky Ádám volt amerikai köztisztviselő, publicista ebben az írásában remekül leírta ennek lényegét, hogyan lehet már előre diplomatákat kikészíteni.

Az eszközök változatlanok és tulajdonképpen a cél is: régen és most is a nemzeti, lojalista gondolatokat, embereket és társadalmakat kellett támadni.

AZ AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA FELEMELKEDÉSE ÉS BUKÁSA

De vegyünk most egyetlen magyar nyelvű amerikai lapot. Volt egyszer egy patinás újság, az Amerikai Magyar Népszava [AMN].

Nevéből adódóan természetesen sohasem volt konzervatív, de ezzel semmi probléma nem lenne [amúgy Pogány is szociáldemokrataként indult – a pártban játszott bomlasztó szerepét látva, már akkor is beépített ember lehetett].

Az újságot New York-i magyar nyomdászok alapították az 1800-as évek végén, majd 1904-től Berkó D. Géza napilappá fejlesztette. Az AMN 1948-ban beolvadt az 1891-ben alapított, cleveland-i Szabadság című orgánumba, és ezzel egyidejűleg Amerikai Magyar Népszava Szabadság címmel hetilappá vált.

ÉS FELTŰNIK A NYILASBÓL TITKOS MUNKATÁRSSÁ LETT MEZTELENCSIGA

Jómagam akkor találkoztam először az AMN nevével, amikor Kutasi Kovács Lajos addig ismeretlen élet-történetét megírtam.

A nyilas propagandistából lett kommunista titkos munkatárs a második világháború végén Dél-Amerikába menekült, ahol ismert tagja lett a brazíliai emigrációnak. Az emberként is egészen alávaló Kutasi Kovács múltját sokan ismerték, az ottani magyarság normális, antikommunista, de nem szélsőjobboldali része nem fogadta be. Sikertelenségét a kádári hírszerzés is észlelte, így megkörnyékezték.

Kutasi Kovács titkos munkájáért cserébe itthon megjelentették a könyveit és állandó, havi fizetést, plusz költségtérítést kapott az állambiztonságtól. Tetteiért legalább a halála után (részben) megfizetett: 2015-ben éppen életmű-kiállítással akartak tisztelegni előtte Veszprémben, amikor megjelentek a cikkeim.

Mivel nyilas is volt, az ügyről még a Népszabadság is beszámolt (a titkos munkatársi, fizetett besúgását, bomlasztását persze meg sem említették), az össztűz miatt kénytelenek voltak eltörölni a programot. Ha már a múltat ezúttal nem sikerült.

A HÁLÓZAT CIKKEI JELENTEK MEG A ÚJSÁGBAN

Bomlasztó, lejárató munkájáról több cikkben írtam – például az Ignotus Pál vagy Cs. Szabó László elleni aljas játszmákról –, egyik kiemelt feladata az volt, hogy cikkeket helyezzen el az Amerikai Magyar Népszavában.

Ebben partnere volt az újság akkori tulajdonos-főszerkesztője, Gombos Zoltán, aki a jelentések szerint tudta, mire megy ki a játék. Kutasi Kovács cikkeinek témáját egyenesen a tartótisztjeivel beszélte meg, azok célja egyértelmű volt: fényezni, kiszínezni a Legvidámabb barakkot, Kádár Népköztársaságát, lejáratni az amerikai antikommunista emigrációt.

Ennek megfelelően a hetvenes, nyolcvanas években az újság kifejezetten „szocialista-barát volt”, PR-cikkek jelentek meg az „átalakuló” diktatúráról.

ÉS AKKOR MEGÉRKEZETT BARTUS LÁSZLÓ

Legyünk bizakodók, részben talán ennek az árulásnak, a Kádár-rezsimhez való dörgölőzésnek is köszönhető, hogy az AMN egyre lejjebb csúszott (persze a vásárlóközönség is elhalt közben), a kilencvenes években Kálnoky Gyula tulajdonában már hetilapként működött, 2004-től pedig a hírhedt Bartus László lett a (fő)szerkesztője, aki 2005-ben megvette.

Bartus szerepére nem szeretnék hosszabban kitérni, cikkei és egész pályafutása önmagukért beszélnek, állambiztonsági múlttal dőreség lenne megvádolni: igazolása volt arról, hogy nem volt ügynök.

„Bartus László hivatalos kutatási engedéllyel rendelkezik az ÁBTL-ben, amely kizárja, hogy valaha is ügynök lett volna. Egykori ügynökök nem lehetnek az ÁBTL kutatói” – írják róla (vagy ő maga, vagy egy tisztelője) a Wikipédián.

