Karády Kata­lin örök­re a magyar­ság legen­dá­ja marad – Kádá­rék még meg­hal­ni sem enged­ték haza az „ijesz­tő­en” nép­sze­rű csillagot

Karády Kata­lint imád­ták és imád­ják a magya­rok, olyan legen­da volt, akit a kom­mu­niz­mus­ban sem felej­tet­tek el. Pedig film­je­it betil­tot­ták, őt elle­he­tet­le­ní­tet­ték, nem vélet­le­nül ment el Amerikába. 

Sem­mit sem szá­mí­tott, hogy Karády a vész­kor­szak ide­jén magyar zsi­dó­kat men­tett, a Ges­ta­po után az ÁVH is elő­vet­te. Kádá­rék nem­csak reha­bi­li­tál­ni nem enged­ték, de még haza­jön­ni sem jöhe­tett – meg­hal­ni. Ennek elle­né­re akko­ra csil­lag volt, hogy ami­kor 1979-ben a Hang­le­mez­gyár kiad­ta a leme­zét, 400 ezer fogyott belő­le. Ettől per­sze még job­ban meg­ret­ten­tek Kádá­rék. Tóth Esz­ter Zsó­fia tör­té­nész írása.

TÓTH ESZTER ZSÓFIA

Karády Kata­lin – a szí­nész­nő, akit töme­gek sze­ret­tek, még­is a hall­ga­tás övez­te a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra évti­ze­de­i­ben. A sze­re­tet még­sem múlt el, sőt. Ami­kor 1979-ben a Hun­ga­ro­ton kiad­ta nagy­le­me­zét, 400 ezer pél­dány fogyott el belő­le. Több­szö­rö­se a kora­be­li könnyű­ze­nei nagy­le­me­zek­nek. Össze­ha­son­lí­tás­képp: az ABBA nagy­le­me­ze ugyan­ek­kor 130 ezer pél­dány­ban fogyott el.

Ami­kor a Film­mú­ze­um­ban újra vetí­tet­ték a Halá­los tavaszt, gyor­san elkap­kod­ták a jegye­ket. A jegy­üzé­rek is jól jár­tak, akik több­szö­rös áron áru­sí­tot­ták a mozi előtt a leg­rosszabb hely­re szó­ló jegye­ket is. A pro­pa­gan­dis­ták per­sze két­ség­be­es­tek: ennyi ember sír­ja vissza a Hor­thy-rend­szert? Ma már könnyen vála­szol­hat­juk, hogy igen.

Mind­azt vissza­sír­ták, amit Karády Kata­lin jelen­tett: az ele­gan­ci­át, a szép csip­ke­te­rí­tős tea­dél­utá­no­kat, a ham­va­dó ciga­ret­ta­vé­ge­ket, a gyö­nyö­rű angol kosz­tü­mö­ket, a bálo­kat, egy minő­sé­gi éle­tet. Ahol az álmok neto­vább­ja nem a bala­to­ni nya­ra­lás vagy egy Tra­bant volt.

KARÁDY REHABILITÁLÁSÁT KÖVETELTÉK

A Nők Lap­ja szer­kesz­tő­sé­ge ren­ge­teg olva­sói leve­let és tele­fon­hí­vást kapott, amely­ben Karády reha­bi­li­tá­lá­sát köve­tel­ték. A szí­nész­nő az USA-ban, vissza­hú­zód­va élt. Emig­rá­ci­ós min­den­nap­ja­i­ról keve­set tudunk. Var­ga Lász­ló ügy­véd, keresz­tény­de­mok­ra­ta poli­ti­kus 1963. augusz­tus 8‑i, New York­ból a magyar bará­ta­i­nak kül­dött leve­lé­ben így írt Karády Kata­lin­ról: „Becsü­löm egy másik ügy­fe­le­met, Karády Kata­lint is, mert önma­gát adja. Nem celo­fán mögül kukucs­kál ki és nem kő alól lesi a hatást.” Azt, hogy ez a levél fenn­ma­radt, a tit­kos­szol­gá­la­tok­nak köszön­het­jük, akik Var­ga leve­le­it nem­csak fel­bon­tot­ták, hanem le is fotóz­ták, így az Állam­biz­ton­sá­gi Szol­gá­la­tok Tör­té­ne­ti Levél­tá­rá­ban olvashatóak.

