Hírek Vélemények/Publicisztikák Kas­sai Lajos cso­dá­la­tos igazsága

Kas­sai Lajos cso­dá­la­tos igazsága

Egy ame­ri­kai pol­gár huszon­egy éves korá­ig nem fogyaszt­hat alkoholt.

Tizen­nyolc éves korá­ig nem élhet nemi éle­tet, de nyolc éves korá­ban dönt­het a nemi identitásáról.

Egy bűnö­ző­nek több joga van, mint az áldozatának.

Egy taná­rá­nak keve­sebb joga van, mint a diákjának.

Szó­tá­runk­ba került a meg­él­he­té­si bűnö­zés és szét­vált az igaz­ság és a jog.

Gyer­me­ke­in­ket félt­jük a drog­tól, de nem tud­juk milyen tar­tal­mak­hoz fér­nek hoz­zá a neten.

Félt­jük a rossz tár­sa­ság­tól, de hagy­juk, hogy behá­lóz­za őket a Facebook.

A veszé­lyes hul­la­dék szál­lí­tá­sá­ra és táro­lá­sá­ra szi­go­rú sza­bá­lyok vannak,

de a keres­ke­del­mi tv-ket sen­ki és sem­mi nem kor­lá­toz­za a tár­sa­dal­mat mételyező

szenny és mocsok sugárzásában.

Elsza­kad­tunk a ter­mé­szet­től és ezzel együtt elvesz­tet­tük természetességünket.

Ma már a val­lá­sos ember is mate­ri­a­lis­ta. A kará­csony bevá­sár­ló őrü­let­té vált, a

temp­lo­mo­kat a plá­zák vál­tot­ták fel. ”Még soha nem volt az ember ennyire

sza­bad.” Sza­ba­don választ­ha­tunk a szu­per­mar­ke­tek közül és dönthetünk,

milyen ter­mé­ket teszünk a kosa­runk­ba, de eszé­be ne jus­son senkinek,

hogy zár­va tart­sa­nak vasárnap.

Korunk pró­fé­tái és fel­kent pap­jai a moti­vá­ci­ós tré­ne­rek. Hit­ről és szeretetről

pré­di­kál­nak, de nem isten­ben kell hin­ned, hanem önma­gad­ban, nem a teremtett

világ felé kell sze­re­tet­tel for­dul­nod, hanem önma­gad felé, nem az üdvös­ség a

cél, hanem az anya­gi világ­ban való tobzódás.

A mobil­te­le­fo­nok már kez­de­nek oko­sab­bak len­ni, mint felhasználóik.

Egy nem­zet veze­tő­jét bár­ki bár­mi­lyen stí­lus­ban bírál­hat­ja és szid­hat­ja, le is

vált­hat­ja, de pró­bál­ja meg egy keres­ke­del­mi csa­tor­ná­val ugyanezt.

Mára már vilá­gos szá­munk­ra, hogy míg civi­li­zá­ci­ónk maxi­ma­li­zál­ta szellemi

képes­sé­ge­ink kiak­ná­zá­sát és olyan kényel­mes­sé tet­te éle­tün­ket, hogy az már

kezd kényel­met­len­né vál­ni, lel­künk az anti­krisz­tus zsák­má­nya lett.

Büsz­kék vagyunk világ­mé­re­tű Dis­ney-Land-ünk­re, jól kiszórakoztuk

magun­kat, most már le kéne állí­ta­ni a ring­list, csak­hogy mind­nyá­jan raj­ta ülünk.

A lel­ke mélyén min­den ember tud­ja, hogy ennek a vala­mi­kor szebb napo­kat élt

Föld nevű boly­gó­nak nincs gaz­dá­ja. Aki azt hiszi, hogy a globalizáció

meg­tor­pan, mielőtt fel­emész­te­né kul­tu­rá­lis és bio­ló­gi­ai kör­nye­ze­tün­ket, téved.

Ne vár­junk a cse­lek­vés­sel, hiszen a kőkor­szak­nak sem az vetett véget, hogy elfo­gyott a kő.

A Tita­nic süllyed, de van­nak men­tő­csó­na­kok. A mik­ro­k­özös­sé­gek vál­hat­nak a

józan ész, a ter­mé­szet­kö­ze­li­ség Noé bár­ká­ivá, reményt adva embe­ri mivoltunk

meg­őr­zé­sé­re. Ami rend­kí­vü­li módon meg­ne­he­zí­ti a ladi­kok­ra való átszál­lást, az

a gigan­ti­kus mére­tű­vé duz­zasz­tott egónk.

Civi­li­zá­ci­ónk olyan kényes­sé tet­te derék pol­gá­ra­it, hogy komfortzónájuk

leg­cse­ké­lyebb elha­gyá­sa is for­ra­dal­mi indu­la­to­kat vált­hat ki.

Per­sze korunk­ban a láza­dás is a vir­tu­á­lis tér­re korlátozódik.

Egy kényel­mes fotel­ból a világ­há­ló vala­mely vir­tu­á­lis bilijében

eget­ren­ge­tő viha­ro­kat vagyunk képe­sek kor­bá­csol­ni indu­la­ta­ink korlátlan

sza­ba­don enge­dé­sé­vel. Lehe­tő­leg álné­ven, vigyáz­va, hogy az álta­lunk felkavart

feká­lia nehogy ránk is fröccsenjen.

Meg­vál­toz­tat­juk a vilá­got, majd ez a meg­vál­to­zott világ vál­toz­tat meg minket.

Ez mára olyan sebes­sé­get ért el, hogy sokan azt sem tud­ják már,

hogy fiúk‑e vagy lányok, de ha mond­juk tud­nák, azzal se men­né­nek sokra,

mert ki mon­da­ná meg nekik, mit is kezd­je­nek ezzel a

fel­is­me­ré­sük­kel, mihez iga­zod­ja­nak, ha nők, és mihez ha férfiak.

Hány meg hány men­tő­csó­na­kot lát­tam már elsüllyed­ni, mert sen­ki sem evezett,

mert össze – vissza evez­tek, mert túl keve­sen vol­tak, mert túl sokan vol­tak, mert

nem tud­ták eldön­te­ni, mi a helyes irány.

Ennek elle­né­re itt állok én is, tök­héj ladi­kom orrá­ban a hábor­gó ten­gert fürkészem

és kér­lel­he­tet­le­nül muta­tom az irányt és könyör­te­le­nül dik­tá­lom a tempót.

Mögöt­tem erős és elszánt eve­ző­sök, fér­fi­ak és nők.

Tudom, hogy nem vagyok különb náluk és hiszem, hogy nem

ben­nem bíz­nak, hanem abban, ami­ben én is bízok.

Kas­sai Lajos

For­rás: badog​blog​.hu