Lát­le­let a fel­for­du­lás előtt

Csen­des órák – A Notre-Dame láng­jai jel­adás­ként mutat­ják az új irányt

Szen­te­si Zöl­di László

Talán inkább a pári­zsi Notre-Dame-ból fel­tö­rő lán­gok, mint 2001. szep­tem­ber 11. – ha már szim­bó­lum, legyen a spon­tán, ne pedig a kiszá­mí­tott jel­adás. Ami­kor Euró­pa és a nagy­vi­lág egy pil­la­nat­ra ráéb­redt arra, hogy vala­mi más világ kez­dő­dött, hogy aztán a buták nyu­gal­má­val újra elme­rül­jön semmittevésében. 

Akkor és ott kez­dő­dött talán min­den, onnan indul­jon új idő­szá­mí­tá­sunk. Attól a pil­la­nat­tól, ame­lyet a nyu­ga­ti civi­li­zá­ció már vég­képp nem uralt, mert az ese­mé­nyek nem­csak túl­lép­tek raj­tunk, de a vég­el­gyen­gü­lés tüne­tei is vilá­go­san megmutatkoztak.

Egy-egy nagy kul­tú­ra és civi­li­zá­ció per­sze nem egyik pil­la­nat­ról a másik­ra múlik ki, átme­ne­tek és köl­csön­ha­tá­sok sűrű szö­ve­vé­nyé­ben zaj­la­nak a folya­ma­tok. Vol­ta­kép­pen az első világ­há­bo­rú sem akkor kez­dő­dött, ami­kor a szerb diák meg­gyil­kol­ta Ferenc Fer­di­nán­dot, a szem­ben álló szö­vet­sé­gi rend­sze­rek irá­nyí­tói jóval hama­rabb készen áll­tak az össze­csa­pás­ra. Ez a faj­ta fel­ké­szü­lé­si menet­rend manap­ság, a het­ven­éves nyu­ga­ti béke­kor­szak után is érvé­nyes. Éle­tünk, sor­sunk pedig akkor is gyö­ke­res for­du­la­tot vesz majd, ha nincs tudo­má­sunk róla, ha nem ismer­jük, nem ana­li­zál­juk a figyel­mez­te­tő jele­ket. Ame­lyek sorá­ban a Notre-Dame láng­jai való­ban csak jel­adás­ként mutat­ják az új irányt. A való­ság­ban több olyan ténye­ző is léte­zik, ame­lyek koráb­ban nem ter­hel­ték meg a nyu­ga­ti világ­részt, de muszáj szám­ba ven­nünk őket a pon­tos képalkotáshoz.

A XXI. szá­zad leg­szem­be­tű­nőbb sajá­tos­sá­ga, hogy boly­gónk töb­bé nem zárt enti­tá­sok hal­ma­za, hanem glo­bá­lis, könnyen átjár­ha­tó hely. Modern tech­ni­kai újdon­sá­gok, külö­nö­sen a világ­há­ló és a mobil­te­le­fon segít­sé­gé­vel bár­ki jelen ide­jű kap­cso­lat­ban lehet a tőle leg­tá­vo­labb élő ember­tár­sá­val is. Keres­ke­del­münk, poli­ti­kánk, kul­tú­ránk bekap­cso­ló­dott a glo­bá­lis kör­for­gás­ba, min­den gyor­san átjár­ha­tó, fel­fejt­he­tő, lebont­ha­tó. Az alsóbb szin­ten élők – a világ­tör­té­ne­lem­ben elő­ször – erő­fe­szí­tés és minő­sé­gi vál­to­zás nél­kül azt hazud­hat­ják, hogy való­já­ban kivá­lasz­tot­tak a magas ren­dű létezésre.

Ideo­ló­gi­ák, val­lá­sok, sze­mé­lyes pre­fe­ren­ci­ák kerin­ge­nek a vir­tu­á­lis tér­ben, a glo­bá­lis való­ság­ban min­den lehet­sé­ges. Az átjár­ha­tó­ság kor­sza­ká­ban magá­tól érte­tő­dő­en az is ter­jed, ami­nek nem vol­na sza­bad: a jár­vá­nyok nem kelet­kez­nek és vissza­hú­zód­nak, hanem hetek alatt elter­jed­nek a világon. 

