Lenin Amerikában
Amikor Vlagyimir Iljics Lenin Svájcból hazatért a cári Oroszországba, máris elindult a társadalom átalakításának forgatókönyve. Egyedül kezdte vagy nyugati pénzes háttér sugalmazására, több mint száz év távlatából mára már közömbös is lehetne. Hogy mégsem szabad nagyvonalúan átlapozni a történelem ezen szakaszát, azt napjaink furcsának tűnő eseményei bizonyítják.
Lenin ténykedése az 1917-es nagy októberi forradalomban csúcsosodott ki Oroszországban, no meg az azt követő kommunizmust építeni akaró rögös úton. 1924-ben bekövetkezett halála nem vetett véget az általa megkezdett folyamatnak. Az időközben megalakult Szovjetuniót követték más nemzetek a második világháborút lezáró béketárgyalások és megállapodások utóhatásaként. Közép- és Kelet-Európa országait – a nagyhatalmi alkunak köszönhetően – rákényszerítették, hogy a lenini utat követve építsék újjá lerombolt világukat.
De mintha mindez nem lett volna elég, Lenin a halálát követően is velünk maradt. Nemcsak eszmei hagyatéka lett kísérőnk a későbbi évtizedekben, hanem mumifikált teste Moszkvában, a Vörös téren lévő Lenin-mauzóleumban volt megtekinthető ereklyeként és tanítandó példaként. Évtizedeken keresztül naponta hosszú sorok kígyóztak a Vörös téren, hogy bejussanak és megnézhessék Lenin nyughelyét és őt magát.
Az 1990-es években a Szovjetunió összeomlott, Oroszország visszatért – szokásjogát tekintve – a cári korszak vallási, kulturális identitásához. Bár társadalmi berendezkedése más, de ébredése a szocializmus kómájából nagyon gyorsan megvalósult, és követi az emberek érzésvilágában megmaradt cári korszak tradícióit még a politikában is. A Vörös téri mauzóleum lakóját azonban történelmi mementóként továbbra is látogatni lehetett, idézve a kommunizmus szellemét. Látogatni lehetett, de csak a közelmúltig. Történt ugyanis, hogy Lenin „viaszmása” már nemkívánatos a mai orosz politikai szimbólumok között, így eltávolították addigi nyughelyéről. Tették ezt elsősorban azért, mert egyre több bizonyíték került elő arról, hogy a XX. századi orosz szocialista forradalom nem a népakaratból – miként jó néhány nemzedék nőtt fel ezt tanulva – következett be, hanem a jövőt saját érdekeik mentén tervező összeesküvők találták ki, finanszírozták és hajtatták végre kiképzett katonáikkal. A cél pedig a világforradalom – az „egységes világ” ma is felmerülő vízió – elérése volt. A Lenin vezette orosz felkelés példaként kellett szolgáljon a világ országai arra fogékony tömegeinek. Főként persze a változásra mindig kapható ifjúság számára adott életcélt és addig megszokott társadalmi formától eltérő jövőképet.
Ma, nemes egyszerűséggel ugyanazt látjuk Amerika utcáin, amit száz éve lehetett tapasztalni a cári Oroszországban. A látszólag értelmetlen, mindent tagadó lázadókat, az utcai rombolást, az önkéntes agitátorok erőszakos aktivitását, akik most „színes” mondókával kívánják lerombolni a normális világot. Tagadva a törvényes rendet, az Egyesült Államok elnökének lemondását követelik, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy Donald Trump elnök szabad választás útján került a Fehér Házba.
Az, hogy Lenin porhüvelye útra fog kelni, mintegy kifeszített forradalmi zászlóként a szabadnak hitt világ felé, még akkor sem sejlett fel, amikor Németországban Karl Marx szobrát avatták a közelmúltban, politikusok jelenlétében. Arról a Marxról van szó, aki Lenin elméleti harcostársa volt a szocializmus eszméinek terjesztésében. Utólag persze az események nagyon könnyen összerakhatók és kristálytiszta ívet követnek. Mondhatjuk: a színészek változnak, a darab marad. De mi van akkor, ha a régi szereplők – még ha csak szoborként vagy mumifikálva is – jönnek vissza?
Egy újszülöttnek minden vicc új! A régi célok, például a nemzetek nélküli világ – melyet egy világkormány irányítana – ma is napirenden van, talán hangsúlyosabban, mint valaha. Nem szabad legyinteni olyankor, ha az emberek tömegeit ostoba, kijátszható fajankónak nézik. Mert a pumpa – vérnyomás – a kritikus magasságba törve átszakíthatja a tűrőképesség gátjait. A forradalmi vérnyomás ember ember elleni ütközetet válthat ki. Sokszor kipróbált politikai rögeszmék ezek arra, hogy a pénztőke maximalizálni tudja saját jövőképét.
Világforradalom vagy XXI. századi Egyesült Világ. Nincs különbség, ha a célt és a folyamatok mozgatórugóit vizsgáljuk. Ugyanazok az eredő és ízléstelenül hasonló módszerek. Szegény Lenint pedig azért vásárolják meg az antidemokratikusnak kikiáltott Oroszországtól, hogy segítsék a demokrácia fejlődését az Egyesült Államokban? Az ő múltjával és a megismert politikai gyakorlatával? A jobb sorsra érdemes emberiség – és különösen XXI. századi ifjúságunk – legújabb kori bekerítése folyik profin felépített NGO-rendszerek világhálójával. A kiépült hálózatok taktikai sikereit már bizonyította a globális lépték és annak lehetősége, hatékonysága.
Úgy tűnik, Lenin utaztatása nem repülővel, hanem – Európán keresztül hagyományos harci szekérrel vagy hordszékkel – gyalogosan történik. Mi más lehet a magyarázata annak, hogy kontinensünkön zavargások színesítik a forradalomra a legkevésbé sem vágyó polgárok életét? Stockholmban sorozatos robbantások harci zaja töri meg észak csöndjét. Németország a totális polgárháború szélére sodródott az egyre szélsőségesebb politikai retorikák miatt. Olaszország Görögországgal egyetemben képtelen megállítani a végeláthatatlan tömegben érkező illegális bevándorlókat szállító, a törvényeket figyelmen kívül hagyó NGO-hajókat. Hazánkban egyelőre a bármilyen szerepre kész SZFE-hallgatók ásták ki a csatabárdot a hatalommal szemben, bár hírlik, hogy más egyetemek hallgatói is készülnek erre. Általánosságban is jellemző a lenini hagyományok folytatóira, hogy a fiatal, ütközetre vágyó embereket konspirált pozícióból hergelik idős, tapasztalt felbujtók.
Joggal tarthatunk attól, hogy ha a szocialista forradalmak szimbóluma megérkezik is amerikai végállomására, senki sem sóhajthat fel, hisz az életre keltett eszméinek forgószele sajnos még sokáig velünk marad.
Földi László titkosszolgálati szakértő
Forrás: Magyar Nemzet