A rajon­gók gya­kor­la­ti­lag az egész Kádár-kor­szak­ban a szí­nész­nő haza­lá­to­ga­tá­sát vár­ták, saj­nos hiá­ba. 1951-ben disszi­dált Ame­ri­ká­ba, miu­tán film­je­it betil­tot­ták, őt pedig mel­lőz­ték. A dik­ta­tú­ra nem enged­te vissza­té­ré­sét az USA-ból.

Miben állt Karády varázsa?

Ero­ti­kus kisu­gár­zá­sá­ban is:

 „Az idő­seb­bek, akik annak ide­jén lát­hat­ták a Halá­los tavasz fősze­re­pé­ben, azt állít­ják, hogy sem azelőtt, sem azóta nem szü­le­tett hoz­zá hason­lít­ha­tó magyar film­szí­nész­nő, mert Karády nya­kig begom­bol­koz­va is per­zse­lő­en ero­ti­kus lég­kört árasz­tott, a fér­fi­ak­nak kiszá­radt a tor­kuk, ha csak meg­pil­lan­tot­ták a filmvásznon” 

– írta a Nép­sza­bad­ság 1979. decem­ber 16-án. Hoz­zá­té­ve per­sze azt is, hogy a szí­nész­nő sike­re­it nem tud­ják elvá­lasz­ta­ni a máso­dik világháborútól: 

„Amennyi­re vissza tudok emlé­kez­ni, akko­ri­ban nem­csak a művész­nő hang­ja búgott, hanem a légi­ri­a­dót jel­ző szi­ré­na is, nem­csak a ham­va­dó ciga­ret­ta­vég égett végig, hanem egy cso­mó lakó­ház is, az ilyes­mik­re pedig az ember nehe­zen gon­dol meg­ha­tott nosztalgiával”

– írta gúnyo­san Árkus József.

Árkus, az ismert humo­ris­ta Karády leme­zé­nek 1979-es sike­rét némi iró­ni­á­val nyug­táz­ta – ez saj­nos nem meg­le­pő a BM infor­má­to­rá­tól.

 „Viszik, mint a cuk­rot, (…) még a leg­öre­gebb eladók sem emlé­kez­nek hason­ló cso­dá­ra. (…) Ha Karády Kata­lin meg­gon­dol­ja magát, és egy­szer majd tény­leg haza­lá­to­gat, a repü­lő­tér­től a szál­lo­dá­ig nagy­le­me­ze­i­vel rak­hat­juk ki az útját, csak­hogy sár ne fröccsen­jen a cipőjére.”

A Karády-lemezt egész szo­ci­a­lis­ta bri­gá­dok is meg­vá­sá­rol­ták, akár mind a 15 tag sze­re­tett vol­na saját pél­dányt – ahogy azt az Új Tükör is meg­ír­ta 1980-ban. A lemez jog­dí­já­ra Karády Kata­lin nem tar­tott igényt, a Jászai Mari és Ódry Árpád Szí­nész­ott­ho­nok lakó­i­nak aján­lot­ta fel – a Magyar­or­szág 1989. augusz­tus 25‑i szá­ma szerint.

Ami­kor a lemez meg­je­lent, Job­ba Gabi szí­nész­nő 1979-től Karády-dalo­kat éne­kel­ve önál­ló elő­adói estet ren­de­zett belő­le. (Ez volt egyik utol­só nagy sike­re, mivel a szí­nész­nő – aki Erdős Péter barát­nő­je is volt – 1983-ban öngyil­kos lett.)