Persze ekkora ostobaságot is ritkán olvasni – részben az iratmegsemmisítésnek köszönhetően nyilván számtalan egykori szt-tiszt, ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs kutatgathat a levéltárban. Legfeljebb beazonosított hálózati személyek nem.

MEGÉRKEZETT A SZOKÁSOS POSZTKOMMUNISTA TÁRSASÁG

De Bartusban nem ez az érdekes, hanem a tevékenysége. Miután átvette az AMN-t, megérkezett a jól ismert társaság: Ungvári Tamás (a BM néhai társadalmi kapcsolata, aki a meglebegtetett külföldi tudósítói munkáért felajánlotta további szolgálatait az állambiztonságnak), Molnár Gál Péter (a szocializmus egyik, ha nem a leghírhedtebb egykori ügynöke), Vámos Miklós (a szélbalos „gerillából” lett író), Föld S. Péter, etc., etc.

A Gyurcsány-kormány bukása után Bartus és lapja is felpörgött, 2010 után az egyik igazi, jól látható célja (a Hit Gyülekezete ellen vívott magánháborúján kívül) a Fidesz és az új kormány lejáratása lett. A módszerek semmit sem változtak a kádári időkhöz képest.

A Bartus vezette AMN útszéli, alpári stílusa, megalapozatlan vádaskodásai sokaknál kiverte a biztosítékot. Nem is olyan régen petícióban kezdték követelni Bartus lemondását amerikai magyarok. Lásd ezt a cikket.

MINDEN ELLENFELÜK FASISZTA, NÁCI VAGY IS-IS

Bartusék állandó fasisztázásában és nácizásában semmi új nincs. A bolsevik, majd kommunista propaganda örök fegyvere az „ellenfél” (egy idő után ugye mindenki az lett) megbélyegzése, stigmázása volt [ez persze minden propagandára igaz, lásd napjaink médiaháborúját].

A jól bevált fegyveren nem változtattak: ellenfeleikre mindig „fasiszta”, „náci”, „szélsőjobboldali” kabátot húztak, összemosva a valóban szélsőséges elemeket a konzervatív, esetenként baloldali és valóban baloldali célpontokkal. Számtalan hasonló játszmáról olvastam, de a már említett Kutasi „Denoix” Kovács pályafutását ismerem a legjobban. A nyilasból lett titkos munkatárs pénzért bárkit lejáratott, az állambiztonság megbízásából segített éket verni a meghatározó értelmiségiek közé.

Az Amerikai Magyar Népszava ma is ugyanezeket az eszközöket használja, a miniszterelnököt Hitlerhez hasonlítja, következetesen diktatúráról harsog, alaptalan rágalmakat terjeszt mindenféle félelem vagy következmény nélkül. Megteheti: Amerikában van bejegyezve. Azt se tudhatjuk, miből, hogyan működik.

Tény, hogy Bartus a megfelelő ember a megfelelő helyen: Magyarországról írt uszításait „Az Unió első fasiszta állama” című kötetében jelentette meg. Erre nemcsak Kádár, de még Rákosi, Pogány József is csak csettintene.

NYILAS KUTYÁBÓL KOMMUNISTA SZALONNA

Kutasi Kovács azért is jó példa, mert az ő pályafutása is bemutatja, mennyire egylényegű a két véglet: a nyilas kutyából lehet kommunista szalonna.

De nézzük globálisan: a legújabb kutatásokból egyre pontosabban látni, hogy hogyan játszott össze a második világháború előtt és után a bolsevik és náci, ex-náci társaság. Ez persze továbbra is tabutéma, Borvendég Zsuzsanna kötete és munkája ezért is unikális.

De felhozhatjuk azokat a titkos terrorista akciókat, amelyekben ex-náci bankárok és szélsőbaloldali mozgalmárok is felbukkantak. Sőt, maga Sartre, Sztálinék talán legismertebb társutasa. A két szélsőség valójában nem is különbözik egymástól.

Játszuk el egy pillanatra Ezópus szerepét és képzeljünk el egy sátáni gonoszságú farkast: egyik csecsén a bolsevikok, másik csecsén a nácik, nyilasok cseperedtek. Néha összemarakodtak, egymást és magukat is megmarcangolták, de azért nagyon hasonló birodalmakat építettek.

A NÁCIKNAK ÉS A „RETTEGŐKNEK” SZÜKSÉGÜK VAN EGYMÁSRA

E képet továbbképzelve nyugodtan az Amerikai Magyar Népszava tejtestvérének nevezhetjük a szintén hírhedt „kuruc”-ot.

