Méhek a 22-es csapdájában

„A tár­sa­da­lom nehe­zen fog­ja elis­mer­ni, hogy a méhész­ke­dés ered­mé­nye nem a kéz­zel fog­ha­tó méhé­sze­ti ter­mék lesz a jövő­ben, hanem magá­nak a méhek­nek az élet­ben tar­tá­sa. Az ember által meg­vál­toz­ta­tott kör­nye­zet­ben az ember segít­sé­ge nél­kül már nem lesz­nek képe­sek élet­ben marad­ni a méh­csa­lá­dok” – nyi­lat­koz­ta lapunk­nak Hor­váth János méhész szak­mér­nök, a Magyar Méh­te­nyész­tők Orszá­gos Egye­sü­le­té­nek elnöke. 

– Beszél­tünk azok­ról a kör­nye­ze­ti ártal­mak­ról, melye­ket a nagy­üze­mi mező­gaz­da­ság idé­zett elő. Milyen egyéb kihí­vá­sok érik a méheket?

– Hazánk­ban 1978-ban jelent meg a var­roa atka, mely a glo­ba­li­zá­ci­ó­nak köszön­he­tő­en került át az indai méh­ről a mi méhe­ink­re. Ez az élős­kö­dő ma a méh­ál­lo­má­nyunk leg­főbb ellen­sé­ge: ha véde­ke­zünk elle­ne, akkor elpusz­tul­nak a méh­csa­lád­ja­ink. A var­roa atka ellen haté­ko­nyan vegy­sze­rek­kel, vala­mint körül­mé­nye­sebb fel­hasz­ná­lá­sú szer­ves savak­kal és kevés­bé haté­kony illó­ola­jok­kal lehetséges.

A glo­bá­lis keres­ke­de­lem hatá­sá­ra méhe­ink két továb­bi vesze­del­mes ellen­sé­ge is meg­je­lent Euró­pá­ban – az egyik az afri­kai szár­ma­zá­sú kis kap­tár­bo­gár, a másik az ázsi­ai lóda­rázs. Mind­két faj képes a méh­po­pu­lá­ci­ónk tel­jes elpusztítására.

Mind­ezek isme­re­té­ben nem jósol­ha­tok fényes jövőt magunk­nak. A folya­ma­to­san rom­ló kör­nye­ze­ti – és köz­gaz­da­sá­gi – fel­té­te­lek­kel küz­dünk nem­csak ide­ha­za, de min­de­nütt a világ­ban. A méh­csa­lá­do­kat egy­re nehe­zebb jó erő­ben tar­ta­ni, ter­me­lés­re alkal­mas­sá fej­lesz­te­ni. Több euró­pai ország­ban nincs is hazai méz­pi­ac, mert nincs keres­ke­del­mi for­ga­lom­ba kerü­lő nagy téte­lű méz. A hob­bi­mé­hé­szek­nek a csa­lád­ja és a bará­ti köre fogyaszt­ja el a ter­mé­ke­ket, a pro­fik pedig saját kisze­re­lés­ben adják el köz­vet­le­nül a fogyasztóknak.

Jelen­leg az EU csak a felét ter­me­li meg saját mézfogyasztásának.

Ide­ha­za a tár­sa­da­lom egy része átér­zi a gond­ja­in­kat, szó­ban támo­gat is min­ket, de a kénye­lem­sze­re­tet még min­dig fon­to­sabb – nem iga­zán sze­ret sen­ki áldo­za­tot hoz­ni, lemon­da­ni vala­mi­ről. Jó pél­da erre a szú­nyog­ir­tás, mely­nek a ter­je­dő­ben lévő új szú­nyog­fa­jok által ter­jesz­tett élős­kö­dők miatt köz­egész­ség­ügyi jelen­tő­sé­ge van. Szó­ban véd­jük a méhe­ket (a bepor­zó­kat), de nem visel­jük el a szú­nyo­go­kat, és a tár­sa­da­lom nyo­má­sá­ra szú­nyog­ir­tást vég­zünk. Melyik ujjunk­ba harap­junk, hol fáj kevésbé?

