Keresztényellenes vérvád Kanadában – kamu az indián tömegsír híre
Bombaként robbant tavaly a hír: 215 őslakos indián diák földi maradványait vélték felfedezni a kanadai Kamloops város egykori egyházi iskolájának kertjében. Az eset után ismeretlenek templomokat gyújtottak fel, ledöntötték az első kanadai miniszterelnök szobrát. Az őslakosok elleni egykori politikáért a kanadai kormány bocsánatot kért, és erre szólították fel a pápát is. Most azonban kiderült: a sírokra nincs bizonyíték.
Tavaly nyáron végigfutott a hír a világsajtón: 215 indián gyermek földi maradványait találták meg az egykori, őslakos gyerekek számára létrehozott bentlakásos iskolarendszer egyik intézményének kertjében Kanada legnyugatibb tartományában, Brit Columbiában, Kamloops településen. A kanadai média és annak alapján a nemzetközi sajtó a hírt tényként kezelte és közölte. Újra fellángolt a vita a múltról: hogyan asszimilálta az állam durva módszerekkel a helyi indián őslakosságot.
Közéleti emberek alapos vizsgálatot követeltek, mások elkerülhetetlennek tartották, hogy Kanada végre szembenézzen rasszista múltjával. És amíg elvekről, eszmékről dúlt a közéleti vita, ismeretlenek a gyakorlatban vettek elégtételt a kamloopsi egyházi intézményben történt múltbeli szörnyűségekért: júniusban néhány hét leforgása alatttöbb tucat keresztény – többségükben katolikus – templomot gyújtottak fel Kanada több városában.
A közhangulat pedig nem fordult a gyújtogatók ellen, a kanadai nyilvánosság nagy része valamilyen módon nem tartotta jogtalannak, morálisan vállalhatatlannak az egyházellenes indulatokat.
Archív fotó az őslakos indián gyermekeknek létesített egykori bentlakásos iskola tanulóiról és tanárairól Kamloopsban
A tömegsírok legendája
Az ügy azzal indult, hogy 2021. május 27-én egy helyi törzsi vezető, Rosanne Casimir (az őslakos indián törzs neve: Tk’emlúps te Secwépemc) egy sajtóközleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy az egykori kamloopsi iskola területén tömegsírokat találtak, benne pedig az iskola egykori indián tanulóinak földi maradványaival. Casimir szerint a törzsi emlékezet megőrizte a bentlakásos iskolarendszer által egykor a családjaiktól elválasztott, majd később eltűntnek nyilvánított gyerekek neveit. A kanadai indián közösségekben él annak emlékezete is, hogyezen oktatási intézményekben a régmúltban történtek rejtélyes halálesetek,
és az elhunyt gyerekeket titokban temették el.
A közleményben meghivatkozott kutatót Sarah Beaulieu-nak hívják. Az antropológus tavaly májusban radarvizsgálatokat végzett az egykori Kamloops Indián Bentlakásos Iskola területén, azon a terepen, ahol az elmúlt húsz évben egy emberi csontot és egy emberi fogat találtak. Az adatok elemzése során a kutató a földtani rétegekben 215 helyen elváltozásokat észlelt, ezek pedig a földalatti rétegek mesterséges megbolygatására utalnak – az ilyen jelenségek sok esetben jeltelen tömegsír létére utalnak, de a kutató szerint azonban egyes esetekben a detektor gyökereket, földben lévő köveket, fémtárgyakat is érzékelhet.
Az antropológus tehát a kutatásait követően jelezte, hogy a tömegsírral kapcsolatos feltételezés bizonyítására a helyszín feltárására és az ott esetlegesen talált maradványok törvényszéki orvostani vizsgálatára lesz szükség.
A kamloopsi kertben azonbanaz elmúlt fél évben ilyen terepmunka nem történt, emberi maradványokat sem tártak fel.
Jacques Rouillard, a Montréali Egyetem történészprofesszora a Dorchester Review folyóiratban három hete hosszú elemzést írt az ügyről, kimutatva az ok-okozati összefüggések megbicsaklásait, a tények összekeverését a fikcióval.
A történész kimutatta, hogy az asszimilációs bűnök regisztrálására létrehozott Igazság és Megbékélés Országos Központ a kamloopsi egyházi iskolában 1915 és 1964 között csak 51 diák elhalálozásáról talált adatokat, a nemzeti és a helyi tartományi levéltárban azonban többségükpapírjai fellelhetőek: betegség vagy baleset következtében hunytak el, szüleiket pedig nagyrészt értesítették.
Rouillard szerint az is elképzelhetetlen, hogy egy egyházi és állami ellenőrzés alatt álló, szigorú dokumentálási kötelezettségekkel működő iskolában 215 gyerek nyomtalanul, a hatóságok figyelmét fel nem keltve eltűnhet, ahogy az is, hogy ha bűncselekmények és tömegsírba temetések történtek, akkor egyetlen papnak vagy apácának sem szólalt meg a lelkiismerete, hogy kiszivárogtassa a szörnyű bűnöket.
A földtani vizsgálati eredményeket tehát a törzsi vezetők összekapcsolták a gyerekek haláláról szóló törzsi emlékezettel, megszületett a feltételezés, hogy ezek az ő sírjaik; a logikai menet szerint a gyerekek fizikai erőszak következtében hunytak el, és az elkövetők temették el őket titokban. A felelős tehát szerintük az intézmény egykori fenntartója, a Szeplőtlen Szűz Mária Oblátusai nevű katolikus rend.