Sor­sunk­ról és éle­tünk­ről jó ide­je nem nem­ze­ti kor­má­nyok, hanem glo­bá­lis vég­re­haj­tók dön­te­nek, nem hasz­nos esz­mék, hanem vulgármateria­lista tézi­sek irá­nyít­ják mindennapjainkat. 

A glo­ba­li­zá­ció las­san a magán­éle­tün­ket is átszö­vi külön­fé­le til­tá­sok­kal és kont­roll­me­cha­niz­mu­sok­kal. Moz­gá­sunk, hely­vál­toz­ta­tá­sunk, tech­ni­kai esz­kö­ze­ink meg­fi­gye­lé­se, magán­üze­ne­te­ink elem­zé­se vásár­lá­si szo­ká­sa­ink­tól pri­vát éle­tün­kig min­den szük­sé­ges rész­le­tet fel­tár azok­nak, akik infor­má­ci­ó­kat vadász­nak a mind nagyobb anya­gi haszon reményében.

Korunk másik egye­dül­ál­ló sajá­tos­sá­ga a jelen­leg is zaj­ló népes­ség­rob­ba­nás. A har­ma­dik világ orszá­gai közül egyik-másik­nak a lélek­szá­ma roha­mo­san gya­rap­szik majd a követ­ke­ző évti­ze­dek­ben. Ezzel együtt az afri­kai, ázsi­ai tér­ség jelen­tős részé­nek élhe­tő­sé­ge nem vál­to­zik, ellen­ben a glo­ba­liz­mus már nem távo­li cél­ként, hanem napi üze­net­ként továb­bít­ja a fej­lett nyu­gat­ról szó­ló csa­lo­ga­tó információkat. 

A mig­rá­ció nem til­tott, hanem segí­ten­dő cél a glo­ba­lis­ta műhe­lyek­ben, min­den léte­ző poli­ti­kai, jogi, gaz­da­sá­gi esz­köz­zel segí­tik az útra kelt mil­li­ó­kat, hogy Euró­pá­ban új hazá­ra lel­je­nek. Ennek a folya­mat­nak a vége nem a békés egy­más mel­lett élés, hanem az euró­pai kul­tú­ra és civi­li­zá­ció leha­nyat­lá­sa a saját kör­nye­ze­té­ben. Annál is inkább, mivel 

a jöve­vé­nyek egy része har­ci ideo­ló­gi­á­val, hódí­tá­si szán­dék­kal érke­zik, és miu­tán min­den segít­sé­get meg­kap a befo­ga­dó álla­mok­tól, adan­dó eset­ben érvé­nye­sí­ti ere­jét, isz­la­mi­zá­ci­ót indít. 

Ezzel egy idő­ben az euró­pai nem­ze­te­ket már hosszú évti­ze­dek óta népes­ség­csök­ke­nés sújt­ja, a csa­lád, a keresz­tyén egy­há­zak, a közös­sé­gi élet egy­aránt veszé­lyez­te­tett hely­zet­be jutott. Euró­pa népe­i­nek a saját önfenn­tar­tá­suk­ra, fizi­kai és lel­ki azo­nos­sá­guk meg­tar­tá­sá­ra sem jut elég ere­jük, nem­hogy a fenye­ge­tő mig­rá­ció elle­ni küzdelemre.

A glo­ba­liz­mus elter­je­dé­se és a mig­rá­ció mel­lett beszél­nünk kell arról is, hogy las­san, de biz­to­san halad a világ erő­köz­pont­ja­i­nak átren­de­ző­dé­se. Har­minc esz­ten­de­je az Egye­sült Álla­mok meg­nyer­te a hideg­há­bo­rút, de fac­to egye­dü­li nagy­ha­ta­lom maradt a világ­ban, mára azon­ban új vetély­tár­sak emel­ked­tek fel. 

Nem az ame­ri­ka­i­ak moz­gat­ta és irá­nyí­tot­ta Euró­pai Unió, hanem Kína és India jelent­ke­zik a vetély­tár­si címért, vala­mint a sarok­ba szo­rí­tott Orosz­or­szág, amely­nek ener­gia­tar­ta­lé­kai és kato­nai ere­je vál­to­zat­la­nul meghatározó. 

