Kis­asszony nap­ját ünnepeljük

Ehhez a nap­hoz szá­mos nép­hi­e­de­lem kötő­dik. A leg­hí­re­sebb az a közép­ko­rig vissza­ve­zet­he­tő véle­ke­dés, hogy a vir­rasz­tó hívek a fel­ke­lő Nap fényé­ben meg­lát­hat­ják Szűz Mária alak­ját. Első­sor­ban a nők men­tek ki meg­fi­gyel­ni a Nap­ba­öl­tö­zött Asszonyt, amely­nek kép­ze­te a Jele­né­sek köny­vé­ből ere­dez­tet­he­tő. Kis­asszony nap­ja van.

Kis­asszony – oly­kor Kis­bol­dog­asszony – nap­ja. Szen­dey Zsig­mond nép­rajz­ku­ta­tó sze­rint a nap elő­ké­pe egy „őspo­gány” ősz­kez­dő nap, amely később kap­cso­ló­dott Szűz Mária alak­já­hoz. Az ünnep­nap leg­ko­ráb­bi keresz­tény emlí­té­se a VII. szá­zad­ból szár­ma­zik és I. Ser­gi­us pápá­hoz kötő­dik. A keresz­tény tra­dí­ció azóta szep­tem­ber 8‑át tart­ja Szűz Mária születésnapját.

Ma szü­le­tett e világ­ra
Egy ékes kis­asszony­ság,
Kinek keb­lé­ből bim­bó­dzik
Föl­sé­ges nagy ura­ság.
Fel­le­gek és az egek közt

Kis­asszony nap­ja
 

Kis­asszony nap­ja a XI. szá­zad­tól jeles nap a hazai keresz­tény­ség éle­té­ben is. A Magyar Király­ság terü­le­tén is hatal­mas sze­re­pe volt Szűz Mária alak­já­nak, aki­nek első kirá­lyunk, Szent Ist­ván jel­ké­pe­sen fel is aján­lot­ta az orszá­got. Szá­mos közép­ko­ri temp­lom és kegy­hely köt­he­tő Mária alak­já­hoz. Szűz Mária szü­le­té­sé­nek tema­ti­ká­ja a közép­ko­ri emlé­ke­ink iko­nog­rá­fi­á­ja között meg­le­he­tő­sen sze­gé­nyes. Első­sor­ban a hódolt­ság utá­ni barokk kor­szak­tól szár­maz­nak emlé­ke­ink, ami­kor a Mária-kul­tusz virág­ko­rát érte. Innen­től sok­szí­nű és gaz­dag anya­ga ismert az emlék­nap­nak ide­ha­za is.

Szűz Mária szü­le­té­sé­nek nap­ja Kár­pát-meden­ce-szer­te búcsú­já­ró nap volt, ahol a hívek a bűn­bá­nat szent­sé­gé­ben föl­ol­do­zást nyer­het­tek bűne­ik alól. 

Mária bűnök­ben való köz­ben­já­ró sze­re­pe két évez­red óta köz­is­mert a keresz­tény kul­tú­rá­ban. A leg­nép­sze­rűbb Kis­asszony napi hazai búcsú­he­lyek máig Ando­csa, Csat­ka és a Mária­pócs. Kis­asszony nap­já­hoz szá­mos nép­hi­e­de­lem is kötő­dik. A leg­hí­re­sebb közü­lük az a közép­ko­rig vissza­ve­zet­he­tő véle­ke­dés, hogy a vir­rasz­tó hívek – az arra mél­tók – a fel­ke­lő Nap fényé­ben meg­lát­hat­ják Szűz Mária alak­ját. Első­sor­ban az asszo­nyok men­tek ki meg­fi­gyel­ni a Nap­ba­öl­tö­zött Asszonyt, amely­nek kép­ze­te a Jele­né­sek köny­vé­ből eredeztethető.

Kis­asszony nap­ján kite­rí­tet­ték a vető­bú­zát, hogy az ég áldá­sos hatá­sát kér­jék. A nép­hi­e­de­lem sze­rint az ilyen vető­bú­za egész­sé­ges maradt. 

Szá­mos tele­pü­lé­sen a vető­ma­got meg is szen­tel­ték és csak utá­na kez­dő­dött annak elvetése. 

Nem­csak vető­ma­got, hanem kuko­ri­ca­szá­rat, szé­nát is szen­tel­tek ezen a napon, ezál­tal is biz­to­sít­va a jószág téli takarmányát.

A Nagy­bol­dog­asszony (augusz­tus 15.) és Kis­bol­dog­asszony (szep­tem­ber 8.) nap­ja közöt­ti sza­kasz kiemelt jelen­tő­sé­gű volt ele­ink éle­té­ben. A nép­nyelv­ben „két­asszony­kö­ze­ként” szá­mon­tar­tott idő­szak sze­ren­csés és mági­kus idő­nek szá­mí­tott, ezért szá­mos gaz­da­sá­gi mun­kát ilyen­kor igye­kez­tek elvé­gez­ni. Ekkor vet­te kez­de­tét az őszi beta­ka­rí­tás, töb­bek között a dió­ve­rés is. Egy­ko­ron kije­löl­te a búza és a rozs veté­sé­nek kez­de­tét is. Úgy tar­tot­ták, hogy az ebben az idő­szak­ban kikelt tojá­sok­ból egész­sé­ges csir­kék fej­lőd­nek, az ilyen­kor begyűj­tött tojás pedig egész télen eláll.

For­rás: magyar​nem​zet​.hu