Ilyen az egész­sé­ges élel­mi­sze­rek, köz­tük a méz kér­dé­se is. Szó­ban fon­tos, igény­li min­den­ki, de vagy nem haj­lan­dó, vagy nem tud annyit fizet­ni érte, hogy a ter­me­lő­nek érde­mes legyen dol­goz­ni, hogy abból tisz­tes­sé­ge­sen meg­él­jen. Ami­kor a mi ter­mé­kün­ket meg­ver­se­nyez­te­tik más föld­ré­szek ter­mé­ke­i­vel, akkor min­dig lesz, aki az olcsób­bat fog­ja ven­ni, bár­hon­nan való is az.

Nem­csak mi járunk ebben a cipő­ben, ugyan­ezek­kel a gon­dok­kal küz­de­nek a zöld­ség- és a gyü­mölcs­ter­me­lők is.

Aki ben­ne van, kiöreg­szik, az utó­dok pedig nem kíván­ják foly­tat­ni azt a küz­del­met, mely­be szü­le­ik bele­rok­kan­tak, belekeseredtek.

A fogyasz­tó köz­ben hábo­rog, mert a médi­á­ból folyik, hogy milyen drá­ga a gyü­mölcs. Fel­bo­rul­tak az ár-érték ará­nyok. Egy kiló méz üveg­ben annyi­ba kerül, mint négy darab sár­ga­dinnye. Ugyan­ennyi pén­zért lehet vásá­rol­ni két doboz ciga­ret­tát vagy fél liter kom­mersz tömény szeszt. Fel­me­rül a kér­dés: kinek mennyi a fogyasz­tá­sa, ki eszik meg két nap alatt egy kiló mézet vagy négy dinnyét? A másik ket­tő gyak­ran elfogy ugyan­ennyi idő alatt.

– Milyen lehe­tő­sé­ge­ik van­nak a méhé­szek­nek az érdek­ér­vé­nye­sí­tés­re? Mennyi­re veszik a poli­ti­ku­sok fél­váll­ról a fenye­ge­tő problémákat?

– Úgy érzem, a méhész szak­ma apró lépé­sek­kel halad elő­re, és nem vagyunk par­ti­ké­pe­sek a nagy gaz­da­sá­gi ere­jű ága­za­tok­kal, vagy a mul­ti­na­ci­o­ná­lis cégek­kel szem­ben. Ennek csak rész­ben oka, hogy a szak­mai sajá­tos­sá­ga­ink miatt szét­ap­ró­zot­tak vagyunk. Hiá­ba van orszá­gos szin­tű szer­ve­zett­sé­günk, nincs a gaz­da­sá­gi érde­kei miatt értünk fel­lé­pő nem­zet­kö­zi, haté­ko­nyan lob­bi­zó nagyvállalat.

Sok poli­ti­kus érzi, hogy fon­tos az ága­za­tunk, mert az egész élel­mi­szer­ter­me­lés alap­ját képez­zük, s nél­kü­lünk fel­bo­rul­na a rendszer.

Szót is emel­nek értünk, mint ahogy az elő­ző Euró­pa Par­la­men­ti cik­lus­ban is meg­tör­tént. De még nem borul sem­mi, és ezért a fon­tos dön­té­se­ket az arra jogo­sul­tak nem a mi és mind­annyi­unk jövő­je érde­ké­ben hoz­zák meg. Pél­dá­ul ha kira­gad­juk csak a vető­mag ter­me­lést mint ága­za­tot, és meg­vizs­gál­juk annak elis­mert­sé­gét, gaz­da­sá­gi súlyát és érdek­ér­vé­nye­sí­té­si képes­sé­gét pedig össze­ha­son­lít­juk a méhé­sze­té­vel, nem a méhek érde­kei lesz­nek a nye­rők, hol­ott a vető­mag­ter­mesz­tés­nek is a meg­por­zás biz­to­sít­ja a sikerességét.

Érez­zük, hogy a poli­ti­ka, a kor­mány­zat nem akar magunk­ra hagy­ni min­ket, fon­tos­nak íté­li és figye­lem­mel kísé­ri sor­sun­kat. Nagy Ist­ván minisz­ter úr is közö­lünk való, gya­kor­ló méhész, érzi a gondjainkat.

