Hírek Vélemények/Publicisztikák Ma is aktuális a Szent István-i gondolat

Ma is aktuális a Szent István-i gondolat

Pajor András a magyarság folyamatosan figyelmezteti a nyugati világot

Pajor András atya szerint a Szent István királyunk által ránk hagyott, történelmileg megalapozott hit és a nemzettudat elhagyásával csak veszíthet a a magyarság. A katolikus pap, író, újságíró, a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke augusztus 20-a kapcsán a Magyar Nemzetnek adott interjúban úgy fogalmaz: a társadalmak lényege nem a demokrácia, hanem maga az ember a maga kétesélyes, örök sorsával. A Herminamezői Szentlélek-templom plébánosa arra is felhívja a figyelmet, hogy ha a divatos izmusok megfosztják az embereket nemzeti és keresztény értékeiktől, önazonosságuktól, akkor azzal utat nyitnak a szenvedélybetegségeknek, a családok széthullásának és az önbecsülés nélküli, gátlástalan törtetőknek, akik másoktól is irigylik, amiben azok hisznek.

– Augusztus 20-a egyszerre állami, nemzeti és egyházi ünnep. Mi Szent István napjának üzenete a szekularizált nyugati civilizációban?
– A józan gondolkodású ember nem tudja elképzelni, mi kell még ahhoz, hogy a kereszténységtől és ezzel együtt minden objektív értékmércétől elszakadt, jóléti társadalmakban kiüresedő lelkek ráébredjenek: mit veszítettek el a történelmileg megalapozott hit és a nemzettudat elhagyásával. Szent István királyban nemcsak ez a kettő kapcsolódik össze, hanem minden, ami ezekből következik. A krisztusi élet mint a lelkiismeret alapja, a lelkiismeret mint a jogrend alapja, az ember kibontakozását segítő jogrend mint az igazságosságon alapuló társadalom alapja, s végül a nemzeti összetartozás ápolása, amely megment bennünket a diktatórikus társadalmi berendezkedésektől. Hatalmas, gyökérzetüktől elszakadt tömegek árasztják el a nyugati világot, ennek legnagyobb veszélye, hogy az ott élő polgárok egy része is elereszti a gyeplőt, feladja nemzeti létét, ősei hitét. A magyarság folyamatosan figyelmezteti a nyugati világot, hogy a bajbajutottak megsegítésére nem ez a megoldás, Szent István ünnepével pedig még megfoghatóbbá válik az üzenet: egy elhibázott stratégiával ne adjuk fel emberségünk legfontosabb alkotóelemeit: a természetfeletti tartalmat és az önazonosságot.

– Önnek mit jelent a magyar nemzet legnagyobb ünnepe? Van olyan augusztus 20-a, amelyik különösen fontos és meghatározó emlék?
– Egészen fiatal koromban nagyon megrendített egy ünnepi prédikáció, amelyet a nyaralónk közelében, Surányban hallottam Puszta Sándor leányfalui plébánostól, az ismert költőtől. Gondolatmenetét egy különös példával élénkítette: amikor a múlt század első felében Székesfehérváron átadták Szent István király ma is látható lovas szobrát, az eseményen megjelent tömeg talán egy gyönyörű műalkotás megtekintésére, befogadására vonult ki a szobor körüli térre. Ám amint lerántották a leplet, a nép önkéntelenül térdre borult, és megilletődve sóhajtott fel: „A király!” Akkor kezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy miként alakulhatott volna Európa sorsa, ha a modern világban is megmaradnak az apostoli királyságok, és az emberek egy-egy uralkodó személyre kivetítve őrizhették volna meg a nemzet iránti tiszteletüket. Sohasem feledhetjük, el, hogy a társadalmak lényege nem a demokrácia, hanem maga az ember, a maga kétesélyes, örök sorsával.

