Már­ci­us 15. a magyar sza­bad­ság napja

„Áldott legyen bárhol is él, minden igaz magyar,
Angyal kísérje lépteit, ki szózatot szaval.
Áldott legyen mindörökre, e vérrel szentelt föld,
Áldott legyen minden időkben a PIROS-FEHÉR-ZÖLD!

A lobo­gó tűz ma is perzsel,

mely … negyvennyolcban

vehe­mens láng­ra gyúlt.

Fel­kor­bá­csolt egy szunnyadó,

rab­lánc­ra fűzött nemzetet;

min­de­nek­előtt a tett­re kész,

mind­er­re elszánt heves ifjút.

Vilá­gos ma is az üzenet:

Rab­igá­ban élni nem lehet,

s hogy mások ne szabjanak

dik­tá­tu­mot a magyarnak,

dönt­sön Ő, hogy néki mi a jó,

vagy éppen­ség­gel mit akar,

elég­szer takar­ta már avar.

Euró­pa bás­tyá­ja volt ő,

véd­te a „nagy­ar­cú” szörnyet.

Meg­fi­zet­te bővén a sarcot;

kár­pót­lás­ba bele görnyedt,

s orosz­lán mód­ján tép­ték szét.

Hát ma, sen­ki ne néz­ze népem

e föld­rész, szalon-lábtörlőjének.

Örök­kön ige, Pető­fi szava:

„Rabok legyünk vagy szabadok?

Ez a kér­dés, válasszatok!”

S ha kell ma is megesküszünk,

rab­igá­ba nem hajt­juk fejünk!

Lobog­jon negy­ven­nyolc lángja,

szór­ja fényét, Magyar hazámra!

Albert Ferenc