Indu­lunk Krisz­tus­hoz! – advent 1.

„Har­ma­toz­za­tok, égi maga­sok!
Téged vár eped­ve a halan­dók lel­ke,
Jöjj el, édes Üdvözítőnk!”

(adven­ti népének)

„Bol­dog új évet kívá­nok!” – köszön­töt­te a váci híve­ket ma dél­előtt Var­ga Lász­ló atya. A több mint har­minc éve a város­ban szol­gá­ló pap arra cél­zott, hogy a kato­li­kus egy­ház­ban advent első vasár­nap­já­val kez­dő­dik az új egy­há­zi év, a vára­ko­zás és a böjt idő­sza­ká­val. Két olyan foga­lom közép­pont­ba eme­lé­sé­vel, ami hom­lok­egye­nest ellent­mond a világ dik­tál­ta élet­mód­nak, a tren­dek­nek és diva­tok­nak. Ins­tant hét­köz­nap­ja­ink­ban ugyan­is sem vára­koz­ni nem sze­re­tünk, sem böj­töl­ni. Nem olyan dol­gok ezek, ame­lye­kért ked­ve­lés jár. 

Már­mint itt lent. 

Hol­ott inkább azt kel­le­ne (most is) keres­nünk, ami oda­fönt­ről való. Ami ott ked­ves. Annak van ugyan­is iga­zán értel­me. Adven­tus Domi­ni – az Úr eljö­ve­te­lét vár­juk ezek­ben a hetek­ben. Az egyik leg­na­gyobb misz­té­ri­um tit­ká­hoz igyek­szünk köze­lebb kerül­ni, ami – keresz­tény hitünk sze­rint – képes volt arra, hogy átfor­mál­ja a világ­tör­té­nel­met, s ami – tapasz­ta­la­tunk alap­ján – képes arra, hogy átfor­mál­ja egyé­ni éle­tün­ket. Kará­csony tit­ka nem is iga­zán titok, Isten egé­szen meg­is­mer­he­tő­vé vált ugyan­is, közel jött hozzánk.A kér­dés az, s erre felel­he­tünk ezek­ben a hetek­ben jól vagy rosszul, hogy mi akarunk‑e közel lép­ni Hozzá. 

A kato­li­kus temp­lo­mok­ban a mai szent­mi­sé­ken az evan­gé­li­u­mi sza­kasz arról szól, hogyan tanít Jézus a vég­idők­ről. Arról beszél, ami­ről már sokan vél­ték, hogy közel van, de nem lát­ták eljön­ni. Okta­la­nok vol­tak, a Mes­ter ugyan­is meg­mond­ta: sen­ki sem isme­ri az órát, csak az Atya. De figyel­mez­te­tett arra is, hogy készen kell vár­nunk. Nem vala­mi­fé­le ame­ri­kai szu­per­pro­duk­ci­ó­ba illő világ­vé­ge miatt, hanem lel­künk érde­ké­ben. S ez a készü­le­ti idő­szak első órá­i­ban érke­ző figyel­mez­te­tés egy­szer­s­mind arra is int, hogy az embe­ri idő­ho­ri­zon­ton elhe­lyez­he­tő adven­ti fel­ké­szü­lés nyis­son tágabb pers­pek­tí­vát, s készül­jünk arra is, ami ami föl­di létünk iga­zi tét­je. Ilyen idő­szak az advent: pers­pek­tí­va­tá­gí­tó, tabu­kat ledön­tő, meg­ér­tés­re hívó. Elcsön­de­se­dő, elmélkedő. 

Egy pap bará­tom néhány éve egy fagyos, sötét, decem­be­ri kora reg­ge­len azt mond­ta, szá­má­ra a leg­ih­le­tőbb idő­szak min­den évben az advent. Ilyen­kor mond­ja a leg­na­gyobb lel­ke­se­dés­sel szent­be­szé­de­it, ilyen­kor ír a leg­töb­bet, ilyen­kor tud a leg­őszin­téb­ben imád­koz­ni. Ez a néhány hét – ha fel­fe­dez­zük, meg­él­jük a vilá­gi csil­lo­gás mögöt­ti lénye­get – olyan fel­haj­tó­erő­vel bír, mint talán egyet­len másik sem. A keresz­tény­ség az elcsen­de­se­dés­re, böj­tö­lés­re, jóté­kony­ko­dás­ra hív, hang­sú­lyo­sab­ban, mint más­kor, s ezek képes­sé tesz­nek ben­nün­ket, hogy embe­ri mél­tó­sá­gunk való­ját, egyé­ni és közös­sé­gi éle­tünk magas dimen­zi­ó­it fedez­zük fel. Erre pedig egy­re inkább ége­tő szük­sé­günk van. 

Olyan jó len­ne úgy oda­ér­ni a jászol­hoz, hogy lel­ki aján­dé­kok­kal készü­lünk fel. Induljunk!

For­rás: man​di​ner​.hu / Vág­völ­gyi Gergely