Meg­halt Miha­il Gorbacsov

Az Izvesz­ti­ja érte­sü­lé­sei sze­rint 92 éve­sen meg­halt Mik­ha­il Gor­ba­csov, a pereszt­roj­ka és a glasz­noszty aty­ja, a hírt a kór­ház is meg­erő­sí­tet­te, ahol kezelték. 

A kór­ház sze­rint Gor­ba­csov hosszan tar­tó beteg­sé­get köve­tő­en halt meg. Gor­ba­csov 1985-től a Szov­jet­unió kom­mu­nis­ta párt­já­nak utol­só főtit­ká­ra volt, majd a Szov­jet­unió elnöke.

Miha­il Szer­ge­je­vics Gor­ba­csov 1931. már­ci­us 2‑án szü­le­tett a sztav­ro­po­li határ­te­rü­let Pri­vol­no­je nevű falu­já­ban, egy paraszt­csa­lád­ban. 1950-ben irat­ko­zott be a moszk­vai Lomo­no­szov Egye­tem jogi kará­ra, és még egye­te­mis­ta­ként belé­pett a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­já­ba (SZKP). Az egye­te­mi éve­ket köve­tő­en 1955-ben vissza­tért szü­lő­föld­jé­re, ahol Kom­szo­mol- és párt­tiszt­sé­gek után 1970 ápri­li­sá­ban a sztav­ro­po­li határ­te­rü­let párt­bi­zott­sá­gá­nak első tit­ká­ra lett.

A JOGI VÉGZETTSÉG MELLÉ 1967-BEN AGRÁRKÖZGAZDÁSZ DIPLOMÁT IS SZERZETT.

1971-ben bevá­lasz­tot­ták a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­ja Köz­pon­ti Bizott­sá­gá­ba (SZKP KB). 1978-ban a mező­gaz­da­sá­gért fele­lős KB-tit­kár lett, 1980 októ­be­ré­től pedig már tel­jes jogú állan­dó tag­ként vehe­tett részt a leg­fel­ső párt­g­ré­mi­um, a Poli­ti­kai Bizott­ság (PB) ülé­se­in. Szov­jet viszony­lat­ban szo­kat­la­nul fia­ta­lon, ötven­négy éves korá­ban ért a csúcs­ra: Vik­tor Cser­nyen­ko halá­la után, 1985. már­ci­us 11-én And­rej Gro­mi­ko kül­ügy­mi­nisz­ter javas­la­tá­ra az SZKP KB őt válasz­tot­ta főtit­kár­rá. 1988. októ­ber 1‑jétől elnö­ke volt a Leg­fel­sőbb Tanács Elnök­sé­gé­nek, a szov­jet kol­lek­tív állam­fői tes­tü­let­nek is.

Fia­ta­los len­dü­le­te, kez­de­mé­nye­ző­kész­sé­ge új színt köl­csön­zött a meg­cson­to­so­dott szov­jet bel- és kül­po­li­ti­ká­nak, véget vetett a brezs­nye­vi pan­gás idő­sza­ká­nak. Az SZKP 1986. évi XXVII. kong­resszu­sán meg­hir­det­te a pereszt­roj­kát (átala­kí­tást), a gaz­da­sá­gi-poli­ti­kai élet gyö­ke­res átszer­ve­zé­sét, a glasz­noszty (nyil­vá­nos­ság) 1988-ban beve­ze­tett jel­sza­vá­val pedig a poli­ti­ka tár­sa­dal­mi ellen­őr­zé­sét. A gor­ba­cso­vi „új poli­ti­kai gon­dol­ko­dás” egyik köz­pon­ti ele­me volt az a tétel, hogy min­den nép­nek „szu­ve­rén joga van a válasz­tás­ra”. Irá­nyí­tá­sá­val a Szov­jet­unió elju­tott a több­párt­rend­szer beve­ze­té­sé­ig, a demok­ra­ti­zá­ló­dás kibontakozásáig.

A POLITIKAI RENDSZER MEGREFORMÁLÁSA KERETÉBEN BEVEZETTÉK AZ ÁLLAMFŐI INTÉZMÉNYT, ÉS 1990. MÁRCIUS 15-ÉN A PÁRTFŐTITKÁR GORBACSOVOT VÁLASZTOTTÁK A SZOVJETUNIÓ ELSŐ – ÉS MINT UTÓBB KIDERÜLT UTOLSÓ – ELNÖKÉVÉ.

