Meg kell tanulnunk pihenni, hogy maradjon erőnk szeretni”
Néhány héttel ezelőtt tartottunk egy céges előadást, ahol a karácsonyra hangolódás jegyében a pihenésről is beszéltünk – arról, hogy miért fontos a feladatok közé ezt is felírni. Elmondtuk többek között, hogy a kiegyensúlyozott működés szempontjából nélkülözhetetlen a pihenés, számos kutatás igazolta ugyanis, hogy a közérzetünkre és a teljesítményünkre is pozitívan hat; tévúton járunk, amikor azt gondoljuk, hogy akkor vagyunk hatékonyak, ha többet dolgozunk.
„Hogyan lehet a feladatként felírt pihenést jól beváltani?”
Az előadás végén érkezett a fenti kérdés, ami egyfelől nagyon meghatott, másfelől mélyen elgondolkodtatott.
Meghatott, mert minden alkalommal, amikor azt tapasztalom, hogy valaki elszánja magát arra, hogy konkrét lépést tegyen a saját lelki és mentális egészségéért, azt érzem, van értelme a munkánknak. Ezek azok a pillanatok, amikor „szárba szökken a pszichoedukáció”, és ezek azok a kérdések, amelyek nemcsak erőt adnak, de inspirálnak is – például arra, hogy megírjam ezt a cikket.
Arra gondoltam, hogy erre az okos és fontos kérdésre több okból kifolyólag is érdemes hosszabban és alaposabban válaszolni: egyfelől így talán mások is okulhatnak a leírtakból, másfelől kevés égetőbb kérdés van most szerintem a lelki és mentális egészségmegőrzés témájában, mint az, hogy mégis hogyan fogjuk kipihenni, egyáltalán ki fogjuk‑e pihenni valaha az elmúlt néhány évet?
„A kiégés éve”
Mi egymás között már csak így hivatkozunk 2022-re, az évre, amikor egy világjárvány után rögtön egy szomszédban dúló háború rémével, majd egy ugyancsak világméretű gazdasági válsággal kellett szembenéznünk. Sok helyen, sokan leírták már ezt a gondolatot, de az talán már ritkábban tudatosul, hogy ezek a körülmények, például a folyamatos bizonytalanság, milyen közvetett és közvetlen következményekkel járnak a mentális és lelki egészségünkre nézve.
Vajon tudatában vagyunk‑e például annak, hogy ez a sok szorongás hogyan aránylik a jelenlegi fásult és kiábrándult állapotunkhoz? Belegondolunk‑e abba, hogy a folyamatos bizonytalanságnak milyen hatása van a testi-lelki egészségünkre?
HIRDETÉS
A kiégés egyik tipikus tünetét tapasztalhatjuk például akkor, amikor képtelenek vagyunk empatizálni, érzelmileg reagálni mások, például a szeretteink fájdalmára. Az elmúlt év történései szétzilálták az emberi kapcsolatainkat, márpedig a kapcsolódás alapvető emberi szükségletünk, annak hiánya olyan, a mentális és lelki egészségünket romboló folyamatoknak és állapotoknak a melegágya, mint a depresszió, a magány és a szorongás.
„Mégis kinek maradt még itt ereje arra, hogy a túlélésen kívül másra is figyeljen?”
Az utóbbi időben egyre gyakrabban teszem fel magamnak ezt a kérdést, amikor a közvetlen emberi kapcsolataimat, vagy a közvetlen környezetemet, mondjuk egy frekventáltabb útvonalon közlekedő járat utazóközönségét figyelem.
Azt látom, hogy egész egyszerűen nem maradt már erőnk kapcsolódni: szenvtelenül és zsibbadtan sodrósunk az eseményekkel, nemcsak abba fáradtunk bele, hogy aggódjunk, hanem abba is, hogy figyeljünk egymásra. Márpedig ha nincs erőnk figyelni a másikra vagy másokra, akkor elveszítjük egymást. A figyelem hiányát a szeretetkapcsolataink sínylik meg leginkább.
„A szeretet mindenekelőtt a csendben való figyelem. Szeretni azt jelenti, hogy figyelsz”
– hangzik a jól ismert idézet Antoine de Saint-Exupéry-től.
Hol lesz helye a pihenésnek?
Ezért gondolom, hogy a pihenésnél fontosabb feladatunk nemigen lehet akkor, amikor az ünnepek alatt és között lehetőségünk van egy kicsit kiszakadni a napi verkliből: fáradtan és törődötten nemhogy másokra, de a saját alapvető szükségleteinkre sem tudunk figyelni. (Tudjuk, hogy sokan vannak, akik ebben az időszakban is dolgoznak, őket arra kérjük, hogy ne az ünnepekre vonatkoztassák az itt leírtakat, hanem arra az időszakra, amikor ők pihennek – a szerk.)
De visszatérve az eredeti kérdésre, vagyis hogy hogyan tudjuk a feladatként felírt pihenést jól beváltani? Adná magát a válasz, hogy legyetek csöndben, töltekezzetek a szeretetkapcsolataitokból, aludjatok sokat, csináljatok valamit, ami flow-élményt okoz, de szerintem önámítás azt gondolni, (és én sem szeretnélek titeket ezzel hitegetni), hogy másfél hét alatt ki tudjuk pihenni magunkat.
Ugyanakkor ezt az időszakot használhatjuk arra, hogy picit messzebbről nézzünk rá a hétköznapjainkra és arra a kérdésre, hogy – a sok eltervezett feladat és fogadalom mellett – vajon hol lesz helye a pihenésnek? Lesz‑e helye egyáltalán? Hova lehetne beilleszteni? Hogyan lehetne rendszeressé és tervezhetővé tenni?
Érdemes megvizsgálni a pihenéshez való viszonyunkat is: hogy is vagyok ezzel a tevékenységgel? Túlzásba viszem, vagy épp ellenkezőleg: képtelen vagyok magamnak megengedni? Ha nehéz, miért az?
Kutya nehéz év van mögöttünk és semmiféle garancia nincs arra, hogy a következő könnyebb lesz. A körülményeken sokszor nem tudunk változtatni, de az attitűdünkön, a bizonytalan körülményekhez való viszonyulásunkon, a stresszhelyzetekre adott reakcióinkon igen. A szorongásaink elől hajlamosak vagyunk a feladatainkba menekülni – de ez a stratégia hosszútávon fenntarthatatlan. Nem úri jókedvünkben, hanem a túlélésünk érdekében kell időt szánni a pihenésre, a töltekezésre, a kikapcsolódásra. És igen, tudom jól, hogy a legtöbbször nem rajtunk múlik, ha ez nem fér bele az időnkbe, de amit csak tudunk, muszáj megtennünk annak érdekében, hogy a rutinunk részévé tegyük a pihenést.
Meg kell tanulnunk pihenni, hogy maradjon erőnk szeretni, egymásra figyelni.
Éppen ezért én most legelsősorban sok-sok pihenéssel töltött percet kívánok Nektek az ünnepekre, és 2023-ra is.
A Pszichoforyou csapatának nevében,
szeretettel,
Szabó Eszter Judit