Őslakos indián tanulók a kamloopsi katolikus iskola udvarán 1944-ben
A bűntény-hipotézisre felépített politikai és médiahadjárat
A kanadai sajtóban napok alatt végigfutott a kamloopsi szörnyűség híre. A kormánynak a társadalmi felháborodás miatt gyorsan reagálnia kellett; Justin Trudeau miniszterelnök a felfedezést fájdalmas emlékeztetőnek nevezte, amely újra felidézi Kanada történetének „sötét és szégyenteljes fejezetét”, míg John Horgan, Brit Columbia miniszterelnöke „megdöbbenésének” adott hangot.
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága átfogó vizsgálatot követelt Ottawától és a Vatikántól, az Amnesty International pedig a felelősök utólagos számonkérését szorgalmazta. Az őslakos törzsi vezetők még ennél is tovább mentek: a kamloopsi esetben az indiánok ellen elkövetett népirtási kísérlet újabb bizonyítékát látták,az egykori iskolát működtető apácákat és papokat pedig egyenesen a nácikhoz hasonlították.
A templomok felgyújtásán és megrongálásán kívül ismeretlenek ledöntötték Viktória királynő és az első ausztrál miniszterelnök, John A. Macdonald szobrát, az őslakos közösségek aktivistái azt kérték követőiktől, hogy a kanadai nemzeti ünnepen ne a nemzeti színeket, hanem az indiánok ellen elkövetett jogsértésekre emlékeztető narancsszínt viseljék.
A kormány bevezetett egy új ünnepet Igazság és Megbékélés napja néven, az ottawai parlament lobogóját félárbócra engedték, a kanadai kormányfő pedig azt kérte Ferenc pápától, hogy látogasson el hazájába, és ott kérjen bocsánatot az egyháziak által Kanadában elkövetett bűnökért.
1933-as fotó a Kamloopsi Indián Bentlakásos Iskola tanulóiról és tanárairól
Az indiánok asszimilációja és a múlt árnyéka
Az indián bentlakásos iskolarendszert 1879-ben azért hozta létre a kanadai kormány, hogy az őslakos törzsek fiatal generációit integrálja a kanadai társadalomba. Fennállása mintegy száz éve alatt 150 ezer indián gyerek tanult 130 bentlakásos iskolában, a bennszülött gyerekek negyede-harmada – 1894 és 1947 között kötelezővé tették számukra az iskolai részvételt. Az intézményrendszer célja az volt, hogy szisztematikusan elválassza a gyerekeket a szüleiktől és közösségeiktől, hogyezzel eltávolodjanak hagyományaiktól, kultúrájuktól, és így kanadaivá tudják nevelni őket.
Ezekben az iskolákban az indián diákok nem használhatták anyanyelvüket, nem tarthatták saját vallási hagyományaikat. A rendszer érdemei közé sorolják ugyanakkor, hogy rengeteg olyan gyermek részesült iskolai oktatásban, kapott alapvető ismereteket és keresztény nevelést, akiknek ezen iskolahálózat nélkül ezekre esélyük sem lett volna.
A fiatal indián korosztályok átnevelésének, „civilizálásának” feladatát a kanadai állam egyházi szervezetekre bízta: a fiúiskolákat a Szeplőtlen Szűz Mária Oblátusai nevű katolikus rend, a leányiskolákat pedig a Szent Anna kongregáció irányította.
A Kamloops Indián Bentlakásos Iskola 1890-ban kezdte meg működését, a kanadai indiánügyi tárca bentlakásos iskolarendszerének legnagyobb iskolája volt, csúcspontján, az 1950-es években 500 tanulóval. Állami támogatásból folytatta tevékenységét, fenntartója viszont a római katolikus egyház volt. 1978-ban finanszírozási problémák miatt számolta fel végül a kanadai kormány.
Az Igazság és Megbékélés Országos Központjának adatai szerint az egykori speciális iskolarendszer működése során, közel száz év alatt mintegy négyezer diák halálesetét dokumentálták az iskolák, de az eltűnt vagy elhalálozott indián gyermekek teljes számát csak becsülni lehet. Az intézmény adatsorát egyébként sok kanadai történész túlzónak tartja, de ha mégis ez a valós szám, úgy sem sokkal magasabb, mint a teljes népességben mért adat,ráadásul az ezer gyerekre jutó átlag 4 – 6 haláleset önmagában sem kirívó,
ismerve a kor két nagy betegségének, a tuberkulózisnak és az influenzának a pusztítását.
A „számháborún” túl egy dolog bizonyított: az identitásuktól megfosztott indián generációk körében kiugróan magas volt a későbbi évek, évtizedek során a pszichológiai problémákkal küszködők, az alkoholisták, az öngyilkosok aránya. Az asszimilációs oktatási politika súlyos károkat okozott a lelkekben, saját önazonosságuktól nem lehet büntetlenül megfosztani embereket.
Nem véletlen, hogya szeretteiket elvesztő indián családok emlékezetébe ez a fájdalom bevésődött,
és ez nemzedékekről nemzedékekre öröklődik, így minden lehetséges nyomot forró nyomnak vélnek, ha megvan a kis reménye is annak, hogy végre feltáruljon egykor eltűnt rokonaik holléte, sorsa. Ha Kamloopsban egy jövőbeli ásatás során esetleg majd emberi maradványokra lelnek, és a halottkémi vizsgálat megerősíti a feltételezéseket, akkor ezen őslakos családok végre nyugalmat találnak lelküknek. Ha viszont nem lesz feltárás vagy nem találnak tömegsírokat, mert soha nem is léteztek, akkor a megnyugvás későbbre marad, viszont a kanadai állam és az egyház fölöslegesen szenvedett el nyilvános nemzetközi megaláztatást egy alaptalan hisztéria miatt.
Nyitókép: 1931-es kép az őslakos indián gyermekeknek létesített egykori bentlakásos iskola tanulóiról a Brit Columbia kanadai tartományban fekvő Kamloopsban.
Fotó: MTI