A rész­ben az EU által finan­szí­ro­zott Magyar Méhé­sze­ti Nem­ze­ti Prog­ram és az agrár kor­mány­zat intéz­ke­dé­sei mind-mind haté­kony segít­sé­gek, kel­le­nek a túl­élés­hez, de ha nem tör­té­nik tel­jes mér­té­kű tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi para­dig­ma­vál­tás, akkor ezek a segít­sé­gek való­já­ban csak az agó­ni­án­kat hosszab­bít­ják meg. Tovább tart az út, amin elju­tunk majd a koráb­ban már emlí­tett nyu­gat-euró­pai orszá­gok méhé­sze­ti ága­za­ta­i­nak szint­jé­re. Ha így foly­ta­tó­dik, akkor azt kell kije­len­te­nünk, hogy a méhész nem fog meg­él­ni a hagyo­má­nyos ter­mé­ke­i­ből, főként a méz­ből. A tár­sa­da­lom viszont nehe­zen fog­ja elis­mer­ni, hogy 

a méhész­ke­dés ered­mé­nye nem a kéz­zel fog­ha­tó méhé­sze­ti ter­mék lesz a jövő­ben, hanem magá­nak a méhek­nek az élet­ben tar­tá­sa. Az ember által meg­vál­toz­ta­tott kör­nye­zet­ben az ember segít­sé­ge nél­kül már nem lesz­nek képe­sek élet­ben marad­ni a méhcsaládok.

– Van‑e segít­ség sza­bá­lyo­zá­si szinten?

– Van­nak olyan intéz­ke­dé­sek, melyek ked­ve­ző­ek vagy rész­ben pozi­tí­vak. Említ­he­tem a zöl­dí­tést is, mely a nyár végén a méhek szá­má­ra hasz­nos, virág­zó haj­di­na vagy olaj­re­tek táb­lá­kat jelent. Ezek­hez a vető­ma­got is meg kell ter­mel­ni, az is méh­le­ge­lő. De az már gond, ha a föl­de­ken még novem­ber­ben is nyíl­nak a virá­gok, mert a méhe­ket kicsal­ja, a fia­sí­tást fenn­tart­ja, a kései hor­dás­ból az éle­lem híg marad, mely a lépek­ben meg­er­jed­het, és a méhek­nek így már káros. A sza­bá­lyo­zás­ban ren­del­kez­ni kel­le­ne arról, hogy eze­ket novem­ber­re le kell zúzni.

A kor­mány­za­ti intéz­ke­dé­sek hat­nak az állat­tar­tás súlyá­nak vissza­ál­lí­tá­sá­ra. A szar­vas­mar­ha takar­mány­el­lá­tá­sa, a szá­las­ta­kar­mány-ter­me­lés, a rét­gaz­dál­ko­dás méh­le­ge­lőt teremt. Vol­na még lehe­tő­ség bőven, pél­dá­ul az egy növénnyel elvet­he­tő táb­la­mé­ret leg­na­gyobb mére­té­nek meg­ha­tá­ro­zá­sa stb.

A most indult faül­te­té­si prog­ram­ban is van­nak jó gon­do­la­tok, mert helyes fafaj válasz­tás­sal évti­ze­dek­re kiha­tó javu­lás idéz­he­tő elő, hiszen a fák hosszú éle­tű­ek. Méze­lő és virág­port adó fákat ültet­ve a tele­pü­lé­sek utcá­in, üze­mek nem kihasz­nált terü­le­te­in, a sok kicsi sok­ra megy elv alap­ján egy­szer csak szá­mí­ta­ni fog a sok elül­te­tett facse­me­te. Idéz­ze fel min­den­ki magá­ban a teme­tők vagy a par­kok nagy hárs­fá­it – micso­da nagy zson­gás van raj­tuk a virág­zás ide­jén! Bizony azo­kat is vala­ki kis facse­me­te­ként ültet­te el egy­kor. Az erdő­te­le­pí­té­si pályá­za­ti fel­hí­vás is tar­tal­maz olyan kiegé­szí­tő támo­ga­tást, amely rit­ka ősho­nos elegy­fa­fa­jok fel­hasz­ná­lá­sá­ra ad jelen­tős többlettámogatást.

Ezen fafa­jok között pedig szá­mos, méhek által ked­velt faj is van, első­sor­ban a hár­sa­kat, juha­ro­kat emlí­te­ném, de fon­to­sak a vad­gyü­möl­csök is.