Mivel ez a két társaság (és lap) nem „élhet meg” egymás nélkül (szükségük van az ellenségükre, ez határozza meg egész létüket), belül biztosan „örülnek” a másik fennmaradásának, azaz annak, hogy nem sikerült, talán nem is lehet betiltani. A szeretve-gyűlöllek kapcsolatra gondolva nem is meglepő, hogy éppen az AMN egyik ismeretlenebb szerzője állt bele látszólag a kuruc elleni küzdelembe, természetesen a Fideszt gyanúsítva a szélsőjobboldali portál mögött.

Kettős siker: beleszállni az örök ellenfélbe: pipa, besározni a magyar kormányt: pipa. Ugyanezt a munkát elvégzi a kuruc is. Mindkettő számon kérhetetlen, szabadon uszíthat.

TERMÉSZETESEN A FIDESZT GYANÍTJÁK A KURUC MÖGÖTT

És itt feltűnik egy újabb „antifasiszta”, bomlasztó, örökmozgó figura: Lázár György. Vagy: George Lazar. A Magyarországon nem túl ismert publicista (?) pár éve kifejtette az addig leginkább csak az utcasarkokon, csatornákban és az interneten terjesztett rágalmat, miszerint a magyar kormány szándékosan nem tiltja be a szélsőjobboldali portált. Az ok nyilvánvaló: a Fidesz fasiszta és antiszemita.

A Lázár György „harcáról” készült cikk pár éve – 2015-ben – a hazai „testvérben”, a Népszavában jelent meg, amit anno ugyanúgy a szociáldemokraták indítottak, hogy aztán 1919-ben a bolsevikok, majd később a kommunisták falják fel. Ez a napilap – a többihez hasonlóan – eljátszotta dicstelen szerepét az uszításban és agymosásban a Rákosi- és Kádár-diktatúra idején, majd a rendszerváltás után a posztkommunista médiahálózat egyik kiemelt napilapja lett. Ma már az egyik utolsó menedéke a Klubrádión kívül máshol már teljesen vállalhatatlan, de még aktív egykori MÚOSZ-os, hálózati újságíróknak.

Lázárt ebben a cikkben „Kaliforniában élő újságírónak” nevezik, de valójában teljesen más területről érkezett. A saját állítása szerint mérnökként végzett férfi a kétezres évektől kezdett megjelenni a hazai sajtóban.

Jó kapcsolatokat építhetett ki a posztkommunista médiával, sok vizet nem zavaró írásai sokszor olvasói levélként jelentek meg. Feltűnt az akkor szélsőliberális Magyar Hírlapban, a 168 Órában, de feltűnt a szintén szélsőséges Galamusban és az átmentett ÉS-ben is, amely még mostanában is megjelenteti néhány írását.

Nem is olyan régen az unortodox külpolitikáról lamentált. Amivel nincs gond. Az alaptalan fasisztázással és diktatúrázással annál inkább.

MÉRNÖKBŐL LETT ÚJSÁGÍRÓ – ELVILEG

Előéletéről mindenhol ugyanaz a rövidke szöveg található: „Lázár György 1980-ban érkezett az Egyesült Államokba egy UNESCO ösztöndíj keretein belül és mint PhD kandidátus. A University of North Carolina-n doktorált, később pedig Kaliforniába költözött. Összesen 25 éven keresztül a Silicon völgyi technológia iparban dolgozott tanácsadói kapacitásban, az utóbbi években pedig számtalan magyar és angol nyelvű lapnak ír”.

Az egészből nyilván az UNESCO-ösztöndíj az igazán érdekes, hiszen a Kádár-rezsimben – még annak végjátékában is – egy ilyen lehetőség elnyeréséhez minimum nagyon megbízhatónak kellett lenni. Mondjuk annyira, mint Vágó Györgynek, Vágó István apjának. Nem beszélve egy amerikai lehetőségről.

Tény, hogy az UNESCO-ösztöndíjasok közül szívesen mazsolázott a hírszerzés, akár utólag is megakadályozva egy-egy kiküldetést [lásd korábbi cikkem]. Magát a jelölést a rezsim szerve, a Magyar UNESCO Bizottság végezte, a hálózat meg rábólintott – ha akart.

Természetesen nem állíthatjuk és nem is akarjuk azt állítani, hogy Lázár hálózati ember lett volna, akit beszervezték az amerikai lehetőségért cserébe. Ez csak egy felmerülő lehetőség. Szerinte egyébként éppen fordítva volt: őt figyelték meg, amikor már Amerikában éldegélt.