A glo­ba­liz­mus és a mig­rá­ció leg­na­gyobb nyer­te­sei azon­ban még­is a világ leg­né­pe­sebb orszá­gai, ame­lyek több évti­ze­des szí­vós mun­ká­val elemel­ked­tek a közép­kor­ból, lát­vá­nyos fej­lesz­té­sek­be kezd­tek, meg­erő­sí­tet­ték gaz­da­sá­gu­kat, bizo­nyos terü­le­te­ken inno­va­tí­vak, ter­jesz­ked­nek. Lénye­gé­ben egyet­len ledol­goz­ha­tat­lan­nak tűnő hát­rá­nyuk maradt Washing­ton­nal szem­ben, ez pedig a had­erő fej­lesz­té­se, de ha végig­gon­dol­juk, hogy Orosz­or­szág, Kína, India és Pakisz­tán egy­aránt atom­ha­ta­lom, még­is magas stra­té­gi­ai képes­sé­ge­ket mutatnak.

A nyu­ga­ti civi­li­zá­ci­ót fenye­ge­tő vál­ság­je­len­sé­gek leküz­dé­sé­ben kizá­ró­lag a saját kút­fő­ink­re támasz­kod­ha­tunk. Jelen­le­gi for­má­já­ban az Euró­pai Unió nem a folya­ma­tok leküz­dé­sé­ben, hanem az ideo­ló­gi­ai viszály szí­tá­sá­ban jár élen. 

Abból a szem­pont­ból sze­ren­csé­sek vagyunk, hogy a kon­ti­nens kele­ti felén élünk, az itte­ni tér­vesz­tés nem azon­nal követ­ke­zik be, ráadá­sul az itte­ni nem­ze­tek ember­anya­ga, fel­fo­gá­sa, világ­ké­pe gyö­ke­re­sen külön­bö­zik a nyu­ga­ton élő­ké­től. Egyet­len esé­lyünk a fenye­ge­tő veszé­lyek elhá­rí­tá­sá­ra, ha hagyo­má­nya­in­kat job­ban szá­mon­tart­juk, egy­ide­jű­leg jövő­be­ni stra­té­gi­át építünk. 

Min­den léte­ző erő­vel erő­sí­te­ni kell a csa­lá­do­kat, a hagyo­má­nyos közös­sé­ge­ket, a magyar­ság demog­rá­fi­ai egy­sé­gét hatá­ron innen és túl is meg kell őriz­nünk. Új tár­gya­lá­si irá­nyo­kat kell nyit­ni, kelet­re épp­úgy, mint nyu­gat­ra. A küszö­bön álló új világ­kor­szak fel­emel­ke­dő hatal­ma­it meg kell ismer­nünk, régi szö­vet­sé­ge­se­in­ket pedig saját iden­ti­tás­épí­té­sük­ben kell támo­gat­nunk. Szom­széd­ság­po­li­ti­kánk­ban azo­kat a part­ne­re­ket szük­sé­ges meg­ke­res­nünk, akik értik a meg­vál­to­zott idő­ket és a régi, bevált szem­lé­let­tel erő­sí­tik saját közösségüket.

Min­den léte­ző esz­köz­zel, erő­vel fel kell tar­tóz­tat­nunk a ter­mé­szet­el­le­nes­ség tér­hó­dí­tá­sát, ki kell zár­nunk éle­tük­ből a szét­eső Euró­pa cégé­re­it, vissza kell tér­nünk a for­rá­sok­hoz. Amennyi­ben lehet­sé­ges, vásá­rol­junk magyar­tól, támo­gas­suk a hon­fi­tár­sat, segít­sük a helyi vál­lal­ko­zást. Igye­kez­zünk választ keres­ni a vég­ső kér­dé­sek­re, legyen mon­da­ni­va­lónk hit­ről, val­lás­ról, elkö­te­le­ző­dés­ről, hűségről. 

Ne enged­jünk erköl­csi kér­dé­sek­ben, ne árul­juk el önma­gun­kat és máso­kat, legyen tar­tá­sunk, bíz­zunk az erőnk­ben, tudá­sunk­ban. Bár­mennyi­re is embert pró­bá­ló fel­adat, a fel­me­rü­lő nehéz­sé­ge­ket ne csa­pás­nak, hanem az élet ter­mé­sze­tes jelen­sé­gé­nek tekint­sük. Vala­hogy így tud­juk meg­őriz­ni magun­kat és a hazán­kat az elkö­vet­ke­zen­dő nehéz időkben.

For­rás: magyar​nem​zet​.hu