Ezzel kap­cso­lat­ban nagyon örül­tem, hogy az 1995-ben meg­vé­dett méh­le­ge­lő-javí­tás­sal fog­lal­ko­zó dip­lo­ma­dol­go­za­to­mat az Agrár­mi­nisz­té­ri­um bekér­te, majd fel­hasz­nál­ta a dön­tés­ho­za­ta­la során.

– Mit tehet ebben az ügy­ben egy váro­si ember?

– Elő­ször is legyen tuda­tos fogyasz­tó! Ne csak akkor fogyasszon mézet, ha beteg, hanem tegye a min­den­nap­jai részé­vé. Igya a teá­ját, kávé­ját a ter­me­lő­től köz­vet­le­nül vásá­rolt méz­zel – min­den alkalommal.

Ezzel támo­gat­ja a méhészt, s ezál­tal a méhe­ket is.

Másod­szor: ne ret­teg­jen min­den rovar­tól, tegyen különb­sé­get közöt­tük, ismer­je meg, figyel­je az élő kör­nye­ze­tét! Min­dig bele­bot­lok abba a fur­csa ket­tős­ség­be, hogy én erdő­mér­nök­ként ked­ve­lem az iro­dal­mat, a tör­té­nel­met. Műsza­ki prob­lé­má­kat kell meg­ol­da­nom, szá­mí­tó­gé­pen vásár­lok és fize­tek. Egy magyar­ta­nár, egy tör­té­nész, egy gépész, köz­gaz­dász vagy egy prog­ra­mo­zó álta­lá­ban nem tud­ja, hogy mire lép rá a fűben, mit lát elre­pül­ni maga mel­lett vagy egy­ál­ta­lán azt, hogy mit eszik meg. Saj­nos a mes­ter­sé­ges kör­nye­zet­ben élő, ter­mé­szet­től elsza­kadt ember­nek több­nyi­re igé­nye sincs rá, hogy ezek­kel tisz­tá­ban legyen.

Ha még­is, akkor léte­sít­het ún. darázs garázst vagy méh­ho­telt, melyek­re jó pél­dá­kat lehet lát­ni az interneten.

A nád­szá­lak­ból és kifur­kált, kor­had­tabb fada­ra­bok­ból álló épít­mény nem­csak a kert dísze lehet, hanem egy eme­le­tes ház erké­lyén is elfér. Tavasszal meg­fi­gyel­ve a szor­gos fali­mé­hek röp­kö­dé­sét, nyá­ron hall­va a fadon­gó mély zúgá­sát, kicsit ki lehet sza­kad­ni a min­den­na­pok rab­sá­gá­ból, és alka­lom nyí­lik arra, hogy a való­ban fon­tos dol­gok­ra is gondoljunk.

Ma már nem­csak a váro­sok­ban, de a fal­vak­ban sem műve­lik gyak­ran a kony­ha­ker­te­ket, inkább par­ko­sí­ta­nak. Bár a rit­káb­ban nyírt zöld köz­te­rü­le­tek messzi­ről csú­nyáb­bak, de köze­lebb hajol­va sok érde­ke­set rej­te­nek! A fűnyí­rá­sok rit­kí­tá­sá­val lehe­tő­sé­get kap­hat­nak a növé­nyek a virá­ga­ik kibon­tá­sá­ra, lát­hat­juk a vidám sár­ga pity­pan­got, a gye­re­kek fúj­hat­ják a bóbi­tát. A rep­ké­nyek, ínfü­vek és gyík­fü­vek, zsá­lyák, bog­lár­kák és a sok vad­vi­rág, melyek belak­ják az ilyen nyírt gye­pe­ket, szin­tén meg­ér­dem­lik az esélyt. A par­ko­sí­tott ker­tek­ben sok, a méhek szá­má­ra hasz­nos növényt lehet ültet­ni. Nagyon szép leven­du­lá­kat lát­tam bala­to­ni nya­ra­lók udva­ra­i­ban, kör­for­gal­mak köze­pén, köz­te­rü­le­te­ken. Késő estig úgy hul­lá­moz­tak a posz­mé­hek­től, mint­ha a szél len­get­te vol­na a virá­go­kat, pedig csak a don­gók lök­dös­ték őket gyűj­tés közben.

Ezek mind-mind apró, de a leg­több ember előtt nyit­va álló lehe­tő­sé­gek, melyek­hez csak jó szán­dék kell – azon pedig Isten áldá­sa van.

For­rás: vasar​nap​.hu