MINDENHOL ANTISZEMITÁKAT LÁT

Az tény, hogy Lázár György a Facebookon és a neki még teret adó felületeken (ÉS, Magyar Hang) minden erejével megpróbálja lejáratni a magyar kormányt, a külügyet, a jobboldalt és egész Magyarországot. Az a típusú ember, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe.

Legutóbb Szeleczky Zita színésznőnk állítólagos antiszemitizmusáról írt cikket (egy általa hallott lejárató anekdotára hivatkozva), de valójában minden témába szívesen beleszól. Szakértőnek nem nevezhetjük: a Neokohn.hu (amely próbál leszámolni a megélhetési antiszemitizmussal) külön cikkben gyűjtötte össze ballépéseit és súlyos tévedéseit.

Néhány példa:

„Egy 2016-os angol nyelvű cikkében például alaptalanul lerasszistázta Köves Slomót, az EMIH vezető rabbiját. Egy 2017-es cikkében az 1942-es újvidéki vérengzést 1921-re datálta. Egy másik 2017-es cikkében azt állította, hogy Budapesten 1943-ban állították fel a gettót. Idén márciusban Sík Sándor katolikus papköltőt méltatta, aki ugyan részben zsidó származású volt, de 1919-ben indulót írt a fasisztoid Ébredő Magyaroknak, melyben szerepelt a „tiszta vér” fontossága. Lázár újságírói tevékenysége a Szombatnál is ellentmondásos, 2017. november 26-án arról írt cikket, hogy megromlott Donald Trump és Izrael viszonya („a mézeshetek elmúltak”). Ez alig két héttel az előtt volt, hogy az Egyesült Államok bejelentette: átköltözteti nagykövetségét Tel-Aviból Jeruzsálembe” – írja a Neokohn.

1943-ban állították fel a gettót? „Apróság”. Az újvidéki vérengzés 1921-ben volt? „Csekély tévedés”. Nem: mindkettővel a Horthy-rendszert akarta besározni. És nem érdeklik a tények: utólag sem javították a cikket. Pedig elvileg egy történész áll az azokat megjelentető orgánum mögött…

Fizetett, megbízott provokátor vagy csak egy túlmozgásos rettegő? Erre egyelőre csak ő tudja a választ.

LÁZÁR SZERINT RÓLA JELENTETTEK, AKIK KIMENTEK

Említettük, hogy a kuruc és Amerikai Magyar Népszava jellegű oldalaknak semmi sem drága.

Előbbi az „igazságkeresés” nevében (de valójában a vírustagadók, konteósok és nácik, szélsőjobboldaliak gyűjtőhelyeként) közétette azt a rövid részletet, amelyet Bálint László kutató (volt kémelhárító) könyvéből származik, és amely Karikó Katalin állítólagos beszervezettségét érinti. Karikó azóta már nyilatkozatot adott ki az ügyben (ami nem szokás amúgy, ezért legalább dicsérendő), de Lázár úr rögtön lépett a balliberális értelmiség által is kedvelt Facebook-oldalán.

Amint terjedni kezdett az interneten a hír, természetesen megosztotta a hírt [ne feledjük, Karikó Katalin a saját világértelmezésükben „áruló”, hiszen szóba állt a „diktátorral”]. Volt hozzászólója, aki elő is vette ezért (hogyan vehet komolyan egy olyan portált – kuruc – , amit korábban annyira be akart záratni), de természetesen elkente a témát. Ennél érdekesebb, amit magáról írt:

„Nézze, én ezt »a kerítés« másik oldaláról nézem. Miután huszonévesen disszidáltam Amerikába rólam »jelentettek« volt kollégáim innen Amerikából, amikor tanulmányúton voltak itt…

Én annyira naiv voltam hogy el sem tudtam képzelni hogy »útijelentésekben« írnak rólam és azt valakik átnyálazzák… Szegény néhai apámat Debrecenben a rendőrség halálra rémisztett ezekkel az információkkal. Jó lenne már egy magyar »A mások élete« film amelyik bemutatná hogy hogyan is működött a gyakorlatban a kádári szoft diktatúra amelynek a hatásai ma is érződnek… mert áldozatai is voltak…

Ezért lenne fontos hogy Karikó megszólaljon… mert talán ő maga is áldozat ebben a történetben.”

Ezek szerint Lázár kikérte a levéltárból a róla készült jelentéseket, amelyek édesapjához is eljutottak, akit állítása szerint ezekkel „rémisztgettek”. Egy dolog viszont igazán érdekes: állítása szerint azok jelentettek róla, akik tanulmányútra mehettek Amerikába. Ő meg egyenesen UNESCO-ösztöndíjat kapott. És nem vártak el tőle semmit, amikor kiengedték?

Folytatjuk. 

Forrás: pestisracok.hu