Hírek Külföldi hirek Kar­nyúj­tás­nyi­ra a vízháborútól

Kar­nyúj­tás­nyi­ra a vízháborútól

Az elmúlt évti­ze­dek leg­sú­lyo­sabb konf­lik­tu­sa lát­szik kibon­ta­koz­ni Afri­ká­ban. Az Eti­ó­pia által épí­tett Nagy Eti­óp Újjá­szü­le­tés Gát­ja száz­mil­lió egyip­to­mi biz­ton­sá­gát fenye­ge­ti. A víz­tá­ro­zó jelen­leg 70 szá­za­lék­ban van kész. Ha a felek nem tud­nak meg­ál­la­pod­ni a Nílus vizé­nek elosz­tá­sá­ban, Egyip­tom gaz­da­sá­ga össze­om­lik. De az sem zár­ha­tó ki, hogy fegy­ve­res konf­lik­tus rob­ban ki Afri­ka máso­dik és har­ma­dik leg­né­pe­sebb orszá­ga között.

A Nílus a leg­szo­ro­sab­ban össze­függ Egyip­tom tör­té­ne­té­vel és iden­ti­tá­sá­val. Az óko­ri egyip­to­mi civi­li­zá­ció és az annak éle­tet adó mező­gaz­da­ság a folyó­ra épült, a fára­ók korá­ban isten­ként tisz­tel­ték a kro­ko­di­lo­kat, a pira­mi­sok­hoz való köve­ket a Nílu­son hajóz­tat­ták le. Egyip­tom a XX. szá­zad­ban is a Nílus ura maradt. Az 1929-es víz­ügyi szer­ző­dés az akkor brit man­dá­tum alatt álló ország szá­má­ra évi 48 mil­li­árd köb­mé­ter vizet garan­tált, ami az 1959-ben újra­fo­gal­ma­zott egyez­mény­ben 55,5 mil­li­árd köb­mé­ter­re nőtt.

Az Eti­ó­pi­át 1930 és 1974 között ura­ló Hai­lé Sze­lasszié csá­szár az 1960-as évek­ben vetet­te fel elő­ször egy gát meg­épí­té­sé­nek az ötle­tét, de ezt az elkö­vet­ke­ző évti­ze­dek­ben az akkor még ere­jé­nek tel­jé­ben lévő Egyip­tom folya­ma­to­san meg­aka­dá­lyoz­ta. Eti­ó­pia ide­je 2011-ban jött el, ami­kor Melesz Zena­vi elnök, kihasz­nál­va az „arab tavaszt” öve­ző káoszt, Kai­ró­val való egyez­te­tés nél­kül kezd­te meg a víz­tá­ro­zó épí­té­sét. Miu­tán a Világ­bank és nem­zet­kö­zi ado­má­nyo­zók – fel­is­mer­ve a terv vár­ha­tó követ­kez­mé­nye­it – nem vol­tak haj­lan­dó­ak beszáll­ni az épít­ke­zés­be, annak ötmil­li­árd dol­lár­ra rúgó költ­sé­ge­it a pol­gá­rok áll­ták köt­vé­nyek, ado­má­nyok és külön­adók for­má­já­ban. A tár­sa­dal­mi finan­szí­ro­zás ered­mé­nye­ként a Nagy Eti­óp Újjá­szü­le­tés Gát­ja nem­ze­ti jel­kép­pé vált.

Emel­lett gaz­da­sá­gi hasz­na sem elha­nya­gol­ha­tó. A gát­nak köszön­he­tő­en műkö­dés­be lépő gene­rá­to­rok 6000 mega­watt ára­mot fog­nak ter­mel­ni, a dup­lá­ját annak, amit Eti­ó­pia ma állít elő. Jó hír ez az ország 109 mil­lió lakó­ja szá­má­ra, akik­nek jelen­leg két­har­ma­da nem jut áram­hoz. A plusz ener­gia­mennyi­sé­get a ter­vek sze­rint Szu­dán­ba, Dél-Szu­dán­ba, Kenyá­ba, Dzsi­bu­ti­ba, sőt Euró­pá­ba is expor­tál­ni fog­ják, ami­vel Eti­ó­pia regi­o­ná­lis befo­lyá­sa is nő. A fen­ti orszá­gok közül a leg­job­ban Szu­dán jár, mivel a gát­tal nem­csak olcsó áram­hoz jut, de a kiszá­mít­ha­tóbb víz­ho­zam­nak köszön­he­tő­en a mező­gaz­da­sá­gi ter­me­lés volu­me­ne is nőni fog.

