Hírek Vélemények/Publicisztikák Kapi­ta­lis­ta kommunizmus

Kapi­ta­lis­ta kommunizmus

A kapi­ta­liz­mus elne­ve­zés azt az illú­zi­ót kel­ti, hogy ez egy soha nem látott gyor­sa­sá­gú érték­fel­hal­mo­zás­ra képes szer­ve­ző­dé­si mód

A címet lát­ván az olva­só elő­ször talán Kíná­ra gon­dol, hisz való­ban Kína ese­té­ben mutat­ko­zik meg a leg­in­kább lát­vá­nyos módon az, hogy a kom­mu­niz­mus­ról és a kapi­ta­liz­mus­ról mint totá­lis lét­el­mé­le­ti ellen­té­tek­ről szó­ló máig is meg­ha­tá­ro­zó teó­ri­ák talán nem iga­zán képe­sek a lényeg meg­ra­ga­dá­sá­ra. Ám ennek az írás­nak a tár­gya most kivé­te­le­sen nem Kína, mert e fent emlí­tett ellent­mon­dás leg­utóbb akkor jutott eszem­be, ami­kor a múlt héten a kom­mu­niz­mus áldo­za­ta­i­nak emlék­nap­ján a meg­em­lé­ke­zé­se­ket néz­tem, hall­gat­tam. Meg­tud­tunk ebből a műsor­fo­lyam­ból min­dent, amit a kom­mu­niz­mus soha el nem évü­lő iszo­nya­tos bűne­i­ről, rém­tet­te­i­ről több­nyi­re már eddig is tud­tunk, de arról az össze­füg­gés­ről, ami­re a cím is utal, semmit.

Nem volt egyet­len olyan meg­em­lé­ke­zés, elem­zés sem, amely akár csak finom uta­lás­ként meg­em­lí­tet­te vol­na, hogy a kom­mu­nis­ta gyil­ko­sok való­já­ban „bér­gyil­ko­sok” (ami per­sze nem kiseb­bí­ti bűnü­ket) vol­tak csu­pán, és a meg­bí­zó­ik, akik az iga­zi bűnö­sök, nem­csak hogy bün­tet­le­nül marad­tak, hanem ma is ők a világ való­di urai, sőt ők hatá­roz­zák meg a kom­mu­niz­mus rém­tet­te­it bemu­tat­ni hiva­tott meg­em­lé­ke­zé­sek alap­ve­tő elbe­szé­lé­si mód­ját is. (Az már csak hab a tor­tán, hogy per­sze a kom­mu­nis­ta „bér­gyil­ko­sok” is bün­tet­le­nek marad­tak, Sztá­lin és Mao, Ráko­si és Péter Gábor ágy­ban pár­nák közt hunyt el.)

Per­sze nem akar­nék álna­iv len­ni, mind­nyá­jan tud­juk, hogy ez a „bizo­nyos” már több ezer éve „nem léte­ző” erő van min­den fel­de­rí­tet­len tör­té­nel­mi bűn­cse­lek­mény mögött. Lenin­től, mint a német glo­bá­lis biro­dal­mi kísér­let ügy­nö­ké­től Lev Davi­dovics Bron­stei­nig (ali­as Troc­kij) az ame­ri­kai glo­bá­lis biro­dal­mi kísér­let ura­i­nak ügy­nö­ké­ig, min­den­ki e világ­erő pro­jekt­jé­nek „haj­tó­szí­ja” volt. Mint ahogy per­sze Adolf Hit­ler is, mert nehe­zen elkép­zel­he­tő, hogy e „nem léte­ző” világ­erő glo­bá­lis pénz­ha­tal­mi rend­sze­ré­nek diszk­rét támo­ga­tá­sa nél­kül fel­épül­he­tett vol­na a Har­ma­dik Biro­da­lom. Maxi­mum annyit fel­té­te­lez­he­tünk, hogy 1938-ban Mün­chen­ben még tel­je­sen „kéz­ben tar­tot­ta” a folya­ma­to­kat, de később talán való­ban „kifu­tott a kezé­ből”. Ám ilyen­kor, mint akkor is, az szo­kott tör­tén­ni, hogy nem léte­ző világ­erőnk elé­ge­det­ten cset­tint, és azt mond­ja, hogy ja, ere­de­ti­leg nem így akar­tam, de így még jobb. És jobb is lett.

Neki leg­alább is. Mint min­dig. Az álta­la konst­ru­ált „kom­mu­niz­mus” fedő­ne­vű akció­so­ro­zat ese­té­ben is. Ma már pon­to­san lát­juk, hogy kom­mu­niz­mus és kapi­ta­liz­mus nem­csak hogy nem ellen­té­tei egy­más­nak, hanem nél­kü­löz­he­tet­len kiegé­szí­tői. Csak a kom­mu­niz­mus segít­sé­gé­vel lehe­tett ugyan­is a tra­di­ci­o­ná­lis parasz­ti tár­sa­dal­ma­kat a Nyu­ga­ton lezaj­lott átme­net száz­öt­ven évé­vel szem­ben tizen­öt év alatt véres tör­té­nel­mi pép­pé darál­ni. Az igaz, hogy ember­élet­ben és anya­gi­ak­ban a faj­la­gos költ­sé­gek kis­sé maga­sab­bak vol­tak, de mivel ezt tel­jes egé­szé­ben a helyi tár­sa­dal­mak fizet­ték meg, így ez a világ­erő­nek nem jelen­tett gon­dot, sőt. Nem is árt, ha a loka­li­tá­sok népe meg­ta­nul­ja, hogy saját kivég­zé­sé­nek költ­sé­ge­it is neki kell meg­fi­zet­nie, mert ennek meg­ta­nu­lá­sa igen fon­tos fegyel­me­ző erő.