Karády Kata­lin­nal 1980 kará­cso­nyán kará­cso­nyi beszél­ge­tést közölt a Film Szín­ház Muzsi­ka. A nem­zet­kö­zi táv­hí­vás­sal lebo­nyo­lí­tott beszél­ge­tés­ben Karády Kata­lin hang­sú­lyoz­ta, hogy nagyon örvend annak, hogy leme­ze 300 ezer pél­dány­ban elfo­gyott. Sike­ré­nek tit­kát abban lát­ta, hogy az álta­la meg­szó­lal­ta­tott érté­kek, érzel­mek örökek:

Talán az, hogy a fia­ta­lok­ban oda­ha­za csak­úgy, mint világ­szer­te, föl­tá­madt a von­zó­dás a szí­vünk mélyé­ről faka­dó, egy­sze­rű, őszin­te érzel­mek meg­szó­lal­ta­tá­sa iránt. Ez némi elég­té­tel is szá­mom­ra, mert éve­kig azon tűnőd­tem, hogy mind­az, amit én sze­re­tek, már divat­ja­múlt. A tavasz, a nap­sü­tés, az örök embe­ri megnyilvánulások…

Ame­ri­kai éle­té­ről így nyilatkozott: 

„dél­utá­nig dol­go­zom. Ami­kor Ame­ri­ká­ba kerül­tem, ele­in­te itt-ott föl-föl­lép­tem, és álsze­rény­ség vol­na, ha tagad­nám, hogy nagy sike­re­ket arat­tam. Még­is rádöb­ben­tem arra, hogy szí­né­szi-éne­ke­si pályám véget ért, ide­gen föl­dön nem kezd­he­tem elöl­ről a kar­ri­e­re­met. Így hát szak­mát keres­tem magam­nak. Az egyik New York‑i kalap­üz­let társ­tu­laj­do­no­sa lettem.”

HIÁBA KÉSZÜLT, NEM ÉLTE MEG A HAZATÉRÉST

Aztán még a rend­szer­vál­tás idő­sza­ká­nak híres heti­lap­já­ban, a Képes 7‑ben is fel­röp­pent a hír 1989. novem­ber 4‑én, hogy hama­ro­san a szí­nész­nő haza­ké­szül. Nap­jai akko­ri­ban magyar köny­vek olva­sá­sá­val tel­tek, néha elment a New York‑i ope­rá­ba is. Nagy sze­re­tet­tel gon­dolt hazá­já­ra, és bízott abban, hogy a poli­ti­kai vál­to­zás­sal min­den szép és jó lesz Magyarországon.

A szí­nész­nő 1990. feb­ru­ár 8‑án hunyt el New York­ban. Ham­va­it a PanAm menet­rend­sze­rű jára­ta szál­lí­tot­ta haza, bronz­ko­por­só­ban. 1990. feb­ru­ár 19-én temet­ték el Buda­pes­ten. Tisz­te­lői leró­hat­ták kegye­le­tü­ket a Szent Ist­ván-bazi­li­ká­ban aznap dél­előtt, ahol Sza­bó Géza kano­nok celeb­rál­ta gyász­mi­sé­jét. A vég­zet alt­han­gú asz­zo­nyá­nak nevez­te a Nép­sza­bad­ság 1990. feb­ru­ár 20‑i szá­má­nak első oldala.

 „Negy­ven éve ham­vadt a ciga­ret­ta­vég, de para­zsa még gene­rá­ci­ó­kat lob­bant láng­ra” 

– írta a tudósító.

És némi fanyar­sá­got itt is meg­en­ge­dett magá­nak, talán Árkus József hatá­sá­ra: a béke­be­li nosz­tal­gia javít­ha­tat­lan híve­i­nek nevez­te a szí­nész­nő­től búcsúzókat.

Karády Kata­lin sír­em­lé­ke a Far­kas­ré­ti teme­tő­ben van. A Karády-kul­tusz, amely túl­él­te a dik­ta­tú­ra évti­ze­de­it, ma is virágzik.

For­rás: pes​tis​ra​cok​.hu