Kárpátalja mindenkinek
Tanulmánykötet jelent meg a legveszélyeztetettebb nemzetrészről
Az igazán öreg kárpátaljaiak még elmondhatták magukról, hogy egy emberélet alatt öt ország állampolgárai voltak, pedig sehová sem költöztek el – ezt a kis 20. századi abszurdot tőlünk nyugatra talán nem is értenék, mi meg túlságosan jól értjük. Kárpátalja sokaknak még mindig terra incognita, és mivel az ukrán állam csak egyszer, 2001-ben végzett népszámlálást, a kutatók próbálták megbecsülni, hogy egyáltalán hány magyar él a ma Ukrajnához tartozó területen. A Kárpátalja mozgásban című tanulmánykötetben hét fiatal kutató tisztázza a vitás kérdéseket.
Ismerjük a „minden, amit tudni akartál egy bizonyos témáról, de sosem merted megkérdezni” típusú könyveket. A Kárpátalja mozgásban – jó értelemben véve – ilyen könyv, hisz a kárpátaljai magyarság helyzetének igen részletes látlelete. A tanulmánykötet bemutatóján Grezsa István miniszteri biztos köszöntőbeszédében két fontos dolgot állapított meg: kifejtette, hogy egyetlen nemzetrész leszakadását sem engedhetjük meg, a határon túliakat „magyar aranytartaléknak” nevezte, és arra emlékeztetett, hogy a kárpátaljai magyarság továbbra is a legveszélyeztetettebb nemzetrész: nemcsak a kelet-ukrajnai háború válsága, a működésképtelen ukrán állam és nacionalizmus, hanem a kivándorlás is sújtja a közösségüket.
Ferenc Viktória nyelvész, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa és Kovály Katalin, a CSFK Földrajztudományi Intézet kutatója, a kötet szerkesztői elmondták, hogy nem véletlenül lett Kárpátalja mozgásban a kötet címe, hisz az elmúlt évek politikai-társadalmi folyamatai, a kelet-ukrajnai háború és annak mindennemű gazdasági-társadalmi hatása teljesen felforgatta az ottani magyarok életét. A kötet további szerzői – Erőss Ágnes, Tátrai Patrik, Rákóczi Krisztián, Orosz Sándor és Molnár József – arra voltak kíváncsiak, hogyan hatott mindez a kárpátaljai magyarok életére és gondolkodására.
De talán kezdjük a számháborúval: első kérdésként felmerült, hogy valójában hányan is vannak a kárpátaljai magyarok. Erre ugyanis nem könnyű válaszolni, hisz az ukrán állam utoljára (és mind ez idáig egyszer) 2001-ben végzett népszámlálást (belső méréseiket nyilván nem kötik az avatatlanok orrára). A Summa – 2017 nevű kutatásuk épp azért volt egyedülálló, mert 170 kérdőbiztos segítségével minden magyarlakta településen megbecsülték a magyarok számát. A végeredmény még a kutatókat is meglepte, hisz sokkal rosszabbra számítottak: Kárpátalján manapság 131 ezer magyar él (a 2001-es népszámlálás még 151 ezer magyart mutatott ki). Tehát mint Tátrai Patrik, a CSFK Földrajztudományi Intézet kutatója kifejtette: húsz év alatt „csak” húszezer magyar fogyott, így hát arányaiban a kárpátaljai magyarság létszáma csökkent a legkevésbé az összes határon túli nemzetrész közül. Ám az is igaz, hogy legalább 10 – 20 ezren tartósan külföldön tartózkodnak; a kivándorlás jobbik esetben Magyarországra irányul, rosszabbik esetben Nyugatra, de jó volt hallani, hogy ezt a nemzetrészt sújtja legkevésbé az asszimiláció, a vegyes házasságokból született gyermekek több mint fele válik magyarrá.
A gazdagon illusztrált könyvet a szerkesztők közreműködésével mutatták be
Fotó: Csöre András
A Tandem 2016 – 2019 nevű kutatásban viszont az ukrán – magyar együttélést vizsgálták, és ebből többek között az is kiderült, mekkorának érzékeli egymást a két etnikum (az 1200 megkérdezettből 800 ukrán és 400 magyar volt). Sokatmondó adat, hogy a kárpátaljai magyarság a valós arányához képest (Kárpátalja megyében a lakosság 12 százalékát alkotják) 30 százalékosnak érzékeli magát, ami örvendetes, hisz ebből kiderül, hogy nem a „merjünk kicsik lenni” mentalitás alapján szemlélik magukat, viszont az ukránok is általában 23 százaléknak képzelik el a magyarok arányát.
A szórványmagyarság helyzetképéből pedig olyan emberi történeteket is hallhattunk, amelyek a maguk egyszerűségében belesűrítik a „kisebbségben” problémáját: például van olyan temető, ahol egy-egy magyar nőnek az elukránosodott családja már nem tudta helyesen felvésetni a búcsúszöveget a sírkövére – gyerekek helyett „djerekek” vagy a „béke o poraira” szerepelt; Gyertyánligeten pedig egyszerre három órát használnak a helyiek, azért, mert a budapesti és a kijevi időn kívül az átállítás nélküli nyári időszámítást követik, tehát ha találkozót beszélnénk meg valakivel, tisztázni kellene, hogy melyik időzóna ideje szerint ütjük nyélbe a dolgot.
A Kárpátalja mozgásban gazdagon illusztrált kötet rengeteg részletes statisztikával és táblázattal, egy könnyen olvasható tudományos-népszerűsítő mű, amelyből kezdő Kárpátalja-rajongók és a veteránok is naprakész információkat szerezhetnek. A könyv egyik erénye az interdiszciplinaritás, hisz földrajzosok, nyelvészek, demográfusok és politológusok is részt vettek a kutatásokban.
Forrás: Magyar Nemzet / Pataki Tamás