„Legyünk rá büsz­kék, és soha ne felejt­sük el, hon­nan érkeztünk!”

Beszél­ge­tés Mol­nár Leven­te ope­ra­éne­kes­sel a Co-Ope­ra készü­lő Bánk bán pro­duk­ci­ó­ja kapcsán

Mol­nár Leven­te – a nem­csak itt­hon, de világ­szer­te is ismert és nép­sze­rű bari­ton – nem elő­ször ala­kít­ja egyik leg­je­len­tő­sebb nem­ze­ti ope­ránk, a Bánk bán cím­sze­re­pét. Ezút­tal augusz­tus 19-én, a Mar­git­szi­ge­ti Sza­bad­té­ri Szín­pa­don, a Co-Ope­ra 2020-as bemu­ta­tó­já­ban, a Kos­suth-díjas Vid­nyánsz­ky Atti­la által ren­de­zett pro­duk­ci­ó­ban kel­ti majd élet­re a magyar tör­té­ne­lem egyik leg­is­mer­tebb alak­ját. Az ope­ra­éne­kes­sel a közel­gő pre­mi­er kap­csán töb­bek között arról is beszél­get­tünk, mennyi­re érzi közel magá­hoz a kőszik­la­ként helyt­ál­ló, hazá­já­hoz és kirá­lyá­hoz hűsé­ges nemes karakterét.

Egy koráb­bi beszél­ge­té­sünk alkal­má­val emlí­tet­ted, mennyi­re fon­tos­nak tar­tod, hogy az érté­ke­in­ket átad­juk a követ­ke­ző nem­ze­dé­kek­nek. A Bánk bán is ilyen nem­ze­ti érté­ket képvisel.

Való­ban hiszek abban, hogy misszi­ónk tovább­ad­ni egy érték­ren­det a mai fia­ta­lok­nak. Aki ebben a ren­de­zés­ben lát­ja a Bánk bánt, sze­rin­tem meg fog­ja sze­ret­ni az ope­rát. Ráadá­sul egy iga­zi kőszik­la­ként álló pél­da­ké­pet, egy sta­bil embert és veze­tőt is lát­hat maga előtt. Szük­sé­ge van a tár­sa­da­lom­nak olyan sta­bil veze­tők­re, akik­re fel­néz­he­tünk. Bánk bán is ilyen karak­ter: folya­ma­to­san táma­dás éri, szét akar­ják tép­ni a becsü­le­tét, el akar­ják pusz­tí­ta­ni a sze­rel­mét, a hazá­ját, de ő meg­in­gat­ha­tat­la­nul tűr, küzd, és foly­ton a meg­ol­dást kere­si a külön­bö­ző hely­ze­tek­re. És, ha vég­képp nem léte­zik iga­zán jó válasz­tás, akkor arra törek­szik, hogy a leg­ke­vés­bé ártal­mas út mel­lett döntsön.

Ráadá­sul Bánk karak­te­re most ősi magyar szim­bó­lu­mok­kal is erő­sít­ve lesz, pél­dá­ul a cso­da­szar­vas is fel­tű­nik majd.

Nem elő­ször for­má­lod meg Bánk bánt. Hogy érzed magad ebben a próbafolyamatban?

Ez a vál­to­zat most nagyon közel áll a szí­vem­hez. Úgy érzem, ez lesz a töké­le­tes Bánk bán elő­adás, mert a dra­ma­tur­gia és a tör­té­net is nagyon jól össze lett rak­va, illet­ve a zene is nagyon illik egy bari­ton karak­ter­hez. Nagyon erő­tel­jes, dina­mi­kus a tör­té­net­ve­ze­tés, még­is job­ban meg­ma­gya­ráz dol­go­kat, rávi­lá­gít az össze­füg­gé­sek­re. Ráadá­sul egy iga­zán pro­fi csa­pat állt össze, min­den­ki nagyon oda­te­szi magát. A pró­ba­fo­lya­mat egy­szer­re oldott, jóhan­gu­la­tú, még­is kon­cent­rált. A len­dü­le­tes, cso­da­szép ívek­kel teli dal­la­mok­hoz tár­sul egy nagyon ener­gi­kus szín­pa­di játék és egy kicsit Tró­nok har­cát idé­ző, külö­nö­sen izgal­mas lát­vány­vi­lág. Tűz­zel telik meg ez a ma is aktu­á­lis témát bemu­ta­tó tör­té­net, a végén pedig egy letisz­tult, érde­kes értel­me­zés szü­le­tik meg.