– Nincs augusztus 20-a Nagyboldogasszony ünnepe nélkül. Mi a jelentősége annak, hogy első szent királyunk felajánlotta az országot az Istenanyának?
– A felajánlás a hagyomány szerint Szent Imre ravatala felett történt. Ottó a magyarságra, Vazul a kereszténységre jelentett végzetes veszélyt. A felajánlás egyértelműen természetfeletti jellegű volt, nem földi stratégiát követett. Ezért csak találgatni tudjuk, hogy az országnak hányszor kellett volna elenyésznie, a magyarságnak pedig eltűnnie, ha ez a felajánlás nem jelent felfoghatatlan erejű pártfogást. Csak néhány példa: Orseolo Péter második visszatérése hűbéressé tett volna bennünket. A tatárjáráskor Itáliában egy krónikás írásba foglalta: Szent István király országa 250 évig tartott. Az első iszlám invázió három részre, Trianon öt részre szakította az országot; ez utóbbi nemcsak megcsonkítani, de a békediktátum feltételeiből láthatóan működésképtelenné is akarta tenni az anyaországot, végül pedig belekényszerített volna bennünket a teljes önfeladásba. Bizonyos szempontból teljesen mindegy, hogy ettől egy olyan politikus egyéniség vezetésével menekültünk meg, aki egyébként református volt.

– Az idei ünneplést nagyban befolyásolják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések. Milyen ünnep lesz a 2020-as?
– Szerintem érdemi. Nem a külsőségek határozzák majd meg, hanem az elhangzó beszédek a templomokban és a megemlékezéseken, és a magyar szülők, nagyszülők otthoni beszélgetései a gyermekekkel, fiatalokkal arról, hogy milyen gazdagságot jelent magyarságunk tevékeny számontartása. Ha a közös, ünnepi ebéd alatt elhangzik majd egy magyar vers, egy társalgás történelmünk tanulságairól, megerősödik az állásfoglalás bennünk, hogy nem a politikai csábítások és praktikák, hanem eszmei elkötelezettségünk határozza meg a társadalmon belüli hovatartozásunkat és helytállásunkat, akkor érdemi ünnepünk lesz; lehet, hogy ez egyszer valóban erre van szükség. Ha pedig a fiatalabb házaspárok el is határozzák, hogy még egy gyermeket vállalnak a nemzet boldogulásáért és függetlenebb, elhivatottabb életéért, akkor e napra ez teszi rá az igazi koronát.

„Ha minden időtálló tanítást elvetünk a korszerűség jegyében, az nem több, mint közönséges emberkísérlet”
Fotó: Bach Máté

– Sokaknak botrányos vagy csak megmosolyogtató a Szent István-bazilika legfőbb ereklyéje, a Szent Jobb és a hozzá kapcsolódó körmenet. Provokatív a kérdés, de mivel magyarázhatnánk el, hogy nekünk miért fontos egy mumifikált kéz?
– Egy-egy természetes úton megmagyarázhatatlanul megmaradt testrész vagy akár egész test mindenképpen isteni jel. A jobb kéz ökölbe szorulva egyaránt jelenthet megtartó és lesújtó mozdulatot. A nemzet úgy maradhat meg, ha száműzi magából az életidegen gondolkodásmódot. Ennek kétségbe vonása, támadása vagy gúnyolása szembetűnő önkritika minden kételkedő részéről. Vegyük szemügyre a nemzeti eszmény értéktárát! Ha ettől megfosztjuk az embereket, mi marad helyette? A puszta jellegtelenség? Persze ugyanez a kérdés a hittel kapcsolatban is. Elvették a kereszténységet az embertömegektől, a helyében szenvedélybeteg fiatalokat, széthulló családokat és önbecsülés nélküli, gátlástalan törtetőket látunk, akik másoktól is irigylik, amiben azok hisznek. Persze mindezek leegyszerűsített következmények, a gúnyolódók válsága ennél jóval sokrétűbb. Az ereklye egy egyéniségre, ő pedig az általa képviselt időtálló elvekre hívja fel a figyelmet. Ahogy mondani szokás, ezek nélkül is lehet vegetálni, de ez életnek nevezhető-e? Egy pap barátomat idézem, aki szerint akkor szólalhat meg bárki kritikusan a Szent Jobbal kapcsolatban, ha tized annyi jót épített az országnak a saját jobb kezével, mint amennyit Szent István.

