Hírek Elszakított területi hirek KERECSENY JÁNOS: A NÉGY SZOBOR

KERECSENY JÁNOS: A NÉGY SZOBOR

Vers

Négy szobor áll némán a „Szabadság terén”,
Mint fonák ellentét rabságunk éjjelén.
Négy szobor, szomorú, mesteri kőremek
És e holt anyagtól Európa remeg,
Mert súgja szellemük, harsogja hangtalan:
A parancs-szerződés rút, igazságtalan!
S akár csak kegyetlen, félelmes vádirat,
A művelt Nyugatra röppentenek tűznyilat……

Négy égtáj fájdalmas, bús ábrázolója,
Elvakult gyűlölet jelképes bitója,
Sötét tudatlanság személyesítője,
„Jaj a legyőzöttnek!” – gyászos hirdetője,
A vak bosszúállás kőbevésett mása,
A szent Igazságnak a megcsúfolása.
S hol buta fajankók hamis törvényt fonnak,
Örök gyalázata a frank Trianonnak!

Az „Észak” hirdeti ősi Felvidékünk
Ezer évig volt az a birtokunk nékünk.
Véren, vason vette a honszerző Árpád,
Török hódító sem érte el a Tátrát.
Nem tudta leigázni sok kegyetlen ellen,
Futott a muszka is onnan bevert fejjel.
Épp oly’ szerves része a Magyar Hazának,
Mint testnek a vese, vagy gyökere fának…

Hunyadi vaskarját mutatja „Dél”, ott
Nándorfehérvári csillagunk is ég ott,
Ragyogva szikrázik – ismerik is bárhol –
És égi fényével Nyugat felé vádol…
Mert Hunyadi nélkül – rég elcsépelt nóta –
Ozmán iga alatt nyögne Európa.
S a mekkai mosé bronz kapuit nyitnák,
Jézus Urunk helyett, Allahot tanítnák…

Láncravert Nemzetem! Örök dicsőséged,
Hogy ezredéven át a kereszténységet
Magyari ős kar hős acélja védte!
S hálátlanul fizet Nyugat mégis érte…
Ama iszlám Félhold, mint halat a cápa
Rég elnyelte volna. És ma még a pápa
Sem emel szót értünk? Az is hallgat gyáván?
Vagy alszik az Isten a mennybéli ágyán?

De Nyugatra vádol szintén a zord „Kelet”,
Bátor, büszke szeme az ég felé mered,
Nagy Bátori István lelke lobog benne,
Fenyeget az arcán búsult honszerelme,
Épp úgy, mint Grodnónál, hol csont s halál áron
Nagy, véres diadalt aratott a cáron,
Meggátolva ezzel a terjeszkedését,
Hálátlan Nyugatra tervelt betörését…

…S most „Nyugat” szobrára fordul tekintetem,
Mint izzó lángszóró, a tüzet úgy vetem,
Mint az Etna torkán a zuhatag láva,
Kirobban haragom. S ajkam átkot hányva,
Megvetést, lenézést, gyűlöletet okád –
Álnok Ausztria hőstettét mutatja,
Aki a haldokló szomszédot kutatja.

És pimasz kajánul, mint útszéli zsivány,
Kihasítja földjét, akárcsak az Iván…
Ilyen aljasságot emberevő sem tett –
Az is megbecsülte bátor fegyvertársát,
Nem rabolta tőle a földjét vagy mását.
Óh, ez nem Arad volt, sem nem Tizenhárom!
Őt is igázza most épp úgy szolga-járom.

Mint a vele vérzett régi szövetségest,
A szótartó magyart, a hozzá hűségest…
Mentséget keresni bűnére? Botorság.
Házasodni akar ismét a bölcs ország…
Nála hitványabbak csak azok, kik állták
A hullarablását és azt honorálták.
Ők a főbűnösök, mert álnokul csűrtek,
Tudatlan pojácát, kik Párizsban ültek.

És röhögve nyújtva piszkos, szőrös mancsot,
Ránk erőszakolták a békeparancsot.
Másfélezer éves népünk ősi földjét
Darabokra vágták. Létrehozva szörnyét
Élettelen, csonka és nyomorék testnek…
Jelkép e négy szobor, Gyászos Magyar Estnek,
Hangtalan nagy vádja, szent tiltakozása,
Hogy gaztett volt Hazánk rút megcsonkítása.

…Trianon bakói ám kárba vitáznak –
Moszkva egén már vad villámok cikáznak,
A „hű szövetséges” nem sokáig vár még,
Európa fölött megjelent – az Árnyék…
De vörös palástja alatt hóhér-zeke.
Nagy Péter cár titkos, vak végrendelete,
Minden oroszoknak parancs, szabály, törvény –
Gőgös Nyugat alatt morajlik vad örvény…

Megjósolom innen ihletett-merészen,
Trianon csakhamar majd bumeráng lészen.
Mindent, amit osztott gyűlöletes kézzel,
Visszaszáll majd rája, mint ránk eme Éjjel…
Feltámadnak sorban gyarmatok, rabnépek,
Láncokat szaggatnak, vasperecet tépnek,
Jogot követelnek és apáik földjét
S Nyugatra zúdítják a borzalmak szörnyét…

Lángba borul a Föld valamennyi sarkán,
Mennydörög s villámlik bíborvörös tarkán,
Morajlik, rázódik, mint tűzhányó gyomra
És a földrablókat – ítéletre vonja.
Szörnyű ítéletre! Mondani sem kések.
Beteljesednek a János Jelenések!
Csak az Atyaisten tudna olyat vetni!
S hálátlan Nyugatot el fogja temetni…

Hiába gátolja Nyugat szép erénye,
Ez a Történelem örök vastörvénye!
E négy szobor is ezt hirdeti ím, itten
Segítsd meg a magyart kegyelmes, nagy Isten!

Budapest. 1921