Már­pe­dig a világ­erő „főpro­jekt­je”, amely a „kapi­ta­liz­mus” fedő­ne­vet kap­ta, csak akkor műkö­dik „haté­ko­nyan”, ha enge­del­mes mun­ka­erő és fogyasz­tó­erő álla­tok homo­gén masszá­já­val dol­goz­hat. A fedő­ne­ve­ket min­dig gon­do­san választ­ja meg ez a világ­erő, mert dön­tő fon­tos­sá­gú, hogy a név a lehe­tő leg­meg­té­vesz­tőbb legyen. A kapi­ta­liz­mus elne­ve­zés pél­dá­ul azt az illú­zi­ót kel­ti, hogy ez egy soha nem látott gyor­sa­sá­gú érték­fel­hal­mo­zás­ra képes szer­ve­ző­dé­si mód. Ennek éppen az ellen­ke­ző­je igaz, ez egy para­zi­ta lét­mód, amely ugyan lét­re­hoz érté­ke­ket is, de úgy, hogy köz­ben ennél sok­kal nagyobb mér­ték­ben pusz­tít­ja az embe­ri lét kül­ső és bel­ső ter­mé­sze­tét. A kom­mu­niz­mus, mint foga­lom arra utal, hogy ez egy „közös­sé­gi­ség­re” épü­lő beren­dez­ke­dés, hol­ott soha még a való­sá­gos embe­ri közös­sé­ge­ket ilyen bru­tá­li­san szét­ron­cso­ló lét­mód nem léte­zett, mint éppen a magát kom­mu­niz­mus­nak neve­ző berendezkedés.

A fia­tal Karl Marx újság­író­ként gát­lás­ta­lan indu­lat­tal és ciniz­mus­sal nem a kapi­ta­liz­must támad­ta, hanem az álta­la egy­sze­rű­en csak „régi „sz.r”-ként emle­ge­tett tra­di­ci­o­ná­lis parasz­ti tár­sa­dal­mat. Sőt a kapi­ta­liz­must kife­je­zet­ten fon­tos s hasz­nos esz­köz­ként téte­lez­te, mert ez a leg­ha­té­ko­nyabb fegy­ver a tra­di­ci­o­na­li­tás fel­szá­mo­lá­sá­ra. Egy évszá­zad­dal később Ráko­si ávó­sok­kal vég­re­haj­tott „tsz-szer­ve­zé­se” során a Marx-féle világ­ka­pi­ta­liz­mus éppen a kom­mu­niz­must hasz­nál­hat­ta fegy­ver­ként a tör­té­nel­mi pisz­kos mun­ka elvégzésére.

Volt a het­ve­nes évek­ben egy vicc, amely azzal a kér­dés­sel indult, hogy mi a szo­ci­a­liz­mus, és az volt rá a válasz, hogy nem más, mint a kapi­ta­liz­mus­ból a kapi­ta­liz­mus­ba veze­tő út leg­ke­gyet­le­nebb sza­ka­sza. E vicc filo­zó­fi­ai üze­ne­te vilá­go­san jel­zi, hogy a magyar­ság­nak azért már akkor is volt ref­le­xív viszo­nya e „nem léte­ző” világ­erő csíny­te­vé­se­i­nek a fel­is­me­ré­sé­re. Úgy lát­szik azon­ban, hogy ez még­sem bizo­nyult elég­sé­ges­nek ahhoz, hogy a magyar válasz­tó fel­is­mer­je azt is, hogy nem túl bölcs dolog e több ezer éve „nem léte­ző” erő glo­bá­lis hatal­mi struk­tú­rá­já­nak loká­lis ügy­nök­há­ló­za­tát kis híján a leg­erő­sebb párt­tá ten­ni, az „első sza­bad válasz­tás” fedő­ne­vű pro­jekt során. De ha egy­szer ők vol­tak a „leg­cu­ki­sab­ban anti­kom­csik”, kér­dez vissza az a több mint egy­mil­lió „magyar”, aki a kapi­ta­liz­mus és a kom­mu­niz­mus egy­mást kiegé­szí­tő beren­dez­ke­dé­se­i­nek „szer­ző­it”, akik – lévén szer­zők – „tud­ták, mer­ték, tet­ték”, majd­nem a leg­erő­sebb párt­tá tette.

Ezért csa­lód­tam egy kis­sé a meg­em­lé­ke­zé­sek­ben, mert e több mint har­minc év sem volt ele­gen­dő ennek felismerésére.

Bogár Lász­ló közgazdász

For­rás: magyar​hir​lap​.hu