Hogy a befek­te­tés a lehe­tő leg­ha­ma­rabb meg­té­rül­jön, az eti­óp kor­mány alig három év alatt sze­ret­né fel­töl­te­ni a táro­zót. Ezzel azon­ban az Egyip­tom­ba jutó víz­ho­zam – külö­nö­sen, ha szá­ra­zabb­ra for­dul az idő­já­rás – drá­ma­i­an vissza­esik, ami súlyos nem­zet­biz­ton­sá­gi koc­ká­za­tot jelent az ország számára.

A Nílus Fehér és Kék ága együtt tíz afri­kai ország víz­el­lá­tá­sát biz­to­sít­ja. Az Eti­ó­pi­á­ból Szu­dá­non át hala­dó egyip­to­mi Kék-Nílus a folyó hoza­má­nak 85 szá­za­lé­kát adja. Egyip­tom száz­mil­lió lakó­já­nak ugyan­is 95 szá­za­lé­ka a Nílus­ból jut édes­víz­hez. Mivel az ország öntö­zé­si rend­sze­re elavult és pazar­ló, a víz­kész­let 80 szá­za­lé­kát a mező­gaz­da­ság emész­ti fel – össze­ha­son­lí­tás­ként: ez Jor­dá­ni­á­ban és Izra­el­ben 50 szá­za­lék körül mozog –, de élel­mi­szer-szük­ség­le­té­nek felét még így is import­ból fede­zi. Kai­ró becs­lé­sei sze­rint egyet­len szá­za­lék­nyi víz­ho­zam­csök­ke­nés hoz­zá­ve­tő­leg száz­ezer csa­lád, vagy­is fél­mil­lió ember meg­él­he­té­sét ten­né tönk­re. Egyip­tom­ban már most is víz­hi­ány van. Az ország­nak járó víz mennyi­sé­ge az 1959-es szer­ző­dés óta vál­to­zat­lan. Akko­ri­ban viszont Egyip­tom lakos­sá­ga még csak 26 mil­lió fő volt, így ma már száz­mil­lió lakos­ra jut annyi víz, mint egy­kor ennek a negye­dé­re. Az egy fő szá­má­ra ide­á­lis évi ezer köb­mé­ter helyett csu­pán 570 köb­mé­ter víz áll ren­del­ke­zés­re, és az áram­ki­ma­ra­dás is rendszeres.

Az eddi­gi tár­gya­lá­sok során Eti­ó­pia mind­össze évi 31 mil­li­árd köb­mé­ter vizet kínált fel Kai­ró­nak, amit az 40 mil­li­árd­ra pró­bált fel­al­kud­ni. Össze­ha­son­lí­tás­ként: az 1959-es egyez­mény az akkor 26 mil­li­ós lako­sú ország­nak még évi 55,5 mil­li­árd köb­mé­ter vizet garantált.

Per­sze Egyip­tom egy­elő­re nem szá­rad ki. Az Asszu­á­ni-gát táro­zó­já­ban van annyi víz, hogy után­pót­lás nél­kül is kitart­son az év végé­ig. Közép­tá­von azon­ban már súlyos gond lehet. Egyip­tom lakos­sá­ga fél­éven­te növek­szik egy­mil­lió fővel, az ENSZ elő­re­jel­zé­sei sze­rint 2025-re súlyos ivó­víz­hi­ány vár­ha­tó az országban.

Noha mind az eti­óp, mind az egyip­to­mi kor­mány óva­to­san nyi­lat­ko­zik az ügy­ben, a poli­ti­kai másod­vo­nal és a kor­mány­kö­ze­li média már-már hábo­rús húro­kat penget.