Mitől lesz egye­di, való­ban sajá­tod az álta­lad élet­re kel­tett Bánk?

Szá­mom­ra Bánk bán egy iga­zi kőszik­la, aki ren­dü­let­le­nül teszi a dol­gát, és a vég­ső­kig kitart az elvei mel­lett. Hű a hazá­já­hoz, a király­hoz, és egé­szen addig a király­nő­höz, Gert­rud­hoz is, amig az nem lép túl egy határt. Shakespeare‑i magas­sá­gok­ba eme­li a tör­té­ne­tet, hogy még ekkor is meg­hajt­ja a fejét a király előtt. Úgy tud­ja, hogy a csa­lád­ja biz­ton­ság­ban van, majd bejön Tiborc, Bánk meg­lát­ja a halott gyer­me­két és a halott sze­rel­mét, Melin­dát. Tel­je­sen meg­sem­mi­sül, egy­sze­rű­en elkép­zel­he­tet­len, fel­fog­ha­tat­lan, hogy ezek után milyen élet vár­hat­na rá. Ebből az erős hit­ből, töret­len loja­li­tás­ból táp­lál­ko­zik az én Bán­kom, miköz­ben szo­ron­gat­ja a ren­ge­teg kér­dés, kétely és fáj­da­lom, amit két sze­rel­me, az orszá­ga és fele­sé­ge kap­csán érez.

Lát­ha­tó­an könnyen tudsz azo­no­sul­ni ezzel a karakterrel.

Talán vele azo­no­su­lok leg­szí­ve­seb­ben az összes álta­lam eddig meg­for­mált karak­ter közül. Nagyon sze­re­tem a Kár­pát-meden­cét, a magyar­sá­got, és nagyon fon­tos szá­mom­ra a tisz­te­let a szár­ma­zá­som iránt. Hiszek abban, hogy min­den ember egyen­lő, de nem kell, hogy azt jelent­se, hogy egy­for­mák nem vagyunk.

Sze­rin­tem sokat szá­mí­ta­nak a gyö­ke­rek, és hogy min­den­ki tisz­tel­je azt, ahon­nan jött, és becsül­je meg mind­azt, amit a szár­ma­zá­sá­tól kapott.

Tehet­ség­gon­do­zás­sal, erdé­lyi mes­ter­kur­zu­sok szer­ve­zé­sé­vel, taní­tás­sal teszel is azért, hogy a fia­ta­lok is meg­érez­zék, meg­be­csül­jék eze­ket a maguk­kal hozott értékeket.

Ez is nagyon fon­tos része az éle­tem­nek, és min­dig jó érzés­sel tölt el, ha segít­he­tek ebben. Min­dig bol­dog­ság­gal tölt el, mosoly­ra kész­tet, ami­kor arra gon­do­lok, mennyi tehet­sé­ges gyer­me­künk van! Annyi­ra szép, hogy ezek a gye­re­kek magyar anya­nyel­ven gon­dol­kod­nak és beszél­nek! Mind­ez nagyon érez­he­tő a művé­szi pro­duk­ci­ó­ju­kon is. Tel­je­sen más­képp szó­lal­tat­ja meg a hege­dűt egy magyar tehet­ség, mint egy német, egy len­gyel, vagy egy japán.

Ren­ge­te­get szá­mít az, külön­le­ges táp­lá­lé­kot ad, hogy magyar iro­dal­mat olvas­nak, magyar men­ta­li­tást örö­köl­nek, magya­rok között nőnek fel.

Mi egy nagyon külön­le­ges, cso­da­szép örök­ség­gel és hagyo­má­nyok­kal meg­ál­dott nép vagyunk, és a kul­tú­ránk a művé­sze­tünk­ben is meg­lát­szik. Legyünk rá büsz­kék, és ne felejt­sük el, hon­nan érkez­tünk! Tart­suk becs­ben, amit örök­ség­ként kap­tunk! Fon­tos idő­szak ez, abból szem­pont­ból, hogy magyar­nak len­ni vagány­ság és kívá­na­tos legyen mind nem­zet­kö­zi és hazai szin­ten. Magyar­ság egyen­lő vagányság!

For­rás: fide​lio​.hu