Az álta­la elin­dí­tott szov­jet­uni­ó­be­li vál­to­zá­sok nyo­mán „meg­moz­dul­tak” a közép- és kelet-euró­pai orszá­gok is, és véget ért a szo­ci­a­lis­ta tár­sa­da­lom­épí­té­si kísér­let a régi­ó­ban. Az 1989. decem­be­ri mál­tai talál­ko­zón Gor­ba­csov és Geor­ge Bush ame­ri­kai elnök lezárt­nak nyil­vá­ní­tot­ta a hideg­há­bo­rú kor­sza­kát. Az afga­nisz­tá­ni, a kelet-euró­pai és a mon­gó­li­ai szov­jet csa­pat­ki­vo­nás, a szov­jet-ame­ri­kai csúcs­kon­zul­tá­ci­ók rend­sze­res­sé téte­le, az atom­le­sze­re­lést cél­zó START egyez­mény meg­kö­té­se, a német egy­ség meg­va­ló­su­lá­sa világ­mé­re­tű átren­de­ző­dést hozott. Ami­kor 1990. októ­ber 15-én Gor­ba­csov meg­kap­ta a Nobel-béke­dí­jat, az indok­lás kiemel­te érde­me­it a kelet-nyu­ga­ti kap­cso­la­tok átala­ku­lá­sá­ban, továb­bá abban, hogy a szov­jet tár­sa­da­lom nagyobb nyi­tott­sá­gá­nak meg­te­rem­té­sé­vel hoz­zá­já­rult a nem­zet­kö­zi biza­lom megerősödéséhez.

Gor­ba­csov kien­ged­te a szel­le­met a palack­ból, ám az így fel­sza­ba­dult erők őt magát is fél­re­sö­pör­ték. A kon­zer­va­tív tábor 1991. augusz­tu­si moszk­vai puccs­kí­sér­le­tét a párt­fő­tit­ká­ri tiszt­ség elvesz­té­se árán még poli­ti­ka­i­lag ugyan túl­él­te, de az őt meg­men­tő Borisz Jel­cin orosz elnök néhány hónap múl­tán „kihúz­ta aló­la” országát.A FÜGGETLEN ÁLLAMOK KÖZÖSSÉGÉNEK 1991. DECEMBER 8‑I MEGALAKULÁSA UTÁN, DECEMBER 25-ÉN LEMONDOTT A SZOVJETUNIÓ ELNÖKI TISZTSÉGÉRŐL.

A követ­ke­ző évek­ben részt vett az 1996. évi elnök­vá­lasz­tá­son, lét­re­hoz­ta az Orosz­or­szá­gi Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Pár­tot, amely­nek 2004-ig veze­tő­je volt, és még 2012-ben is egy „szo­ci­ál­de­mok­ra­ta pro­jek­ten” gon­dol­ko­zott. 1992-ben meg­ala­pí­tot­ta a tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi és poli­ti­kai kuta­tá­so­kat támo­ga­tó nem­zet­kö­zi ala­pít­vá­nyát, elnö­ke lett a Nem­zet­kö­zi Zöld­ke­reszt nevű kör­nye­zet­vé­del­mi szer­ve­zet­nek, ala­pí­tó elnö­ke a 2003-ban ala­kult Világ­po­li­ti­kai Fórum­nak, részt­ve­vő­je nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­ák­nak, miköz­ben ren­ge­teg díj­ban és elis­me­rés­ben része­sült. 2011-ben Orosz­or­szág leg­ma­ga­sabb kitün­te­té­sé­vel, a Szent And­rás apos­tol­ról (And­rej Per­voz­van­nij) elne­ve­zett érdem­rend­del, Mün­chen­ben Franz Josef Strauss-díj­jal tün­tet­ték ki.

Hazá­já­ban az embe­rek tekin­té­lyes része a Szov­jet­unió össze­om­lá­sá­val és az azt köve­tő káosszal kap­csol­ja össze ugyan a nevét, de élet­út­ja és tet­tei alap­ján a világ a mai napig meg­be­csült, tör­té­nel­mi mér­cé­vel mért sze­mé­lyi­ség­ként isme­ri el, a 20. szá­zad máso­dik felé­nek egyik leg­meg­ha­tá­ro­zóbb poli­ti­ku­sa­ként tart­ja számon.

Szá­mos cikk, tanul­mány mel­lett több köny­vet pub­li­kált. 2012-ben meg­je­lent, Szem­től szem­be önma­gam­mal című köte­té­nek szá­mot­te­vő részét 1999-ben leu­ké­mi­á­ban elhunyt, sze­re­tett fele­sé­gé­nek, Rai­szá­nak szen­tel­te. 2014 novem­be­ré­ben jelent meg A Kreml után című köny­ve, amely a Szov­jet­unió szét­esé­sé­hez veze­tő hatal­mi harc­ról szól. 2018-ban mutat­ta be Moszk­vá­ban a Vál­to­zó világ­ban című új köny­vét, amely­ben össze­gez­te a pereszt­roj­ka reform­moz­ga­lom kül­po­li­ti­kai hatá­sa­it, fel­hasz­nál­va a világ veze­tő­i­vel foly­ta­tott beszél­ge­té­se­i­ről készült jegy­ze­te­ket és felvételeket.

Az utób­bi évek­ben sokat bete­ges­ke­dett, több ízben műtöt­ték, szel­le­mi­leg viszont friss maradt, és nyo­mon követ­te a világ­ban zaj­ló poli­ti­kai eseményeket.

For­rás: ori​go​.hu