Az egyip­to­mi média tol­vaj­ként állít­ja be Eti­ó­pi­át, amely meg akar­ja fosz­ta­ni az egyip­to­mi népet ter­mé­sze­tes jus­sá­tól. Neves pub­li­cis­ták a Szu­e­zi-csa­tor­na álla­mo­sí­tá­sá­nak pél­dá­já­val báto­rít­ják hatá­ro­zott fel­lé­pés­re a kor­mányt, mások pedig Anvar asz-Szá­dát elnö­köt idé­zik, aki 1978-ban, az Eti­ó­pi­á­val akkor foly­ta­tott víz­vi­ta során így fogal­ma­zott: „Nem fog­juk meg­vár­ni, hogy szom­jan hal­junk Egyip­tom­ban. Inkább Eti­ó­pi­á­ba megyünk, és ott halunk meg.”

Eköz­ben az eti­ó­pi­ai véle­mény­for­má­lók gyar­ma­to­sí­tó poli­ti­ká­val és az ország szu­ve­re­ni­tá­sá­nak meg­sér­té­sé­vel vádol­ják Egyip­to­mot. A Nagy Eti­óp Újjá­szü­le­tés Gát­já­ról már slá­ger­dal is szü­le­tett, elem­zők pedig az 1896-ban Adu­á­ban az olasz csa­pa­tok ellen vívott győ­ze­del­mes csa­tá­hoz hason­lít­ják a Kairó­val foly­ta­tott vitát.

A poli­ti­ku­sok keze mind­két oldal­ról meg van köt­ve. Az eti­óp elnök, a musz­lim Abij Ahmed 2018-ban komp­ro­misszu­mos je­löltként lett a két­har­mad­részt keresz­tény ország veze­tő­je. Pozí­ci­ó­ja gyen­ge, kri­ti­ku­sai már most is a nem­ze­ti érde­kek kiáru­sí­tá­sá­val vádol­ják, így nem hoz­hat meg­osz­tó dön­tést egy olyan nem­zet­stra­té­gi­ai ügye­ben, mint a gáté. Abij Ahmed – aki októ­ber­ben Nobel-béke­dí­jat is kapott az Erit­re­á­val kötött béke elis­me­ré­se­ként – békü­lé­keny és har­ci­as reto­ri­kát vál­to­gat­va pró­bál lavírozni.

Szí­szi elnök moz­gás­te­re szin­tén szűk. A víz­ho­zam csök­ken­té­sé­be nem nyu­god­hat bele, de nem sokat tud ten­ni elle­ne. Figyel­mét a líbi­ai front is lekö­ti, ahol szö­vet­sé­ge­se, Hali­fa Haf­tar tábor­nok dia­dal­me­ne­te meg­tor­pant, mió­ta a törö­kök beavat­koz­tak a nem­zet­kö­zi­leg támo­ga­tott kor­mány olda­lán. Ráadá­sul a 440 ezer főt szám­lá­ló egyip­to­mi had­se­reg Eti­ó­pi­á­val szem­ben mit sem ér, hiszen a két ország­nak nincs közös hatá­ra, a gát épí­té­sé­ben nagyon is érde­kelt Szu­dán pedig alig­ha enged­né át lég­te­rén az egyip­to­mi har­ci gépe­ket. Mind­ezek elle­né­re ha a víz­ho­zam csök­ken­ni kezd, Kai­ró nem vár­hat­ja tét­le­nül a gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi összeomlást.

Ezzel a nagy­ha­tal­mak is tisz­tá­ban van­nak. Az Egye­sült Álla­mok, mely mind­két ország­nak szö­vet­sé­ge­se, csak­úgy mint Orosz­or­szág és az Euró­pai Unió, már beje­lent­ke­zett köz­ve­tí­tő­nek. Az Egyip­tom által ellen­őr­zött Szu­e­zi-csa­tor­na, vala­mint a Vörös-ten­ger és az Áde­ni-öböl, ame­lyek sta­bi­li­tá­sa Eti­ó­pi­án is múlik, fon­tos útvo­na­lak a glo­bá­lis keres­ke­de­lem­ben, így egy eset­le­ges konf­lik­tus a világ­gaz­da­ság­ra néz­ve is súlyos követ­kez­mé­nyek­kel jár­na. Nem beszél­ve arról, hogy a víz­ho­zam csök­ke­né­se, plá­ne egy hábo­rú nyo­mán soha nem látott mig­ráns­hul­lám indul­na Euró­pa irá­nyá­ba. A tár­gya­lá­sok egy­elő­re foly­ta­tód­nak Kai­ró és Addisz-Abeba között. A meg­ál­la­po­dás­ra azon­ban nincs garancia.

For­rás: Demokrata