Je suis román

Neg­ru. Romá­nul ez feke­tét jelent. Sem töb­bet, sem keve­seb­bet. Ami­kor Sebas­ti­an Colțes­cu kimond­ta ezt a szót, nem gon­dol­ta vol­na, hogy véget ért a karrierje.

Nem gon­dol­ta vol­na, hogy bot­rány lesz belő­le, hogy a török elnök is meg­szó­lal az ügy­ben, hogy a mimó­za­mil­li­ár­dos fut­bal­lis­ták sírós, érzé­keny­ke­dő kis­lá­nyok­ká ved­le­nek, és igaz­sá­gért sirán­koz­nak. Nem, mert csak annyit mon­dott: „a fekete”.

Ennyit mon­dott a PSG – İst­anb­ul Başakşe­hir BL-meccsen, ami­kor a szin­tén román veze­tő­bí­ró meg­kér­dez­te tőle, hogy ki szólt be kinek a pályán, kinek mutas­sa fel a piros lapot, mire Sebas­ti­an Colțes­cu azt mond­ta, hogy „a feke­te”. Nem azt mond­ta, hogy az a roha­dék, alja­dék, sze­mét­lá­da fekete.

De Pier­re Webo a „neg­ru” szó hal­la­tán düh­be gurult, és min­den­ki más is hisz­ti­zett annak lib­si rend­je és mód­ja sze­rint. A török játé­ko­sok nem akar­ták foly­tat­ni a meccset, a PSG szí­nes bőrű játé­ko­sai is rek­la­mál­tak, mint­ha nem több mil­lió eurót kere­ső fut­bal­lis­ták, hanem óvo­dás kis­lá­nyok len­né­nek. Cso­dá­lom, hogy nem tér­den áll­va vonul­tak le a pályá­ról – a Black Lives Mat­ter irán­ti szolidaritásból.

Így ér véget egy kar­ri­er. Sebas­ti­an Colțes­cu­nak alig­ha­nem vége van. Lehet, nem jutott eszé­be a játé­kos neve, és a bőr­szí­ne alap­ján nevez­te meg. Deg­ra­dál­ta ezzel? Vérig sér­tet­te? Bele­gá­zolt a becsü­le­té­be? Ugyan már, miről beszé­lünk: nem Black Lives Mat­ter­nek neve­zik a leg­újabb ame­ri­kai fosz­to­ga­tó­moz­gal­mat is? Akkor az a feke­te rend­ben van, ez a feke­te meg nincs rend­ben, mert román mond­ta? Azzal nem a bőr­szí­né­re redu­kál­nak egy embert? Ször­nyű, hogy ilye­ne­ket egy­ál­ta­lán magya­ráz­ni kell.

És köz­ben a csap­ból is azt folyt, hogy a román játék­ve­ze­tő, a román gaz­em­ber, a román érzé­ket­len. A román. Az a kelet-euró­pai fel­vi­lá­go­su­lat­lan barom. Mert azt nyil­ván lehet, hisz ő fehér. És aki fehér, az ves­sen magá­ra, az meg­ér­de­mel­né, hogy napon­ta véres­re önos­to­roz­za a hátát. Ha ráadá­sul román, akkor szö­ges ostor­ral tegye ezt.

És nem­csak a nem­zet­kö­zi libe­rá­lis hon­la­pok, hanem egyes magyar hír­por­tá­lok is elkezd­tek a román játék­ve­ze­tő múlt­já­ban tur­kál­ni. Nem vic­ce­lek, tény­leg ezt tet­ték: azt sej­tet­ték, hogy vol­tak erre uta­ló jelek, már­mint arra, hogy előbb-utóbb „feke­téz­ni” fog. Veszé­lyes fic­kó, több ügye volt, azt ugyan nem írták le, hogy pon­to­san milyen ügyei vol­tak, de vol­tak! És aki­nek „ügyei” vol­tak, az csak­is egy rasszis­ta román sze­mét­lá­da lehet. Sőt még a török elnök is beszállt a nyu­ga­ti lib­sik ked­venc meccsé­be, és ola­jat öntött a tűz­re a Twitter-oldalán.

Szó­val ma „je suis” román. Mert mind romá­nok leszünk, ha hagy­juk a gon­do­lat- és rassziz­mus­rend­őr­ség garázdálkodását.

For­rás: Magyar Nem­zet / Pata­ki Tamás