– Az ünnep fontos része az új kenyér megszentelése. Az emberek jelentős része csak fogyasztási cikként tekint a kenyérre. Visszanyerheti szakralitását a mindennapi kenyerünk?
– A kenyér a mindennapi megélhetés, táplálék, a családi asztalközösségben megtört, egységet kifejező étkezés és az eucharisztia, azaz Krisztus életfeltételt jelentő testének a jelképe. Szinte mindegy, hogy az emberek milyen kenyeret esznek ma a nagy választékból, ezt a három jelentést meg kellene őriznünk. Érdemes figyelni arra, amit a szentmisében a felajánlásnál mond a pap: a föld termése és az emberi munka gyümölcse, azaz a teremtés és az ember továbbteremtő hivatásának párhuzama. A hosszú hétvégén érzékeljük, hogy autókaravánok indulnak el nyár végi kikapcsolódásra vágyó családokkal, a szálláshelyek betelnek, a legdrágábbak is, a lakossági megtakarítások történelmi csúcsponton állnak, ugyanakkor a szegénység, ha egyre szűkülő mértékben is, de jelen van. Mindez két követelményre hívja fel a figyelmünket. Az egyik a Gondviselésnek kijáró folyamatos hála, a másik pedig a felebaráti irgalmasság főként azokkal szemben, akik önhibájukon kívül szenvedik el a szűkös életet. A kenyér megszegésekor keresztet karcolunk egy-egy vekni hátára, ezt jó, ha a családi asztalnál tesszük, amikor három, esetleg négy nemzedék üli körül az asztalt, legalább az ünnepeken. S végül fontos megkérdeznünk, hogy a lélek mindennapi kenyere, az oltáriszentség megadatott-e a gyermekeinknek, s mi, felnőttek, milyen messzire sodródtunk életünk legnagyobb ajándékától.

– Ezen a napon sokan és sokat (bár csak részlegesen, tetszés szerint) idézik István király intelmeit. Mi a legfontosabb üzenete István királynak? A XXI. században is van relevanciá­ja az ezer évvel ezelőtt leírt gondolatoknak?
– Ahogy a szent király intelmeit latinból magyar nyelvre kell fordítanunk, hogy értsük, úgy az akkori követelményeket át kell ültetnünk a jelenkori elvek világába. Ha minden időtálló tanítást elvetünk a korszerűség jegyében, az nem több, mint közönséges emberkísérlet, amellyel sokan kipróbálatlan, megérleletlen irányelveket akarnak egész társadalmakra, kontinensekre erőltetni. Véleményem szerint óriási hiba volt, hogy 1990-ben nem Mindszenty bíboros 1956-os rádióbeszédét vettük alapul az úgynevezett rendszerváltáshoz, persze megfelelően a korra alkalmazva. Sokan tudták, hogy így lenne helyes, de a harcos liberalizmussal szemben kevésnek bizonyult hozzá a bátorság. Látjuk, hogy mindez mennyi kárt okozott. Szent István intelmeinek felelevenítésétől már nem szabadna félnünk.

– Az 1938-as Szent István-évet követően jövőre – a járvány miatt egy évvel elhalasztva – újra Magyarország ad otthont az eucharisztikus világkongresszusnak. A kényszerű hosszabb készület milyen lelki lehetőséget ad a katolikus híveknek?
– Aki időt nyer, életet nyer, nem tehetjük meg, hogy egy fásult és unatkozó várakozás elé nézzünk. A felkészülés új lehetőségeit kell kiaknáznunk, elsősorban plébániai, iskolai és egyéb kisebb, egyházi alapközösségek keretében. A magam nevében szólva: a Keresztény Kulturális Akadémia programszervezése például országjáró szinten ajánl fel művészeti kezdeményezéseket, teológiai előadásokat, szeretnénk terjeszteni egy egészen új szemléletű bérmálási felkészítő módszert, és a vírus alatti időszak feldúsította az online liturgikus eseményeket is. Ezen a téren például a mi Kassai téri templomunk egy lelkes családapa segítségével a teljes évi szentmisesorozat felvételét teszi mindenkinek hozzáférhetővé, hogy az idős és beteg családtagok bármikor belekapcsolódhassanak az eucharisztia ünneplésébe. A járvány okán nyert időt tehát lelki lehetőségként kell megélnünk. A legfontosabb azonban, hogy mindenki – elsősorban azok, akik ezt önmagukkal kapcsolatban a leginkább hihetetlennek tartják – készüljön fel alapos önvizsgálattal és megjavulási szándékkal a gyónására, hogy a kongresszus elérkezésekor nyitott lélekkel fogadja a kenyér és bor külső színe (látványa) alatt hozzánk közelítő Krisztust. Akik jó szándékkal az ország és az emberiség egységében gondolkoznak, azok találjanak ehhez hiteles forrást a kongresszusban és főképpen a szentségben.

Forrás: Magyar Nemzet / Niczky Emőke – Baranyai Gábor